Harald Schumacher – A német kapuslegenda ellentmondásos pályafutása
Harald Anton („Toni”) Schumacher, minden idők egyik legkarakteresebb, és egyben egyik legvitatottabb kapuvédője volt. A pályákon anno nem éppen finom stílusáról volt közismert, és miután az 1982-es világbajnokságon legyalulta a francia Patrick Battistont, veszett híre támadt. Schumacher kora egyik legjobb kapusa volt, ám ma már többnyire csak a hírhedt sevillai rémtettére és az 1986-os vb-döntőben elkövetett hibáira is emlékszünk. Mindezek ellenére 76-szor állt nemzeti csapatának, az NSZK-nak a ketrece előtt, és meghatározó alakja volt kora futballjának.
Schumacher korai karrierje és sikerei
Pedig a német kapus a nyolcvanas években posztja egyik legjobbja volt a világon. 1973-tól 1987-ig 14 éven keresztül szinte megszakítás nélkül védte a Köln kapuját. Az akkoriban a fénykorát élő 1. FC Kölnben élte a virágkorát, ahol a mai napig ő a bajnoki szereplési rekorder 422 mérkőzéssel. A Kölnnel 1978-ban Bundesliga bajnoki címet szerzett, majd később a Fenerbahce színeiben 1989-ben török bajnok lett.
Pályafutása során Európa-bajnokként és kétszeres világbajnoki ezüstérmesként vonult vissza. Tagja volt az 1980-as Európa-bajnok nyugatnémet csapatnak, és két vb-döntőben, valamint egy Eb-fináléban is játszott. 1986-ban, a mexikói világbajnokságon, a döntőbeli potyagólja ide vagy oda, a vb ezüstlabdása lett Diego Maradona mögött, sőt, a világ legjobb kapusának is megválasztották. Kétszer volt az Év játékosa odahaza.
A keménységet a kapus filozófiai magasságba emelte, mondván, minél borzasztóbb a híre, annál inkább rettegnek tőle a csatárok, és valóságos óriássá nő a szemükben, ketrece pedig parányivá, ha rávezetik a labdát. Egyébként az autogén trénig egyik első élsportbeli alkalmazója volt.
A hírhedt sevillai incidens (1982-es világbajnokság)
Ha Harald Schumacher neve felmerül, leginkább az 1982-es spanyolországi világbajnokságot, azon belül a franciák elleni elődöntőt emlegetik vele kapcsolatban. Az 1982-es világbajnokságon az elődöntőben olyan szerencsétlenül ütközött Patrick Battistonnal, hogy a francia elájult. Az esetet sokan a vb-történelem talán legbrutálisabb pillanatának tartják.
A mérkőzés második félidejében Michel Platini indítására Patrick Battiston rajtolt, Schumacher kifutott a kapujából, a 16-os vonalon felugrott, és nyújtott lábbal repült ellenfele felé. Durván letarolta. A kapus a csípőjével találta telibe Battiston fejét, aki elterült a füvön. Alighogy elhagyta a labda a francia játékos lábát, érkezett a nyugatnémet kapus, teljesen nyilvánvalóan szándékosan felöklelte Battistont, akinek a feje találkozott Schumacher testével, emiatt ájultan, hordágyon vitték le. Platini, a franciák háromszoros aranylabdás játékosa később úgy nyilatkozott, attól tartott, hogy csapattársa belehalt az ütközésbe.
Battiston elvesztette három fogát és az eszméletét, megsérült a csigolyája, hordágyon vitték le. A kórházban Schumacher azért meglátogatta. A holland Charles Corver játékvezető úgy ítélte meg, nem történt semmi rendkívüli, nincs itt semmi látnivaló, kirúgással folytatódhat a játék! Schumacher sárga lapot sem kapott, sőt, kirúgással folytatódott a meccs, szóval Charles Corver játékvezető sem állt a helyzet magaslatán. Charles Corver később azt állította, a labdát követte a szemével, ott és akkor szent meggyőződése volt, hogy jól ítélt, ám utána más szemszögből is látva a történteket, már tudta, hogy piros lapot kellett volna adnia.
