Juventus: A "Felsőosztályú Fiatalság" Története – Az Első Mérkőzéstől a Bajnoki Címekig

Olaszország legsikeresebb klubjának teljes neve Juventus Football Club S.p.A., székhelye az észak-olasz Piemont tartományban fekvő Torinó városában található. Történelme tele van fordulatokkal, számtalan legendával és dicsőséges időszakokkal. Az alábbiakban fejezetekre bontva ismerhetjük meg a már több mint 110 éves klub történetét, az első mérkőzéstől a modern kori sikerekig.

A Kezdetek és a Név Eredete (1897-1900)

Torinó belvárosának egyik leghíresebb útja, a Corso Re Umberto, szolgált találkozóhelyül néhány fiatal barát számára, akiket az Angliából importált új játék, a labdarúgás iránti hatalmas vágy fűtött. Itt, egy ódon és kényelmetlen padon ülve, a Massimo D’Azeglio gimnázium tanulói 1897. november 1-jén elhatározták, hogy sportegyesületet alapítanak. Mivel közülük a legidősebb is mindössze 17 éves volt, egyenes út vezetett a sportklub nevéhez, a JUVENTUS-hoz, ami latinul fiatalságot jelent. Nem tudták, de 1897-ben megszületett Olaszország legsikeresebb klubja, szinte teljesen véletlenül. A klub első elnöke Enrico Canfari volt, és kezdetben rózsaszínű mezben játszottak hazai mérkőzéseiket a Piazza d’Armi pályán.

Az Első Mérkőzés és a Zebracsíkos Mezek (1900-1906)

Az újonnan alakult csapat hivatalos mezszíne a rózsaszín volt, és ilyen mezben kezdte meg szereplését a nemzeti bajnokságban az 1900-as évben. A klub 1900-ban jutott be az olasz bajnokságba. Első mérkőzésüket 1900. május 11-én játszották a város másik csapatával, az FBC Torinesevel. A mérkőzést végül 1-0-ra a Torinese nyerte meg.

Három évvel később, 1903-ban már fekete-fehér színekben pompáztak a mezek. Ezt a csapat ma is használatos fekete-fehér mezét egy félreértést követően szerezték, mikoris John Savage egyik barátja, aki Nottinghamben, a Notts County csapatánál dolgozott, fekete-fehér mezeket szállíttatott le Torinóba. Az első Scudettót is már zebracsíkos szerelésben nyerte a csapat 1905-ben, amikor a Genoát és a Milanesét gyűrte le kemény csatában.

Ez a siker koronázta meg Alfredo Dick svájci elnök munkásságát, aki szervezettséget vitt a Juventus életébe, és külföldi játékosokkal erősítette meg a keretet. A siker ellenére komoly ellentétek törtek ki az elnök és az alapítók között, aminek hatására Dick több játékossal együtt elhagyta a Juventust, hogy megalapítsa a város másik nagy hagyományokkal rendelkező klubját, az FC Torino-t.

Az Első Derbi és a Nehéz Évek (1907-1922)

Ebben az időkben az egyesület a Velodromo Umberto I-ban játszotta hazai mérkőzéseit. Alfredo Dick távozását követően a két torinói csapat, a Juventus és a Torino FC, együttesen bérelte a Velodromot. Kettejük első derbijét 1907. január 13-án játszották, és azóta is nagy a rivalizálás köztük.

Az első világháborúig a bajnokságban más csapatok domináltak a piemonti térségből, mint például a Pro Vercelli és a Casale, és ez az időszak nagyon nehéz volt a klub számára, amely állandó csőd közeli állapottal szembesült. A háború után Corradino Corradini elnöksége alatt a csapat ismét megerősödött. A Bianconeri győzedelmesen tért vissza, a kapus Giacone, és a két védő, Novo és Bruna voltak az első Juventus-játékosok, akik bemutatkozhattak az olasz válogatottban. Corradini, a szavak és versek embere, volt az is, aki a klub himnuszát írta, amelyet az 1960-as évekig használtak.

Az Agnelli-éra Kezdete és az "Arany Ötéves Korszak" (1923-1945)

1923 egy emlékezetes év volt: ekkor mutatkozott be a csapatban Giampiero Combi, aki a valaha volt egyik legnagyobb kapus volt, és nagymértékben hozzájárult a csapat megerősödéséhez. Ugyanebben az évben, július 24-én Edoardo Agnellit, a Fiat autókonszern elnökének a fiát, egyhangúlag választották meg a klub új elnökének. Az Agnelli család, valamint a Fiat vállalat tulajdonosai ezzel vették át a klub irányítását, új korszakot nyitva a Juventus történetében. Az új presidente új csapatot és stadiont építtetett, a Juve ekkortájt a Corso Marsiglian játszotta hazai meccseit. A Juventus gyarapodni és erősödni kezdett, és kinevezték az első hivatalos edzőt, a magyar Károly Jenőt, aki három évig irányította a zebrákat.

