A Harry Potter-könyvek és a kviddics évszázadai: Egy varázslatos világ kibontakozása és kihívásai

Kedves Olvasónk! A Sorköz Ásatás sorozatában a Narancs régi, irodalmi tárgyú cikkeinek - recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek - legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából. Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!

Az alábbi remek cikk 2003. december 18-i számunkban jelent meg.

A Harry Potter jelenség és a *Főnix Rendje* fogadtatása

Az első három Harry Potter-kötet híre még szájról szájra terjedt, csillogó szemű rajongók tukmálták lépten-nyomon ismerőseikre a kis varázslótanoncról szóló könyveket, "apám, ezt olvasd, agyad eldobod!" felvezetéssel. A negyedik rész, a Tűz serlege megjelenése már emberes olvasói és marketinghisztériát váltott ki. Aki arra fogadott, hogy a további részeket nagyobb érdeklődés övezi majd, mint egy kviddicsvilágkupa döntőjét, nem tévedett sokat.

A folytatás után sóvárgó tömegek némiképp csalódva vették tudomásul, hogy az ötödik kötet az előzetesen bejelentett időpontban, 2001 novemberében nem jelent meg, az írónő képviselői pedig vonakodtak az új dátumot közelebbről megjelölni. A Főnix Rendje végül idén júniusban kezdte meg világhódító útját, ám a közben ólomlábakon cammogó idő sem telt Potter-mentesen. Hamis Potter-történetekről kis túlzással hetente számolt be a világsajtó. Kínában napvilágot látott egy verzió, melyben Harry Potter egy rejtélyes eső hatására szőrös, kövér törpévé változott. Indiában nagy népszerűségre tett szert a Potter Kalkuttában című könyv, melyben egy kisfiú meghívására Harry seprűre pattan, hogy egész vakációja alatt Nimbusz-2000-sével riogassa a szent teheneket.

Míg szerte a világban ál-Harryk és Harry-utánzatok lóbálták varázspálcájukat, addig Angliában próbálni kezdték a Titkok kamrájából készült balettelőadást, az Oxford English Dictionary pedig felvette szócikkei közé a muggle (mugli) szót, egyrészt a varázstalan, másrészt a szétszórt, ügyetlen embereket értve alatta. Az OED történetében először fordult elő, hogy még élő szerző szóalkotását integrálta.

A Főnix Rendje június 21-i angolszász premierjét természetesen megelőzte néhány gyanúsan pr-szagú esemény: a Clay nyomda egyik könnyen csábuló targoncása hiteles részleteket kínált fel a sajtónak a hivatalosan még nem árusított műből. A New York Daily News más forrásból szintén hozzájutott némi előzeteshez, és engedély nélkül le is közölte. A regény dedikált első példányát páncélautó szállította a New York-i közkönyvtárba, ahol több száz éves könyvritkaságok társaságában, egy szuperbiztosan védett teremben helyezték el.

A jeles és mitikus napon aztán az ötödik rész végre megkezdhette megérdemelt diadalútját. Egyetlen nap alatt ötmillió példány kelt el belőle Amerikában. Angliában jócskán egymillió eladott példány felett teljesített az első napon, s a kezdeti roham idején a Tesco áruházlánc belső statisztikája szerint percenkénti 200 darabos eladást (!) produkált a szigetország kasszáinál. Az Amazon internetes áruház egymaga hónapokkal a megjelenés előtt közel egymillió példányt értékesített. A tizenhárommillió példányban nyomott első kiadás iránti keresletet az sem vetette vissza, hogy a piacra kerülést követő napon minden magára valamit is adó fájlcserélő weboldalon felbukkant a könyv beszkennelt változata.

Unatkozó matematikusok és tréfás kedvű informatikusok vállvetve ontották az érdekesebbnél érdekesebb adatokat: mintegy kétmilliárd oldalnyi Potter fogyott egyetlen hétvége alatt, a Főnix Rendje kétszázötvenezer szóból áll, minden egyes szava 388 fontot ér, terjedelme háromszor nagyobb az első köteténél és 34 százalékkal a már szintén tekintélyt parancsoló vastagságú negyediknél. Új-Zélandon maratoni rekordkísérlet keretei között nyilvános felolvasást tartottak Harry Potter legújabb kalandjaiból, az ország gyermek-, könyv- és gyermekkönyvbarát miniszterelnökének lelkes közreműködésével.

