A német labdarúgás halhatatlan legendái
Az egyik legfontosabb dolog, amit a német kultúráról tudni kell, hogy rajonganak a futballért. A Deutscher Fußballbund (DFB), vagyis a Német Labdarúgó-szövetség a világ legnagyobb sportági szövetsége, mintegy 6,6 millió taggal. Ez a német lakosság körülbelül 8 százaléka! Ilyen lelkes nemzeti lelkesedéssel Németország természetesen fantasztikus játékosokat termelt ki.
A 60 az új 40, mondják manapság, utalva arra, hogy a jólét növekedésével, az orvostudomány fejlődésével akár a hatodik ikszbe lépve is fiatalosan, komoly célokat kitűzve élhetjük az életünket. Nos, az idén kerek születésnapját ünneplő Bundesliga esetében nem bánjuk, hogy már 60 gyertyát fújhatunk el a valóban fiatalos ünnepelt bajnoki tortáján, hiszen így hat évtized fantasztikus eseményeire emlékezhetünk vissza.
Legendás csapatok a Bundesligában
Legendás csapatok a Bundesligában? A bajorok abszolút csúcstartók, de azért messze állnánk az igazságtól, ha azt mondanánk, hogy csak nekik voltak kultikus együtteseik a hat évtized alatt.
Bayern München
Az első a 60-as évek második felében kezdte bontogatni szárnyait. Az első salátástálra egészen 1969-ig kellett várniuk, akkor még Branko Zebec irányításával. Az igazi sikerkorszak azonban a 70-es évek első fele volt, amikor már Udo Lattek volt a vezetőedző. A játékosként nem annyira jegyzett tréner mindössze 35 évesen vette át a bajorokat, és 1972 és 1974 között zsinórban háromszor juttatta őket a csúcsra. Sepp Maier, Franz Beckenbauer, Paul Breitner, Uli Hoeneß, Gerd Müller - csak a legnagyobb nevek abból a Bayernből, amely lenyűgözte nemcsak az akkori NSZK, de a nemzetközi futballkedvelő közönségét is.
A 80-as években eleinte Karl-Heinz Rummenigge, majd később a szárnyait bontogató Lothar Matthäus volt a Bayern vezére, és mivel egyre inkább megmutatkozott a bajorok anyagi és - fogalmazzunk így - érdekérvényesítési fölénye, szinte mindig a salátástál fő esélyeseiként tartották őket számon. Nem mehetünk el a tény mellett, hogy a Bayern 2012 óta egyeduralkodó a német bajnokságban, zsinórban tizenegyszer diadalmaskodott, de ebben a bő évtizedben rengeteg változás történt, nem lehet azt mondani, hogy egy adott generációhoz vagy egy bizonyos edzőhöz köthető a hegemónia.
Borussia Mönchengladbach
A Bundesliga legendás csapata volt a 70-es évek Borussia Mönchengladbacha. A siker alapjait az a Hennes Weisweiler rakta le, aki 1964-től 1975-ig irányította az együttest. A 60-as évek végén egy fiatal, lendületes, kifejezetten támadó szellemű gárda jelent meg a Bundesligában, amely 1970-ben nem kis meglepetésre bezsebelte a salátástálat, majd egy évvel később megvédte a címét. Eleinte Günter Netzer, később Jupp Heynckes, Berti Vogts, Uli Stielike vagy éppen a dán Allan Simonsen voltak a Gladbach kulcsemberei, és mindent elmond a társaság erejéről, hogy miközben az évtized közepén a Bayern München zsinórban háromszor nyerte meg a BEK-et, hazája bajnokságában nem bírt velük, akik 1975-ben, 1976-ban és 1977-ben is elsők lettek.
Hamburger SV
Jöjjön az ikonikus HSV rövid története! A hamburgiak a 70-es évek végén, 80-as évek elején élték fénykorukat. Előtte is szereztek ugyan három német bajnoki címet, de egyiket sem a Bundesliga-érában (1923, 1928, 1960). Branko Zebecről esett már szó korábban: a jugoszláv szakember tíz évvel azután, hogy a Bayern Münchent a csúcsra juttatta, 1979-ben az északiakat is aranyéremhez segítette.