Az 1925-1926-os szezonban a Juventus megnyerte története második Scudettóját, az Alba Romát fektetve két vállra a döntőben, a Bologna elleni hatalmas meccset követően. De ez még csak a kezdet volt: az 1930 és 1935 közötti időszakban a Juventus 5 bajnoki címet nyert meg zsinórban, ami mindmáig olasz rekordnak számít. Ezt a legendás sorozatot a szakirodalom a Quinquennio néven emlegeti. A sikersorozat edzője Carlo Carcano volt, a csapatban pedig olyan játékosok szerepeltek, mint Raimundo Orsi, Luigi Bertolini, Giovanni Ferrari, Luis Monti, Caligaris, Cesarini, Varglien I és II, valamint Borel II. A bajnoki címek mellett a Juventus nagyban hozzájárult a Squadra Azzurra 1934-es világbajnoki győzelméhez is, amelynek gerincét adta a játékoskeret.

Még a világbajnokság előtt, 1932-ben megkezdődtek a legendás Stadio Comunale építési munkálatai, amelyeket mindössze 7 hónap elteltével be is fejeztek, és amelyet az akkori olasz miniszterelnökről, Benito Mussoliniről neveztek el. A létesítmény befogadóképessége közel 65.000 volt, és eredetileg az 1934-es labdarúgó-világbajnokságra készítették. A stadionavató mérkőzést a Juventus 1933. május 14-én játszotta. A második világháborút követően kapta a Stadio Comunale nevet. Ezen legendás időszak végén, 1935. október 16-án egy repülőgép-szerencsétlenségben tragikusan elhunyt Edoardo Agnelli.

A Háború Utáni Megújulás és az Első Aranycsillag (1945-1970)

A második világháború idején sem jöttek az elsőségek, de a Juventus a II. Világháború után ismét visszatért a győztes útra. 1949-ben Giovanni Agnelli, az 1935-ben elhunyt Edoardo fia lett a klub elnöke. Az ő elnöksége kezdetén olyan bajnokok tartoztak a Juventus kötelékébe, mint Carlo Parola, a dán John Hansen és Praest. Mindannyiuk közül kiemelkedett azonban Giampiero Boniperti, aki 444 alkalommal játszott a Juventus színeiben, és 177 gólt szerzett, ami sokáig klubrekordnak számított. 1950-ben és 1952-ben újabb két bajnoki címet szerzett a csapat, az utóbbi sikerben nagy szerepet játszott az angol Jesse Carver edző személye.

1953-ban Giovanni Agnelli lemondott elnöki tisztségéről, és a helyét két év elteltével testvére, Umberto Agnelli vette át. Egy új, sikerekben gazdag időszak vette kezdetét ezzel: 1957-ben két jelentős labdarúgó, John Charles és Omar Sivori érkezett a klubhoz. Velük és a csapat legendás játékosával, Giampiero Bonipertivel a Juve többször is bajnoki címet ünnepelhetett. 1958-ban, első klubként az olasz foci történelmében, a csapat megszerezte 10. bajnoki címét. Ezzel együtt a klub feltehette az első aranycsillagot (Stella d'Oro al Merito Sportivo) a címere fölé, melyet a következő szezonban már viselhettek a mezükön. 1958-ban az együttes először vett részt a Bajnokcsapatok Európa-kupájában is. Az 1960-as szezonban a klub duplázni tudott, mivel az olasz kupát is megnyerték. Boniperti 1961-es visszavonulásával egy 182 gólos korszakot is lezárt. 1967-ben a csapat ismét megnyerte a Scudettót Heriberto Herrera edző irányításával.

A Boniperti Elnökség és Trapattoni Hatalmas Sikerei (1970-1985)

Giampiero Boniperti 1971 és 1990 között a klub elnöki tisztét látta el kiemelkedő sikerrel. A 70-es években a klub meghatározó szerepet játszott a bajnokságban, két egymást követő évben (1971-1972, 1972-1973) is megnyerte a bajnokságot. Az edzői posztot ekkor a cseh Čestmír Vycpálek töltötte be, aki korábban játszott is az együttesben. A csapatban ekkor több híres játékos is szerepelt, köztük Gaetano Scirea, Roberto Bettega, Fabio Capello, Franco Causio és a brazil José Altafini.

