A kosárlabda magyarországi születése és első aranykora

Ki ne ismerné Molnár Ferenc halhatatlan remekét, a sok egyéb mellett még japán nyelvre is lefordított Pál utcai fiúkat? A Pál utcai fiúk története 1889-ben játszódik, a könyv pedig 1907-ben jelent meg. A manapság annyira közkedvelt televíziós kvízműsorokban is elhangozhatna az a kérdés, hogy a Pál utcai fiúk és a vörös ingesek a grundharc helyett esetleg választhattak volna inkább valamilyen más összecsapási formát is, mondjuk éppen a kosárlabdát. A válasz nem is olyan nehéz, csak két évszámot kell ismerni hozzá. A XX. század hazai irodalom illetve sporthistória adja a feleletet: Nemecsekék a maguk idejében már csak ezért sem kosarazhattak, bár még ha éppen a nagy víz másik oldalára is lett volna szerencséjük születni. Pedig de szép még csak elképzelni is egy olyan akciót, melynek során Barabás a pecsétőr szerez meg egy lepattanót, onnan Nemecsek Ernő a labda útja, ő villámgyorsan tovább Bokához, aki „dribblizik” egy keveset, de már passzol is a közismert bélyegbarát Richterhez. „Papuskám!” Nem látod, hogy ott áll üresen a Csónakos?! Add már! Na végre! Száll a labda... kosár azaz gól, ahogy az átkerült a kosaras nyelvbe is a fociból!

A kosárlabda gyökerei: Dr. James A. Naismith és a korai fejlődés

Minden magyarországi kosarak atyját nem említeni egy történeti anyagban legalább ugyanakkora szarvashiba lenne, mint nem szólni a játék feltalálójáról, a springfieldi testnevelési főiskola tanáráról, dr. James A. Naismithről. Ezalatt Amerikában töretlen fejlődésen ment keresztül a kosárlabda, 1904-ben a St. Louis-ban (Missouri állam) rendezett III. Olimpiai játékokon a sportág már bemutatkozott. Az USA-ban minden évben kiadták a hivatalos Spaldings kosárlabda útmutatót (Spaldings Athletic Library Official Basketball Guide), mely egyebek mellett egy komoly katalógus is volt, bemutatva és kínálva a közönségnek az adott évi fejlesztéseket a sportág minden területére figyelemmel, a játékszertől a ruházatig. A szabályok szerinti bevarrt aljú hálót is árusítottak, de olyat, melyet edzésen azért nyitottá lehetett tenni, bármit meg lehetett vásárolni a professzionálisan kifejlesztett labdáktól a cipők széles választékáig.

A Korbball megérkezése Magyarországra Kuncze Géza által

A kosárlabda magyarországi elterjesztése Kuncze Géza testnevelő tanár nevéhez fűződik, aki 1912-ben egy müncheni tanfolyamon a kosárlabda Németországban játszott, palánk nélküli változatát ismerte meg, az úgynevezett Korbballt. Az biztos, hogy az 1890. február 16-án született Kuncze Géza nem csak ringatta azt a bölcsőt, de elkészültéig, hosszú éveken keresztül faragta is. A rövid kis kitérő után vissza a kiindulóponthoz, 1912-höz és a Németországba utazott magyar csoporthoz, melynek vezetője Barna Jakab elemi iskolai igazgató volt. „Az ottani vezetők, August Mayer fiúinspektor és Friedrich Winter leányinspektor nagy kedvvel és ügybuzgalommal oltották a magyar kiküldöttekbe a kosárlabda játékszabályait, célját és mindent, mi a játék elsajátításához kellett.” Barna Jakab egy füzetben adta ki a müncheni tapasztalatait, majd a Simor utcai (ma VIII. ker.) játszótéren nyilvánosan ekkor, 1913-ban mutatták be először Magyarországon a kosárlabdát. Ezután létesültek a Honvéd utcai polgári iskola (V. ker.), a Babér utcai (VI. ker.), a Soroksári úti (IX. ker.), Elnök utcai és Simor utcai (mindkettő X. ker.) játszóterek. A játszótereken kívül természetesen "játékvezetőkre" is szükség volt. Erre a programra több más alkalommal is sor került. Ennél több talán nem is kellett volna ahhoz, hogy a kosárlabda lassan, de biztosan révbe érhessen a magyar sportéletben, mely egyébként már akkor is kellően sokszínű volt.