Július elején kalózkiadások tízezrei lepték el a leginkább potteriánus dependencia alatt álló ázsiai or-szágokat (Kína, India, Pakisztán), Franciaországban pedig a nagyobb épületek lerombolására történelmi késztetést érző néptömegek kis híján megindultak a könyvesboltok ellen, amikor fény derült a nemzeti csúfságra, hogy a francia könyveladási sikerlistát az angol nyelvű Főnix Rendje meggyőző fölénnyel vezeti. Vietnamban, ahol a világon először jelenhetett meg az ötödik rész fordításban, sajátos megoldást választottak: a könyvet részletekben, tizenöt hosszabb füzetecskére szabdalva juttatják el az olvasókhoz. A német nyelvű piacon maradtak a jól bevált módszernél, a november eleji premier kétmillió példánnyal indult, a terjesztésben a német posta is szerepet vállalt. Az olvasókat még az sem riasztotta el, hogy egy washingtoni orvos bejelentette, a vaskos és komoly történet olvasása a 8-10 év közötti gyerekeknél stresszt okozhat, saját praxisában máris három gyermeknél diagnosztizálta az általa Hogwarts-fejfájásnak nevezett veszedelmes kórt.

A Főnix Rendje mélysége és fejlődése

Ahogy az lenni szokott, a fanyalgók már a megjelenés előtt fontosnak tartották hallatni a hangjukat: A Főnix Rendje túlságosan terjengős, sok benne az üresjárat, olyan elcsépelt témákat ragoz, mint a szerelem, a kamaszos lázadozás és a halál, viccesnek se olyan vicces, és különben is, az írónőn már megint nincs sapka. Való igaz, a regény szokatlanul hosszú, a magyar kiadás is 750 oldal, de ez olvasás közben és után a zsigerből fújolókon kívül senkit sem zavar.

A terjedelem oka roppant egyszerű. Rowling egyre nagyobb teret szentel az általa teremtett világ részletes bemutatásának, kiegészíti és pontosítja a varázsvilág korábban megrajzolt jelenségeit, működési szabályszerűségeit. Igyekszik kiküszöbölni az ellentmondásokat, s ezért könnyedén bont ki olyan szálakat, melyek góca az előző kötetekben önálló, színes epizódnak tűnt csupán. Mellékszereplői is lényegesen árnyaltabbak, hősei és olvasói átlagéletkorának növekedésével párhuzamosan lesz mágusvilága is egyre összetettebb és összefüggőbb, egyre ijesztőbb és emberibb. Szó sincs tehát alkotói válságról, annál inkább tudatos szerzői elhivatottságról.

Rowling a kezdetektől fogva azt mondja: céljai szerint ahogy hősei öregszenek, úgy lesz komorabb és bonyolultabb története is. Szándékait eddig maradéktalanul sikerült megvalósítania. Az első két-három rész még sokkal lazábban kötő-dött egymáshoz, mint a harmadik és negyedik. Az Azkabani fogoly és a Tűz serlege közt már mélyebb a kapcsolat, a Főnix Rendje pedig nemes egyszerűséggel in medias res felütéssel indul, befejezése ugyanakkor szinte minden problémát nyitva hagy. Az ötödik kötetben a Potter-történetek egyik védjegyének számító, az olvasót cinkossá tevő kikacsintós humor is háttérbe szorul, ahogy azt a sötétebb tónusú cselekmény megkívánja.

A Főnix Rendje ékes bizonyíték arra, hogy Rowling a nyakába zúduló népszerűség és vagyon ellenére sem felejtette el, hogyan jutott idáig. A legelső kötet óta párbeszédet provokál gyerek és gyerek, gyerek és felnőtt között. Csak épp míg a tíz-tizenkét éves Harry történetei olyan kérdéseket vetettek fel, mi miért olyan a varázslók világában, amilyen, addig a tizenhárom-tizennégy éves Harry történetei már azt pedzegetik, mi miért olyan az emberi világban, amilyen. A tizenöt éves Harry története pedig sokkoló nyíltsággal felvállalja, hogy az utóbbi kérdésekre nincsenek elfogadható válaszok. Szemére vethető, és ezt sokan meg is teszik, hogy épp emiatt az ötödik kötet már nem gyerekkönyv. A felnőtt varázslók világa ugyanis éppolyan pitiáner, kilátástalanul ostoba és kiszámíthatóan önző, mint a mugliké.