Borussia Dortmund
A Borussia Dortmund szurkolói is joggal érezhetik úgy, hogy a Bundesliga-történelem során akadt néhány kiemelkedő generációjuk. Az 1995-ben és 1996-ban aranyérmet szerző, 1997-ben Bajnokok Ligáját nyerő BVB-ben valósággal hemzsegtek a klasszisok: Matthias Sammer, Andy Möller, Stefan Reuter, Karl-Heinz Riedle, Stéphane Chapuisat, Patrick Berger, Jürgen Kohler, a később a Videoton edzőjeként is ténykedő Paulo Sousa, no és persze az ominózus, Juventus elleni BL-döntőn parádés gólt szerző Lars Ricken.
Németország legjobb #FIFAVilágbajnokság góljai
A német labdarúgás felejthetetlen egyéniségei
Fritz Walter
Számunkra nem éppen örömteli a kétség kívül remek Friedrich Walter nevét felemlíteni, hiszen az 1920-ban született legény az 1954-ben vb-aranyérmet nyert NSZK-válogatott csapatkapitánya volt. Fritz Walter (1920 - 2002) egész lenyűgöző pályafutása során az FC Kaiserslauternben játszott, és 1951-ben és 1953-ban német bajnoki címhez segítette a csapatot. Azonban igazán a futballtörténelem lapjaira írta be magát, amikor a berni, Svájcban rendezett 1954-es világbajnoki döntőben Magyarország ellen győzelemre vezette a nyugatnémet válogatottat. Ez a győzelem, mindössze 9 évvel a második világháború befejezése után, jelentős pillanat volt, amely Németország nemzeti helyreállásának és gyógyulásának szimbólumává vált. A Kaiserslauternben 1937 és 1959 között vitézkedett, több mint 400 fellépésén kevés híján ugyanannyi gólt szerzett, a Nationalelfben 61/33-as mérleggel rendelkezett. Az 1954-es és az 1958-es nagy tornákon vett részt, az elsőn három gólt vágott testvére, Ottmar oldalán. 2002-ben hunyt el, nemzeti ikonként.
Uwe Seeler
A már igen fiatalon kopaszodó támadó korának egyik legveszélyesebb éke volt, aki 1953 és 1972 között a Hamburgot, 1954 és 1970 között az NSZK válogatottját erősítette, utóbbit 72 fellépésén 43 találattal. A HSV-vel bajnok és kupagyőztes, egyéniben egyszeres gólkirály és háromszor választották meg az Év játékosának az NSZK-ban. Két német vb-arany között négy világbajnokságon vett részt 1958 és 1970 között, 1966-ban ezüsttel tért haza. Visszavonulása után egy időben a Hamburg elnöke volt.
Franz Beckenbauer
A német labdarúgók első számúja korának legfelkapottabb sztárja volt hazájában, filmszínészek és politikusok előtt. A légies könnyedséggel és főúri eleganciával a fű fölött néhány centiméterrel közlekedő, stílusteremtő söpregető (a támadásokat is érdemben segítette, afféle árnyékkarmesterként működve) azt jelenti a germán labdarúgás számára, amit nekünk Puskás Ferenc. Franz Beckenbauer (1945-2024), becenevén Der Kaiser (A Császár), Németországban és nemzetközileg is a futballtörténelem egyik legnagyobb játékosaként tartják számon. Beckenbauer nem sokkal a II. világháború befejezése után született, 14 évesen került a Bayern Münchenhez, ahol 1964 és 1977 között profiskodott, később a New York Cosmosban és a Hamburgban is megfordult. A válogatottban 103/14-es mérleggel zárt, ezt 1965 és 1977 között gyűjtögette össze. Nyolcszoros bajnok, nyert Kupagyőztesek Európa-kupáját, Világkupát, háromszor Bajnokcsapatok Európa-kupáját. 1972-ben kontinens-, 1974-ben világbajnok, ilyen versengésekről mellesleg egy fél marék éremmel is rendelkezik. Három vb-n vett részt, az 1978-asról viszont lemaradt, mert korábban kikötötte a szövetség, hogy idegenlégiósként már nem számítanak rá. A Bayern edzőjeként bajnok és UEFA-kupa-győztes lett, a válogatottal szövetségi kapitányként 1990-ben világbajnok, 1986-ban vb-, 1988-ban Eb-ezüstös. A mindig elegáns „Császár" sikerei csúcsán otthagyta a Nationalelfet; később hosszú időn át volt a Bayern München elnöke.