Ráadásul a kapus reakciói csak tovább fokozták az amúgy is súlyos helyzetet. Miközben a súlyosan sérült Battistont ápolták, Schumacher egykedvűen rágózott, a labdát pörgette a kezén, és rezzenéstelen arccal várta a folytatást. Franciaországban óriási felháborodást váltott ki a dolog. Még ma is csak a „sevillai rémként” (egyáltalán nem) tisztelik Franciaországban. A kárörvendésre mindig kész angol és a bosszúszomjas francia sajtó ezentúl csak „Hasfelmetsző Jackként” emlegette Tonit. A "ki a legnépszerűtlenebb német" felmérésben a franciák - számos napilapban - Schumachert tették az első helyre a vb után - megelőzve Adolf Hitlert. Franciaországban addig szították a németellenes hangulatot, hogy Helmut Schmidt német kancellár kénytelen volt táviratot küldeni Francois Mitterrand francia elnöknek. Közös nyilatkozatot adtak ki, hogy megpróbálják enyhíteni a feszültséget.
Erre a hihetetlen közömbösségre hetekkel később maga Toni Schumacher adott magyarázatot, amikor a németországi negatív visszhang miatt sajtótájékoztatót tartott. Bevallotta, életében először azt érezte, hogy gyáva. Attól tartott, hogy ha odamegy bocsánatot kérni, akkor a franciák meglincselik. Ezzel együtt két évtizeddel később már azt mondta, adhatta volna több jelét az együttérzésnek, bánja, hogy nem ment a kórházba, viszont más úton bocsánatot kért Battistontól, aki azt elfogadta.
40 évvel a sevillai mérkőzés után is vita tárgyát képezi a helyzet. Schumacher így emlékezett: „Ma is kijönnék a kapumból, és megpróbálnám megszerezni a labdát. Ez egy szerencsétlen akció volt, de nem szabálytalanság. Battiston jött felém, megpróbálta átemelni rajtam a labdát, én pedig felugrottam. Nem találta el rendesen a labdát, de én már a levegőben voltam, nem tudtam megállítani a lendületemet, és felhúzott térdekkel repültem felé. Sikerült egy kicsit megfordulnom, és a csípőmmel találtam el Battistont.” Battiston pályafutása mindenesetre nem tört meg, 1984-ben Európa-bajnok lett a francia válogatottal, 1986-ban pedig Mexikóban világbajnoki negyedik, és 1991-ben vonult vissza a Bordeaux játékosaként.
Schumacher ütközött Battistonnal 82
A botránykönyv és következményei
Vajon mi vesz rá egy aktív futballistát, hogy pályafutása csúcsán írjon egy önéletrajzi könyvet, amelyben többek között a következőkről ír: saját doppinghasználatáról, társai sportszerűtlen életéről az edzőtáborokban, továbbá földbe tapossa a német labdarúgó-szövetség vezetőit? Toni Schumacher ezt tette. Az 1987 márciusában megjelent könyve után klubja, amellyel gyakorlatilag összenőtt, kirúgta. És a válogatottból is azonnal kitették. 33 éves volt akkor, egy kapusnak ekkor még lehetett volna 5-6 jó éve. A könyvért óriási összeget kapott: 1.5 millió márkát.
Emiatt kellett otthagynia a „kecskéseket”. 1990-ben nem lehetett ott a világbajnokságon, mert a mexikói vb után megjelent, kegyetlenül őszinte könyve miatt számkivetett lett a Bundesligában és a szövetsége színe előtt is. Schumacher még csak 36 volt 1990-ben, amikor a német válogatott vb-t nyert. Nélküle. Nem ért volna rá néhány év múlva, visszavonulása után megírni azt a botránykönyvet?
A botrány utáni pályafutása
Szerencséjére a Kölnhöz közel lévő Gelsenkirchenből mentőövet dobtak neki. Úgyhogy a Schalkéhoz igazolt, amelynek kapujából a következő szezonban kirobbanthatatlan volt, mindössze egy mérkőzésről hiányzott. Ám számolatlanul kapta a gólokat, a királykék csapat pedig kiesett vele. Nem volt kedve a másodosztályba menni, az első osztályban viszont nem nagyon kértek belőle. Így külföldön próbált szerencsét, de 34 évesen már komoly csapatba nem mehetett. Az isztambuli Fenerbahce volt pályafutásának következő állomása, és 1991-ig ott védett. 1991-ben tért haza Törökországból, és a tőle elvártnál csendesebben, 37 évesen visszavonult.