Andersen kivételével talán senki sem volt még ennyire őszinte és becsületes a gyerekekhez, mint Rowling a Főnix Rendjében. Az általa megmutatott élet tele van szörnyűségekkel, megmagyarázhatatlan és megindokolhatatlan igazságtalanságokkal, gonoszsággal és önmagunk riasztó kiismerhetetlenségével. Harryt a felnőtté válás stációiként folyamatosan csapják arcul újabb és újabb csalódások. Harry szorong, mert nem kap magyarázatot, mert nem érti a többieket és nem érti önmagát.

Harry a könyv végén elveszíti keresztapját, jelen állás szerint az egyetlen személyt, aki a dolgok jobbra fordultával az otthont, a családot, a normális életet jelenthette volna számára. Épp ennek a tragédiának hatására teszi meg az első lépést afelé, hogy elfogadja az elfogadható válaszok hiányát; ez a jelenet, az elmúlásról faggatott Sir Nicholas de Mimsy-Porpington, közismertebb nevén Félig Fej Nélküli Nick szomorú tanácstalanságának néhány bekezdése egyben a regény legszemélyesebb pillanata is. A Főnix Rendjének még a varázsvilágban eszkalálódó háborúnál is fontosabb cselekménye ugyanis Harry fejében játszódik. Ezúttal azon van a hangsúly, mit érez Harry és hogyan próbálja ezeket az érzéseket értelmezni.

A Harry Potter-sorozat elképesztő népszerűsége csoda, mindenekelőtt azért, mert látszólag idejemúlt értékeket állít a középpontba, az erkölcs olyan belső parancsait, melyeket sikk kigúnyolni, követni pedig felér azzal, hogy az ember örökre a vesztesek közé száműzi magát. Rowling meséjében ez a legbátrabb és legzseniálisabb vonás: erkölcstant alkot minden erőlködés nélkül, erkölcsről tanít kényszeres okoskodások nélkül, rég kiveszett és leszólt értékeket népszerűsít anélkül, hogy tolakodó lenne, s hogy ezt a gyermek vagy felnőtt olvasók többsége egyáltalán észrevenné. Erkölcstanában nincs sok újdonság, egy erkölcstanban nem is lehet. Rowling diszkréten, szemérmesen arra igyekszik emlékeztetni, hogy minden tettünknek és döntésünknek óriási súlya van, a felelősséget pedig előbb-utóbb vállalni kell.

Rowling meséjében az a csavar, hogy a gonoszak szélsőségesen gonoszak, de a jók nem szélsőségesen jók. Senki sem tökéletes, a pozitív szereplők gyakran tévednek és szándékosan vétenek mások ellen. Mindenkinek megvan a maga hibája, Ron kisebbségi komplexusban szenved, Hermione stréber, Harry többnyire maga sem tudja, mit akar, az érzéseire hallgat. Ront a hűsége, Hermionét az esze, Harryt a szíve viszi előre, ezek alapján hoznak döntéseket. Rowling a négy legfontosabb emberi tulajdonságnak a bátorságot, az ésszerű gondolkodást, a szorgalmat és a becsvágyat tartja, ez kiderül abból, hogy a diákok besorolásában az egyetlen döntő tényező az, kiben melyik tulajdonság a domináns. Legveszedelmesebbként ezek közül a becsvágyat ábrázolja (Mardekár), legtiszteletreméltóbbként pedig a bátorságot (Griffendél). Rowling egyértelművé teszi azt is, mit ért bátorságon: tudni kell, mikor szabad és mikor kell átlépni a szabályokat.

