Kertész Róbert: Az ülőröplabda magyar sztárjának inspiráló útja
Kertész Róbert vagyok, 1997-ben születtem Nyíregyházán. Parasportolónak tartom magam - így mutatkozik be Robi, akinek élete és személyisége a sport köré épült.
Amikor Süveges Gergő a Mégis podcast adásának elején in medias res megkérdezi tőle, ki is ő, Robi gondolkodás nélkül válaszol: „Elsősorban sportoló vagyok. Ez a szenvedélyem.” A sport nemcsak fizikai munka számára, hanem életcél, tervek és álmok forrása.
Robi több sportágban is kipróbálta magát: kézilabdázott, úszott, és ma már röplabdaedzőként U15-ös gyerekekkel foglalkozik. Bár néha aggodalom tölti el, hogy élete túlságosan egyirányú, bízik benne, hogy ebben a pozícióban hosszú távon is helyt fog állni.
A Mégis podcast harmadik évada is az emberi erőről, kitartásról és a lehetetlennek tűnő akadályok leküzdéséről szól. Süveges Gergő műsorában történeteket hallhatunk nagy küzdelmekről és arról, hogyan néznek szembe sportolók életük legnagyobb kihívásaival.
A Mégis podcast a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin közös podcastja. Az adások támogatója a Szerencsejáték Zrt. Köszönjük a Magyar Paralimpiai Bizottság szakmai támogatását.
Ki vagy te? Mi határoz meg? Mi akadályoz? Mi segít tovább? Honnan van az erőd? Hogyan tudod kimondani: mégis? - teszi fel kérdéseit a Mégis podcastban vendégeinek Süveges Gergő. Emberek, akik nem nulláról indultak, hanem mínuszból. És - mégis - példaképekké váltak. Parasportolókról és a segítőikről szól a Mégis harmadik évada.
A sorsfordító baleset és a sport, mint támasz
Robi történetéről korábban már beszámoltunk, 2008-ban egy sajnálatos baleset következtében vesztette el térd alatt a bal lábszárát.
„Nagyon sok vért vesztettem... Három napig próbálták megmenteni a lábamat, de végül az amputáció mellett döntöttek” - emlékszik vissza. Ez a trauma egy gyereknél szinte feldolgozhatatlan, de Robi számára a sport segített átvészelni.
„Amikor az első művégtagomat megkaptam, elkezdtem guggolni, ugrani, futni… Vissza akartam menni kézilabdázni” - meséli. A sportban való kitartása nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megerősítette.
Már gyermekkorában is közel állt hozzá a sport, úszással kezdte, majd jött a kézilabda, de 2008-ban egy balesetben elveszítette a bal lábszárát a térde alatt. A karrierje ekkor kezdődött, megismerkedett a sportággal és a nyíregyházi Piremon SE parasportolója lett.
Először szerintem „rekreációs” céllal csábítottak le, hogy hasonló sorsú emberek között legyek, a családom pedig természetesen támogatta az ötletet, ezért elmentem néhány edzésre. Érdekes volt friss sérültként, gyerek fejjel egy ilyen közegbe belecsöppenni, de sokat segített a rehabilitációmban.
Nagyon megtetszett a játék, ám addig semmit nem tudtam a röplabdáról és az ülőröplabdáról sem. Az első két év igen nehézkesen is ment, kis pufi gyerkőcként szó szerint gurultam a pályán, majd miután sikerült az alapokat elsajátítanom, elkezdtem élvezni a játékot.
A csapattársaim között voltak sérült és ép röplabdások, akiktől rengeteget tanultam, ez pedig meghozta a kedvemet a versenysporthoz is. Ezután más parasport már hiába is jött volna velem szembe, szerelmes lettem a sportágba.
A sport számomra nem csupán mozgás, hanem egy lehetőség arra, hogy önmagam legyek - vallja őszintén Robi az adás végén.
Út az ülőröplabdához és a nemzetközi sikerekhez
Az ülőröplabdások versenynaptára periódusokra oszlik, ami nagyban függ az adott év világeseményeitől.
Óvodás kora óta sportol, és bár 11 évesen egy súlyos baleset következtében gyakorlatilag megváltozott az élete, továbbra is a mindent jelenti számára a sport, melyhez ezer szállal kapcsolódik.
Múltja, jelene, jövőbeli tervei és a munkája is a sporthoz kötődik, sőt. Elmondása szerint éppen ez adott neki választási lehetőséget: amikor egy szerpentinen kanyargó buszon ül az ember, dönthet, hogy a sziklafalat nézi, vagy inkább a táj szépségében gyönyörködik. Ő utóbbit választotta, az önelfogadás, valamint a családja és a barátai támogatása segített neki talpra állni.
