A baseball meglepő hasonlóságai és a big data forradalma Amerikában
A baseball (ejtsd: „bézból”), magyar fordításban bázislabda, egy két csapat által játszott labdajáték. A játék során a dobó egy ökölnyi méretű labdát hajít a másik csapat játékosa felé, akinek azt egy ütővel kell megütnie. A játék pontozása futásból és a játékterületen található jelzések (bázisok) megérintéséből adódik. Magát a labdát baseball-labdának hívják. Az amerikai angolban a baseball-t még hardballnak, azaz „kemény labdának” is nevezik. A játék egyik variánsa softball, ami nagyjából a baseball szabályait követi, de puhább és nagyobb labdával játsszák (innen az elnevezés, ami magyarul „puha labdát” jelent), illetve a labdát is mindig alulról dobják.
A baseball ötvözi a csapat és az egyéni sportokat. Egy-egy játékos védekezésben nem számíthat társai közvetlen segítségére, egyedül kell megoldania a feladatát. A többiek ilyenkor a jó helyezkedésre figyelnek, hogy társuk a védekezés után megjátszhassa őket a labdával. Ütésnél szintén egyedül kell teljesíteni, senki nem tud érdemben segédkezni, ám vannak helyzetek, mikor egy ütőjátékos például feláldozza magát a csapatért (pöcizik), ilyenkor a csapattárs következő bázisra juttatása a legfőbb cél.
A baseball mint amerikai nemzeti időtöltés
Tipikusan egy olyan sportágról beszélünk, ami Magyarországon nem igazán tudta megvetni a lábát, de a világ más részein hatalmas népszerűségnek örvend. Emberek milliói követik hétről hétre a jól ismert, ikonikus csapatok harcait. Pontos eredete vitatott, de a sport valódi formálódása Amerikában történt meg. Nehéz nyomon követni a baseball eredetét a különféle ütős labdajátékok között. Ugyanakkor többnyire egyetértenek a szakértők, hogy a modern baseball a roundershez és a kriketthez hasonló korábbi brit és ír labdajátékokon alapuló amerikai találmány.
A sportot ismereteink szerint legkorábban egy 1744-ben megjelent brit publikációban említik, melynek szerzője John Newbery, címe pedig „A Little Pretty Pocket Book” (Egy aranyos kis zsebkönyv). Egy „base-ball”-t játszó fiúkat ábrázoló fametszet található benne, valamint a sport rímekbe foglalt leírása. 1791-ben egy helyhatósági rendeletben utalnak először az amerikaiak a játékra. Pittsfield városi tanácsa indítványozta, hogy a baseball játékot tiltsák be a város új üléstermének 80 yardos körzetében.
Az addigra már népszerű sportnak már nagy szüksége volt arra a szabálykönyvre, amely 1845-ben jelent meg. Ez volt az úgynevezett Knickerbocker Szabályok, ezekből alakultak ki a játék mai szabályai. Ennek szerkesztésében és kiadásában Alexander Cartwright vállalt jelentős szerepet. Az első feljegyzett baseballmeccset egy évvel később, 1846-ban játszották. Cartwright csapata, a Knickerbockers (golfnadrág) 1-23-ra veszített a New York Nine ellenében, a New Jersey-beli Hobokenben, az Elysian Fields-en. Az első szabályozott baseballmeccset 1846-ban játszották New Jersey államban, a modern szabályokat pedig Alexander Cartwright dolgozta ki. Néhány részlet finomítására még szükség volt, de a mai formáját viszonylag gyorsan elnyerte a sportág.
A sportág gyorsan népszerűvé vált az Egyesült Államokban, 1869-ben alapították az első professzionális baseball csapatot (Cincinnati Red Stockings). A Wright fivérek, Harry és George az ország legjobbjait toborozták össze, így minden ellenfelüket megverték. A Cincinnati Red Stockings 61 meccsen győzedelmeskedett és mindeközben egyet sem veszített el, aminek hatására igen hamar elterjedt a fizetett játékosok alkalmazása. Az 1871-ben megalakult Nemzeti Szövetség (National Association) lett a világon az első professzionális baseball liga.