A Korbball sajátosságai és korabeli játékszabályai

Ugyan mindenhol kosárlabdának neveztetik, de valójában a korb-ball hódított ezen a néven. A ködbe vész már, hogy miként is került Németországba a játék, de mivel egyik szóban forgó verzió sem bizonyítható, ma már talán nincs is nagy jelentősége, hogy német találmány-e vagy amerikai hatásra létesült az európai változat. Jól meg voltak palánk nélkül is... Kuncze tehát nem mással, azzal a játékkal foglalkozott az elejétől fogva, amelyet fűzős bőrfocival játszottak, s a labdát a póznára erősített, a földtől a maival megegyező távolságban levő kosárba kellett bedobni. Hermann braunschweigi testnevelési inspektor e játékot 1897-ben Németországban meghonosította egyelőre nők részére.

A korabeli Korbball játék jellemzői a következők voltak:

• „A játéktér szabadban 20x30 méteres volt, teremben a méret mindig a teremhez igazodott, ezért rendszerint hosszú és keskeny volt.”
• „A pálya talaja teremben fűrészpor vagy linóleum volt.”
• „A gyürüt, ahová a labdát kell bedobni egy rúdra vagy rúdugró mércére erősítették, magasság a maival megegyező, 305 cm. volt.”
• „A labda a mainál kisebb, 5-ös footballabda.”
• „A játékban 5-ös létszámú csapatok vehettek részt. Cserejátékos nem volt.”
• „A játékszabályok is lényegesen kezdetlegesebbek voltak.”
• „A lépésszabály nem volt pontosan meghatározott. A szabály szerint kézben tartott labdával futni tilos. A labda futás közben történő átvétele megengedett és vagy meg kell állni, vagy rögtön tovább kell azt dobni. Azt hogy a labda futás közben történt átvételekor a játékos mikor állhatott meg, legjobb belátása szerint a bíró ítéli meg.”
• „A labdavezetés is lényegesen eltért a maitól. Egy kézzel korlátozás nélkül lehetett a labdát a földre le és a levegőbe felütögetni. E közben egyszer két kézzel is lehet azt elfogni, vagy érinteni, ha az időközben más játékos érintése folytán irányt változtatott.”
• „Másik érdekes szabály, hogy az aki a labdát ütögeti, dobálgatja, az érvényes kosarat nem dobhat. Ha a labdát átadja és társa dob kosarat, az érvényes.”
• „Az emberfogást túlzottan «szigorúan» hajtották végre. A fő cél az volt, hogy a labdát minden áron meg kell szerezni az ellenféltől.”
• „Előre kijelölt védők helyezkedtek úgy, hogy a kosárra veszélyes játékosok útját elzárják. Ebben az igyekezetben láthattunk nagy vetődéseket, összeugrásokat, ami a játékot eldurvította. A nagy lendületvételi lehetőségeket a fűrészporos talaj tette lehetővé....”
• „Támadásban, védekezésben az egyéni játék domborodik ki, előre kigondolt tervszerű elgondolásokról nem igen beszélhetünk. Csapatvédelemről nem beszélhetünk, a védekezés általában a labda körül volt. A két hátvéd fogta ösztönszerűen azt, aki kosárra tört. Kiállítás, személyi hiba miatt nincs, így bátran lehet bárkit akadályozni.”

Ez a játék nagy mértékben különbözött az 1933 utáni játékstílustól. A németeknél még évtizedeken át tartotta magát a korb-ball, s fénye csak akkor halványult, amikor a berlini olimpia műsorára már a ma ismert palánkos kosárlabda került fel.

Az I. világháború árnyékában és a sportág intézményesülése

Az I. világháború, mint a hadügyeken kívül minden mást, így a sportok ügyét is elsöpörte (az 1916. évi olimpia is elmaradt), a budapesti 32 testnevelő közül 23 hadbavonult, úgyhogy a polgári fiúiskolák több osztályába is tornatanítónőket kellett vezényelni az órák megtartására. De hogy egy pozitívumról is essék szó, a három évvel korábban Münchenben járt tanulmányi csoport vezetője, Barna Jakab Újhelyi Sándorral párban 1915-ben megjelentette a "Játékkönyv a serdült ifjúság számára" c. 250 oldalas könyvet. Az 1 korona 50 fillérért árusított mű Mühlbeck Károly rajzaival és fényképeivel került forgalomba. Ebben Kosárlabda I. és Kosárlabda II. néven mutattak be két, egymástól csak kis mértékben eltérő játékot.

