A horvát kosárlabda-válogatott története: Drazen Petrovic és a jugoszláv aranykorszak öröksége
A jugoszláv kosárlabda aranykora és politikai háttere
Az 1980-as évek végén a felbomlani készülő Jugoszláviában felnőtt egy olyan kosárlabdázó generáció, amely képes volt legyőzni a verhetetlennek hitt amerikai csapatot. Volt közöttük horvát, szerb és szlovén nemzetiségű is, de őket ez nem érdekelte, csak kosárlabdázni akartak.
Történelmi hátteret tekintve, 1946-ban a II. világháború utóhatásaként Magyarországtól délre egy soknemzetiségű, föderatív alapon szerveződő, önmagát szocialistának valló állam alakult meg. Az ország hat tagköztársaságból állt össze: Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Macedónia, Montenegró és Szerbia. Jugoszlávia amellett, hogy egy több nyelvet beszélő ország volt, különböző vallású és etnikumú részekből tevődött össze.
A világháború után, egészen az 1980-ban bekövetkezett haláláig Josip Bros Titónak sikerült egyben tartani a tagországokat. Tito halála után kezdett bomladozni Jugoszlávia egysége.
1986-ban Slobodan Milosevics lett a szerb kommunista pártnak a vezetője, akinek a szándéka az volt, hogy szerb irányítás alá vonja teljes Jugoszláviát. A tagállamok vezetői ennek hatására kezdtek ellene lépéseket tenni, hogy a köztársaságuk önálló államként tudjon tovább működni.
A jugoszláv sport kiválasztási rendszerének működése a 70-80-as években úgy nézett ki - nem csak kosárlabdában -, hogy a fiatalok a kisebb klubokban nevelkedtek. A bajnokságokban, ha olyan teljesítményt tudtak nyújtani, hogy az ország nagy egyesületeinek valamelyike felfigyelt rájuk, leigazolta őket a szarajevói Bosna, a horvát Cibona vagy a Dinamo Zágráb, illetve a belgrádi Partizán vagy a Crvena zvezda. Ezek a csapatok már a nemzetközi kupákban is szerepelhettek, ami nagy presztízst és kiváló anyagi lehetőséget jelentett.
Jugoszláviában a sporton kívül kevés olyan kitörési lehetőség volt a fiatalok számára a Tito halála utáni időszakban, ami hírnévvel és gazdagsággal kecsegtetett. Ezeknek az óriáskluboknak olyan erős társadalmi beágyazottságuk és politikai kötődésük volt, hogy a 80-as években elvétve fordulhatott elő szerb nemzetiségű játékos zágrábi együttesben vagy egy horvát bármelyik belgrádi csapatban.
Drazen Petrovic: A kosárlabda Mozartja
Volt egy játékos 20 évvel ezelőtt, akinek a lábai előtt hevert Európa. Volt egy játékos, akinek nem esett nehezére 40, 50, de akár 60 pontokat is dobálni a kontinens legjobb csapatainak. Volt egy játékos, aki utat tört az európaiaknak és felnyitotta az NBA szemét, hogy vannak igazán jó kosarasok az óceán túloldalán is. Volt egy játékos, aki büszkén képviselte hazáját, még a legzordabb időkben is. Ezt a játékost Drazen Petrovicnak hívták, aki nagyon fiatalon, mindössze 28 évesen távozott az égi kosárpályákra.
Drazen Petrovic 1964. október 22-én született a ma már Horvátországhoz tartozó (akkor még Jugoszlávia) aprócska kikötő városban, Sibenikben, a helyi rendőrfőnök Jovan Petrovic és felesége, Biserka második gyermekeként. Kölyökként a vele egykorúakhoz hasonlóan ideje nagy részét a városban lógva töltötte, de már ekkor volt valami különös a jelenlétében. Bátyjával, Aleksanderrel (egykori jugoszláv válogatott játékos, ma szintén neves szakember) együtt rengeteget tanítgatták egymást a saját maguk által készített kosárpályán, órákat eltöltve ott.