Gerd Müller
Gerd Müller, a „nemzet bombázója” a Bayern München és a német válogatott gólrekordere, mai szemmel nézve hihetetlen „lőlapokat” prezentálva (bajnokikon 507/405, illetve 62/68). Gerd „The Bomber” Müller (1945 - 2021) a futballtörténelem egyik legnagyobb góllövőjeként ismert, különösen a tizenhatoson belüli precíz befejezéseiről. Több mint három évtizeden át tartotta a világbajnokságokon szerzett legtöbb gól rekordját, amíg a brazil Ronaldo 2006-ban meg nem előzte. Nemzetközi szinten Müller 62 mérkőzésen 68 gólt szerzett a nyugatnémet válogatottban. Az 1945 végén született aprócska, zömök legényke nevelőegyesülete a TSV 1861 Nördlingen volt, 1964 és 1979 között a Bayernben ficánkolt, majd 1981-ig a Fort Lauderdale Strikersben vezetett le. A bajorokkal négyszeres bajnok és kupa-, valamint KEK- és Világkupa-győztes, háromszoros BEK-aranyos. 1972-ben kontinens-, két év múlva világbajnok. Hétszeres német és kétszeres európai aranycipős, 1970-ben aranylabdás. Egy-egy Eb-ről és vb-ről is aranycipővel tért haza, a BEK-ben négyszer is gólkirályi címet szerzett. Tizenhárom vb-fellépésén eggyel több gólt vágott, 1970-ben 6/10-es mutatóval dicsekedhetett! Visszavonulása után főleg alkoholizmussal foglalkozott, de a Bayern vezetősége utána nyúlt és segített rajta: először rehabilitációra küldték, majd munkát adtak számára: 1992 óta a második csapat segédedzője.
Sepp Maier
A klasszis kapuvédők legvidámabbja, Josef Dieter Maier nem éppen a legszebb történelmi időszakban, 1944 elején született, de a labdarúgás kárpótolta: 1965-től visszavonulásáig szolgálta profiként a Bayern Münchent, 1966 és 1979 között a válogatottat, előbbit több mint félezer, utóbbit pontosan 95 alkalommal. Az „anzingi macska" Gerd Müllerrel és Beckenbauerrel vállvetve négyszeres bajnok, háromszoros BEK-, egyszeres KEK-győztes, mindemellett világ- és Európa-bajnok. A csodás reflexekkel megáldott Maier háromszor is az Év játékosa lett odahaza. 1979-ben alkoholos befolyásoltságban autóbalesetet szenvedett, imigyen vissza kellett vonulnia, noha még jó formában játszott. Bánatában felcsapott kapusedzőnek a Bayern és a válogatott mellett, és hosszas karrierjét csak 2007-ben szakította meg Klinsmann, amiért Maier saját bayernes embere, Oliver Kahn mellett tette le a garast a kapitány választottja, Jens Lehmann ellenében. A Bayerntől 2008-ban vonult nyugdíjba.