Kuncze Géza szerencsére tetterősen tért haza az I. gyalogezredből a háború végeztével. Ha van ilyen, talán a testnevelő tanárok védangyala óvta minden szolgálatban töltött percében, tudván, hogy ez az az ember, aki a munkáját nem hagyhatja félbe. Amikor az elemi iskolák részére rendszeresítették a játszótéren való játékot is, Kuncze Géza a tanítók részére szervezett játéktanfolyamok vezetője lett. Először a kereskedelmi iskolákban - Mester utcai, Vas utcai, Wesselényi utcai - terjedt a játék, az itt tanító testnevelők nemcsak megtanították a játékot, de egymás között sorozatmérkőzéseket is vívtak. A Mester utcai kereskedelmi lett az ország „labdajáték” iskolája. Számolatlanul ontotta az itt tanító Molnár József a válogatott játékosokat. A Vas utca 9-11. szám alatt működő iskola az 1920-as évektől pezsgő sportélettel rendelkezett. A Vas utcai iskola udvarán is napestig játszták a kosárlabdát. „Nehogy azt higgyék, hogy kilenc évig tartott a lefordítása, csak hát híveket kellett előbb szereznem. A Vas utcaiak hamar megkedvelték és játszani akarták. A szabálykönyv utóélete az is, hogy az állandóan növekvő igényt és a játék lankadatlan népszerűségét látva az Ifjúsági Testnevelés is közölte 1923-ban.”

1925-ben megalakul a TF. A Testnevelési Főiskola megszervezése nagy eseménye volt a két háború közötti kultúrpolitikának. Ugyanebben az évben, a Magyar Atlétikai Szövetség befogadta a sportágat, keretein belül megalakította a Kosárlabda Bizottságot. Magyarországon 1933-ig a palánk nélküli kosárlabdát játszották, ebben az évben azonban a Torinóban rendezett Főiskolai Világbajnokságon a válogatott megismerkedett a palánkos kosárlabdával, mely hazánkban is gyorsan elterjedt. Ekkor már a dr. James A. Naismith által kidolgozott, palánkos játékszabályok váltak elfogadottá. Az első hivatalos bajnokságot a MASZ Kosárlabdajáték Bizottsága írta ki 1933-ban tíz csapat részvételével. Az első magyar bajnok a közgazdászhallgatók csapata, a KEAC. Az egyesületek csak a harmincas évektől foglalkoztak a női kosárlabdával, s ebben élen járt a MAFC, a BEAC és a TFSC. A magyar női kosárlabda-válogatott első országok közötti mérkőzését 1942-ben játszotta. Újabb lökést adott a fejlődésnek a dr. Hepp Ferenc fordításában megjelenő szabálykönyv, amely 1938-ban került kiadásra. A kosárlabda népszerűsége gyorsan nőtt országszerte, 1938-ban 36 férficsapat nevezett a bajnokságba.

A Magyar Kosárlabda Szövetség megalakulása

A nagymértékű fejlődés szükségessé tette a kosárlabda kiválását az Atlétikai Szövetségből. Az OSK tanácstermében tartott alakuló közgyűlésen Tatár István a MASZ nevében búcsúzott a kosárlabdázóktól. 1942. november 11-én megalakult a Magyar Kosárlabda Szövetség (MKOSZ). Az első elnök dr. Károlyi József, alelnökök dr. Hepp Ferenc és Király István, főtitkár Enyedy Ferenc, titkárok Tarr István és Hercze Andor, pénztáros Derjanitz János, ellenőr Dobozi Géza, jegyzők Jánosházi László és Mészáros Mihály lettek. 1942-ben két ambiciózus fiatal testnevelő tanár vállalkozott arra, hogy önálló vállalkozásként kiadja az első magyar nyelvű kosárlabda szakkönyvet. A két szerző: Balogh Gyula és Szabó János. A második világháború kellős közepén megalakult szövetség lelkes társadalmi munkásokból állt, akik elkészítették a bajnokságok versenykiírásait, biztosították a termeket és játékvezető küldéseket.

Az Aranycsapat korszaka és a sport, mint nemzeti „kábítószer”

A háború után az állami irányítás a sportban is hamarosan érvényesült. Az egyesületi élet ebben a koncepcióban háttérbe szorult, a válogatott keretek tevékenysége került előtérbe, gyakorlatilag ez határozta meg a magyar kosárlabda sport helyzetét. Új, társadalmi egyesületek szerveződtek, a háború után. Hamarosan három együttes emelkedett ki: a Honvéd, a MAFC és a MÁVAG. A három nagycsapat mellett megnyugtató fejlődés indult vidéken is. Székesfehérvár, Sopron, Szeged, Diósgyőr, Pécs fokozatosan méltó ellenfelei lettek a fővárosi csapatoknak.

