A Kézilabdázás Kigyolövésének Szabályai és Technikája

A kézilabdázás dinamikus világa folyamatosan fejlődik, és ezzel együtt a technikák és taktikai elemek is gazdagodnak. A kapura lövés, mint a támadás befejezésének módja, közvetlen gólszerzés reményében, a játék egyik kulcseleme. A támadásszervezés célja olyan helyzeti előny kialakítása, melyből a csapat egyik tagja jó eséllyel hajthat végre közvetlen kapura lövést. Ennek fő színtere a gólveszélyes terület, a játéktérnek azon része, ahonnan a támadó csapat reális körülmények között gólt érhet el.

A gólveszélyes terület kiterjedését nehéz pontosan behatárolni, mivel annak nagyságát a támadók-védők pillanatnyi helyzete, a játékosok tudáskülönbsége és lövőereje csökkentheti vagy növelheti. Mérkőzések összegzett kapura lövéseinek vizsgálata alapján azonban megállapítható, hogy a kapura lövésekre leggyakrabban a kapuelőtér és a szabaddobási vonal közötti területről, de különösen az átlövők pozíciójából vállalkoznak a játékosok.

A kézilabdázásban számos alapvető technikai elem képezi a játék alapját, melyek nélkül a speciális lövések, mint a "kigyolövés" (pörgetett vagy kanyarított lövés) sem lennének kivitelezhetők.

Alapvető labdakezelési technikák

Labdafogás

A labda fogása lehet egykezes és kétkezes. Az egykezes labdafogást sokkal célszerűbb alkalmazni, mivel praktikusabb és nagyobb szerepe van a támadás technikai elemeinek könnyebb végrehajtásában. A módszert célszerű a kétkezes fogás után elsajátítani, mivel kivitelezése egy fokkal nehezebb. A kétkezes fogás biztonságosabb és nagyobb védelmet biztosít. Ennél a hüvelykujjak majdnem összeérnek. Az egykezes fogás során a labdát a másik három ujj enyhén nyitottan ráfonódik arra.

Labda elfogása és átvétele

A labda elfogása, más néven átvétele lehet kétkezes és egykezes. A labda elfogása az érkező labda birtokbavételét jelenti. Lényegében a labda átvételéről, és biztonságos kezeléséről van szó. Helyzetétől függően több nehézségi foka van. Ide tartozik a mellkas magasságában érkező labda elkapása, az oldalról érkező labdák átvétele, a hátulról érkező labdák átvétele, valamint a guruló labdák átvétele. Testhelyzetben is végezhetünk labdaelfogásokat. Kétkezes labdaelfogáskor a hüvelykujjak egymás felé néznek.

Labdavezetés

A labdavezetés a labda birtoklásának egy tartós módja. Végezhetünk labdavezetést álló helyzetben és mozgás közben is. Két fajtája a magas és a mély labdavezetés. Magas labdavezetésnél a labda magasabbra pattan, több reakcióidőt biztosítva a vezető játékosnak a labda pattanásának irányítására. Mély labdavezetésnél a labda alacsonyabbra pattan. Technikai végrehajtását tekintve felülről lefelé kell „nyomni” a labdát az ujjakkal és kevésbé a tenyérrel. A mozdulatban a csukló, a tenyér és végül az ujjak vesznek részt. Menete: a tenyér nyitva, az ujjak enyhén széttárva, a csukló és az alkar laza tartásban készülnek a labda érintésére. A tanuló először az ujjhegyekkel érinti a labdát, majd rugalmas alkar- és csuklómozdulattal kíséri a labda útját a holtpontig.

Labdaátadások

A labdaátadások célja a védekező csapat állandó feszültség alatt tartása. Az egykezes labdaátadások az átadások leggyakrabban használt formái. Ezek közé tartoznak a test előtti, test mögötti, csuklópasszok, tolás, lökés, gurítás és lökés. Az egykezes felső átadás a leggyakrabban alkalmazott és legjellemzőbb labdatovábbítási mód. A labda felkészítése lehet rövid és hosszú (köríves). A testsúly a hátsó lábra csúszik, azt enyhén behajlítja. A felkar minimum derékszöget zár be, de nem teljesen nyújtott. A labda nélküli kar enyhén hajlított a test előtt. Az elfordítással kezdődik, ezután következik a váll, a könyök, majd a csukló. Az egész mozdulat ostorcsapásszerű kivitelezésére kell törekedni.