A Harry Potter világa nem habostorta. Vannak benne gonosz emberek, létezik a pusztulás, szeretett figurák meghalnak, nem él mindenki boldogan, amíg meg nem hal, és nem hullanak rózsaszínű csillámpónik az égből. Nem csak a világ működéséről, de például a gonoszság lélektanáról is nagyon pontos képet mutat be a Potter-saga. Voldemort ifjú éveinek bemutatásával például megértjük, hogy az ő gonoszsága - ami itt a gonoszság mint olyan metaforája - olyan elemekből táplálkozik, amit nagyon is ismerünk: gyerekkori traumák, kishitűség és vele párhuzamosan létező Messiás-komplexus, félelem. És ezek is gyengítik el.

Bár a gonoszságról igen árnyalt képet ad, ugyanakkor Harry története mégis a jóságról szól: idegenek nyújtanak segédkezet, tanárok hozzák ki diákjaikból azt, ami bennük van, seregek fognak össze a gonosz ellen. Ráadásul az itt bemutatott emberi jóság nem az a fajta elesett, mártírszerű jóság, amit mondjuk Nyilas Misi képvisel, de nem ám. Hermione alakja nem csupán a származása miatt fontos: ő a legvagányabb női hős közel s távol az egész ifjúsági irodalomban, aki nem fiúsított leányként badass, hanem alapértéken. Hermione a szorgalom, a tehetség, a kreativitás mellett olyan értékeket mutat fel, mint a kitartás, a gondoskodás és a gyengédség.

A kviddics világa: „A kviddics évszázadai”

Rowling világalkotó képességének egyik ékes bizonyítéka, hogy egy teljes sportot is kitalált a varázslóknak, ami ráadásul olyan izgalmas, fordulatos, látványos, hogy megszakad az ember szíve, hogy nem tudunk seprűn repkedni, mert ha másért nem, a kviddicsért nagyon jó lenne. Hushpush úr könyvében örömét lelheti mindenki, aki rendszeresen játszik vagy néz kviddicset, illetve akit érdekel a tágabb értelemben vett mágiatörténet.

A könyvvel kapcsolatos első benyomás a csodálatos borító után rögtön az ajánlók voltak, amiket nem kisebb nevek jegyeznek, mint Rita Vitrol, Bathilda Bircsók és Gilderoy Lockhart. Rögtön beletalálva a Harry Potter-világ sűrűjébe. Ne feledjem el megemlíteni a könyvtári kölcsönzői jegyzéket, ahol ismerős nevekre bukkantam.

Madam Cvikkertől, a könyvtárostól nem volt könnyű rávenni, hogy váljon meg az egyik rábízott könyvtől, engedje, hogy lemásoljuk és szélesebb körben terjesszük azt. Mikor elmondtam, hogy a művet muglik számára is hozzáférhetővé kívánjuk tenni, könyvtárosnőnk átmenetileg elvesztette beszélőképességét, és hosszú percekig nem mozdult, nem is pislogott. Miután magához tért, együttérző figyelmességgel érdeklődött józan eszem holléte felől.

A kviddics szabályai és a sportág fejlődése

A kviddics a varázslóvilágban egy seprűnyélen játszott labdasportot jelent, amelyben csapatonként 7-7 játékos vesz részt. Négy labdával játsszák, gólt az úgynevezett kvaffal lehet dobni (ez 10 pontot ér), de a legtöbb pontot és a győzelmet jellemzően az aranycikesz megszerzése hozza a csapatnak.

A sporttörténeti rész és a szabálygyűjtemény kissé száraz, de a humoros megjegyzések feloldják ezt. A kedvencem a zsémbes Gertie Konder zsörtölődése - szenzációs! Annak nagyon örültem, hogy a golden snidget védett faj lett és lecserélte az aranycikesz. Jó volt olvasni a játék kialakulásáról és fejlődéséről, terjedéséről.

A könyv behatóan foglalkozik a seprűk, illetve a versenyseprűk evolúciójával, mindazonáltal éppen az A repülő seprű fejlődéstörténete címet viselő fejezet volt a kedvencem, hiszen a közönséges, nem sportoló boszorkányok számára kézzelfoghatóbb információkkal lehettünk gazdagabbak. Részletes leírásokat találhatunk a játék kialakulásáról, és ugye nem meglepő, hogy mint minden, a kviddics is a véletlennek köszönhető. A sportág hatalmas utat tett meg, rengeteget fejlődött és ennek megfelelően folyamatos szabályozást követelt meg.