A kosárlabda válogatott megerősödése

Pezseg a sportélet, a csúcson a magyar sport az olimpiára való visszatérésre készül, miután mint az I. világháborúban vesztes állam Magyarország 1920-ban nem kapott meghívást az ötkarikás játékokra. Sok olyan pontja is akad a magyar sport történetének, melyek a mai ifjú sportrajongó számára legalább annyira meseszerűek, mint amennyire elképzelhetetlenek, sőt talán még odáig is merészkedne az ifjonc, hogy akár még fogadásokat is kötne, mondván ezek meg sem történtek. A magyar lakosság „kábítószere” a sport, a sportfogadás és a világraszóló sportsikerek. A 6-3, Iharosék, Székely Éva, a pillangókisasszony és társai, a helsinki olimpia megismételhetetlen összesen 42 érme, 16 aranya (az Egyesült Államok és a Szovjetunió mögött harmadik hely a nemzetek rangsorában), köztük a labdarúgó- és a vízilabda-válogatott hőn óhajtott aranyai.

Páder János neve a Kosárlabda 1948. október 1-jei számában olvasható először. Miután a TF-en az atlétikáról átnyergelt a kosárlabdára, már nagyon fiatalon az edzőséggel próbálkozik, az MTE-t vezeti, majd a Vörös Meteort (1950-ben 4. hely a bajnokságban), melynek tagja volt többek közt Czinkán, Bánhegyi, Rémay. Ettől kezdve mintha csak egy láthatatlan kéz rendezett volna mindent, hogy az események szerencsés összjátéka elvezessen végül oda, hogy egy csapatnyi, a kosárlabdára - és időnként egyébként is - éhes ember egymásra találjon, és a közös csillaguk meginduljon felfelé. Első lépésként 1950-ben megalakult a Bp. Honvéd, mely rögtön bajnoki harmadik helyen termett. A recept a Honvéd fociban bevált, a legkiválóbbakat mind itt is egy helyre gyűjtötték, a legjobb Meteorosokat Páderestől beszippantották. Páder Meteorja még foghíjas volt, de Honvédként bivalyerőssé vált Gremingerrel és Simonnal megfejelve. Pádernél a cserék nem igen „rúgtak” labdába, a végsőkig kitartott elgondolásai és a kezdő ötöse mellett.

Az ambiciózus fiatal testnevelő-tanár nem volt hát ismeretlen név a szakmában, de az, hogy 1951-ben a tapasztaltabb kollegái előtt őt nevezték ki a válogatott edzőjének, az mégiscsak felért egy áramütéssel. 25 éves volt ekkor, és az olajozott Honvédját átültette a válogatottba. Az igazi szakmai kihívást az jelentette a számára, hogy azokat, akiket nem nyelt be a katonacsapat, mint például Zsíros, hogy illessze a rendszerbe. 1952-ben tíz későbbi Európa-bajnokkal szerepelt a csapat az olimpián ‒ éretlenül. Páder az utolsó percig ott ült a pálya mellett és szívta magába az ismereteket, többek közt az amerikaiakat is meglesve, bár erről akkoriban hallgattak az újságcikkek. Ezek után mondja meg valaki, hogy tulajdonképpen mikorra is esik az Aranycsapat születése? Mindenesetre eljött az idő, amikorra Páder fejében egy éjjel összeállt az álom, a dolgos nappalokon meg ennek a szálára felfűzte az oda illő láncszemeket és nekilátott a csiszolásuknak. Mi volt ez, katonai drill? Lehet. Nagyon erős egyéniségeket eggyé gyúrni, törekvő fiatalemberekkel megértetni és elfogadtatni a közösségi szellem elsőrendűségét, ebben rejlett a mestervizsga. Az eredmény mindnyájuk hozzáállásának bizonyossága.

