A labdarúgás hőskora: az első nemzetközi mérkőzésektől a professzionalizálódásig
November 30. emlékezetes nap a labdarúgásban: 145 évvel ezelőtt ezen a napon rendezték meg a sportág első hivatalos nemzetközi mérkőzését. A történelmi összecsapásra Skóciában, a glasgow-i Hamilton Crescent krikettpályán került sor. A meccset négyezren tekintették meg, gólt azonban nem láthattak a nézők. Skócia 0:0-s döntetlent játszott Angliával.
A labdarúgás magyarországi kezdetei
Magyarországon a labdarúgással először az 1893-tól megjelenő Sportvilág című folyóirat foglalkozott, megismertetve olvasóit az angol, majd a kontinentális futball eseményeivel, eredményeivel. Idehaza 1896 végén rendezték meg az első labdarúgó-mérkőzést, amely a játék durvasága miatt „a pékerdei csataként” híresült el. Az ötlet a sokoldalú sportember Löwenrosen Károly nevéhez fűződik, aki Angliában ismerkedett meg a játékkal, majd - kapcsolatai révén - eredeti football-labdát hozatott a sportág őshazájából. A sportszert a vasúti dolgozókat tömörítő Törekvés dalárdájában mutatta be, s a jelenlevők úgy fellelkesültek, hogy megszervezték a meccset.
A futball hivatalos magyarországi kezdete csak 1897-re tehető, amikor Stobbe Ferenc, a Sportvilág főszerkesztője, Iszer Károly újságíró és Ray Ferenc a Budapesti Torna Club (BTC) tornászaiból, atlétáiból, úszóiból és kerékpárosaiból megalakította az első magyar labdarúgó egyletet. Néhány hónapos előkészület után elérkezettnek látták az időt arra, hogy sor kerüljön első nyílt, kétkapus mérkőzésükre.
Az első hivatalos és szabályos magyar labdarúgó-mérkőzést - vagy ahogy a akkoriban írták, „football-matchet” 1897. május 9-én a Csömöri úti Millenáris Sportpályán játszották le. Mindkét csapatot a BTC játékosai alkották, s a „kék-fehérek” 5-0-ra győztek a „piros-fehérek” ellen. A korabeli beszámoló szerint a kék-fehérek csapata 4 gólt ért el az első 45 perc alatt, majd a szünet után, annak ellenére, hogy kapuvéd nélkül játszottak, még egy gólt szereztek. A győzelmet annak tudták be, hogy náluk játszott Ray Ferenc, aki a többiekkel ellentétben cselezni is tudott. Az izgalmas játékról hetekig beszéltek Budapesten.
Szoboszlai Dominik & Marco Rossi 🎙️ | a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatója
A kék-fehéreknél Sajó Béla kapuvéd, Klebersberg Géza, Bauer hátvédek, Pesky Vilmos, Harsády József, Iszer Károly fedezetek, Ray Ferenc (kapitány), Guttmann (Hajós) Alfréd, Kokas, Gillemot, Szűcs csatárok szerepeltek, míg a piros-fehéreknél Weisz István kapuvéd, Punny és Paletta hátvédek, Coray Rezső, Gabona K., Sturza K. játszottak. A BTC játéka fellelkesítette a főváros diákságát, akik az új játék hívei lettek. 1897 nyarán egy újabb bemutatót rendeztek, ahol ismét a kék-fehérek nyertek, ezúttal 2-0 arányban.
Az első magyar nemzetközi mérkőzések és a futball intézményesülése
Az első nemzetközi mérkőzésre 1897-ben, a BTC példája nyomán egymás után alakultak meg a futballcsapatok: az Óbudai Torna Egyesület, a III. kerületi Torna és Vívó Club, a Műegyetem, a Magyar Athletikai Club, a Ferencvárosi Torna Club, a Törekvés Sport Egyesület, az Újpesti Torna Egylet, a Postások Sport Egyesülete, a „33” Futball Club. 1898-ban már 12 fővárosi és 2 nemzetközi mérkőzést játszottak a klubcsapatok. A századfordulóig már jelentősen nőtt a lejátszott mérkőzések száma:
| Időszak | Nemzetközi mérkőzések | Fővárosi mérkőzések | Vidéki mérkőzések |
|---|---|---|---|
| 1898 | 2 | 12 | - |
| Századfordulóig | 56 | 63 | 20 |
1901. január 19-én irányító, ellenőrző, esetenként fegyelmező szervezetként megalakult a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), amelynek első elnöke Jász Géza lett. Az MLSZ 1901. február 4-i ülésén kiírták az első bajnokságot, amelynek résztvevőit öt első és nyolc másodosztályú csapatba sorolták. Mindkettőben csak fővárosi csapat játszott, mert akkor még megoldhatatlan volt a vidéki csapatok bekapcsolódása. Az első magyar bajnoki mérkőzést 1901. február 17-én játszották le, ezen a BTC 4-0-ra győzött a BCS ellen.