Paul Breitner
A loboncos hajú, maoista, szélsőbalos balbekk és bal oldali középpályás a maga idején az egyik legkarakteresebb futballista volt, az 1974-es vb-győztes csapat vezéralakja. Ekkor hagyta ott a Bayern Münchent a Real Madridért, amellyel szintén nyert néhány bajnoki címet, de a szövetség vezetőire is megsértődött, így egy időre visszavonult a nemzeti tizenegytől. Az Eintracht Braunschweig (!) után 1978-ban visszatért a Bayernhez, ahonnan 1983-ban vonult vissza, alig 31 évesen. Az örök lázadó Eb-aranyat és BEK-et is nyert, 1981-ben ezüstlabdás, nem mellékesen két - az 1974-es és 1982-es - világbajnoki fináléban is gólt lőtt, rajta kívül csak hárman (Pelé, Vavá és Zinedine Zidane) dicsekedhetnek ilyesmivel. Jelenleg a médiában tevékenykedik és tanácsokat oszt a Bayern vezetőségének.
Wolfgang Overath
Az 1943-ban napvilágot látott középpályás azon kevesek egyike, akik világbajnoki bronz-, ezüst- és aranyéremmel is dicsekedhetnek. A Nationalelf egyik legendás vezéralakja (81/17) 1962 és 1977 között a Kölnben tevékenykedett közmegelégedésre, 2004 és 2011 között a „kecskések" elnöke volt. Legjobb formáját az 1974-es, hazai világbajnokságon nyújtotta, amikor a csapat szíveként emlegették őt a németek. Ezen a tornán két gólt is lőtt, a mexikói nagy tornán csak egyet, de az a bronzmérkőzést döntötte el.
Berti Vogts
Korának legjobb emberfogóját retteghették a kegyelmet soha nem kérő, de nem is osztó „Terrier" személyében, aki gyakorló kullancs korában minden csatár és irányító első számú közellensége volt. Az 1946 legvégén született Hans-Hubert Vogts 1954 és 1965 között a VfR Büttgent, 1965-től 1979-ig egyetlen komolyabb kenyéradóját, a Mönchengladbachot erősítette. A válogatottban 96-szor gyűrte az ellent, és egy gólt is lőtt. Klubjával öt bajnoki és két UEFA-kupa aranyat gyűjtött, a Nationalelffel világ- és Európa-bajnok. Aránylag korai visszavonulása után azonnal felcsapott trainernek a német U20-as válogatottnál, majd a nagyoknál lett asszisztens, hogy 1990 után átvegye a lemondott Beckenbauer kapitányi örökségét. Ellentmondásos volt ez irányú tevékenysége: az 1996-os kontinenstornán sokszor meggyőző játékkal lettek aranyosak, de az 1994-es és az 1998-as vb-n is csúfosan leszerepelt legényeivel. Később a Leverkusent, majd a kuvaiti, a skót és a nigériai nemzeti tizenegyet gardírozta, jelenleg Azerbajdzsánban kapitánykodik.
Helmut Schön
Schön már játékosnak sem volt utolsó, hiszen 16 NSZK-beli válogatott fellépésén 17 találatot ért el a Dresdner SC és az SG Dresden-Friedrichstadt 1915-ben született játékosa. Szövetségi kapitányként írta be magát a német történelembe, hiszen 1964-től 1978-ig vezette a germánokat, például Európa- és világbajnoki győzelemre. Négy vb és két Eb után 1978-ban vonult vissza. 1996-ban távozott közülünk, 80 esztendősen.
Karl-Heinz Rummenigge
A fénykorában a kontinens legveszélyesebb gólvadászának tartott „Kalle” Gerd Müller örököse volt mind a Bayernben, mind a Nationalelfben. A szőke támadó 1955-ben született, a bajor megaklub mellett az Interben (hatmillió dollárért, akkori rekordösszegért vették meg őt a taljánok) is megfordult 1984 és 1987 között, majd a Servette-ből vonult vissza 1989-ben. A nemzeti tizenegyben 45-ször volt eredményes, 95 találkozón. Három világbajnokságról két ezüsttel tért haza, 1980-ban Eb-trófeával. Testvére, Michael szintén a válogatottságig jutott, a Bayernben és a Dortmundban is remekelt. Visszatérve Kalléra: háromszor a Bundesligában, egyszer Svájcban szerzett aranycipőt, 1980-ban és 1981-ben aranylabdás. 1991-ben a Bayern elnökhelyettese lett, 2002-től ugyanott elnök. Az európai klubok szervezetét is vezeti.
