Molnár Lajos „Athletikai gyakorlatok” című műve és a futball magyarországi meghonosítása

Bár az első hivatalos labdarúgómérkőzést csak 1897-ben, az első hivatalos rögbimérkőzést pedig csak 1912-ben játszották Magyarországon, az angol „football” játékot már korábban is űzték az iskolák testnevelés óráin. Ekkoriban, ahogy gyakran az angolok, a magyarok sem tettek különbséget a ma már külön sportágak két ágának megnevezésében. A labdarúgást, az „assosiation football”-t, és a rögbit, a „rugby football”-t, röviden sokszor csak „football”-nak, vagy magyarul leggyakrabban rugdalónak nevezték. Az alábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy kiderítsük, melyik „football”-t játszották hazánkban hamarabb, és Molnár Lajos „Athletikai gyakorlatok” című művének szerepét a sportág magyarországi meghonosításában.

A futball angliai gyökerei és a szabályok fejlődése

A történelem során számos kultúrában találkozunk olyan játékokkal, ahol különböző céllal, lábbal terelik a labdát. A 19. század elején az angol magániskolák jelentik az első lépést a mai labdarúgás kialakulása felé. Ezekben az intézményekben, az Izmos Kereszténység (Muscular Christianity) mozgalom szellemében erényként tekintettek a sportra. A korai viktoriánus időkben pedig, amikor a nemzet lezüllésével hoztak összefüggésbe a brit birodalom hanyatlásának kezdetét, a megoldást a csapatsportokban látták. A felnőttek játszadozását rossz szemmel nézték, az iskolákban, egyetemeken, a tanulók között azonban rendkívül népszerű tevékenység volt a labdarúgás. Ekkor még Anglián belül is ahány vidék, annyi szabály szerint futballoztak.

1823-ban például a rugby-i iskola egyik mérkőzésén William Webb Ellis karjaiba vette a labdát, azzal futva közelítette meg az ellenfél kapuját. Ettől kezdve ebben az intézményben kézzel játszották ezt a sportot. Máshol a jégkoronghoz hasonlóan csak hozzáérhettek a labdához, de nem vihették.

1846-ban Westminster egyetemek közötti mérkőzésre hívta ki a cambridge-i csapatot. Ahhoz azonban, hogy a két intézmény összemérje a tudását, meg kellett állapodni a szabályokban, de erre csak két évvel később került sor. 1848-ban Cambridge-ben ült össze hat iskola egy-egy képviselője és két nem elitista diák, és megalkották a labdarúgás első egységes szabálykönyvét, a „Cambridge Rules”-t, melyet később többször átdolgoztak. Ez a szabályrendszer valójában még csak részben volt egységes.

Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) 1863. októberi megalakulásakor kiadott szabálykönyv (Laws Of Game), a módosított cambridge-i szabályok értelmében, még mindig csak elegyítette a lábbal és kézzel játszott futball elemeit. Csak 1863. december 8-án mondták ki, hogy a labda kézzel való érintése szabályellenes. Ezen a napon vált külön a labdarúgás (association football) és a rögbi (rugby football).

A legnagyobb vitát azonban nem a kézzel való játék, hanem az úgynevezett „hacking”, vagyis az ellenfél sípcsonton rúgásának szabálytalanná minősítése jelentette. Egyes képviselők ugyanis emiatt a játék férfiatlanná válásától tartottak. F.W. Campbell of Blackheart így tiltakozott a „hacking” eltörlése ellen: „Ha nem lehet az ellenfelet jól sípcsonton rúgni, félő, hogy a játékból minden férfiasság és harci szellem elvész majd.”

Ekkor még a játék mindkét alfaja (association ill. rugby football) a mai uniós rögbire hasonlított leginkább. Az egész csapat egy tömbbe tömörült, miközben az iskola prefektusa, vagy valamelyik idősebb diák leszegett fejjel próbálta magát „átcselezni” az ellenfél tömbjén, akik leginkább fizikai eszközökkel igyekeztek őt meggátolni ebben. Cselezés alatt azonban ne a mai értelemben vett mozdulatokat értsük, a labdás játékos inkább erőszakkal próbálta magát átpréselni a védőkön. Eközben társai mögötte sorakoztak, hogy segítsenek a „főnöknek”, ha egy ütközés folytán elveszítené a labdát. A különbség csupán annyi volt, hogy a rögbiben kézben vitték, a labdarúgásban pedig lábbal terelték az eltérő formájú játékszert.