Az Erdély és Flandria között lezajlott döntőt a kviddicstörténet legdurvább mérkőzéseként tartják számon. A játékosok rengeteg, korábban soha nem látott szabálytalanságot követtek el, pl. egy hajtót görénnyé változtattak, az egyik őrzőt megpróbálták pallossal lefejezni, s az erdélyi csapat kapitánya száz vérszopó denevért eresztett ki a talárja alól.

A kviddics átnevezése és a J.K. Rowling körüli viták

A J.K. Rowling által kitalált varázslósport nevének megváltoztatása mögött a hírek szerint két dolog áll. A sportot a muglik a földön űzik, persze seprűk azért ettől függetlenül náluk is vannak. Ezt a Harry Potter inspirálta labdajátékot fogják mostantól quadballnak nevezni.

J. K. Rowling körül két éve kezdődtek a botrányok a transzfóbnak vélt kijelentései miatt. Azt is írta, hogy ha a biológiai nem (sex) nem valóságos, akkor azzal eltörölnék a nők által megélt valóságot is. Mint írta: ismer és kedvel transznemű embereket, de a biológiai nem fogalmának eltörlése sokak számára lehetetlenné teszi, hogy értelmes vitát folytassanak az életükről. Rowling megjegyzései ellen sokan tiltakoztak, a Harry Potter-sorozat több színésze pedig nyilvánosan elhatárolódott a kijelentéseitől.

Személyes reflexiók a Harry Potter sorozatról

A HP sorozat különösen fontos számomra, mert Rowling nem csak példakép, hanem ő volt az, aki megszerettette velem az olvasást. Tizenegy éves kisgyerek voltam, amikor először hallottam a könyvről. Mindenki erről beszélt. 2001-ben az USA-ban és a többi országban bestseller listákon szerepelt, sőt, barátnőmmel már az első mozifilmet vártuk. A barátnőim állandóan erről csacsogtak és lehet, hogy irigységből, de én is akartam! A következő karácsonyra meg is érkezett. Befaltam. Három nap alatt. Azonnal tovább akartam olvasni. Januárban, a születésnapomra megjött a második rész. Az augusztusi névnapomra a harmadik, végül a következő karácsonyra a negyedik. Kész. Rekordidő alatt felfaltam majdnem 700 oldalt. Tizenkét éves fejjel. Aztán vége a varázsnak. Nem volt több. El sem mondom, hogy milyen fájdalmakat éltem át. Aztán így telt el minden év. Édes várakozással. A könyvek kivégzése után pedig a filmek következtek. A legutolsó részt is ugyanolyan áhítattal vártam, mint az elsőt. A lelkesedésem nem lankadt. Ódákat zenghetnék róla, de talán uncsi lenne. Ez az első nagy szerelem, ezt olvastam a legtöbbször. Talán, még tíznél is többször. Imádom Rowling humorát. Annyira szerethető, hogy még egy gyerek is megérti az alapvető poénokat.

A folytonos olvasások alkalmával rájövök, hogy Rowling mennyi mindennel tisztában volt már a legelején. Az apró rejtett utalások csak később esnek le. Pl. Sirius Black, aki egyetlen mondat erejéig szerepel, mégis csak a harmadik kötetben válik fontossá, vagy némelyik varázsló, akikkel Harry a Foltozott Üstben találkozik és akik látszólag mellékszereplők, az ötödik részben szintén fontos szerepet játszanak. De elég, ha csak a cikeszre vagy a láthatatlanná tevő köpenyre gondolunk. Rengeteg háttértudás, kutatás kellett ahhoz, hogy az írónő mindezt felépítse és ha arra gondolok, hogy 1990-ben kezdte el írni az első kéziratot, milyen nagy munka lehetett mindennek utánajárni. A mitológiának, a kelta hagyományoknak, mondáknak, latin kifejezéseknek, mindezt úgy, hogy a ’90-s években még koránt sem volt olyan széles adatbázis elérhető a neten, mint jelenleg. Eszméletlen.