2015-ben kapott először válogatott meghívót, a nemzeti csapatból pedig azóta is kirobbanthatatlan.
Nem meglepő, hogy az elmúlt év végén hetedszer is megválasztották az év legjobb férfi ülőröplabdázójának.
Robi már ekkor tudta, hogy januárban visszatér a Nolához, amellyel 2024-ben bajnoki címet szerzett, s rögtön a mélyvízben is találja magát, hiszen az olasz kupadöntő következik.
A Nola a Fermanával találkozott a fináléban, amely mérkőzésen Kertész Róbert adta meg az alaphangot, majd végig remek játékot bemutatva győzelemre is vezette a csapatát.
- Ez az első olyan lépcsőfok, amit meg akartam mászni, hiszen nagyon vágytam arra, hogy magasabb színvonalon röplabdázhassak. Nemzetközi szinten ugyan nem ez a legerősebb csapat, de képesnek érzem a keretet arra, hogy meglepetést okozzunk - mondta el lapunknak még 2024-ben az első olasz szerződése aláírásakor, Kertész Róbert.
A magyar férfi ülőröplabda-válogatott kiválósága, 2019-ben, majd 2021-ben is a legtöbb pontot szerző játékos lett az Európa-bajnokságon, 2022-ben Nemzetek Ligáját és B-divíziós Európa-bajnokságot nyert, és mindamellett, hogy újfent a legponterősebb lett, őt választották a kontinensviadal MVP-jének.
Idén nyáron hazai rendezésű kontinensbajnokság vár rá és a magyar válogatottra, melynek július 28. és augusztus 2. között.
2019-ben a játékosoktól, a csapatoktól, a csapatvezetőktől és a ParaVolley Europe képviselőitől egyaránt azt a visszajelzést kaptuk, hogy minden idők legszínvonalasabb kontinensviadalát rendezte meg a Magyar Röplabda Szövetség.
Szeretne paralimpián részt venni és BL-t nyerni.
A sport és az élet egyensúlya
A vidéki gyökerei fontosak maradtak számára, bár most Budapesten él. Demecser és Nyíregyháza gyerekkora meghatározó helyszínei voltak, ahol az összetartó közösség minden pillanatban mellette állt.
„Ez olyan, mint egy nagy olasz család: ha összegyűlünk, mindenki beszélget mindenkivel, az asztalok roskadoznak az ételtől” - idézi fel mosolyogva. Budapest nyüzsgése éles váltás volt számára, de örömmel él a lehetőségek városában.
Robi őszintén elmondja, hogy voltak nehéz pillanatai is, amikor legszívesebben feladta volna. „Persze, vannak »basszus-napok«, amikor azt érzem, hogy minden sokkal nehezebb így. De a legnehezebb reggeleken is mindig találtam valamit, ami továbbvitt.”
A sportban elért sikerei mellett Robi megtanulta, hogy a mindennapokban is talpon kell maradni. Ma már megtanult főzni, mosni, és értékeli az élet apró pillanatait, amelyek ugyanolyan jelentőséggel bírnak számára, mint a sportpályán elért teljesítmény.
A sportban való kitartása nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megerősítette. Ahogy Robi mondja, ma már büszkén vállalja önmagát, elfogadva fizikai kihívásait. „Szeretem, ha az emberek meglátják a bal lábam... Már nem takargatom.” Az elfogadás folyamata egy belső folyamat eredménye volt, amivel környezetének is példát mutat: „Ha magadat nem fogadod el, a környezeted sem fog.”
Nem tagadja, hogy vannak nehéz napjai, olyankor Kenyeres András Győztes gondolkodás című könyvével próbál átlendülni a holtponton.
A nagyinterjú a Röplabda Specifikus Módszertani Központ gondozásában elkészült Röplabda Szakmai Folyóiratban jelent meg.
Kertész Róbert 1997-ben született Nyíregyházán, Demecserben nőtt fel, de élt Pécsett is, majd családjával visszatért a szülővárosába, 20 éves kora óta pedig Budapest az otthona.
Már gyermekkorában is szenvedélye volt a sport, úszott, kézilabdázott és profi sportoló szeretett volna lenni, ám 2008-ban egy súlyos motorbaleset megváltoztatott mindent. Elveszítette a bal lábát, azonban ez sem tudta megakadályozni az álmai megvalósításában.
Jobb lábán tetoválások, szimbólumok őrzik a történetét, ő maga pedig parasportolóként éli a mindennapjait és gyerekeket edz.
A röplabdasport egyik fellegvárában, Olaszországban légióskodik, óriási Nápoly-drukkernek tartja magát és minden vágya paralimpián részt venni.
A válogatott és a klub közötti közös munka és együttműködés is példaértékű.