1976-ban Giovanni Trapattoni került a csapat kispadjára. Bár a Juve Olaszország legeredményesebb csapatává nőtte ki magát, az európai kupaporondon nem jöttek a sikerek egészen 1977-ig, amikor az együttes megnyerte az UEFA-kupát. Az európai körútjukat 1976 szeptemberében a Manchester City elleni első fordulóval kezdték. A kétmeccses fináléban a baszk Athletic Bilbao ellen lépett pályára a Bianconeri. Két hatalmas csata volt, az elsőn, Torinóban Tardelli góljával 1-0-ra nyert a Juventus. A bilbaói visszavágón egy pokoli hangulatú stadion várta a csapatokat, de a Juve szenzációsan kezdte a meccset, köszönhetően Bettega góljának. A Bilbao két góllal megfordította a mérkőzés állását, kiegyenlítve az összesített állást, azonban több gól már nem született, így idegenben szerzett több góllal a Juventus nyerte az UEFA-kupát.

Trapattoni edzősége alatt a Juve több bajnoki címet is megnyert, és 1982. május 16-án a csapat megszerezte a 20. Scudettót, amivel a második aranycsillagot is felvarrhatta a mezére. Ez mindmáig olasz rekordnak számít. Kevesebb, mint két hónappal később a Juventus-játékosok közreműködésével az olasz nemzeti válogatott harmadik alkalommal nyerte meg a Világbajnokságot Madridban. Paolo Rossi, a csapat egyik kiemelkedő egyénisége, aki győzelemre vezette a válogatottat az 1982-es VB-n, megnyerte az Aranylabdát, amely így már másodszor került zebramezeshez. Zoff, Scirea, Tardelli, Gentile, Cabrini és Rossi voltak a csapat pillérei, akik az olasz köztársaság elnöke, Sandro Pertini előtt emelhették magasba a világbajnoki trófeát.

A világbajnokság után az olasz bajnokságban felemelték a megengedett külföldiek számát, így érkezhetett a csapathoz a lengyel Zibí Boniek, valamint a francia Michel Platini, aki egy igazi világklasszis volt. Platini Le Roi volt a gólkirály három egymást követő évben, amely években az Aranylabdát is elnyerte. 1985-ben a csapat felért Európa csúcsára a BEK megnyerésével. Az 1-0-s győzelmet a Liverpool felett beárnyékolta a Heysel-tragédia, melyben 39 (nagyrészt olasz szurkoló) vesztette életét. A Liverpool-Juventus döntő előtt az angol szurkolók átmásztak az ellenfél szektorába, rátámadtak a menekülő olaszokra, és a stadion omladozó fala a megnövekedett nyomás terhelése alatt összedőlt. A szervezők a nagyobb baj elkerülése végett a mérkőzés lejátszása mellett döntöttek, amelyet a Juve nyert, megszerezve első BEK-győzelmét. Rögtön ezután az Interkontinentális Kupát is elhódította az Öreg Hölgy.

Új Stadionok és a Lippi-éra (1985-2004)

A győzedelmes 80-as évek után elkerülhetetlen volt egy kisebb visszaesés. Platini 1987-ben szögre akasztotta cipőjét, a következő bajnoki címre pedig 1995-ig kellett várni. 1989 szeptemberében egy újjáalakult Juventus, Dino Zoff-fal a kispadon, kezdte meg menetelését az UEFA-kupában, amelyet 1990-ben sikerült is megnyerniük, az Olasz Kupával együtt. Dino Zoff egyik legjobb barátja és egykori csapattársa, Gaetano Scirea segítette edzői munkáját. De a sors kegyetlenül elbánt ezzel a szoros kapcsolattal: Scirea éppen úton volt Lengyelországba, hogy felmérje a Juventus következő ellenfelét az UEFA-kupában, amikor egy tragikus autóbalesetben életét vesztette. Szeptember 3. azóta a Juventus gyásznapja. 1990-ben a csapat új stadionba, a Stadio delle Alpiba költözött. Az új létesítmény a városon kívül épült az 1990-es világbajnokságra, azonban gigantikus méretei miatt előfordult olyan eset, hogy a játékban lévő labda 162 méterre volt a nézőtér bizonyos részeitől. 1993-ban a klub megszerezte harmadik UEFA-kupáját.

