A magyar nehézsúlyú ökölvívó bajnoki döntők: Történelem és Triumfok
A magyar ökölvívás gazdag története során számos tehetséges sportoló emelkedett ki, akik hazai és nemzetközi színtéren egyaránt maradandót alkottak. Különös figyelmet érdemelnek a nehézsúlyú magyar bajnoki döntők, amelyek a sportág igazi erejét és küzdelmét mutatták be. Ez a cikk a magyar nehézsúlyú ökölvívás fontos pillanatait, kiemelkedő alakjait és legfrissebb bajnoki eredményeit gyűjti össze.
Az ökölvívás kezdetei és az MTK első sikerei
Az ökölvívás magyarországi meghonosítása nem volt zökkenőmentes, de a lelkesedés hamar utat talált. Túlzás lenne állítani, hogy kirobbanó lelkesedéssel fogadták, de nem küldték el őket, sőt lehetőséget teremtettek nekik, hogy egy sötét tornaterem szegletében, a birkózók és az atléták mellett edzhessenek. Már rögtön az első jelentkezés kisebb fajta szenzációt tartogatott, lévén hogy néhány hónapos gyakorlás után az 1893. szeptember 24-én rendezett országos viadalon Handler György remek teljesítménnyel, minden ellenfelét legyőzve az első helyen végzett. Két év múlva már kifejezetten klasszis versenyzője is volt a gárdának. A szakosztály egyre nőtt, erősödött, s a kilencszázas évek elején már házibajnokságokat is rendezhettek súlycsoportonként.
Amilyen váratlanul szűnt meg a tízes évek derekán a szakosztály, csaknem olyan meglepő módon született újjá a húszas évek elején, gyakorlatilag a semmiből. A döntő különbség az, hogy az utóbbinak nagyon egyértelműen és pontosan körülhatárolható magyarázata van Pillitz Nándor személyében, aki kivételes egyéniség volt. Tevékenységéhez fűződik a húszas években a kék-fehér szakosztály újjáalakítása. A reneszánszt viharos fejlődés követte. Úttörőnek Fás Imre számított, aki 1925-ben 12 rangos hazai és nemzetközi versenyt nyert egyhuzamban.
Az igazi áttörés sem váratott sokáig magára a nemzeti bajnokságokon. 1927-ben a magyar bajnokságon már három MTK-s bokszoló állhatott a dobogó felső fokára. Könnyűsúlyban Erdős László (ő később nehézsúlyig végigversenyzett minden súlycsoportot), középsúlyban a korszak egyik legnagyobb magyar ökölvívója Micsicsák Gyula, nehézsúlyban pedig Grósz Gyula lett a magyar bajnok.
A Papp László Felnőtt Országos Bajnokság nehézsúlyú döntői
A magyar ökölvívás folyamatosan fejlődik, és a hazai bajnokságok továbbra is kiemelt jelentőséggel bírnak a sportolók számára. A budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok adott otthont a 101. Papp László Felnőtt Országos Bajnokságnak, amely négynapos verseny során 155 induló közül huszonöt döntőt hozott.
Az eseményen tizenkét női és tizenhárom férfi ökölvívó szerzett aranyérmet, köztük a legjobban várt döntők győztesei: Szeleczki Lilla, Lakotár Hanna, Szűcs Szabina, Szaka István, Virbán Gábor, Petrimán Milán, Énekes Dominik és Kovács Pál. Különösen izgalmasak voltak a felső súlycsoportok küzdelmei. A cirkálósúlyban Kovács Pál negyedik bajnoki címét szerezte meg, míg a nehézsúlyban Vincze István győzött Kiss Milán ellen, megszerezve ezzel a hőn áhított magyar bajnoki címet.
A muay thai nehézsúlyú magyar bajnoki döntő: Debreceni diadala
A küzdősportok népszerűsége hazánkban is töretlen, és az ökölvívás mellett más szabályrendszerekben is rendeznek rangos bajnoki döntőket. Újra nagyszabású küzdősportgálát rendeztek Debrecenben Szent István-nap előestéjén. Az I. Gewiss Thai Box Gálán 13 mérkőzést tartottak, köztük muay thai szabályrendszerben a nehézsúlyú bajnoki döntőt is.