1902. október 12-én az osztrák válogatott ellen került sor a labdarúgó-válogatott hivatalos debütálására, a „sógoroknak” szintén ez volt az első hivatalos mérkőzésük. Az összecsapás csak hat évvel később, 1908-ban kapta meg a hivatalos válogatott-mérkőzési rangot, mivel a két csapat Wien és Budapest néven lépett pályára. A két szövetség megállapodott, hogy oda-vissza mérkőzésrendszerben, minden évben összecsapnak a fővárosokban. (Nem is véletlen, hogy napjainkig az osztrák válogatottal került szembe a magyar csapat legtöbbször.) Európában ez a két csapat csapott össze először. Illetve ezután a mérkőzés után 10 válogatottat tartottak nyilván a világon. Az első hivatalos nemzetközi győzelemig és az első magyar válogatott gólig csak a következő összecsapásig kellett várni. Magyarországon fogadták 1903. április 5-én Csehország csapatát. Az első hivatalos válogatott gól szerzője dr. Borbás Gáspár. Ez volt Csehország első nemzetközi mérkőzése. Ezzel ők lettek a 11.
A BTC első vetélytársa, a Műegyetemi FootballClub csapata 1898-ban, az álló sorban : 2. Lindner Ernő, 3. Hochstein Rezső, 4. A fentieken túl a MAC (Magyar Atlétikai Club), illetve a Nemzeti Torna Egylet (NTE) is labdarúgó csapat alakításán fáradozott ebben az időszakban. A középpontban továbbra is a Millenáris pálya állt, hiszen itt találkoztak - immár rendszeresen, de nem bajnokságba szervezve! - a BTC csapatain kívül a Műegyetemi futballcsapat tagjai, a Budai Futballcsapatok és a MUE futballistái is. A BTC azon fáradozik, hogy kineveljen olyan játékosokat, akik aztán klubokat alapítva olyan csapatokat alkotnak, melyekkel megmérkőzhet. A Nemzeti Torna Egylet (NTE) tagjai közül egyre többen vesznek részt a BTC által szervezett tréningeken, azonban még most sem sikerül csapatot alakítaniuk. Tudni kell ugyanis, hogy a korábbi időszakban ugyan rendszeresen sokan voltak a Millenáris pályán, azonban klubcsapatok egymás ellen mégsem léptek pályára, hiszen jellemzően a BTC-t kiegészítve - rendre más és más összetételben - folytatták a tréningeket vagy a meccseket. A meccset 1898 február 6.-ra tűzték ki, és a korabeli sajtó igencsak örült az új csapat színrelépésének, mert - azon túl persze, hogy a futball terjedését mutatja - azt is remélték, hogy a Műegyetem csapatával egy Oxford-Cambridge jellegű versengés is elindul az egyetemi világban.
A futball társadalmi és gazdasági forradalma
„A futball forradalmi játék volt. Forradalmat jelentett a régi merevséggel, megkötöttséggel, szótlansággal és sokszor kedélytelenséggel szemben. Forradalmat hozott a rossz levegő, teremszag, fénytelenség világába.” Egy közkeletű mondás szerint a futball régen a szegények játéka volt, amelyet gazdagok néztek, ma pedig a gazdagok játéka, amelyet szegények néznek. A kezdetekkor, a 19. és 20. század fordulóján ugyanis kifejezetten az alsóbb társadalmi rétegek körében volt népszerű a játék, az elit inkább vívásban, lovaglásban és más hasonló sportágakban találta meg a testmozgását és szórakozását.
Ahogy jöttek aztán a nézők a futballpályákra, a tehetősebb vállalkozók hamar felismerték a sportágban rejlő társadalmi erőt és pénzügyi potenciált, ezért mecénásként kezdték támogatni az egyesületeket. A futballban honosodott meg leghamarabb a profizmus, vagyis, hogy a játékosok pénzt kaptak a játékért, előbb-utóbb annyit, hogy abból már meg is tudtak élni. Ezt kezdetben a már említett mecénások biztosítottak, de hamar elkezdték az egyesületek pénzért árulni a belépőjegyeket a meccsekre. A tömeget látva a hirdetők is megjelentek, már az első világháború idején is felbukkantak, de a két világháború között a stadionokban már körös-körül reklámtáblákat lehetett látni. Magyarországon 1926-ban engedélyezték hivatalosan is a profizmust, amivel persze csak legalizálták az addig tiltott, de fű alatt mégis széles körben alkalmazott gyakorlatot a játékosoknak adott juttatásokról.
