Nagy István, a magyar válogatott labdarúgó és a Trianon utáni futball világa
A magyar labdarúgás történetét alapvetően befolyásolta az 1920-as trianoni békeszerződés. Bár a sportág alapvetően Budapest-centrikus volt, elveszítette tízes évekbeli legfontosabb vidéki bázisai közül Temesvárt, Nagyváradot, Aradot, Pozsonyt és Kassát. Emellett elveszített több száz csapatot és több ezer futballistát. Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának napja, a döntés 90. évfordulója, 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja.
Dénes Tamás, Sándor Mihály és B. Bába Éva ötkötetes sorozata a magyar labdarúgás történetéről így összegzett: „A háború szinte teljesen szétzúzta az egyébként is gyenge lábakon álló vidéki labdarúgást." A ritkánál is ritkább kivételnek számítottak az olyan jeles események, mint 1916 tavaszán a kieséses rendszerű hadikupa-sorozatban a Győri ETO és a Temesvári Kinizsi helytállása. Utóbbi még jobban kitéve magáért, egészen a legjobb nyolcig jutott, az UMTE, a Festők és az UTE legyőzése után 5:0-ra kikapott a kor legjobb csapatától, az MTK-tól.
Jellemző egyébként, hogy amikor az MLSZ 1916 nyarán érettnek vélte a helyzetet, hogy a fővárosi futballélethez hasonlóan a vidékit is a háború előtti időszak rendszerébe terelje, kétfordulós, azaz őszi-tavaszi rendszerű bajnokságot tervezett kiírni. Erről így írt a Sporthírlap: „A működésben lévő vidéki egyesületek részére is tudvalevőleg tervbe vett az MLSZ egy kétfordulós hadibajnokságot."
Különösen nagy tragédiát jelentett a mai Románia területére eső részek elveszítése. Aradon jóval korábban, legalább tizenöt évvel hamarabb már futballoztak, mint Bukarestben, a temesvári labdarúgást pedig egyáltalán nem túlzás a minőségi román futball bölcsőjének nevezni.
Az első román válogatott mérkőzés és a magyar hatás
Hihetetlen erős dózisú injekciót jelentett aztán a romániai labdarúgás számára a trianoni döntés. Az 1920-1921-es idénnyel bezárólag megrendezett román bajnokságok a bukaresti és a ploieşti-i csapatok sikerét hozták, utóbbi, a jellemző nevet viselő United egyébként első címnyerésekor csak az olajiparban dolgozó külföldi munkásokból állt. Hasonló jellemezte aztán a szintén Ploieşti-ben alapított, majd Bukarestbe áttelepült Româno-Americană csapatát is.
A román válogatott 1922. június 8-án játszotta első mérkőzését. A tizenegyben egy román (Aurel Guga) nemzetiségű kapott helyet, romániai magyarok és szászok mellett. Köztük volt Rónay Ferenc, aki 1943-1944-ben edzőként bajnoki címet nyert a Nagyváradi AC-vel. Az első román válogatottba öt város csapatai adtak játékost: Temesvár, Marosvásárhely, Arad, Nagyvárad és Kolozsvár. Az ottani válogatott első nagy tornáját az 1924-es párizsi olimpia jelentette. A hollandok elleni tizenegybe Temesvár, Marosvásárhely, Nagyvárad és Kolozsvár játékosai kerültek. A pályára lépett futballisták közül Ströck Albert az Újpest, Táncos Mihály a Ferencváros tagjaként lett magyar válogatott, egyébként Wetzer Rudolf is játszott aztán rövid ideig a magyar bajnokságban.
A trianoni döntést követően az 1921-1922-es bajnokság végén, a hét területi bajnok kuparendszerű tornája után a temesvári, a kolozsvári és az aradi csapat foglalta el az első három helyet. Még ezt is figyelembe véve különösen érdekes adat, hogy 1921-től két évtizeden át húsz bajnokot avattak a román labdarúgásban, ebből tíz Temesvárra jutott.
Magyar rekorderek és befolyás Romániában
A miskolci születésű Raffinsky László tíz gólt lőtt a bukaresti Juventus tagjaként egy bajnoki mérkőzésen az 1929-1930-as idényben, ez szinte utolérhetetlen, ma is élő romániai rekord. Bodola Gyula 1931. május 10. és 1939. október 22. között 48 találkozón 30 gólt szerzett román színekben, 1931. november 29. és 1997. szeptember 10. között ő volt a román válogatott történetének gólkirálya, mindmáig harmadik a holtversenyben első Gheorghe Hagi és Adrian Mutu mögött. Bodola a magyar bajnokságban legnagyobb sikerét az 1943-1944-es idényben érte el, amikor bajnok lett a Nagyváradi AC-val, az első vidéki magyar bajnokkal.