Drazen már ekkor alig akart szabadulni a játékszerek elől, ami még nála is nagyobb volt akkoriban, szinte mindenhová labdát pattogtatva közlekedett. A vereséget mindig is utálta, ha kikaptak valakitől a grundon, órákig nem szólt senkihez, annyira le volt törve. Mindenhová követte a testvérét, így mikor az elkezdett a helyi csapat, a KK Sibenka színeiben kosárlabdázni, egyértelmű volt, hogy öccse is hamar követi a példáját.
Már akkor kitűnt hihetetlen munkamániájával és példamutató hozzáállásával, napi kétszer, háromszor is edzett. Saját kulcsa volt a tornateremhez és minden reggel hatkor kelt, hogy mehessen gyakorolni, de szigorúan csak egyedül. 500 dobás iskola előtt, majd székeket rakott le és azokat kerülgette labdavezetéssel, a konyhaajtón lógott, hogy megnyúljon, és minél magasabb legyen, egy szóval mindent megtett azért, hogy még jobb játékos váljon belőle. Sosem elégedett meg a sikerrel, mindig azt érezte, jobb is tud lenni ennél. Az első volt, aki megérkezett az edzésre, és az utolsó, aki távozott.
Ez a hozzáállás vezetett odáig, hogy a két-három évvel idősebbek ellen is felvette a versenyt és 15 évesen már a nagycsapatban is bemutatkozott. 50, 60 pontokat dobált a juniorok között, így nem meglepő, hogy 16 évesen tagja volt a Balkán játékokon bronzérmet nyerő junior válogatottnak, majd két évvel később a kontinens második helyéig repítette Jugoszlávia fiataljait.
A Sibenka és a Cibona felejthetetlen évei
Mikor 1976-ban szülővárosa kosárcsapatához került a kisebbik Petrovic, az alig három éve működő klub még a másodosztályban szerepelt a jugoszláv bajnokságban. 14 évesen már a kispadot koptatta a felnőtt csapat mérkőzésén, majd mikor 1979-ben a Sibenka kivívta az első ligában való indulás jogát, Drazen december 29-én megszerezte első pontjait is a nagycsapat színeiben az OKK Belgrád ellen a hatodik fordulóban.
Az ok, hogy ilyen fiatalon már lehetőséget kapott a bizonyításra - tehetségén kívül persze -, hogy a csapat játékos-edzőjét ekkor Zoran Slavnicsnak hívták, aki minden idők egyik legjobb irányítója volt az öreg kontinensen, Európa-, világ- és olimpiai bajnok, nem mellesleg a Crvena Zvezda csapatával végigverte Európát. Mentora 1981-ben továbbállt levezetni a KK Zagreb alakulatához, hősünk előtt pedig megnyílt az út a bizonyításra a csapat megüresedett irányítói posztján.
Az akkoriban Európa harmadik legrangosabb versenysorozatának számító Koracs-kupában fantasztikus menetelést produkált a Sibenka, az elődöntőben 18 pontos hátárnyból felállva győzték le a spanyol óriás Real Madridot és jutottak a Limoges elleni döntőbe. A fináléban azonban a francia gárda kifogott rajtuk és hosszabbítás után 90-84-es vereséget szenvedtek a galloktól, de Petrovic lett az MVP.
Az elvesztett döntő ellenére óriási siker volt ez a klub és Drazen számára is, aki tudta, az igazán nagy dolgok még előtte állnak, így tovább folytatta a sztahanovista munkát, napi hat, hét, de akár nyolc órákat is edzett, tovább tökéletesítve játékát.
A következő szezon volt az igazán nagy áttörés Drazen Petrovic számára, pontátlagát 24.5-ra tornázta fel, miközben az ország egyik legjobb játékosává nőtte ki magát, csapatát pedig a nemzeti bajnokság döntőjéig repítette. Ott a Bosna együttese várt rájuk, amelyet hatalmas csatában Petrovic két büntetőjével sikerült is legyőzniük 83-82-re, ám örömük nem tartott sokáig. A szövetség elöljárói ugyanis azt a döntést hozták, hogy a bírók utolsó ítélete, így a Sibenka két büntetője is a dudaszó után történt már, ezért érvénytelenítették azokat és az addig már kétszeres jugoszláv bajnok KK Bosnának adták az első helyet. Szimplán ellopták a bajnoki címet a kis csapattól, amely nem ment bele a semleges pályán történő újrajátszásba, így sosem kapták vissza a megérdemelt aranyérmüket. Ugyanebben az évben még egy finálét elvesztettek Drazen Petrovicék, aki egymás után másodszor is Koracs-kupa döntőbe vezette együttesét, de ismét alulmaradtak a Limoges gárdájával szemben (94-86).