Nagyon sokan kritizálták az első könyvet. Az én városomban is, főként a hitoktatók és lelkészek ellenezték az egészet. Egy református “női óra” alkalmával is a könyv volt a téma a szülők között, némelyikük váltig állította, hogy a könyv a Sátán műve. Akkor anyukám büszkén elmondta - és erre a mai napig tisztán emlékszem - hogy ő örül annak, hogy a sorozat megszületett, mert így rávehetett engem, hogy könyvet vegyek a kezembe, amit korábban rühelltem. Ma nem lennék az, aki vagyok.

Harry Potter és a Bölcsek Köve

Az első kötet jelenti a kezdetet, az első lépést, hogy megismerjük ezt a fergeteges világot. Már az első oldalak elolvasásakor tudtam, hogy ezt bizony nem fogom tudni letenni. A bölcsek köve, mint olyan, nagyon régóta foglalkoztatja az emberiséget és tetszett, hogy Rowling a sok kitalált és mesébe illő dolgok mellett az életből is merített. Tudtátok, hogy Nicolas Flamel és felesége, Perronelle Flamel valóban léteztek?

Harry Potter és a Titkok Kamrája

Harry a második évére készül Roxfortban, izgatottan várja az utolsó nyári napot, azonban úgy tűnik, a barátai megfeledkeztek róla. Ebben a részben nagyobb hangsúlyt kap a Weasley család, ezúttal már a legkisebb lány, Ginny is elsős az iskolában, Fred és George pedig jobbnál jobb viccekkel árasztja el a lapokat. Az iskolában megjelenik egy új figura, Lockhart, akinek eszméletlen beszólásai tovább fűszerezik a hangulatot. Lehet csak én gondolom így, de a könyv végén lévő beszólásai sikerültek a legjobbra. A kedvenc részem egyértelműen a pókos jelenet és mikor a fiúk Aragognál kötnek ki. Bár irtózom a pókoktól, de én is szeretnék egy olyan kedvencet, mint Aragog. A második rész újbóli titkok megismerésével van teli, köztük, hogy Harry párszaszájú, ez tetszett a legjobban. Tom Denem kiléte végig foglalkoztatott. Bár sejtettem, hogy valahogy Voldemort újból megjelenik a színen, de azt nem gondoltam volna, hogy egy emlék, egy napló formájában. Iszonyatos nagy ötlet! Ráadásul, hogy a zárókötetekben meg kiderül, hogy az egy horcrux.

Harry Potter és az Azkabani Fogoly

Nem csak könyvben, de filmen is. Szerintem ez sikerült a legjobban. Miért? Az időnyerő miatt! Mindig is foglalkoztatott az időutazás, és Hermione megmutatja, hogy minden lehetséges. Persze már lehetett sejteni, hogy valami turpisságról van szó, amikor Ron megemlíti Hermione órarendjét látva, hogy túl sokat vállal. Lupin az egyik kedvenc lett. Már az elején is szerettem, hiába írta le úgy őt Rowling, mint egy szakadt csövest. Tudtam, hogy valamit biztosan rejteget. A könyv olvasása közben nem lehetett összetenni - legalábbis nekem nem esett le - hogy tulajdonképpen mi is a baja. Csak a legvégén derült ki, hogy hoppá, Hermionénak tényleg igaza van. Pedig voltak jelek. A mumus fénylő gömb alakja, hogy teliholdkor betegeskedik és hogy Piton szándékosan a vérfarkasokról készíttet velük házi dolgozatot. Nekem is kell egy hippogriff. Varázslatos, gyönyörű állatok, az egész HP sorozatban a legszebbek. Na jó, azért egy unikornist is elfogadnék. De Csámpást is ugyanúgy szeretem. És csak most derült ki, hogy ő nem is hétköznapi macska. Ő is kell. Nálam ez már beteges dolog, mert imádom az állatokat. Vérfarkas is jöhet. Sirius, Sirius… végre! Egy új családtag, aki nem utálja Harryt. Nagyon szükség volt már egy olyan karakterre, akihez Harry is kötődhet. Sajnáltam, hogy csak olyan keveset lehettek együtt. Mindvégig azt hittem, hogy tényleg bántani akarja Harryt. Aztán persze jött az isteni csavar Makesszel, akarom mondani Peter Pettigrew-val. Vajon ezt Rowling már a legelső kötetnél is tudta?