Románia részt vett mind a három, a harmincas években rendezett világbajnokságon. Kovács I Miklós (a legendás edző, Kovács István bátyja) szerepelt Uruguayban, Olaszországban és Franciaországban is. De érdemes végignézni a kereteket, amelyekben domináltak a magyar nemzetiségű futballisták!
| Világbajnokság (év) | Játékosok |
|---|---|
| 1930 (Uruguay) | Czakó József, Kovács Miklós, Wetzer Rudolf, Raffinsky László, Vogl Imre |
| 1934 (Olaszország) | Bodola Gyula, Dobay István, Juhász Gusztáv, Klimek István, Kotormány Rudolf, Kovács Miklós, Barátky Gyula, Moravetz József, Schwartz Sándor, Weichelt Károly, Zombori Vilmos |
Román-magyar játékvezető a középpontban, nagy balhét csaptak Szlovákiában
A bécsi döntésekkel a történelmi Magyarország jelentős területei visszatértek. A Felvidék, a Kárpátalja, Észak-Erdély, majd a Délvidék csapatai bekapcsolódtak a magyar bajnoki rendszerbe. A legnagyobb sikereiket az 1943-1944-es idény hozta, amelyben a bajnok Nagyváradi AC mögött harmadik lett az egyébként a Ferencváros ellen kupadöntőt is vívó Kolozsvári AC, hatodik pedig az Újvidéki AC.
Nagy István: A „Paróka” becenevű válogatott labdarúgó (1939-1999)
Nagy István (Budapest, 1939. április 14 - Őrbottyán, 1999. július 4.) labdarúgó, jobbfedezet, edző. A sportsajtóban Nagy I néven ismert. Az MTK 112/85. válogatott futballistája, a nemzeti csapat 499. játékosa. 1953-tól 1958-ig a Kistext játékosa volt. Az élvonalban az MTK-ban 1958 őszén mutatkozott be. A kék-fehérekkel 222 bajnoki mérkőzést játszott, és 27 gólt szerzett. Az MTK-val két bajnoki ezüst (1958-1959, 1962-1963) és egy bronzérmet (1960-1961) nyert, 1961-1962-ben a Vásárvárosok Kupája (VVK) elődöntőjébe jutottak.
Tagja volt az 1964-ben a Kupagyőztesek Európa Kupa (KEK) döntőt elvesztő csapatnak a portugál Sporting Lisszabon ellen. Az első mérkőzésen 3-3 lett az eredmény Brüsszelben, a megismételt döntőn egy szögletből rúgott góllal nyertek a portugálok 1-0-ra. 1968 és 1974 között a Bp. Spartacus játékosa volt, és itt fejezte be az aktív labdarúgást. 1961 és 1967 között 22 alkalommal játszott a válogatottban. Két világbajnokságon vett részt: 1962-ben Chilében kerettag volt, 1966-ban Angliában játszott is a vb hatodik helyezett csapatban.
„Paróka” fáradhatatlan, az egész pályán tevékenykedő fedezet, pontosabban: középpályás játékos. Határozottan szerelt fejjel és lábbal. Lankadatlan szorgalommal vitte fel a labdát. Ha lehetősége nyílt rá, maga is célba vette a kaput. Mozgása azonban nem volt elég gyors. Olykor túlságosan sokat vállalt magára, nehezen szabadult meg a labdától. A későbbi években az irányításban sokat javult, csiszolódott a játéka. Formája ritkán mutatott jelentős ingadozást. Átlagteljesítménye igen jó volt. Korán, 60 évesen hunyt el.
Csendben lett stabil tagja az MTK bajnokcsapatának (1958), a Fradi ellen mutatkozott be, s a tudósító azt írta róla, hogy „sokat ígérő”, meg hogy „technikás”, meg hogy „rengeteget fut”. Csendben lett válogatott, mindenfajta különösebb csinnadratta nélkül volt például a mezőny legjobbja, nem akárhol, a Wembley-stadionban (1965), meg Madridban, a spanyolok ellen, az akkori Európa-bajnokság elődöntőjében. Csendben köszönt el imádott klubjától, az MTK-tól (1968), pedig balhézhatott volna, hiszen a csapat legjobbja volt, csak hát volt egy vezető, aki nem szívelte. Csendben ment el 60 esztendősen. Játékostársai mesélik, hogy a Duna-parton játszott a gyerekekkel, a nagy meleg, a kibírhatatlan hőség, meg persze a nem éppen könnyű hatvan esztendő. Nagy István, a Kistext, az MTK és a Bp. Spartacus játékosa volt. „Parókának” becézték, tizenéves kora óta. És így nevezik ezután is. (Malonyai Péter - Nemzeti Sport, 1999)
tags: #nagy #istvan #1922 #valogatott #labdarugo