A legfelkapottabb és legkeresettebb játékos lett egy csapásra a fiatal horvát sztár, akiért még amerikai egyetemek is bejelentkeztek, a Notre Dame edzője, Digger Phelps személyesen jött el, hogy meggyőzze őt a tengerentúli folytatásról. „Ha igaz, hogy az első szerelemre az ember mindig emlékszik, akkor Sibenik örökre a szívemben marad. Minden itt kezdődött, és még ha próbáltam is az érzelmeimet félre tenni, lehetetlen elfelejteni a kezdeti időket. Nézni Aleksander edzését, részt venni az első tréningemen… mindazon órák, amiket egyedül töltöttem a kosárlabda pályán. A Sibenka segített elindítani a karrieremet és megmutatta a helyes utat, de a történet itt még nem ér véget. Remélem ezt Sibenikben is megértik, ahhoz, hogy elérjem mindazt, amit szeretnék a kosárlabdában, muszáj továbbállnom.”
Még mielőtt azonban meghozta volna döntését karrierje következő állomását illetően, Drazen Petrovic lehúzott egy évet a seregben, így volt ideje gondolkodni bőven. 1984 nyarán részt vett Los Angelesben az Olimpián, ahol a jugoszláv csapattal bronzérmet szereztek Mirko Novosel irányításával, aki akkoriban a Cibona Zagreb vezetőedzője is volt. Az együttes megnyerte ugyan a nemzeti bajnokságot ’84-ben, de a nemzetközi porondon már korántsem szerepeltek ilyen sikeresen, 10 vereség mellett egyetlen győzelmet sem zsebeltek be, így égető szükségük volt egy játékosra, aki segít nekik Európában is hírnevet szerezni. Ez volt Drazen Petrovic, aki testvérével együtt a kontinens legjobb hátvéd párosát alkotta.
„Hogy milyen volt Drazennel együtt játszani? Pályafutásom legjobb és legkönnyebb évei voltak azok” - emlékezik Aleksander.
Az ifjú Petrovic nem tétlenkedett sokat, első meccsén a Cibona színeiben egykori klubját, a Sibenkát tömte ki 56 ponttal!! A szurkolók könyörögtek neki, hogy hagyja abba, de ő nem ismert kegyelmet. „Az emlék az emlék, a szeretet az szeretet, de a pályán senkit sem ismerek.”
Az európai porondon is káprázatosan nyitott Petrovic, egy elképesztő mérkőzésen győzték le a Real Madrid együttesét Zágrábban, amelyen a Cibona ásza 44 pontot szórt a spanyoloknak! Az utolsó meccset is a királyi gárdával játszották az akkor még BEK (Bajnokok Európa Kupája) néven futó versenysorozatban, - ami a mai Euroliga elődje - csak az már a döntő volt Athénban.
Petrovic ismét feltartóztathatatlan volt, ezúttal 36-ot rámolt be a Real gyűrűjébe és a kontinens csúcsára vezette a Cibonát, miután 87-78-ra diadalmaskodtak a fináléban. A győzelmet hatalmas ünneplés követte és napokig nem edzett senki a csapatból, miközben a Partizan Belgrád várt rájuk a nemzeti bajnokságban… 72 pontot dobtak az első félidőben (!!), úgy, hogy napokig nem edzettek előtte, az első hárompontos dobásukat 18 perc után hibázták el… A bajnoki döntőben sem tudta senki megállítani Petrovicékat, a Crvena Zvezda gárdáját 2-1-es összesítéssel fektették két vállra, az utolsó meccsen Drazen 32 pontot szórt. A Showtime-ot hozta Zágrábba, a csapattársai imádták vele játszani. Úgy érezték, hogy szinte semmit sem kell tenniük a pályán, amíg Drazen mellettük van. Ehhez persze kellett az is, hogy Petrovic minden mérkőzést komolyan vegyen, még a kisebb csapatok ellen is, ahol a kisujjukból kirázták volna a győzelmet. Ő azonban a szurkolókért játszott: „Ez az a munka, ahol nincs meg a kiváltságod, hogy rossz napod legyen. Mindennél jobban el vagy kötelezve a szurkolók felé, mindig meg kell nyerned a szeretetüket. Ez az oka annak, hogy soha nem tartok pihenőt a kosárlabdapályán.”