A 20. század elejére már hatalmas tömegeket mozgatott meg, a New York Yankees ekkoriban emelkedett ikonikus státuszra. A nagy gazdasági világválság, a két világháború és sok más negatív esemény ellenére is tovább nőtt a sportág népszerűsége. A baseball sokáig "az" amerikai játékként tekintett saját magára, egy olyan játékként, amely szívélyes, alázatos és alapvetően tisztességes, pont olyan, mint maga Amerika. És ami a 20. század nagyobbik részét illeti, a játék népszerűsége szempontjából a baseball tényleg Amerika játéka volt, a játékosai pedig olyan szintű népszerűségnek örvendtek, amilyennel ma már egyetlen sportoló sem büszkélkedhet.
Több ikonikus játékos is szerepelt a pályákon a 20. században. Ilyen volt például George Herman “Babe” Ruth, aki talán az egyik legismertebb baseballjátékos. 1914 és 1935 között volt aktív, hihetetlen ütőerejéről és kiszámíthatatlan játékáról volt híres. A New York Yankees csapatában játszott, több, mint 714 hazafutást ért el karrierje során. Az 1920-as években a rajongók képesek voltak több száz mérföldet utazni csak azért, hogy láthassák játszani a korszak sztárját, Babe Ruth-ot. Jackie Robinson volt az első afroamerikai baseballjátékos, aki nagy nyomás alatt játszott minden egyes alkalommal. A 2000-es évek elejét is meghatározta egy legenda, a New York Yankees játékosa, Derek Jeter. Vezetői képessége és sportszerűsége tette igazán kiemelkedővé, a csapattársak és az ellenfelek egyaránt tisztelték.
A Big Data térhódítása a sportban
Jelentősen átformálhatja a sportot a big data viszonylag új módszere. A nagy mennyiségű adatok gyűjtésével és elemzésével először az üzleti világban és a tudományban bukkantak új összefüggésekre, de mivel az adatok számtalan módon felhasználhatóak, ma már minden téren hódít a big data. Miért éppen a sport volna a kivétel?
Billy Beane, az Oakland Athletics baseballcsapatának igazgatója komoly bajba került a 2002-es szezon előtt. Három kulcsjátékosa távozott, a kassza pedig üresen tátongott, ezért jobbára ismeretlen szabadügynökökkel töltötte fel a keretet. Beane úgy döntött, a tudálékos és sokszor szubjektív játékosügynökök helyett egy matematikus segítségével, újfajta analitikai és mérési módszerekkel választja ki a játékosait. Beane a hagyományos statisztikák helyett újakat talált ki a játék leírására, így építette fel a lenullázott csapatot. Kissé döcögősen indult a szezon, de a végre az Oakland megdöntötte a saját ligacsúcsát (103-59), produkált egy húszmeccses győztes sorozatot (ami a mai napig is a negyedik leghosszabb a liga történetében), Miguel Tejadát a bajnokság legértékesebb játékosának választották, Barry Zitót pedig a legjobb újoncnak. Az Oakland esete azonban csak előrevetítette, milyen hatást gyakorolhat a sportra a big data, ugyanis itt még nem beszélhettünk nagy mennyiségű adatról, csak az adatok újszerű felhasználásáról. A többit megtette a számítástechnika folyamatos fejlődése.
Meglepő következtetések az adatokból
Az ezredforduló óta rohamosan nőtt a digitális adatmennyiség, aztán az újfajta kütyük, mérőeszközök újabb lendületet adtak a forradalomnak. Ezek segítségével egyrészt korábban sosem látott adatmennyiséget termelhetünk, másrészt sok mindent pontosan lemérhetünk, amit eddig csak szerettünk volna mérni. A big data veleje viszont nem a puszta adatmennyiség, hanem az ezek átfésülésével megtalálható összefüggések, amelyek olykor vakon elfogadott dogmákat dönthetnek meg.