Harry Potter és a Tűz Serlege

Vegyes érzésekkel vártam a könyvet, mert mikor megjelent, ez volt az utolsó. Találgatások voltak a következő részekről, Rowling mindent megtett, hogy minél előbb megírja. Így mikor elkezdtem olvasni, tudtam, hogyha gyorsan haladok vele, akkor hamar véget ér az álom. Ennek ellenére nem tudtam leállni, 700 oldalt két nap alatt befaltam. Tetszett a Világkupa ötlete. A varázslók miért ne rajonghatnak a sportért? Sőt, egyenesen akkora felhajtás, mint az Olimpia. A negyedik könyv sokkal sötétebbre sikeredett, mint a többi. Nem csak a folyamatosan fokozódó végkifejlet és Voldemort visszatérése miatt, hanem Harry is kezd felnőni a feladatához, ami már az elején sejthető volt: hogy egyszer kénytelen lesz legyőzni Voldemortot, ha élni akar. Egyetlen kérdés motoszkál a fejemben, hogy ha a Trimágus Tusát az egyre veszélyesebb feladatok és a gyakori halálesetek miatt szüneteltették, akkor miért rendezik meg újból? Ráadásul azután, hogy Trelawney megjósolta, hogy Féregfark visszatér urához és miután fellőtték a sötét jegyet? Persze, azzal magyarázták, hogy a megrendezéssel megpróbálták elfelejteti a diákokkal, hogy mi folyik a háttérben, de ez ici-picit sántított. Mindamellett élveztem a könyv gyorsan pörgő cselekményét, a tényt, hogy a Roxfort mellett van még két másik varázslóiskola. Rémszem Mordon a legnagyobb arc! Lehet, hogy ifj, Barty Kupor volt a testében, de a könyvben és filmben is egyaránt tetszettek a beszólásai. Én imádtam! Ebben a kötetben kezdenek felnőni a szereplők. Mélyebbek az érzések, nem meglepő módon kialakulnak az első szerelmek. Édes, ahogyan Ron és Hermione évődik.

Harry Potter és a Főnix Rendje

Voldemort visszatért és egyben hűséges csatlósai is. Egyre több a megmagyarázhatatlan eltűnés, érződik nem csak a muglik számára, hogy valami nincs rendben. Nagy örömömre több szerepet kap Ginny és Neville, kialakul Cho és Harry közötti kapcsolat, létrejön Dumbledore serege, Ron prefektus lesz, megjelenik Umbridge. Umbridge igazi negatív karakter, de tetszett. Volt ilyen tanárom, a jellemzés teljesen ráillet. Tény, hogy egy kicsit laposabbra sikeredett, mint az előző kötetek, de rengeteg új titok derül ki, pl. Nevilleről és szüleiről. Ettől függetlenül viszonylag gyorsan megvoltam vele, azt hiszem 4-5 nap alatt. Bizony sok volt a negatív szereplő. Nem szerettem Percyt, nem szerettem Bellatrixt és a többi halálfalót, sem Malfoyt, illetve Pitont továbbra sem. A legvége katarzis. Fájt. Belém rúgott rendesen. Sirius… miért? Amikor megtudtam, hogy Rowling meg fog ölni valakit, nagyon izgultam, hogy ne valaki olyan legyen, akit nagyon szeretek. Hát sajnos nem jött be.