’85 nyarán csak hetedikként végeztek a nemzeti csapattal az Európa-bajnokságon, ami ugyanúgy csalódás volt, mint a két évvel korábbi kontinens viadal, ahol szintén ugyanezen a helyen zártak a jugók. A Cibonával viszont tovább ívelt a karrierje, sorra szállította a 40, 50, 60 pontos mérkőzéseket, egyszerűen megállíthatatlan volt.
Október 5-én, az Olimpija elleni találkozón - nem elírás - 112 pontot szerzett, míg a csapat többi tagja 46-ot! 60 rádobásából 40 sikeres volt, 20 hárompontosából 10-et értékesített és nem hibázott egyszer sem a büntetővonalról (22/22)! A szezon során számtalan alkalommal villantotta még meg félelmetes kezét, az őt a Koracs-kupában kétszer is legyőző Limoges gárdáját 51 ponttal keserítette meg, közte 10 triplával, abból hetet zsinórban dobott nekik, emellé kiosztott még 10 gólpasszt is. A neves olasz napilap, a La Gazette dello Sport ekkoriban nevezte el őt a kosárlabda Mozartjának.
A regnáló olasz bajnok Simacnak sem kegyelmezett, 45 pontja mellett 25-ször hozta kihagyhatatlan helyzetbe csapattársait. Odahaza a Kupa ismét a vitrinjükben landolt, az áldozat ezúttal a Bosna Sarajevo volt, Drazen 46-nál állt meg. A bajnokságban is menetelt a csapat, 21-1-es mérleggel zárták a reguláris szakaszt, de a döntő csalódást keltően alakult a számukra, ugyanis hazai pályán, saját szurkolóik előtt bukták el a finálét, miután a Zadar 110-111-re felülmúlta őket.
Egy zágrábi riporter, Neven Berticevic mesélte később, hogy szeretett volna interjút készíteni Petrovic-csal az elvesztett döntő után, így megvárta őt a Cibona arénájának parkolójában. Legnagyobb megdöbbenésére Drazen labdával a kezében jelent meg és nem értette min csodálkozik az újságíró. „Ez a labda mindig a kocsimban van. Amikor úgy érzem, hogy dobnom kell, akkor megyek és dobok 100-at, 200-at vagy 500-at. Ezután az interjú után is megyek gyakorolni, ugyanis ez még nem a világ vége.” Emiatt a hozzáállás miatt lett sokak példaképe, munkamódszere pedig a horvát iskola része. A reggeli edzések utána váltak kötelezővé minden játékos számára, az egyéni képzések pedig még szélesebb repertoárral rendelkeztek ezután. Az edzők gyakran példálóztak Petrovic-csal: ha ő meg tudja csinálni, akkor te is képes vagy rá!
1986 nyara sem múlt azonban eseménytelenül Drazen számára. A Portland TrailBlazers draftolta a harmadik kör 60-ik helyén, de játékjogát ekkor még nem hívták le az oregoniak. A világbajnokság is jól alakult, 24.8-es pontátlagával a harmadik helyig vezette Jugoszláviát és bezsebelte a torna MVP-jének járó elismerést. Az elődöntőben mindössze egy ponttal maradtak alul a Szovjetunióval szemben, akik később csak kettővel kaptak ki az Egyesült Államoktól a döntőben.
Az 1986/87-es évadban a Saporta Kupára (a nemzetek kupagyőztesei indulhattak itt, 2002-ben szűnt meg) voltak ”kárhoztatva” Petrovicék, amit akkor még csak szimplán KEK-nek hívtak. De ha már elindultak, meg is nyerték azt az olasz Scavioni Pesar együttesével szemben Drazen 28 pontjával. Több sikerük viszont nem volt a szezon során, a kupából kiestek, a bajnokságban pedig bár veretlenül zárták az alapszakaszt (22-0), az elődöntőben a Crvena Zvezda megállította a Cibonát, hiába szórt 48 pontot az utolsó mérkőzésen Petrovic.