Kapura lövések - A "kigyolövés" speciális formái

Számos felosztás létezik a kézilabdázás kapuralövéseinek formáira. Technikai kivitelezése az ember természetes, ősi dobómozdulatára épül, de a modern kézilabdázásban számos speciális technika fejlődött ki. A "kigyolövés" egy gyűjtőfogalom, amely a szokatlan, trükkös, gyakran íves vagy pörgetett lövéseket takarja, különösen a szélső pozícióból. Ezen lövések célja a kapus megtévesztése és a gól elérése nehéz szögekből vagy helyzetekből.

Kanyarított lövés

A kanyarított lövés a szélső játékosok jellemző dobásmódja, mely a lövésszög növelésével és a kapu jobb megközelítésével kedvezőbb lövőpozíciót tesz lehetővé a dobókézzel ellentétes oldalon játszó szélsők - például jobbkezes balszélső - részére. E kapura lövési mód előnyei abból erednek, hogy a dobás végrehajtása során a játékos egy félköríves mozdulatot tesz meg a labdával.

• Technikai végrehajtás: Előnyös, ha a szélsőjátékos a sarokból indul, ami egyenes irányú lendületszerzést tesz lehetővé. A melltájékon tartott labdát a lendületszerzés utolsó két lépésében csípő elé viszi a játékos, ezáltal megelőzve a védők közbeavatkozását, majd bal lábbal a kapuelőtér-vonal előtt kitámaszt és mélyre süllyeszti súlypontját. Az elrugaszkodást a jobb láb térdének erőteljes fölfelé-előre lendítése indítja meg, majd a játékos felsőtesttel elfordulva, bal vállal előre hosszan, magasra ugrik a kapushatárvonal irányába.
• Labda felkészítése és dobás: Az elrugaszkodással egy időben történik a labda felkészítése dobóhelyzetbe, amikor is a dobókar egy félköríves mozdulattal lendíti a labdát a csípőtől a test mögé, a fej fölé. A kialakított dobóhelyzetben a játékos a gólvonallal megközelítőleg párhuzamosan repül a levegőben, törzse egyenes, enyhén fordított, jobb lába enyhébben, bal lába pedig nagyobb mértékben hajlított. A dobómozdulatot az ugrás csúcspontján a bal láb nyújtása és a dobókar előre-lefelé lendítése indítja meg, melyek a dobás irányába fordítják a felsőtestet. Ezt követi a jobb láb sarkának kifelé fordítása, amely dobásirányba fordítja a csípőt, kialakítva az ívhelyzetet. A köríven lefelé lendülő dobókar fokozatosan kinyúlik, valamint a minél kedvezőbb lövésszög elérése érdekében a törzs enyhén elhajol a labdás kéz irányába.
• Talajfogás: A kidobást követően először az ugróláb, majd kis ütemkülönbséggel a jobb láb fog talajt, és a térd-, valamint a bokaízület fokozatos hajlítással fékezi a játékos függőleges lendületét. Majd ezt követően a játékos mély helyzetből fokozatosan felemelkedve, gyors futólépésekkel fékezi le vízszintes irányú lendületét. A törzs nagyobb mértékű elhajlása vagy a lövés késleltetése gyakran okozhat egyensúlyvesztést, amit a test hossztengelye körüli átfordulással (esés kigurulással), esetenként háton történő kicsúszással védhet ki a játékos.

Beugrásos-elhajlásos lövés

A beugrásos-elhajlásos lövés kifejlődését az a tény tette szükségszerűvé, hogy a dobókézzel azonos oldalon játszó - például jobbkezes jobbszélső - játékosok számára a lövésszög erősen leszűkül.