A labdarúgás gyors professzionalizálódását főleg akkor érzékelhetjük igazán, ha az olimpiai mozgalommal vetjük össze: az ötkarikás játékokon még bőven a második világháború után is elvben csak amatőrök indultak, a gyakorlatban persze már sokkal kevésbé. De a teljes profizmust csak a kilencvenes évektől voltak hajlandóak hivatalosan is elismerni. Mindez egyébként éppen a futballban vezetett faramuci helyzethez: a szocialista országokban elvileg minden sportoló, így a labdarúgók is amatőrök voltak, munka mellett sportoltak, ami persze a valóságban kamu állásokat jelentett különböző vállalatoknál és állami szerveknél. Így viszont az olimpiai labdarúgótornákon a szocialista blokk válogatott játékosokkal lépett pályára, szemben a nyugati világ valódi amatőrjeivel vagy fiataljaival. Az eredmény: a szovjet blokk fennállása alatt minden olimpiát szocialista ország nyert, köztük háromszor a magyarok.
És ha már a politika szóba került: nem meglepő módon a politikusok is hamar felfedezték maguknak a futballt, és igyekeztek általa nemzetközi dicsőséget, népszerűséget, legitimációt szerezni. Magyarországon a Rákosi-rendszer kirakatának szánták a Puskás, Bozsik és társaik fémjelezte Aranycsapatot, győzelmeiket a szocialista rendszer felsőbbrendűségének bizonyítékaként interpretálták. A magyar válogatott a 6:3-as meccs előtt a londoni Wembley stadionban 1953. november 25-én. Puskás, Grosics, Lóránt, Hidegkúti, Buzánszky, Lantos, Zakariás, Czibor Bozsik, Budai II., Kocsis.
De hiába volt már ekkor Nyugat-Európában valódi profizmus, hiába voltak tízezrek a stadionok lelátóin, a futball még mindig nem képviselt olyan jelentős gazdasági erőt, mint manapság. Ekkor azonban megjelent a színen egy új szereplő: a televízió. Sokan alábecsülték a jelentőségét, emlékezetes a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnökének, az amatörizmust foggal-körmökkel védő Avery Brundage-nak a mondása, miszerint az olimpia hatvan évig jól megvolt televízió nélkül, így lesz ez a következő hatvan évben is. Az 1966-os labdarúgó-világbajnokságot már szerte a világon élőben lehetett követni, így Magyarországon is - már ha volt az embernek hozzáférése egy tévékészülékhez. Egyre gyakoribbá váltak tévében közvetített meccsek, így az is kiderült, hogy a futball a képernyőn keresztül is jól eladható.
A nagy áttörés a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján állt be, amikorra a technológiai fejlődés és az emberek növekvő szabadideje révén a legtöbb nyugati országban már egymástól független televíziós társaságok kezdtek el versenyezni a nézőkért. Az 1990-es éveket joggal nevezhetjük a futball gazdasági forradalmának: egyszerre hatalmas összegek kezdtek el a sportágba áramolni. A fő katalizátor a televízió volt, a közvetítési jogdíjak önmagukban óriási ugrást jelentettek a bevételekben. Erre alapozva jött létre 1992-ben Angliában a Premier League, európai szinten pedig a Bajnokok Ligája. Ugyanakkor egyéb forrásokból is jóval nagyobb lett a futballklubok jövedelme.
A futball így tehát óriási bevételeket kezdett el generálni, amiből nyilván sokan meggazdagodtak, elsősorban maguk a játékosok. A bevételek legnagyobb része, átlagban 60-70%-a a futballisták fizetésére ment el és megy el azóta is. Ez persze természetesnek mondható, hiszen ők állítják elő a terméket a pályán, de mégis ki kell emelni, hogy más hivatásokhoz képest milyen rendkívüli mértékben növekedett meg a játékosok jövedelme. A bevételnövekedés következtében ma már a kisebb, Magyarországhoz mérhető ligákban is - forintban számolva - sokmilliós havi fizetésekért játszanak a legtöbben, a legnagyobb bajnokságok pedig eurómilliomossá teszik a futballistákat. Eközben sok angol és más élklub hagyományosan az alacsonyabb társadalmi rétegekből építkező szurkolótábora egyre nehezebben tudja megengedni magának a meccsre járást az egyre növekvő jegyárak miatt. Helyüket fokozatosan magasabb jövedelműek és turisták veszik át.
tags: #mikor #jatszottak #az #elso #nemzetkozi #labdarugo