Drazen, és vele együtt a Cibona is újra a Koracs-Kupában találták magukat, Petrovic pedig 62 ponttal (1987. október 21. a Katkan (finn csapat) ellen) új egyéni csúcsot állított fel az európai kupaporondon és egészen a döntőig menetelt csapatával, ahol a Real Madrid várt rájuk. A két mérkőzéses csatában túl sok volt az első összecsapáson összeszedett 13 pontos hátrány, így hiába nyerte meg a Cibona a második meccset Drazen 48 pontjával, a kupa a spanyolokhoz került. A bajnoki címet ismét nem, de a kupát sikerült elhódítaniuk odahaza, két ponttal legyőzve a Jugoplastika gárdáját.
A levegőben lógott már a változás szele. A négy év alatt, amit Zágrábban töltött, 37.7 pontot szórt átlagban a honi pontvadászatban (’85/86-ban 43.3-at!!!), míg az európai kupákban 33.8-al terhelte meg az ellenfelek gyűrűjét.
Testvére szerint „Drazen imádta Zágrábot és sokszor beszélt arról, hogy egyszer majd visszatér ide és letelepszik itt. Azt tervezte, hogy pályafutása utolsó két évét a Cibona színeiben tölti majd, de négy év után úgy érezte, ideje volt a váltásnak. Mi is tudtuk ezt, mennie kellett.”
[HD] Drazen Petrovic - TOP 10 PLAYS Ⓒ 2017
Drazen Petrovic pontátlagai kiemelkedő szezonokban:
| Időszak/Csapat | Pontátlag (hazai bajnokság) | Pontátlag (európai kupák) |
|---|---|---|
| Sibenka (áttörés szezon) | 24.5 | - |
| Cibona (4 év átlaga) | 37.7 | 33.8 |
| Cibona (1985/86 szezon) | 43.3 | - |
| Real Madrid (egy szezon) | 28.8 | - |
A Real Madridtól az NBA kapujáig
Játékjoga ekkor már két éve a Portland TrailBlazersnél volt, de az oregoniaknak egyelőre várniuk kellett Európa legfénylőbb csillagára.
„Az NBA egy nagy kihívás, de egyben veszélyes is. Itt Európában sztár vagyok, odaát… ki tudja. Nem, ez nem az önbizalom hiánya, azzal sose volt problémám, de nem tudom, hogy meglenne-e az esélyem a bizonyításra a tengerentúlon. Valójában, van még időm bőven, most még Európában maradok.” - nyilatkozta a váltás kapcsán Petrovic. Igazából egyetlen klub jöhetett csak szóba, még pedig a kontinens legünnepeltebb alakulata, a Real Madrid. A blancók 4 évre 1.5 millió dollárt ajánlottak a horvát sztárnak, plusz egy vadiúj Porschét (amit pár hónappal később elloptak tőle Zágráb belvárosában).
A spanyolországi kaland előtt Petrovicnak még a szöuli ötkarikás játékokon kellett helyt állnia a válogatottal. A fiatal jugoszláv csapat egészen a döntőig verekedte el magát, ahol az amerikaiakat legyőző Szovjetunió várt rájuk. Októberben a nemzeti együttes meghívást kapott a McDonald’s Openre (a világ minden tájáról érkező bajnokcsapatok számára rendezett torna volt, plusz egy NBA-s alakulat, 1987-től 1999-ig tartott, mindet az amerikaiak nyerték), de Drazen ekkor már új csapatát, a Real Madridot erősítette a tornán, pláne, hogy az eseményt a spanyol fővárosban rendezték. A Larry Birddel felálló Boston Celtics képviselte a tengerentúli ligát, amely a döntőben a házigazda madridiakkal találta szemben magát. A Kelták győzelme ugyan nem forgott veszélyben (111-96), de a Real sokáig megnehezítette a dolgukat, köszönhetően a torna két meccsén összesen 56 pontot termelő Petrovicnak (Bird is ugyanennyivel zárt). Danny Ainge, a Boston akkori játékosa mondta Petrovicról a torna után, hogy „ő egy nagyon izgalmas játékos, talán Pistol Pete-hez tudnám csak hasonlítani. A Cibonában töltött időszak alatt Drazen 44.4 pontot átlagolt a madridiak ellen, de új csapatában sem tétlenkedett a gólgyártással. A szezont 28.8-as mutatóval zárta, a Reallal pedig minden fronton a döntőig menetelt. A KEK elődöntőjében éppen egykori csapatával, a Cibonával nézett farkasszemet, köztük bátyjával, Aleksanderrel is. A zágrábi összecsapáson egy pontos hátrányban két büntetővel...