• Lendületszerzés és elrugaszkodás: A labdaátvétel után a játékos ideális esetben a szabaddobási és az oldalvonal találkozásától indítja a lendületszerzést, lehetőleg a kapu felé vezető legrövidebb úton. A védőjátékos külső oldalán, annak háttal fordulva közelíti meg a támadó a kapuelőtér-vonalat. Az utolsó előtti, jobblábas lépéssel a játékos oldalirányba erőteljesen kitámaszt, majd bal lábbal a védő mellé, a kapuelőtér-vonal elé lép. A testsúly fokozatosan átcsúszik a bal lábra, melyről a súlypont mély süllyesztése után a játékos bal vállal előre rugaszkodik el a négyméteres vonal irányába.
• Dobóhelyzet és kidobás: A felsőtest a lövésszöget egy erőteljes elhajlással igyekszik növelni, amit tovább fokoz a dobókar kinyúlása, amikor is az a melltájékon tartott labdát a fej túlsó oldalára, dobóhelyzetbe lendíti. Így a beugrás után a játékos lényegében az elhajlásos lövés dobóhelyzetét veszi fel, melyben a test közel vízszintes helyzetben úszik a levegőben, megközelítőleg párhuzamosan az alapvonallal. A dobómozdulatot a csípő fordítása indítja meg, mely a jobb vállat a dobásirányba húzza, kialakítva az ívhelyzetet. Ezt követi a hajlított dobókar előremozdulása a fej vonalában, amely fokozatos nyújtással egyenes úton gyorsítja fel a labdát. Végül a talajjal párhuzamosan mozgó csukló vezeti előre a labdát a kapu irányába egy erőteljes csapómozdulattal.
• Talajfogás: A kidobás után az előremozgó dobókar lendülete átfordítja a testet annak hosszanti tengelye körül. Ezért a bal láb és a bal kéz lehelyezése után a dobókar gyorsan fog talajt, és erőteljes könyökhajlítással igyekszik fékezni a forgás sebességét (esés tompítással).

Meglehet a technika végrehajtása nem könnyű, bizonyos akrobatikus ügyességet igényel, a beugrásos-elhajlásos lövés rendkívül előnyös, a dobókéz azonos oldalon játszó szélsők számára nélkülözhetetlen kapura lövési mód.

Ívelt lövés

Közeli kapura lövés esetén gyakran előfordul olyan helyzet is, amikor a kapus előremozogva szinte teljesen elfedi a kapu felületét. Ebben az esetben a labda kapus fölötti átívelésével jó lehetőség kínálkozik annak kapuba juttatására. Az ívelés végrehajtása az utolsó pillanatig megegyezik a kapura lövés mozdulatsorával, így a lendületszerzés, a labda felkészítése, a dobóhelyzet kialakítása és a dobás megindításának mozdulata is azonos. Ezzel a támadó mindvégig készteti a kapust az erős lövés szemafortechnikával történő védésére, majd kivár egészen addig, míg a kapus elérte ugrásának tetőpontját. Az ívelés során törekedni kell arra, hogy annak legmagasabb pontja mindig a kapus fölött legyen, valamint a labda leszállóága hosszabb legyen, mint a felszállóága. Az ívelt lövés másik változata, amikor a játékos a felső lövéshez hasonlóan, dinamikus csípő- és vállmozdulattal indítja el dobóhelyzetből a labdát, de a kidobás utolsó fázisában a gyorsan előrecsapódó alkar a labda alá szalad, melyet így a hátrahagyott csukló csapómozdulatával az ujjak visszafelé megpörgetnek. Az ívelést leggyakrabban a szélsők alkalmazzák, mert szögből történő beugrás esetén a kimozduló kapus által szabadon hagyott, távoli hosszú sarok erre jó lehetőséget kínál.

Légi dobás (Röpte)

A légi dobás vagy röviden „röpte” tulajdonképpen jól ismert formája a kapura lövésnek, hiszen légmunkája a beugrásos lövéssel megegyező. Az előkészítést azonban labda nélkül hajtja végre a játékos, anélkül ugrik a kapuelőtér fölé, majd a levegőben átvett labdát gyors mozdulattal küldi kapura. A technikai végrehajtás kritikus pontja a labda átvétele, felkészítése és a dobás összehangolása, melyet a játékosnak viszonylag rövid idő alatt a levegőben kell végrehajtania. Ezért az ugrást az érkező labda irányába úgy kell időzíteni, hogy a labdát még felszálló ágban vagy az ugrás csúcspontján vegye át a játékos. A fejmagasságban vagy az alatt érkező labdát két kézzel, míg a fej fölött, érintőmagasságban érkezőt egy kézzel veszi át a játékos, majd a labda lendületét kihasználva egyenes úton készíti fel azt a dobóhelyzetbe. Az átvételt követően a játékos teste előre, az ugrás irányába halad, a dobókar pedig a labda felkészítésével hátrafelé mozdul. Ez az ellentétes irányú mozgás előfeszíti a dobásban részt vevő izmokat, kialakítva az ívhelyzetet. A légi dobás előnye, hogy a játékos a dobás előkészítését - így a lendületszerzést és a felugrást - viszonylag zavartalanul hajthatja végre, valamint a kapuelőtér fölé játszott labdát a védők mögött veszi át, ami megnehezíti azok közbeavatkozását.