Passzolni még mindkét szakágban csak oldalra vagy hátra volt szabad. De nem nagyon éltek ezzel a lehetőséggel, amikor cselezhettek is. A passzolás gyanakvást váltott ki minden jóérzésű angolból, aki ebben a gyengeség, és a puhaság jeleit látták, hiszen mi lenne férfiasabb annál, mint lehajtott fejjel rohamozni? 1866-ban alkották meg Etonban a „hatos szabályt”, ami megengedte az előre passzt, amennyiben a passzt adó támadó és a védekező csapat alapvonala között legalább három védő található. Tehát a mai lesszabálytól eltérően (amit csak 1926-ban vezettek be), nem kettő, hanem még három védőnek kellett a labda mögött lennie.

A futball útja Magyarországra: úttörők és félreértések

Ekkoriban kezdett el terjedni a játék a szigetországon kívül is, természetesen azokon a vidékeken, ahol jelentős számban éltek angolok. Az első nem brit futballklub az 1867-ben alakult Buenos Aires FC volt. Bár a Szabadság téren a brit nagykövetség dolgozói állítólag már 1874-ben futballoztak, de Magyarországon mégiscsak kevés brit lakott, innen pedig kevesen jutottak el Angliába, ezért hozzánk lassabban jutott el a labdarúgás. Internet, televízió még nem létezett, ezért a játék magyarországi meghonosítása az utazók kezében volt, akik a szabályokat nem ismerték, de nem is nagyon érdekelte őket. A „footballra” mint szabadidős tevékenységre tekintettek, melyben valahány ember labdával rohangál a mezőn.

Gróf Esterházy Miksa és a Magyar Atlétikai Club

Közülük elsősorban gróf Esterházy Miksát kell kiemelni, aki angliai diákévei után később diplomataként is visszatért a szigetországba, ahonnan 1874-től Viator álnéven kezdett sport témájú cikkeket publikálni a Vadász- és Versenylapban, aminek egyik folyománya volt a Magyar Atlétikai Club (MAC) megszületése. Gróf Esterházy Miksa (1837-1883) diplomata, a magyar sport egyik úttörője volt, egyetemi tanulmányait az oxfordi és cambridge-i egyetemen végezte. Az 1860-70-es években Londonban, Párizsban és Washingtonban az osztrák követségen, mint attasé teljesített szolgálatot. 1875-ben megalapította a Magyar Atlétikai Clubot (MAC), amely az első sportegyesület volt a kontinensen.

Második ilyen cikkében olyan labdajátékokról írt, melyek külföldön népszerűek, és a hazai iskolákban is könnyű lenne meghonosítani őket. Példaként az angol krikettet és az amerikai baseballt említette. 1877-ben a MAC pályázatot hirdetett a magyar labdajátékok összegyűjtésére. A gyűjtés eredménye Porzsolt Lajos tollából jelent meg, a Hercules című folyóiratban, több részletben. A 110 játékot összegző munkát 1885-ben könyv formájában is kiadták.

Molnár Lajos „Athletikai gyakorlatok” című könyve

1879-ben pedig megjelent az első olyan könyv, amiben a labdarúgás is szerepel. Molnár Lajos Athletikai gyakorlatok című művében gróf Esterházy Miksa gondolatait rendszerezte, és egészítette ki a saját, valamint Szokolay Kornél szavaival. A könyv tizenegyedik fejezetében szerepelnek a labdajátékok. Bár a szerző tudott az „association” ill. „rugby” futball különbségeiről, még nem tett éles különbséget a leírásában, ami hozzájárult a sportág korai magyarországi megértéséhez és elterjedéséhez.

Dr. Felméri Lajos és a Labdázó Körök

A másik jelentős utazó, akinek a nevét meg kell említenünk, dr. Felméri Lajos, aki a vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízásából tanulmányozta Anglia oktatási intézményeit, majd írta meg az itt szerzett tapasztalatait „Az iskolázás jelene Angolországban” című kétkötetes művében. Az 1881-ben megjelent közép- és felsőoktatásról szóló második kötetében az iskolák leírásában részletesen beszámol az adott intézmények testnevelés oktatásáról, ahol többször említi, mint kötelező tárgyat a „kirúgó labdát” (football) és a „crickettet”.

A Rugby-i iskola ismertetésénél ír bővebben magáról a játékról: „Leghíresebb játék Rugbyban a kirúgó labda (football), melyet több iskolában a rugbyi szabályok szerint játszanak. … Londonban a Regent’s parkban minden szombat délután láttam, hol a különböző intézetek növendékei két-két táborra oszolva lábakkal löktek kapóra (sic!) egy rendkívül termetes labdát.” Felméri 1889-ben megalakította a Kolozsvári Labdázó Kört, melynek nagyjából 50 tagja a Bánfy-kertben rendszeresen nagy hölgytársaság előtt játszott különféle labdajátékokat. Felméri angliai úti beszámolója alapján feltételezhetően a Labdázó Körben futballoztak is, de nem tudjuk, hogy ez „rugby” vagy „association football” volt-e.