A hagyományteremtő szándékkal létrehozott gála főmérkőzésén a hazai közönség előtt szorítóba lépő Kertész Sándor a muay thai szabályrendszerben rendezett nehézsúlyú magyar bajnoki döntőn már az első menetben padlóra küldte ellenfelét, Szerján Attilát, akinek a másodikban a „kegyelemdöfést” is megadta, így Kertész Sándoré lett a magyar bajnoki cím.
Buakaw - A legenda összes kiütése
Kiemelkedő alakok a hazai +91 kg-os súlycsoportban: Somodi pályafutása
A magyar nehézsúlyú ökölvívás történetében kiemelkedő helyet foglal el az a tatabányai öklöző, akinek pályafutása során ötször is magyar bajnok lett a +91 kg-os súlycsoportban. Ő Somodi, akit a közkedvelt „Soma” néven ismertek. A +91 kg-os súlycsoportban lett magyar bajnok 1979 és 1980-ban, illetve 1982-1984 között, összesen ötször. Feltételezhetően azért nem kevés vigaszt jelentett a számára egy EB ezüst, még 79-ből és egy hazai szorítóban szerzett arany 1985-ből.
Hogy miért nem ért el ennél is nagyobb sikereket a nemzetközi porondon? Annak két objektív oka van:
- A zseniális hazai vetélytársak. Alvics ugyan a 91 kg-ot uralta, ezért ők nem akadtak gyakran össze sorsdöntő események kapcsán. Ellenben az éppen Alvics miatt a +91-be átnyergelő Lévaival keresztezték sűrűn egymás útját.
- A szupernehézsúlynak nevezett +91 kg késői elterjedése, amely Somodi tevékenységi ideje alatt jött ugyan divatba, de sajnos nem teljes körűen. 1980-ban nem volt még felvéve az Olimpia programjába, 1984-ben meg Somodi ott sem lehetett volna Los Angelesben.
A közkedvelt „Soma” egy 190 cm magas, remek felépítésű, hosszú karú, technikailag kifogástalanul képzett bunyós volt, aki a választott súlycsoportjának az alsó súlyhatárát alig-alig hozta. Ebből is látszik, hogy jellemzően nem erőember volt, hanem inkább pontos és gyors, vívó típusú ökölvívó.
Joe Bugner: A magyar származású nehézsúlyú világsztár
A magyar ökölvívás nemcsak a hazai bajnoki döntőkön keresztül írta be magát a történelembe, hanem olyan sportolók révén is, akik nemzetközi porondon értek el kimagasló sikereket. Joe Bugner nehézsúlyú ökölvívó pózol a Lonsdale-övvel, 1971. március 17-én. Hatalmas várakozás előzte meg ötven éve, 1973. február 14-én a nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok Muhammad Ali és a kihívója, Joe Bugner Las Vegas-i találkozóját. Világbajnoki öv nem volt a tét, mégsem szokványos médiafigyelem övezte ezt a meccset.
Bugner ugyanis 1950-ben Szőregen született, Kreul József néven. Édesanyja egyedül nevelte, édesapja korán elhagyta őket. Az 1956-os forradalom után édesanyja novemberben sétálni vitte a hat és fél éves Józsikát. Gyalog keltek át a jugoszláv határon. Pár hónapot ausztriai menekülttáborokban töltöttek, végül Angliába fogadták be őket. A pályája mindenesetre meredeken ívelt felfelé, 1971-ben először lett Európa-bajnok, a plakátokon szőke angol bombázónak nevezték, aki egy vérbeli magyar harcos - Angliában is köztudott volt a származása.
Ali elsősorban amerikaiakkal bokszolt, kuriózumnak számított, hogy egy nagy darab fehér fickó áll előtte a ringben. Noha Bugner nem volt névtelen bunyós, hiszen sok meccsét a Wembley-ben vívta, az Egyesült Államokban addig csak egy fellépése volt, és az volt a meccs marketingértéke, hogy mire jut Ali Európa legjobbjával. A találkozóra Vegasban került sor, ahol Ali végig irányított, és egyértelműen jobb volt, bár belenézett néhány nagyobb ütésbe.