1994 nyarán a Juventus szerződtette a Napoli-tól Marcello Lippit. A sikerre nem kellett sokat várni, 1995-ben a csapat megnyerte a bajnokságot és az Olasz Kupát is. Ekkor került a klubhoz egy kiváló védő, Ciro Ferrara, akit Lippi hozott magával. Olyan új játékosok szerepeltek a csapatban, mint Paulo Sousa és Didier Deschamps a középpályán, míg Gianluca Vialli és Roberto Baggio, valamint egy ígéretes fiatal játékos, Alessandro Del Piero alkották a csatársort, aki azóta minden Juventus-rekordot megdöntött.

1996-ban a csapat a bajnokságban csak második helyen végzett, a BL-ben viszont ismét sikert ért el a klub. A döntőre a római Olimpicóban került sor, az ellenfél pedig a címvédő Ajax volt. 1996. május 22-én a Juventus ismét felért Európa csúcsára. A Bianconeri a világ tetejére is felült, miután Del Piero góljával sikerült legyőzni a River Plate csapatát a Világkupa döntőjében. Ebben az évben az Európai Szuperkupát is elhódították. Ez időszak alatt a klubban sok neves játékos szerepelt, többek között Christian Vieri, Zinedine Zidane, Filippo Inzaghi és Edgar Davids.

A folytatás kevésbé volt fényes, mivel zsinórban még két sikertelen BL-döntő következett. 1997-ben a Borussia Dortmund, 1998-ban pedig a Real Madrid ellenében. 1998-ban szerezte a csapat a jubileumi 25. bajnoki címét. A csapatot ekkor vád érte, miszerint az orvosok 1995 és 1998 között illegális doppingszereket adtak a játékosoknak, ám a bíróság úgy döntött, hogy nem találta bűnösnek a csapatot. Lippi 1999-ben átigazolt az Interhez.

Két sikertelen év után 2001-ben, Lippi hazatért Torinóba, és olyan kulcsfontosságú játékosokat csábított a klubhoz, mint Gianluigi Buffon, David Trézéguet, Marcelo Salas, Pavel Nedvěd és Lilian Thuram. A bajnokság egészen az utolsó fordulóig kiélezett volt. A Juventus 2002-ben és 2003-ban ismét bajnok lett. A 2003-as BL-döntőben ismét nem tudtak diadalmaskodni, mivel a rivális AC Milan ellen a büntetőpárbajban alulmaradtak. Ebben az időszakban gyász érte a klubot: 2003. január 24-én Avvocato Gianni Agnelli eltávozott az élők sorából, majd 2004. május 27-én Umberto Agnelli is elhunyt. 2003. július 15-én történt történelmi jelentőségű dátum a klub életében, ugyanis ezen a napon született megegyezés a klub és Torino városának önkormányzata között a Stadio Delle Alpi földjének megvételéről, ahol a majdani új stadiont szándékozott felépíteni a Juventus.

A Calciopoli Botrány és az Újjáépítés (2004-2010)

A csalódást keltő 2003-2004 szezont követően, ahol a csapat a harmadik helyet szerezte meg, Lippi távozott, és 2004-ben Fabio Capello vette át az irányítást. Új játékosok érkeztek a csapathoz, többek között a brazil Emerson, a svéd Zlatan Ibrahimovic, valamint Fabio Cannavaro. Capello kétéves edzősködése alatt 2 Scudettót nyert a csapat, és szépen menetelt a Bajnokok Ligájában is.

2006 májusában azonban a Juventus, 3 klubbal egyetemben (AC Milan, Fiorentina, Lazio), belekeveredett egy botrányba. A fő vádlott az együttes vezérigazgatója, Luciano Moggi volt, akit azzal vádoltak, hogy mérkőzéseket fizetett le. A 2006-os olasz bundabotrány ítéletében foglaltak szerint a 2005-ben és 2006-ban megnyert bajnoki címet elvették a csapattól. Végül csak az Öreg Hölgyet sorolták egy osztállyal visszább, a Serie B-be, ahol a következő idényt 9 pontos hátránnyal kezdte. A csapatból távozott jó néhány kiemelkedő labdarúgó, többek közt az aranylabdás Fabio Cannavaro, Lilian Thuram, Gianluca Zambrotta, Patrick Vieira és Zlatan Ibrahimović.