Craig O'Shannessy tevékenysége kitűnő példa a tabudöntésre. Kiderült például, hogy bár a világon mindenhol a hosszú labdameneteket gyakoroltatják, valójában a menetek hetven százaléka négy ütésen belül eldől. A tavalyi AusOpenen férfiaknál 4,2 ütésből állt egy átlagos labdamenet, a nőknél 3,7-ből, semmi értelme tehát a hosszú ütögetést gyakorolni. Tudjuk, hogy a profik világában nüanszok döntenek, számszerűsítve azonban egészen meghökkentő, milyen kicsi a különbség: Rafael Nadal úgy nyert 2004 és 2014 között kilenc Roland Garrost, hogy az összes megnyerhető pontok 56 százalékát szerezte meg. A salakkirály a pontok alig több mint felét megnyerve uralkodott egy évtizedig. Az ausztrál szakember vizsgálta az ütésfajtákat, a pályán való helyezkedést, a nyerő ütések és a hibák szerepét, és számtalan figyelemre méltó tanulságot szűrt le belőlük.
A menetrend optimalizálása az amerikai profi ligákban
A nagy amerikai ligákban már az utazás is komoly terhelést jelent, a játékosok olykor szó szerint nem tudják, melyik városban vannak. Éppen ezért kulcskérdés a versenynaptár összeállítása. Az NBA-ben harminc évig egyetlenegy ember, Matt Winick oldotta meg ezt a feladatot. Bár ő is használt számítógépet, az előző szezon naptárja már egy új szoftverrel készült el. Nagyrészt.
"Összesen 1230 alapszakasz-meccs van, ezeket próbálják meg elosztani, amikor elkészítik a naptárt" - magyarázta Szaniszló Csaba, a Sport TV NBA-kommentátora. "Az első lépés ezzel együtt emberi feladat maradt: fel kell hívni minden egyes csapatot, hogy mikor szabad a csarnokuk." Második körben kiderítik, melyik csapat mikor nem tud otthon játszani. Ez is az ember feladata, mert csak az ember tudja megmondani, mikor lesz Rihanna-koncert a Staples Centerben. Amikor a hasonló információk mind megvannak, akkor vetik be a szoftvert, amely úgy optimalizálja a versenynaptárt, hogy minél kevesebbet kelljen utazni, és lehetőleg ne legyen két, egymást követő napon meccs, illetve ne legyen öt nap alatt négy meccse egyik csapatnak sem.
A cél a sűrű terhelés miatti rengeteg sérülés kiszűrése, illetve a repülési távok csökkentése, amivel kevésbé terhelik a környezetet a csapatok, és még spórolnak is. "Most nagyjából a naptár 25-30 százalékát teszi ki az ember által összeállított kötelező rész, a többit a számítógép rakja össze. Tavaly a nagydöntőt 3-1-ről elbukó Golden State Warriors utazta a legtöbbet, panaszkodtak is eleget a csapatnál" - mondja az NBA-szakérő. "Ráadásul éppen a legyőzőjük, a Cleveland Cavs utazta a legkevesebbet." Talán tényleg az döntött LeBron Jamesék javára, hogy 18 ezer mérföldnyivel kevesebbet ültek a repülőn, mint Steph Curryék. De a városok fekvésén még a legprímább szoftver sem képes változtatni.
A Brady Feigl-rejtély: Megdöbbentő hasonlóságok az MLB-ben
Valóban létezik ilyen hasonlóság és a véletlenek ekkora egybeesése, vagy itt már jóval többről van szó annál, amit az átlagos szurkoló felfogni képes? Természetesen csak tréfálunk a klónozással és a minden alapot nélkülöző összeesküvés-elméletekkel, az viszont nem vicc, hogy az egyaránt az amerikai profi baseball-ligában szereplő Texas Rangers és az Oakland Athletics játékoskeltetőjében is van egy-egy Brady Feigl nevű játékos. Oké, nem gyakori név, de attól miért ne hívhatnának ugyanúgy két játékost. Viszont az, hogy szinte tök egyformán is néznek ki, már egy kicsit erős.
És ha ez még nem lenne elég: mindketten 6 láb 4 hüvelyk (kb. 193 cm) magasak, mindketten a mezőnyben játszanak, és mindkettőjüknek ugyanazon a környékén ugyanazt a sérülést (oldalsó szalag) kellett műteni. Ez az eset rávilágít arra, hogy néha a valóság felülmúlja a legvadabb képzeletet is, és olyan egybeesések történhetnek, amelyek a big data korában is meglepőek. Még a legfejlettebb analitikai módszerek sem képesek megjósolni az ilyen "véletlen egyezéseket".