Kolozsvár után más városokban is sorra alakultak a labdázó körök, ezekről azonban nem tudjuk, hogy futballoztak-e. Ekkoriban ugyanis még rendkívül népszerűek voltak a magyar labdajátékok is, mint például a nagyméta vagy a kótya. A Porzsolt testvérek, Jenő és Kálmán (a magyar labdajátékokat összegyűjtő Porzsolt Lajos testvérei) által szerkesztett Herkules testgyakorlati közlöny folyamatosan a magyar játékok mellett kampányolt, az idegen eredetűekkel szemben. A fővárosban a szintén 1889-ben megalakult Budapesti Labdázó Kör volt az első nyilvános sportegyesület, mely a labdázást tűzte ki legfőbb céljának. „A társaság férfias és testedző labdajátékok között kiválólag a magyar kifutót (nagy méta), benforgót és az angol football-t gyakorolja.” (Budapesti Hírlap 1889.10.24. 7.)

Iskolai kezdeményezések és Ottó József szerepe

De a budapesti Református Főgimnáziumban - ugyan még nem a hivatalos testnevelés oktatás keretein belül - már jóval a labdázókörök előtt is labdáztak. Baráth Ferenc tanár kezdeményezésére 1882-ben a felső két osztály tanulói alakították meg a Szabadtéri Játszótársaságot. A társaság szombat délutánonként a Városligetben gyűlt össze, hogy a nemzeti játékok mellett, 1886-ban már bizonyosan (de valószínűleg már korábban is) a labdarúgás szenvedélyének is hódoljon. Az iskolában 1888-tól a Herkules szerkesztője, Porzsolt Jenő töltötte be a tornatanári posztot, akinek az elnöklete idején 1893-ban a társaság feloszlott.

Felmérihez hasonlóan, a harmincas évei elején járó Ottó Józsefet, a Markó utcai, V. kerületi Magyar Királyi Állami Főreáliskola tanárát, a Magyarországi Tornatanítók Egyletének választmányi tagját is a közoktatásügyi minisztérium küldte külföldi tanulmányútra, aki 1891-ben még úgy vélte: „a mi métáink a testmozgás kellő kifejtése tekintetében sokkal többet érnek, mint összevéve a lawn-tennis (a tenisz), cricket, football, croquet, angol stb. játékok.” (Pesti Napló 1891.03.15. 5.)

A Főreál tornaóráin azonban az 1891/92-es tanévben a hazai játékok mellett megjelenik az V. és VI. osztályokban az „angol criquet”, továbbá VI. osztályban a német „Schleuderball” (hajítógömb) is, VII. és VIII. osztályban pedig az „angol Football”. Első olimpia bajnokunk Hajós Alfréd akkor még Guttmann Arnold néven, padtársával a hazai labdarúgás másik jelentős úttörőjével, az első magyar szövetségi kapitánnyal, Gillemot Ferenccel ebben a tanévben az V/B. osztályba jártak, tehát ekkor még nem „footballoztak”, a következő évben azonban már VI. osztályban is játszották a játékot, egészen VIII. osztályig.

Ottó 1892. május 23-án, körülbelül 60 tanulóval mutatta be az országos középiskolai tanáregyesület II. szakosztályában nagyszámú közönségének az iskolai játékok közül a „Schleuderball”-t, a „Crique”-t, és a „Football”-t. Amit az iskolai értesítő azért is figyelemre méltónak gondolt megemlíteni, mivel „e kiválóan testedző hatással bíró idegen játékok hazánk iskoláiban egyáltalán ismeretlenek s bemutatásuk által, a meghonosításának ezen elő kísérleteivel, szolgálatot vélünk tenni hazánk testi nevelésének.” (az V. Kerületi Állami Főreáliskola 1891/92. évi értesítője). A következő év áprilisában az Országos Közegészségi Egyesületnek Iskolai Egészségügyi albizottsága ülésezett az iskolában, akik előtt Ottó vezetésével „a felsőbb osztálybeliek vonultak fel a nagy métához, s később football, criquet s végül hajító labdával mutatták be ügyességüket.” (az V. Kerületi Állami Főreáliskola 1892/93. évi értesítője).