Harry Potter és a Félvér Herceg

Sötét fellegek gyülekeznek. Cornelius Caramelt leváltják, Piton leteszi a Megszeghetetlen Esküt. Ollivander eltűnik, Igor Karkarov meghal. Az iskolába új tanár érkezik, Horatius Lumpsluck, azonban nem az SVK órát tartja, hanem bájitaltant. Pitoné az SVK. Jaj, mi lesz itt. A diákok egy feladatot kapnak Lumpsluck-tól, Harry pedig rátalál egy régi, kopott bájitaltankönyvre, ami egy bizonyos “Félvér Hercegé”. Dumbledore felkéri egy feladatra Harryt, az igazgató szobájában lévő Merengőn keresztül beavatja néhány múltbéli eseménybe főhősünket, segítségével pedig az igazgató azt tervezi, hogy kifaggatják Lumpsluck professzort egy régi emlékkel kapcsolatban, amit - Dumbledore helyes meglátása szerint - a professzor elhallgat. Izgalmas volt ezt a részt olvasni, az utolsó kötettel én egy kalap alá venném. Egyre többet tudunk meg Voldemortról, tetszenek a Merengős részek és a nyomozás. Ebben a részben komolyan sajnáltam Malfoyt. Úgy tűnt, ő is csak egy esendő gyerek, aki szülei miatt hódol be a Nagy Úrnak. És mivel nem ő ölte meg Dumbledore-t, ezért részben megbocsátottam neki. Dumbledore, a jó öreg Dumbledore. Kegyetlenség volt ez Rowlingtól. Ám mégis érthető. Speciel el nem tudtam volna képzelni olyan könyvet, ahol nincs jelen az igazgató. Azt gondoltam, hogy Sirius halála után nem jöhet rosszabb. Tévedtem. Dumbledore halála még fájdalmasabb volt. Sírtam. Nem szégyellem. Olyan hirtelen ért, hogy órákig csak bámultam a könyvet és azon tanakodtam, hogy a földhöz vágjam, vagy olvassam újra tizedszer is azt a részt, mert biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel. Aztán később rájöttem, hogy de. Dumbledore meghalt. Eltemették. Az összes kötet közül a legmegrázóbb.

Harry Potter és a Halál Ereklyéi

Nem csak azért, mert ez a zárókötet, hanem azért is mert nagyon sok kedvenc karakter meghal. Fájdalmas volt végigolvasni, még ha főhősünk és barátai számára happy end is a vége. Nem véletlenül csak két alkalommal olvastam. Én azt a varázslatos világot szeretem, amit az első három rész mutat, ahol senki nem hal meg, ezernyi titokra derül fény és szórakoztató, humoros. Az utolsó kötet már vérbeli thriller, nem gyerekmese. A horcruxok után való nyomozás hosszúra és kicsit laposabbra sikeredett. Bár voltak benne fordulatok bőven, régi szereplők jönnek elő újra, még több rejtélyre kapunk megoldást. Zseniális, ahogyan az előző kötetek egyes részét, elpotyogtatott morzsáit Rowling újból elénk rakja. Például a cikeszt, ami testemlékőrző, az önoltót, amit nem csak a fény eloltására lehet használni, és előkerül a láthatatlanná tévő köpeny, mint az egyik ereklye. A sok csavaros fordulattal azonban újból felkelti az ember érdeklődését, mint amellett a sok rossz mellett. Megismerkedünk a három ereklyével, a Feltámadás Kövével, a Pálcák Urával és a Köpennyel. Harry barátai segítségével levadássza az összes horcruxot. Roxfort ostrom alá kerül. Fred Weasley, Tonks, Lupin is meghal és még nagyon sokan. Végül Piton is, akiről az utolsó pillanatokban derül ki, hogy miért is ölte meg Dumbledore-t. Aztán Harry. A túlvilágon Harry és Dumbledore utoljára találkozik. Jelen van Voldemort elcsökevényesedett teste is. Megértjük, hogy Harry miért “támadhat fel” - ezt nagyon sokan kifogásolták. Az utolsó rész, egy jövőbeli jelenet. Szeptember 1-én játszódik, Harry és Ginny gyerekeikkel a King’s Cross pályaudvaron a Roxfort Expressz indulására készülődnek. Ott van Hermione és Ron is a gyerekeikkel. Sőt Draco is, akivel Harry vált egy csöppet sem barátságtalan fejbiccentést. Végre minden a helyére került. Bár sok áldozattal járt, de Voldemort meghalt. Nincs többé. Harry sebhelye tizenkilenc éve nem fájt.

tags: #harry #potter #a #kviddics #evszazadai #vetel

Népszerű bejegyzések:

• A magyar Kézilabda Zsolt Barany vezetésével
• Élőben: DVTK és Kaposvár sportesemények
• A Counter-Strike játékmenü részletei
• MAFC röplabda hagyományai és sikerei
• Útmutató edzőválasztáshoz