Az egykori botrányhős még csak ismerkedett a civil élettel, amikor váratlan helyről tárcsázták a számát: a számára az ősellenséget jelentő Bayern Münchentől. A Bayern 1991 őszén története legnagyobb válságát élte. Ekkor jutott a bajor vezetők eszébe az ősellenség, ám akkor éppen sehová sem tartozó Schumacher. Felhívták, és kérték, hogy segítsen rajtuk az ősz hátralévő részében.
1991. november 23-án állt először a Bayern kapujában. 37 évesen. 3-0-ra nyert vele a müncheni gárda a Mönchengladbach ellen, majd a következő héten Wattenscheidben sem kapott gólt. Nyolc mérkőzésen kezdődött a Schumacher névvel az összeállítás. A mérlege: 3 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség, ami abban az évben nem is volt olyan rossz. Tíz gólt kapott, vagyis valamilyen szinten stabilizálta a Bayernt. A téli szünetre feljött a csapat a 11. helyre, kicsit eltávolodva a kieső zónától. Tavaszra visszatért Aumann, aki Hillringhausszal és Gospodarekkel valahogy elnavigálta a csapatot a 10. helyre, öt ponttal többet gyűjtve, mint a legjobb kieső. Schumacher pedig hivatalosan is visszavonult.
Edzői és sportvezetői szerepkörben
Harald Schumacher hivatalos visszavonulása után elkezdte edzői pályafutását. Előbb a Schalke, majd a Bayern kapusedzőjeként tevékenykedett, majd ugyanezt a feladatot kapta 1995-ben Dortmundban. Lelkesen teljesített új szakmájában is, hiszen mindig mindent teljes erőbedobással csinált. Négy és fél év telt el azóta, hogy utoljára tétmérkőzésen pályára lépett, amikor 1996 májusában váratlan dolog történt a Dortmundnál.
A záróforduló előtt a szezonban egyetlen percet sem hiányzó Stefan Klos megsérült. Szerencsére annak a mérkőzésnek már nem volt tétje. A Dortmund a Freiburg elleni találkozó eredményétől függetlenül megnyerte a bajnoki címet. Így Ottmar Hitzfeld nyugodt szívvel jelölhette a május 18-i mérkőzésre a kapuba Wolfgang „Teddy" de Beer-t. Ám a kispadra nem az amatőrök kapusát hívta, hanem titokban csináltatott egy 36-os kapusmezt Schumachernek, és játékengedélyt kért számára a szövetségtől. Csak a meccs előtt közölte vele, hogy őt írta a jegyzőkönyvbe tartalék kapusnak. Aztán a 87. percben váratlan dolog történt: Hitzfeld odament a kispadon békésen üldögélő és beszélgető Schumacherhez, és közölte vele, hogy irány a pálya. De Beert a kapusedzője váltotta a Dortmundban. Az utolsó két percben a közönség óriási ovációja közepette ismét Bundesliga-mérkőzést játszott a gyakorlatilag öt évvel korábban visszavonult világsztár. Még a labdát is meg kellett fognia egy beívelés után. 18 évvel az első bajnoki címe után ismét Németország legjobb csapatának tagja lett. Túl a 42. születésnapján, a mai napig Toni Schumacher a legidősebb, aki Bundesliga bajnoki címet szerzett játékosként.
Schumacher ütközött Battistonnal 82
1998-ig volt az edzői stáb tagja Dortmundban, vagyis szakvezetőként Bajnokok Ligája-aranyérmet is kapott 1997-ben. Majd 2002-ben a Leverkusen kapusedzőjeként is hivatalos volt egy BL-döntőben. Dolgozott a Schalkénél Jens Lehmann-nal, a Bayernnél Raimond Aumann-nal és a Dortmundnál Stefan Klosszal. Ezt követően előbb Nevio Scala, majd Ottmar Hitzfeld segédedzője lett. 52 mérkőzésen ült a kisebbik kölni csapat, a Fortuna kispadján, így Hajdu Attila és Dragóner Attila mestere is lett. Emlékezetes módon egy bajnoki félidejében rúgta ki őt az elnök. Sokat komolyodott, de nem járt sikerrel.