A játékosok egykorúak voltak a mesterükkel, akit tegeztek, Janikának szólítottak, és ha kellett, nem szégyellték felrúgni focizás közben. „Én, ugye, akaratos, önfejű, nagyon kellemetlen társ voltam a pályán. Engem lehetett utálni, de végrehajtották, amit mondtam” - nyilatkozta Greminger János, a csapat csupa-szív motorja. „Az egyébként billiárdozásban is verhetetlen Bánhegyi mindig tanult, Bogár igazi úriember volt, Zsíros örökké vidám és viccelődő, Greminger kedves, de akaratos és mindig az élen járt az edzéseken” - emlékszik a társaira a csapat egyik húzóembere, Hódy László. A válogatott ajtaját átlépve varázsütésszerűen a klubbeli, nem mindig szenvedélyektől mentes rivalizálásból semmi sem maradt. Más kötötte le a figyelmüket, az, hogy meg voltak győződve a küldetésükről, arról, hogy ők kosárlabda-történelmet írnak a nap minden percében. „Mániákussá váltunk mind, ha a labdáról volt szó. A portásokat becsapva, akkor még mint középiskolás diákok lógtunk be a Sportcsarnokba, csak hogy leshessük a trükköket a válogatottak edzésein - vallja meg Dallos János. Emlékszem, hogy az akkori bajnokságokban szereplő kézilabda csapatok számára kötelező volt tartalékcsapatot is indítani. Több alkalommal így segítettem ki a csapatomat én is, sőt így láthattam »kézizni« még Puskást is a Honvéd »tarcsiban«. Ez a szellem, ez a tiszta sportszeretet volt ránk a jellemző. Ma már ki érti, hogy mit jelentett a sokaknak a világot jelentő nagy sportcsaládba tartozni.

Az ország vezetőit mindinkább magával ragadta a nagy sportsikerekkel együtt járó mámor és hevület, az, hogy bizonyítva látták, helyes az irány, a magyar nevet, ha már másképp nem megy, a sportolók emeljék magasba, bármerre is járjanak-keljenek szerte a világban. Megnyílt hát a terülj-terülj asztalkám a tatai edzőtáborban, s vele együtt megnyílt a kivételes lehetőség még a nyugati világ felfedezésére is a vasfüggöny mögötti „csóró” szemüvegén keresztül. Perspektívát jelentett sportolni, még inkább a válogatottba bekerülni, leginkább világhírű sportolónak lenni. Avery Brundage, akinek a nevével majd még találkozunk, „állami profizmus”-nak nevezte. Az állam biztosította a feltételeket, majd a maga ereje szerint igyekezett elismerni az eredményeket, melyek a teljes lakosságot, válogatás nélkül mindenkit roppant büszkévé tettek. 1952-ben az olimpia utáni fogadtatás minden képzeletet felülmúlt a tömeg méretében és abban, hogy szemben a május 1-jei felvonulásokkal az emberek akkor önként és dalolva, tiszta szívből lengették kalapjaikat a maguk választotta, valódi bálványaik előtt.

A magyar kosárlabda dicsőséges évei

A kosárlabda-válogatott is ott volt, s a szerény 9. helyen zárta az olimpiát 1952-ben. Nem csak hogy szép ugrás, de még inkább előremutató. Igaz, hogy a világverő labdarúgó- és vízilabda-válogatott sikereinek árnyékában erre a helyezésre aligha figyeltek fel, de a sportág, ha nem is radikális mértékben, de mégiscsak izmosodik, s az „ősatyák” hamar azon kaphatták tanulékony utódjaikat, hogy minden, ami kosárlabda, az csak növekszik körülöttük. 1954-re 103 budapesti szakosztály mellett már 238 működik vidéken is. Az igazolt játékosok száma 8229 (igaz, ez a szám a labdarúgásban 26 884), fele-fele megoszlásban Budapest és vidék között. Hasonló az arány az edzőknél is, összesen 252 edző oktat szerte a hazában. A pályák száma az országban szabadtéren 116, csarnokban 90. Mindezeknek a számoknak az igazát időközben alátámasztja a válogatott, mely konkrétan ugyan nem tűzte ki célul, hogy befogja Puskásékat és Gyarmatiékat, de idővel szép csendben csak elértek oda, hogy nem lehetett nem észrevenni a Milánótól Szófiáig aratott hangos sikereiket, nem is beszélve a moszkvai Európa-bajnokság (1953) második helyéről, amivel aztán tényleg valami csodálnivaló került a családi ezüst helyére. Győzelmi mámor. A csúcsot 1955 jelentette: Európa-bajnoki aranyérem Budapesten! Magyarország válogatottja nagy küzdelemben 14 ponttal győzött a szovjet válogatott ellen.