Pörgetett lövés (Kigyolövés)

A labda lövés közbeni megpörgetése az utóbbi évek divatos és gyorsan fejlődő kapura lövési módja, amely a közeli és a szélső lövő zónából látványos gólszerzésre nyújt lehetőséget. Lényege, hogy a kapuelőtér fölé ugró vagy büntetődobást végrehajtó játékos a megcélozható kapufelület növelése érdekében a lövés során a kisujj vagy a nagyujj irányába csuklójával erőteljesen megpörgeti a labdát. Ezt a technikát hívják gyakran informálisan "kigyolövésnek" is, a labda szokatlan, kanyargó mozgására utalva.

• Technikai leírás: A dobókézzel ellentétes oldalon kapura törő szélső a kanyarított lövéshez hasonlóan a sarokból indulva egyenes vonalon, vagy az oldalvonal felől indulva íves mozgáspályán hajtja végre a lendületszerzést. Eközben a labdát a mell elől a kanyarított lövés dobóhelyzetébe, a fej közelébe vezeti a játékos, majd az ugrás holtpontján félköríves lendítéssel a csípő mögé-mellé vezeti azt. Ily módon - a kanyarított lövés hiteles cselezéssel - először erőteljes szélességi elmozdulásra készteti a kapust, aki a dobókéz mozgását követve kezeit és súlypontját is mélyebbre süllyeszti. Ekkor a játékos - még mielőtt talajt fogna - egy a nagyujj irányába történő, az óramutató járásával ellentétes irányú, dinamikus csuklómozdulattal megpörgeti a labdát, és egyidejűleg az alkar előrecsapásával a kimozduló kapus lába mellé pattintja azt. Az ily módon előrepörgetett labda aztán a földet érést követően gyorsabban, jelentős vízszintes eltéréssel és a talajhoz viszonyítva kisebb szögben vágódik a kapus mögött a hálóba.
• Talajfogás: A kidobás után a késleltetett lövés és a törzs erőteljesebb oldalirányú dőlése rendszerint egyensúlyvesztést okoz, amit az ugróláb talajfogása után tompítással vagy kicsúszással védhet ki sérülésmentesen a játékos.
• Változatok: A technikai végrehajtás legkorszerűbb formája, amikor a játékos a vállmagasságban felkészített labdát a kapus feje mellett-fölött a nagyujj irányába megpörgetve küldi kapura. A pörgetés másik végrehajtási módját elsősorban a dobókézzel azonos oldalon játszó szélsők alkalmazzák a beugrásos-elhajlásos lövés hatósugarának növelésére.

Meglehet, a pörgetett lövés végrehajtása - különösen a nagyujj irányába - nem egyszerű, ügyességet és fejlett labdakezelési képességet igénylő kapura lövési mód. A játékban betöltött egyre növekvő szerepe azonban vitathatatlanná teszi létjogosultságát a modern kézilabdázás technikai repertoárjában.

A speciális lövéstechnikák összefoglalása

Cselezések és taktikai manőverek a lövés előkészítéséhez

A cselezések az ellenfél megtévesztése egy adott pillanatban, játékszituációban a közvetlen gól elérése vagy egy később kialakítandó helyzet érdekében. A cselezés a játék nagyon lényeges, sokszor nélkülözhetetlen eszköze, mely eredményesebbé teszi a játékot. Túl gyakori alkalmazása viszont gátolja a közös tevékenységet, lassítja a játék ritmusát.