Tanultál kint olyat, amit itthon, akár a válogatottban is kamatoztatni tudsz? Játékosként igyekszem minél több mindent magamba szívni és úgy érzem, hogy az elmúlt másfél évben jelentős személyiségfejlődésen mentem keresztül. Olaszországban más szemlélettel játsszák az ülőröplabdát, és bár befejező emberként számítanak rám, mégsem nehezedik rám nyomás. Sok játékhelyzetet egészen másképp kezelek már, mint korábban, de a mentalitásom is sokat változott. Nem titkolt célom, hogy a játékoskarrierem után teremröplabda-edzőként is tevékenykedhessek. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a teremröplabdát mind technikailag, mind taktikailag és igyekszünk felzárkózni a magas színvonalat képviselő csapatokhoz.
Az már az előző kontinensbajnokságon is látszott, hogy jó úton haladunk, férfi és női vonalon egyaránt az európai középmezőny tetején vagyunk jelenleg. Az elmúlt tíz évben érezhetően felgyorsult a játék, amelynek az is köszönhető, hogy a parasportolók felkészülése ma már egyre inkább megközelíti a profi szintet, mind fizikailag, mind mentálisan. A mai modern világban, különösen a közösségi médiának köszönhetően, egyre több ember találkozik a parasportokkal, ez pedig segít abban, hogy közelebb kerüljön hozzájuk ez a világ.
De jó, hogy említetted a figyelmet és a parasportot. Ahogy már említettem, egyre több figyelmet kap, de még közel sem annyit, mint amennyit valójában megérdemelne. Aktív online jelenléttel és különféle érzékenyítő programokkal globálisan is sokat lehetne javítani a helyzeten. Meglepő. Sokan csak akkor értik meg igazán, hogy mennyire gyors és összetett ez a játék, hogy milyen felkészülést igényel, amikor kipróbálják. A legnagyobb kihívást egyértelműen a földön való mozgás jelenti, ez az, ami igazán próbára teszi az embert. Mentális szempontból nem érzek különbséget az úgynevezett „normál” sportágakhoz képest, ugyanolyan koncentráció és nyomás van jelen. Először mindig meglepődnek, amikor meccs előtt a protéziseket bevásárlókocsikban tolják le a pálya széléről… Komolyra fordítva a szót, nagyon sokan azt hiszik, hogy kerekesszékben játszunk és el sem tudják képzelni, hogyan is néz ki valójában az ülőröplabda.
Milyen érzés lesz hazai környezetben, a szeretteitek körében Európa-bajnokságon játszani? Nekem már volt szerencsém 2019-ben hazai rendezésű Európa-bajnokságon pályára lépni és hihetetlen élmény volt! A csoportunkban rajtunk kívül csupán egy kiemelt csapat van, így a legjobbakat reméljük. A férfiválogatott úgy gondolom, hogy egy kisebb bravúrral akár az 1-6. hely valamelyikére is odaérhet. A női válogatott esetében, ha sikerülne javítani a két évvel ezelőtti 5.
Persze, több alkalommal is előfordult. Szerintem mindenkinek az életében vannak olyan pillanatok, amikor elgondolkodik azon, hogy jó helyen van-e, főleg fiatalon. Nálam a vállsérülésem jelentett egy ilyen mélypontot a karrieremben. Ugyanakkor, ha belegondolok, ez is hozzátett a személyiségfejlődésemhez.
Gyerekkoromtól kezdve minden támogatást megkaptam a családomtól és a barátaimtól egyaránt, amiért nagyon sokat köszönhetek nekik és nem győzök elég hálás lenni. Említhetnék sok nevet az elmúlt 15 évből. A pályafutásom elején a nyíregyházi csapat játékosai és edzői, akik próbáltak belőlem játékost faragni. Az elmúlt 6 évben pedig a hosszú és kitartó munka meghozta a gyümölcsét Raska Gyulával, Balogh Istvánnal és Nagy Ákos Barnabás gyógytornásszal. Ők rengeteget tettek a fejlődésemért, a rehabilitációmért és a sportolói életmódom kialakításáért.
Van egy könyvem, Kenyeres András Győztes gondolkodás című műve, amit gyakran előveszek, ha mélyponton vagyok. Minden ember más, de a sportot mindenkinek csak ajánlani tudom, még ha csak tömegsport szinten is. A legfontosabb, hogy próbáljanak rátalálni arra, ami motiválja őket és ne féljenek feszegetni a határaikat, lépjenek túl a komfortzónájukon! Sok esetben kinyílik a világ.
Kertész Robi egy olyan ember, aki a balesete után új irányt talált az életében, és annak a sport a középpontjában áll. Ez az elhivatottság és kitartás adja meg számára azt az erőt, amellyel bármilyen kihívást leküzd, és folyamatosan képes továbblépni.
tags: #kertesz #robert #roplabda