A nők hasonlóan sikeres időszakra tekinthetnek vissza. Az 1950-ben Budapesten rendezett női EB-n Magyarország játszotta a döntőt a Szovjetunió ellen. Akadt ugyan egy Európa-bajnoki bronzérmes csapatunk még 1946-ból, de a férfiaknál nagyjából ennyiből állt a leltár (a nőknél már összegyűlt egy-egy második és harmadik helyezés is az Európa-bajnokságokon).

A magyar férfi kosárlabda válogatott főbb eredményei

1957-ben Hepp Ferenc lett a Szövetség elnöke, aki a nemzetközi szövetségben is fontos pozíciót töltött be.

Jelenkori események és örökség

Az MVM Streetball verseny küzdelmei a különböző korosztályokban, kellemes, enyhe időben kezdődtek és zajlottak. A második számú centerpályán szép számú közönség figyelte az egyik térfélen zajló meghívásos senior tornát, amelyen 3 férfi és 4 női csapat vett részt. Pályára lépett a 91. születésnapjához közel álló Kuncze Géza is. Az idén bravúros szerepléssel Európa-bajnoki 4. helyezést szerző, s ezzel az olimpiai selejtező tornára kvalifikáló jelenlegi magyar válogatottat - mivel a játékosok gőzerővel készülnek a hamarosan kezdődő szezonra - Székely Norbert szövetségi kapitány képviselte. A beszélgetés a Moszkva-Havanna-Sopron-Párizs képzeletbeli “útvonal” mentén zajlott, azaz szóba került az egyetlen olimpia, amelyen részt vett a női válogatott, aztán az a sikeres kubai olimpiai selejtező, amely után az akkor 1980-ban Moszkvában 4. helyezést ért el. Ami az olimpiai selejtezőt illeti: Székely Norbert együttese szerencsésebb, mint annak idején volt a válogatott, amely Kubában ugyan kivívta az olimpiai szereplés jogát, mégsem mehetett. Amellett, hogy hazai környezetben, magyar szurkolók biztatása mellett játszhat a csapat, nem kell egy másik kontinensre napokkal előtte elutazni, akklimatizálódni - ez így javíthatja a válogatott esélyét kijutni a párizsi olimpiára.

Az ünnepségsorozat a 60 éve alapított KSI - Központi Sportiskola - a magyar kosárlabdázásnak rengeteg remek játékost nevelő szakosztálya játékosainak, edzőinek köszöntésével zárult. Jó néhány, a KSI-ben nevelkedett játékos - Kiss Lenke, Szuchy Katalin, Beloberk Éva, Gulyás Ildikó és Németh Ágnes - volt tagja az egyetlen olimpián szereplő, s 1980-ban Moszkvában 4. helyezést elérő válogatottnak, s közülük Beloberk, Szuchy és Kiss a hazai rendezésű Eb-n bronzérmet szerző válogatottban is ott voltak. A tinilányok alkotta KSI női együttese 1981-ben óriási bravúrt bemutatva ezüstérmes lett a női NB I-ben. A férfi szakágnak is sok kiváló játékost adott a KSI - a teljesség igénye nélkül: Láng László, Moss László, Nagy Zoltán, Krasovec Péter, Mészáros Zalán, és rengeteg remek szakember, edző dolgozott rövidebb-hosszabb ideig az egyesületben, többek között Haris Ferenc, Bátor Vilmos, Bild Katalin, Gorácz Árpád, Ránky Mátyás, Salamon Endre, Varga István és Varga Mátyás. A rendezvényen szép számmal megjelenő KSI-s kötődésű játékost és edzőt Hajdu Péter, az MKOSZ elnökségi tagja, a Budapesti Szövetség elnöke köszöntötte. Mint elmondta, neki is van némi személyes kötődése a KSI-hez, hiszen idősebb fia ott játszott a KSI 1987-es megszűnésekor a Mészáros Zalán fémjelezte korosztályban. Volt mire emlékezni, és reméljük, a közeljövőben női válogatottunk az Eb 4. helyezés után kijut a párizsi olimpiára.

tags: #magyarorszag #kosarlabda #kezdtee

Népszerű bejegyzések:

• Kövesse az átigazolásokat percről percre
• Traktorhúzás versenyek Hajdúböszörményben
• Jegyvásárlás DVSC mérkőzésre
• Részletes elemzés: Arsenal – Napoli EL-találkozó
• Futballtaktikák és eredmények