A baseball népszerűségének paradoxona: Csökkenő nézettség, növekvő profit
Az amerikai major-sportok közül az utóbbi évtizedekben talán a baseball az, amelynek a jelentősége a tengerentúli piacon a legellentmondásosabb. Hiszen az egykoron hihetetlenül meghatározó sport ma egyre kevésbé népszerű az USA-ban a nézettségi adatok szerint, miközben az MLB, az észak-amerikai profi baseball liga mégis egyre jövedelmezőbb. A baseball mindig is hajlamos volt arra, hogy az aktuális jelenjét csak a dicső múlt halovány árnyékaként kezelje, ebből a tendenciából pedig összetéveszthetetlenül kiérezhető egyfajta "savanyú, fehér öregúr"-szag.
A becslések szerint 40,05 millió néző figyelte a 2016-os Wolrd Series hetedik mérkőzését, és ez volt az elmúlt 25 év legnézettebb meccse. Ez a nézőszám 70 (!) százalékkal magasabb, mint a legutóbbi olyan World Series utolsó meccse, ahol a hetedik találkozó döntötte el a párharc kimenetelét. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy 2016-ban két olyan csapat döntőzött, amely generációk óta nem tudott World Seriesbe jutni: a Chicago Cubs saját, 108 (!) éves bajnoki cím nélküli sorozatát szakította meg, azzal, hogy a Cleveland Indians hasonló statisztikáját 68 évessé növelte.
A legjobban mindenesetre talán azzal illusztrálhatjuk a World Series népszerűségének hanyatlását, ha eláruljuk, hogy egy átlagos döntőbeli meccs nézettsége az elmúlt években nagyjából megfelel az NFL-rájátszás első, illetve második heti nézőszámainak. Bár a legutóbbi Super Bowl nézettsége csökkent az azt megelőző évihez képest, még így is nagyon elverte a World Seriest e tekintetben, hiszen 111,3 millió ember ült le, hogy megnézze, ahogy a New England Patriots megveri az Atlanta Falconst. A baseball mindezek ellenére is hihetetlenül profitképes, - az MLB tavaly 10 milliárd dollár feletti bruttó bevétellel rendelkezett, és ez az összeg folyamatosan nőtt az elmúlt 14 évben - de nézettség és a sportág körül kialakult általánosan lehangolt közhangulat hanyatlást sugall.
Az MLB Nézettség és Bevételi Trendjei
| Év | Esemény | Nézőszám (millió fő) | MLB Bruttó Bevétel (milliárd USD) |
|---|---|---|---|
| 2016 | World Series, 7. mérkőzés | 40.05 | ~10+ |
| (Referencia) | NFL Super Bowl | 111.3 | -- |
Megjegyzés: A bevételi adatok az MLB éves szintjére vonatkoznak, míg a nézőszámok specifikus mérkőzésekre.
Hagyomány és jövő: A baseball sokszínűsége
A múlt jelennel szembeni dicsőítésének reflexe egyfelől egy régi örökség a baseballban, de manapság azért ennél többről van szó: ez a játék már nem számít dominánsnak az USA piacán és úgy tűnik, maga a sportág is furcsa óvatossággal tekint saját jövőjére. A baseballban régóta ez a módi, és még mindig tisztán látszik, hogy a vonakodva meghozott félmegoldások közepette a MLB-nek jelenleg égbekiáltó problémákkal kell megküzdenie. A fekete játékosok száma az utóbbi időben meredeken csökkent, miközben sokak szerint a baseball a túl hosszú játékideje miatt nem vonzó a fiataloknak. És amíg a baseball legalsó szintje lassan már elvérzik, addig a sportágat uraló elit hagyományosan nem volt hajlandó változni.
Márpedig a baseball jövője nem olyannak ígérkezik, mint amilyen a múltja volt, jóllehet, különös és aggasztó is volna, ha mégis olyan lenne. Azonban mielőtt a baseball kiélvezhetné azt az újjászületést, ami alighanem látszik már a horizonton, szembe kell néznie azzal, hogy mit is jelent 2017-ben jelent az, ha valami "Amerika nemzeti időtöltése", mi több, meg is kell felelnie mindezeknek. Érthető ugyanis, hogy egy olyan sport számára, ami ennyire ragaszkodik a hagyományaihoz, a jövő először fenyegetésként vagy problémaként jelentkezik.