Joe Bugner kétszer is megmérkőzött Muhammad Alival a ringben. A 33 éves, az ötvenedik meccsén a ringben lévő Ali 102, Bugner pedig 104,3 kilóval mérlegelt, a technikailag sokkal képzettebb Ali kitért Bugner színtelen támadásai elől, megérdemelten nyert. Gyorsaságát, nagyobb tudását érvényesítette, Bugnernek csak a 10. és a 11. menetben adódtak nagy lehetőségei, ekkor Ali több kemény ütést kapott, fáradni is látszott, de gyorsan túljutott a holtponton. A pontozás egyértelmű volt: Takeo Ugo japán vezetőbíró 73 : 67, Phrom Jara thaiföldi pontozó 73 : 65, Ken Brady ausztrál pontozó pedig 72 : 65 arányban ítélt Ali javára.
Ali a mérkőzés utáni nyilatkozatában elismerte Bugner erejét és kitartását: „Azt hittem, tíz menet elegendő lesz, hogy elintézzem. Be kell vallanom, sokkal keményebb fickó Bugner, mint gondoltam. Olyan jó, hogy ha visszavonulok, biztosan ő lesz a világbajnok. A többiek, Frazier, Norton és Foreman nem ilyen szívósak, és nem tudnak ekkorát ütni.” A vesztes sem volt elkeseredve: „Világbajnok akartam lenni, a vereség után sem mondtam le a célomról. Talán nem is Ali, hanem ez a rettentő hőség győzött le. Elmerevedtem, lelassultam, szenvedtem, kapkodtam a levegőt. És még ott volt velem szemben Ali. Elképesztő, amit a szorítóban művel.” Később szoros barátság alakult ki köztük, Beverly Hillsben egymás szomszédságában éltek. Bugner Alit nevezte a legnagyobb bokszolónak, egyben a legnagyobb harcosnak is.
Utolsó nagy villanása 1998-hoz köthető, amikor James Smitht az első menetben kiütötte Ausztráliában, és 48 évesen az egyik kisebb szervezet, a World Boxing Federation világbajnoka lett - vagyis Alinak végül is igaza lett.
| Év | Esemény | Eredmény | Súlycsoport | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
| 1950 | Születés | Kreul József néven | Szőreg, Magyarország | |
| 1971 | Európa-bajnok | Győzelem | Nehézsúly | |
| 1973 | Muhammad Ali elleni mérkőzés | Pontozásos vereség | Nehézsúly | Las Vegas |
| 1975 | Muhammad Ali elleni világbajnoki mérkőzés | Pontozásos vereség | Nehézsúly | Kuala Lumpur |
| 1998 | WBF Világbajnok | KO győzelem | Nehézsúly | 48 évesen, James Smith ellen |
Buakaw - A legenda összes kiütése
A magyar ökölvívás jövője és kihívásai
A magyar ökölvívás jövőjével kapcsolatban számos szakértő és sportoló emel ki fontos szempontokat. „Szeretném, ha sikeres lenne, és a következő 20 évben születne egy magyar világbajnok. De tény: sosem tartoztunk a legnagyobb boksznemzetek közé. Négy világbajnokunk volt: Kovács István, Erdei Zsolt, Balzsay Károly és én” - fogalmazott egy világbajnok ökölvívó a sportág hazai helyzetét értékelve. A fejlődéshez azonban számos akadályt kell leküzdeni. Több tényező gátolja a magyar ökölvívás további fellendülését: magas költségek, elmaradott edzőképzés, kevés jó szakember.
A fiataloknak nem vonzó 300 000 forintot keresni egy meccsel, amikor más sportágakban ennek a többszörösét is megkapják. A hozzáállással is gond van: sokan túl korán feladják. Ezek a kihívások együttesen befolyásolják a magyar ökölvívás jövőjét, de a kitartó munka és a tehetséggondozás reményt ad a további sikerekre.
tags: #nehezsulyu #magyar #bajnoki #donto