A jugoszláv "Aranygeneráció" nemzetközi sikerei
A nyolcvanas években, amikor Jugoszlávia tartópillérei megreccsentek, olyan kosárlabdázó generáció született meg, amelyik méltó ellenfele lehetett a verhetetlennek hitt amerikai csapatnak.
1987 nyarán az olaszországi Bormióban rendezte meg a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a juniorok világbajnokságát. A jugoszláv csapat olyan későbbi klasszisokat tudott felvonultatni, mint Vlade Divac, aki később a Los Angeles Lakersben Magic Johnson oldalán szerepelt, vagy Toni Kukoc, aki háromszoros NBA-bajnok lett a 90-es évek második felében Michael Jordan és Scottie Pippen csapattársaként.
Az együttes edzője az a Svetislav Pesics volt, aki jelenleg a Hanga Ádámot is soraiban tudó Barcelona kispadján ül. Őt a kollégái a valaha volt egyik legjobb kosárlabdaedzőnek tartják. A döntőben Jugoszlávia az Egyesült Államok csapatával találkozott, ahol Toni Kukoc 11 hárompontosának hathatós segítségével a plávik megnyerték az aranyat. A horvát nemzetiségű bedobónak 12 kísérletre volt szüksége a 11 triplához.
Ez a junior korosztály néhány idősebb játékossal (Drazen Petrovic, Zsarko Paspalj) kiegészülve játszhatott a szöuli olimpián 1988-ban, ahol a döntőig jutott, de ott kikaptak a litván Sabonis vezette rutinosabb Szovjetuniótól. 1989-ben Zágrábban csúcsra ért a jugoszlávok nagy generációja, végig dominálták a tornát, és a döntőben a legendás Nikosz Gallisz vezette Görögországot legyőzve megnyerték az Eb-t.
1990-ben Argentínában rendezték a világbajnokságot, ahol az elődöntőben Jugoszlávia legyőzte az Egyesült Államokat, majd a fináléban a Szovjetuniót is. Világbajnok lett minden idők legjobb európai kosárlabda-válogatottja, de a csapat szétesése már ekkor megkezdődött. Közbevetőleg érdemes megjegyezni, hogy a jugoszlávok ezen a vb-n a harmadik csoportmeccsükön 82-75-re kikaptak Puerto Ricótól.
1991-ben még megvédték az Eb-címüket a plávik egy javarészt átalakult együttessel, de 1992-ben a barcelonai olimpián Horvátország már önálló csapatként, Drazsen Petroviccsal és Toni Kukoccsal jutott a döntőbe, ahol az Egyesült Államok válogatottjával, a Dream Teammel csaphattak össze. Természetesen amerikai győzelem született, de a dobogón az új hazájukat büszkén képviselő horvát kosarasokat láthatták a nézők. Jugoszlávia nem vehetett rész a játékokon. Az 1990-ben vb-t nyert társaság tagjai már soha többé nem játszottak egy csapatban.
[HD] Drazen Petrovic - TOP 10 PLAYS Ⓒ 2017
A politika árnyékában: Az egység felbomlása
A jugoszláv sportolók próbáltak kimaradni a politikai csatározásokból. Mindegy volt, hogy szerb, horvát vagy szlovén, csak az ellenfelet akarták legyőzni. A játékosok tudták is tartani magukat ehhez az elvhez, de a pattanásig feszült politikai viszonyok között csak egy szikra kellett, egy tett, amivel az egyik félnél hőssé, a másiknál ellenséggé válhattak.