Egy váratlan húzással a sportmarketing területére vetődött rá. Később régi ismerősei, Klaus Toppmöller, Berti Vogts, Klaus Augenthaler keze alá dolgozva Leverkusenben kapusedzősködött, a legendás 2001-2002-es ezüstidényben is, Hans Jörg Butt a keze alatt lett kezdőkapus. Hosszas pihenő után - 2012 és 2019 között az 1. FC Köln alelnöke volt. Ezt a feladatot is komolyan vette, ahogy egyszer fogalmazott: „Ha nem profi kapus lettem volna, hanem postás, biztosan én lettem volna Köln leghíresebb postása.” Kis pihenő után volt városa Eb-nagykövete, jelenleg is a kölni helyszín nagykövete a labdarúgó Európa-bajnokságon.
2011 óta pedig a német futball nagykövete, különösen a női labdarúgás áll a szívéhez közel. Egy sportmárka reklámarca, tévés szakértő, illetve a szövetség, a DFB Egidius Braun Alapítványának kuratóriumi tagja. Mindennap hat kilométert sétál, egyébként annyira elkoptak az ízületei, hogy már a golfozásról is csak álmodhat. Franz Beckenbauer és Andy Brehme halála után egy újságíró is rákérdezett a kapus korára: Schumacher elmondta, teljes életet él most, egy dolgot bánt csak meg. Kitalálták: azt a bizonyos ütközést és az azt követő viselkedését.
Aggodalmak a német kapusutánpótlásról
Gulácsi Péter elsősége apropóján fakadt ki a hajdani világklasszis. Harald "Toni" Schumacher szerint nagy a baj kapusfronton a németeknél. Megkongatta a vészharangot, és kiakadt azon, hogy a posztján manapság már a válogatottból és a klubcsapatokból is hiányoznak a kiemelkedő német egyéniségek, ellentétben például - sőt, leginkább - a magyar Gulácsi Péterrel.
Az apropót az adta, hogy a tekintélyes futballmagazin, a Kicker hagyományos értékelése szerint Gulácsi Péter (RB Leipzig) volt a Bundesliga-szezon legjobb kapusa, mögötte a svájci Gregor Kobel (Dortmund) és a bosnyák Nikol Vasilj (St. Pauli) védett még "nemzetközi klasszis" szinten - a legjobbnak ítélt német kapus pedig még mindig a már 39 éves, negyedik helyre sorolt Manuel Neuer (Bayern München), aki már csak az "országos klasszis" kategóriába fér be. A sok riasztó jelet látó Schumacher szerint egyértelműen krízisbe került a német kapusszakma.
Bezzeg régen dúskáltak a világ legjobbjai közé tartozó kapusokban: ő hajdanán Uli Steinnel, aztán Bodo Illgner Andreas Köpkével, Oliver Kahn Jens Lehmannal, majd legutóbb Neuer Marc-André ter Stegennel vívott öldöklő párharcot a Nationalelf kapusposztjáért. Azok az idők azonban mára elmúltak. „A német kapusok helyzete nem javult, éppen ellenkezőleg. Többé már nem vagyunk a kapusok országa” - sopánkodott Toni Schumacher, aki szerint szimbolikus, hogy Gulácsival az élen külföldi kapusok a legjobbak a Bundesligában. Hozzátette: „Magáért beszél, hogy a Kickernél még mindig 2014 világbajnoka a legjobb német” - utalva a veterán Neuerre, akit a szaklap már négy éve nem sorol a világklasszisok közé. Schumacher szerint vannak ugyan mögötte fiatalabb és igenis sokra hivatott német kapusok, de a stuttgarti Alexander Nübel példája is mutatja: nem képesek folyamatosan jó teljesítményt nyújtani.
tags: #harald #schumacher #nemet #kapus