A csapat irányítását a korábbi klasszis középpályás, Didier Deschamps vállalta. A keret fiatalokkal volt teletűzdelve, de olyan nagyságok hűségét is élvezte, mint a világbajnok Del Piero, Buffon, Camoranesi és Trézéguet, vagy az Aranylabdás Nedvěd. 2006. december 15-én egy újabb szomorú dátum érte a klubot, amikor Beretti csapatából két fiatal, Alessio Ferramosca és Riccardo Neri egy tragikus balesetben életüket vesztették a vinovói Juventus Centerben. A lesújtó szomorúság utáni héten a csapat kénytelen volt pályára lépni, és a Bolognát legyőzve döntő fontosságú lépést tett a Serie A-ba való visszatérés felé. 2007. május 19-én az Arezzo elleni idegenbeli mérkőzésén a csapat bebiztosította a feljutást a Serie A-ba.

Deschamps nem értett egyet a csapat vezetésével, ezért távozott, helyét a korábbi Chelsea edző, Claudio Ranieri vette át. A visszatérés utáni első idény a Serie A-ban fantasztikusan sikerült a csapat számára, a 3. helyen végzett a gárda, ezzel teljesítve az elsődleges célt, azaz a Bajnokok Ligája selejtezőjében való indulás jogát. A szezon hajrájában a gyengülő eredmények miatt Ranierit elbocsátották; a helyére az egykori legendás védő, Ciro Ferrara érkezett, akinek a vezetésével megelőzték az AC Milant, és a 2. helyet szerezték meg. Azonban a következő szezonban Ferrara rendszere összeomlott; a Juventus sorra kapta a megalázó pofonokat, és olyan mély válságba került a csapat, hogy Ferrarát 2010. január 29-én kirúgták. Utódja Alberto Zaccheroni lett, aki azonban nem tudta megmenteni a Juventus süllyedő hajóját, a szezont a megalázó 7. helyen zárta a csapat.

Andrea Agnelli Korszaka és a Modern Juventus (2010-2015)

2010. május 19-én újra egy Agnellit neveztek ki „főzebrának”, hiszen Umberto fia, Andrea lett az elnök. Andrea Agnelli érkezése széleskörű változásokat hozott magával az egész klubnál. Az elnök a munkát a vezetőség összetételével kezdte, Giuseppe Marottát nevezte ki a sportügyekért felelős igazgatónak, illetve vezérigazgatónak. Egy átmeneti szezon után, melyben ismét 7. helyen végzett a csapat, a vezetők a csapat teljes újjáépítésébe fogtak.

Ennek reményében 2011-ben a kispadra érkezett Antonio Conte, aki 13 nagyon sikeres évet töltött el a Bianconerinél korábban. Olyan játékosok tették át székhelyüket a piemonti fővárosba, mint Arturo Vidal, Mirko Vučinić, Andrea Pirlo vagy Stephan Lichtsteiner. 2011 őszén végre elkészült a csapat saját stadionja, egy angol stílusú, meredek lelátókkal övezett katlan, az egyetlen Olaszországban, amely klubtulajdonban van.

Conte azonnal egy olyan játékot honosított meg a csapatnál, mely támadószellemű és az eredményeket is szállította. A Juventust nem lehetett megállítani a szezon során, aminek egy veretlenül megnyert bajnoki cím lett a vége! Így nagyszerű lehetősége nyílt a klublegendának, Alessandro Del Pierónak elköszönnie a saját szurkolóitól, akik előtt emelte magasba a 30. Scudettót. A szezon során megnyitotta kapuit a J-Museum is, egy interaktív épület, mely a klub illusztris, 115 éves múltja előtt tiszteleg.

A csapat Antonio Conte eltiltása ellenére is végig vezetve, magabiztosan nyerte meg a 31. Scudettót. A Bianconeri optimistán kezdte az új szezont, amiben egyértelműen a bajnoki címvédés volt az elsődleges cél, illetve a Bajnokok Ligájában való minél jobb szereplés. Ezek az előremutató intézkedések hatékonyan segítettek abban, hogy az Öreg Hölgy kiemelkedjen a többi olasz csapat közül, és visszakerülhessen régi, jól megszokott helyére: Olaszország trónjára. A következő lépcső pedig nem más, mint újra az európai magasságok elérése.

Az alábbi táblázat összefoglalja a Juventus Scudettóinak kronológiáját:

tags: #juventus #elso #meccse

Népszerű bejegyzések:

• Fradi hírek: foci, kézi és szabályozások
• a dunaújvárosi gyeplabda helyzete
• A japán női labdarúgás eredményei
• Ötletek ifjúsági találkozókra és fejlesztésre
• Tippek a Barca szurkoláshoz