Egy ilyen szikra volt Divac és a horvát zászló esete. Az 1990-es vb-aranyérem ünneplése közben, Buenos Airesben a pályára rohant egy szurkoló, aki elkezdte lengetni a horvát nemzeti lobogót, de a szerb nemzetiségű Vlade Divac kikapta a kezéből, és elhajította. A csapat hazatérése után a szerb sajtóban hős, a horvátban ellenség lett. Ennél nagyobb problémával is szembe kellett néznie a centernek, a nem szerb nemzetiségű csapattársai elpártoltak mellőle, és megszűnt az a bajtársiasság, ami jellemezte korábban a nemzeti együttest.
„Nem nemzetiségi ellentéteket akartam szítani. Csak azt akartam kifejezni, hogy a győzelmet az egységes Jugoszláv válogatott érte el” - így magyarázta tettét Divac.
Nem csak a kosárlabdázóknál történt olyan cselekedet, amely hatással volt az akkori Jugoszlávia politikai eseményeire és mindennapi életére is. 1990. május 13. az a dátum, amikor a horvát Dinamo Zágráb fogadta a szerb Crvena zvezdát a jugoszláv labdarúgó-bajnokságban. A két csapat mérkőzésein megszokottak voltak a komoly rendbontások, de azon a napon sokkal több történt a horvát fővárosban, mint sport. A meccs kezdete előtt még a melegítéskor a zágrábi ultrák a pályára rohantak, akiket a rohamrendőrök próbáltak szétverni. A hazai játékosok a rendbontás ellenére nem mentek be az öltözőbe.
A csapatkapitány Zvonimir Boban észrevette, hogy egy rendőr éppen egy horvát szurkolóval verekszik, erre úgy reagált, hogy odament, és a fanatikust védve belerúgott a rendőrbe. A hazai labdarúgó-szövetség eltiltotta, és kimaradt az 1990-es világbajnokságra utazó jugoszláv válogatottból, de Horvátországban nemzeti hős lett.
Divac és Petrovic: Egy barátság tragédiája
Jól jellemzi a szerb-horvát viszonyt Vlade Divac és Drazen Petrovic barátsága. A két klasszis kosárlabdázó ellentétes személyiség, de elválaszthatatlan barát volt. A szerb Divac volt a mindig jókedvű, bohém fickó, aki a 216 centis magassága mellett virtuóz megoldásokra volt képes a pályán. A horvát Petrovic a komoly, elszánt ember, aki a teljes életét a kosárlabdázásra tette fel. A szakértők és a szurkolók legnagyobb része a valaha élt legjobb európai játékosnak tartják őt. Ők ketten voltak a jugoszláv válogatott aranygenerációjának alappillérei, akik a magánéletben is testvérként szerették egymást.
A szerb-horvát ellentét kiéleződésével az ő viszonyuk is megromlott. Miután mindketten az NBA-be kerültek, először naponta telefonáltak egymásnak, de Jugoszlávia felbomlásával az ő barátságuk is elmúlt. Kettejük tragédiája, hogy 1993-ban Petrovic autóbalesetben elhunyt, és sosem tudták rendezni a viszonyukat.
Az örökség: Horvátország a világ kosárlabda térképén
A rajongók legnagyobb bánatára már soha nem fog kiderülni, ha a nagy Jugoszlávia válogatottja megmérkőzhetett volna a Dream Teammel, annak mi lett volna a kimenetele. Soha nem tudjuk meg, hogyha az egykori Jugoszlávia utódállamainak legjobb kosárlabdázói egy nemzet válogatottját alkothatnák, akkor is az Egyesült Államok lenne-e a világ kosárlabdázásának egyeduralkodója. Ezt is elsöpörte a háború és a történelem.
Jugoszlávia felbomlása után, 1998-ban és négy évvel később is a „kis Jugoszláviának” nevezett, valójában szerb csapat világbajnoki címet szerzett. 2002-ben Indianapolisban a TEAM USA-t, vagyis a házigazda amerikai válogatottat a negyeddöntőben legyőzve hódították el az aranyat. Szerbia, Horvátország és Szlovénia ma is a világ legjelentősebb kosárlabdanemzetei közé tartoznak, számtalan NBA-játékost neveltek ki, akik a tengerentúlon is meghatározó játékosokká váltak.
tags: #horvat #kosarlabda #valogatott