Ottó József 1894-ben foglalta össze a németországi és svájci tanulmányútján szerzett tapasztalatait. Leírja, hogy Németországban szinte sehol nem ismerik a legismertebb angol játékokat, a rugólabdát és a krikettet. Berlinben nagy ellenszenvvel viseltetnek az angol játékok, különösen a „rugólabda” és krikett iránt, mert ezeket vadnak és veszélyesnek tartják. Ennek ellenére az angol találmányú labda az iskolai játékeszközök között megtalálható. Játszanak is vele, ez azonban nem is emlékeztet az angolok játékára, legfeljebb a labdának ide-oda való rugdosásából áll. Mivel a németek a labdajáték testedző hatása elől nem zárkóztak el, az angol labdázást azonban meghonosítani nem voltak hajlandók, saját szabályaik szerint gyakorolták azt. Egyik legkedveltebb játékuk a „Schleüder- ball”, azaz a schleuderball, magyarul hajítógömb vagy füleslabda. Melyet, mint már láthattuk, Ottó a saját iskolájában is meghonosított. Rajta kívül elsősorban a VII. kerületi gimnáziumban játszották.

Hogy Ottó „football” név alatt az „association” vagy a „rugby” footballt értette-e, azt onnan tudhatjuk, hogy az 1895-ben kiadott „Ifjúsági játékok középiskolásoknak” című könyv, Rugdaló fejezetében a rögbit írja le, sőt néven is nevezi: „mindegyik párt (egy teljes „Rugby” játékban) 15 játékosból áll.” Tehát ő legalább már valóban tisztában volt a két szakág közti különbséggel: „Jelenleg az összes angol rugdaló játékclubok két nagy pártra osztva, kétféle szabály szerint játsszák e nevezetes játékot, u.m. a labdának felemelésével, az u.n. rugby-football szabályai szerint, és anélkül, az u.n. association-football szabályai szerint.”

A szabályok pontosítása és az első magyarországi mérkőzések

De 1893 tavaszán a II. kerületi Főgimnázium Ferenc József Nevelőintézetében már Ottó tanár úrtól függetlenül is futballoztak. Az iskola akkori tanítványa, Nagy Orbán visszaemlékezése szerint 1893. május közepén Szaffka Manó tornatanár egy gumilabdát kapott Londonból. A labdát bevitte az iskolába, és legelőször az I/B osztály tornaóráján ki is próbálták azt. A tanár úr ezúttal valóban az „association” változatot szerette volna meghonosítani a tanulók körében, de rosszul fordította a szabálykönyvet, miszerint: „a labdát csakis kézzel szabad ütni (!), lábbal rúgni csakis a két kapusnak szabad”.

A diákoknak a labda ütögetésétől hamar megfájdult a csuklója, így egy idő után inkább lábbal kezdték rugdosni a játékszert, de „Szaffka tanár úr nagyon haragudott és kijelentette, hogy szabálytalanul nem lehet játszani az új játékot. Így azután néhány hét alatt kudarcba fulladt az új angol játék, Szaffka tanár úr egy tornaóra után fogta a labdát, leengedte és megállapítva, hogy a társaság még éretlen a futballra, beszüntette a mérkőzéseket.” A következő tanév elején, 1893 őszén azonban, újra előkerült a labda, „Szaffka tanár úr bejelentette, hogy újra lesz futball, mégpedig más, igazi futball. Bevallotta, hogy májusban ő tévesen magyarázta el a szabályokat, illetve hibásan fordította magyarra az angol szabályt.” (az idézetek Nagy Orbántól: Nemzeti Sport 1944.03.21.)

Hajós és Gillemot egyaránt játszottak az első hivatalos magyarországi labdarúgó mérkőzésen, 1897. május 9-én a Millenárison, amikor a BTC kék-fehérben játszó első csapata 5:0-ra győzött, a piros fehér mezes második csapat ellen. Mindketten a győztes csapatban szerepeltek. Bár a BTC tagjai voltak, Műegyetemi hallgatóként nekik köszönhető az egyetem labdarúgó csapatának (Műegyetemi Futball Club, a későbbi MAFC) megszületése. Az első két labdarúgó-bajnokságot a BTC nyerte, Hajóssal és Gillemot-val a soraiban. Hajós játszott az első magyar válogatott mérkőzésen is, ahol Gillemot volt a szövetségi kapitány, aki összesen 5 mérkőzésen töltötte be ezt a pozíciót. Később 3 mérkőzésen Hajós is volt a szövetségi kapitány.

A futball magyarországi meghonosításának kulcsfigurái

Az alábbi táblázat összefoglalja a magyar futball és rugdaló korai történetének legfontosabb alakjait és hozzájárulásukat:

tags: #hogy #forditotta #molnar #lajos #a #futballt

Népszerű bejegyzések:

• Foci közvetítés magyarul
• A kilencvenéves sportlegenda életútja
• Információk az afrikai tornákról
• Információk az NBA All-Star Hétvégéről
• A tatabányai labdarúgás ikonja