Lövőcsel

A lövőcsel célja, hogy a védőt elhitesse, kapura lövést kísérel meg. Végrehajtása során a dobás mozdulatát vagy annak bizonyos szakaszait hajtja végre. A lövőcselnek létezik felugrásos lövőcsel és talajon végrehajtott lövőcsel formája is.

Csapatrészmanőverek

Csapatjátékokban - így a kézilabdázásban is - a fő feladatmegoldó egység a csoport. A támadószándék akkor igazán hiteles és meggyőző, ha a játékos labdával meredeken, a gólvonalra megközelítőleg merőlegesen tör kapura, és ezáltal gyors beavatkozásra készteti a védőt. E taktikai manőver célja a védők rögzítésével, zavarba hozásával közvetlen góllövőhelyzet kialakítása vagy más játékelem kapcsolásával közvetett gólszerzés előkészítése.

• Párhuzamos rátörés: Ennek a jellegzetessége, hogy az egyik játékos labdával, társa pedig labda nélkül tör a kapura. Taktikai előnye, hogy ezzel a manőverrel azonos számbeli arányoknál is jó helyzet alakítható ki átlövésre vagy áttörésre.
• Húzás: A felállt védelem elleni támadójáték egyik legjellemzőbb csoportos manővere. A szélső kezdi a manővert egy erőszakos betörést kísérelve meg védője egyik oldalán. Majd játékostársai hasonlóképpen, meghatározott sorrendben átadásokkal összekötött sorozatos kapura töréseket hajtanak végre, melyek elmozdulásra, összelépésre kényszerítik a védőket.
• Pozícióváltoztatás: Olyan taktikai mozgásokat takar, melynek során a támadójátékosok elhagyják előzetesen elfoglalt pozíciójukat, és hosszabb-rövidebb ideig egy másik szerepkört vesznek föl. Ez a csoportos taktikai manőver a pálya bármelyik részén alkalmazható.
• Bejátszás: A labdaátadás különleges és sajátos esete, melynek célja a beállójátékos helyzetbe hozása. A bejátszásra leginkább a vegyes védekezésnél nyílik jó alkalom, ugyanis a védelem mélységi és szélességi tagoltsága réseket nyit, és ez megkönnyíti a beálló helyezkedését, valamint az átadást.
• Elzárás és leválás: A támadójáték egyik leghatékonyabb és leggyakrabban alkalmazott technikai-taktikai eleme. Elsődleges célja - védője közbeavatkozásának kizárásával - az egyik csapattárs támadótevékenységének elősegítése. Emellett a jó technikai végrehajtás lehetőséget teremt az elzáró játékosnak a jó ütemű leválásra, így gólszerzésre.

Biztonságos talajfogás a "kigyolövés" után

A mai modern kézilabdázás nélkülözhetetlen eleme a biztonságos talajfogás megtanulása és alkalmazása. Gyakran fordulnak elő olyan helyzetek, amelyeknél a megfelelő talajfogás alkalmazása segíthet a balesetek megelőzésében. A beugrásos és elhajlásos lövések, valamint a pörgetett lövések után különösen fontos a helyes talajfogás elsajátítása, mivel a játékosok gyakran egyensúlyukat veszítve érkeznek a talajra. Ennek célja a sérülések minimálisra csökkentése.

A talajfogási módok közül a tompításnak nagy szerepe van a beálló játékosok lövések utáni mozgásában. Ennél a tanuló két karját a törzse előtt vállszélességben zárja még a levegőben, majdnem nyújtott helyzetben, majd a talajjal szembefordulva érkezik le. A csúszás is sokszor a szélsők által alkalmazott talajfogási forma, különösen a kanyarított lövések kivitelezésénél. A törzs elülső részének leérése után mellkason csúszik előre a beugrás irányának megfelelően. A gurulás formái, mint például az átgurulás háton, szintén csökkentik a becsapódás sebességét és elkerülik a sérüléseket.

tags: #kigyoloves #kezilabda #nemzeti #sport

Népszerű bejegyzések:

• Wellness és fitnesz a Hotel Arenában
• Aktuális információk a Pest megyei bírókról
• A kézilabdázó Amanda Kurtovic karrierjének hullámvölgyei
• tudj meg többet az Alba Fehérvár Kézilabda Klubról
• ZTE Blade V7 Lite részletes áttekintés