Ha elég sokáig megyünk vissza a baseball történetében - egészen a sportág ténylegesen rossz hírű, kizsákmányoló múltjáig, és nem csak addig a hivatalos múltig, ami ma is elfér a vitrinben - akkor azt látjuk, hogy ugyanaz a történet ismétlődik generációról generációra. Egy évszázaddal ezelőtt a baseball zavaros, korrupt és kiforratlan volt, a szerencsejátékosok és a részegek tartománya. Abban az időszakban, amikor a baseball megalapozta a helyét az amerikai néplélekben, sőt ezt követően még évekig, erre a sportágra egyáltalán nem úgy néztek az emberek, mint egy tisztességes megélhetési forrásra. Jackie Robinson 1947-től a Dodgers játékosaként elindította a nagy fekete játékosok korszakát. De manapság az afroamerikai rajongók és a baseballcsillagok száma egyre csökken.
A baseball mint a jövő, sokszínű Amerika modellje
A baseball már most azt a színes, többnyelvű jövőt modellezi, amelyről Trump a megválasztása érdekében azt ígérte, hogy annak eljövetelét megakadályozza. Szemben az NFL-lel, amelyben a játékosok döntő többsége amerikai, az MLB idei szezonjának rájátszásában résztvevő csapatok összetétele szédítően változatos. A címvédő Chicago Cubs 40 fős keretében például 9 különböző nemzetiség játékosai szerepelnek, és ez a fajta sokféleség jellemzi a liga erőműveinek számító Cleveland Indianst és Houston Astrost is.
A durva és ügyetlen érdemuralom ha kelletlenül és időszakosan is, de arra kényszerült, hogy viselkedjen. A "color line" felszámolása egy új korszakot nyitott a baseball történetében. Ez pedig megváltoztatta a játék formáját - és színét, és stílusát - és ily módon jobbá is tette azt. Mert így néz ki az, amikor a baseball működik, már amikor engedik, hogy működjön. Ráadásul az, hogy az USA-n kívüli országokból egyre több játékos kerül be az MLB-be, nyitottabbá tette és megváltoztatta magát a játékot. A legjobb játékosok szükségszerűen kitágítják egy sportág határait.
A 23 éves japán csodagyerek, Shohei Otani, aki több mint valószínű, hogy jövőre már az amerikai ligában játszik majd, már most két poszton is a legeredményesebb hazájában, márpedig évtizedek óta nem volt ilyen ígéretes, kétféleképp is bevethető játékos az MLB-ben, épp ezért nincs is jól bevált sablon, hogy hogyan lehet majd használni őt. De a játék majd megoldja, így változni, sőt fejlődni is fog. Mert hogy - szögezzük le még egyszer - így néz ki a baseball működés közben, már amikor engedik, hogy működjön.
"A baseball azt használja, ami a keze ügyébe kerül" - vallja Steven Goldman. "Márpedig manapság egy igen széles hálóval halászhat." Nos, egy sportág egyszerűen nem is tehet másként, hiszen ha elkezd bezáródni vagy összezsugorodni, akkor gyakorlatilag a saját halálos ítéletét írja alá. Ezt a baseball - egyelőre - nem tette meg. A bevándorlók és a légiós játékosok meg fogják változtatni Amerika arculatát, ahogy ezt korábban is megtették, Goldman szerint pedig érdemes mindehhez ütőt is adni a kezükbe és hagyni, hogy játsszák az amerikaiak játékát, hiszen "ez a pozitív formája az akkurációnak és az asszimilációnak. Nem hiszem, hogy végtelenül nagy túlzás lenne azt állítani, hogy a régebbi generációkat a baseball honosította, és hogy a baseball tanította meg őket arra, milyen is amerikainak lenni."
Már nem a legnépszerűbb amerikai sport, de a baseball még mindig a legamerikaibb a legjobb és a legrosszabb értelemben is. A baseball hírhedt a kiszámíthatatlanságáról, a kormányozhatatlan véletlenszerűség központi eleme a játéknak. Ezen véletlenek közé tartozik a két Brady Feigl története is, amely az adatalapú világban is képes meglepetéseket okozni.
tags: #meglepo #baseball #jatekos #hasonlosag #amerikaban