Harald Schumacher
Minden idők egyik legmorcosabb kapuvédője 76-szor állt a nemzeti csapat ketrece előtt. A Köln, a Schalke és a Fenerbahce után ironikus módon a Bayern Münchenben és a Dortmundban vezetett le. 42 évesen vonult vissza végleg, de klubjaival „csak" három bajnoki címet szerzett. A válogatottal kontinensbajnok és kétszeres vb-ezüstérmes. Nem éppen finom stílusáról volt közismert, és miután az 1982-es világbajnokságon legyalulta a francia Patrick Battistont, veszett híre támadt. A Fütyülök rátok (Sípjel) című döbbenetesen őszinte önéletrajzi könyve miatt 32 évesen „száműzték" a Nationalelfből és a Kölnből (ahol rekorder a pályára lépések kategóriájában). 1986-ban a vb ezüstcipőse lett, majd a világ legjobb kapusának is megválasztották. Kapusedzőnek csapott fel visszavonulása után, majd a sportmarketinggel is megpróbálkozott.
Lothar Matthäus
A német futball egyik legnagyobb alakját tisztelhetjük a nemrégiben Magyarországon is tevékenykedő Matthäusban, aki miatt a nagyvilág megtanulta az umlautos a betű billentyűkombinációját, hiszen a válogatottban 1980 és 2000 között 150-szer szerepelt (rekord), és 23 gólt szerzett. Az FC Herzogenaurachban kezdett, a Mönchengladbachban futott be, a Bayern Münchenben és az Interben élte fénykorát, hogy Franz Beckenbauerhez hasonlóan az USA-ban, a New York/New Jersey MetroStarsban vezessen le. Klubjaival nyolcszoros bajnok, kétszeres UEFA-kupa-győztes; a nemzeti csapattal 1980-ban Európa-, 1990-ben világbajnok, 1982-ben és négy év múlva ezüstérmes. 1990-ben kiérdemelte az Aranylabdát, hiszen a vb-arany egyik legfőbb letéteményese volt, egy esztendő múlva a FIFA-nál is az Év játékosa lett. 37 évesen az 1998-as vb-n még remekelt, de a 2000-es kontinenstornán sem vallott szégyent a középpályásként induló, söpregetőként visszavonuló „Loddar". Nyugdíjas évei élvezete helyett edzőségre adta fejét, és bár akadtak sikerei, sokáig nem marad meg sehol. A Rapid Wien, a Partizan Beograd, a magyar válogatott, az Atlético Paranaense, a Red Bull Salzburg, a Maccabi Netanya és a bolgár válogatott után pillanatnyilag a szabadúszó edzők táborát gyarapítja; fényévekre van nagy álmától, a német szövetségi kapitányi széktől.
Rudi Völler
Egy éra meghatározója volt a világ labdarúgásában „Kata néni", aki a Bundesliga-frizura egyik éllovasa, de inkább fantasztikus gólérzékenységéről volt köz- és elismert. 17 évesen csapott fel profinak a Kickers Offenbachban, majd az 1860 Münchenben, a Werder Bremenben, a Romában, az Olympique Marseille-ben és a Bayer Leverkusenben ontotta a gólokat, de ezt szó szerint tessék érteni. Utóbbi klubtól vonult vissza 1996-ban, 36 évesen (tíz bajnoki gólra még vénségében is jó volt). 1993-ban az OM-mel BL-győztes, előtte három évvel világbajnok (a fináléban róla ítéltek büntetőt az NSZK-nak, de emlékezetesebb a Frank Rijkaarddal szembeni pöködős perpatvar, még a nyolcaddöntőből), a válogatottban egyébként 90 meccsen 47 gólt lőtt, csak vb-ken nyolcat, Eb-ken feleennyit. Edzői karrierjét a válogatottnál kezdte 2000 nyarán, és bár nem sokkal később az angolok 5-1-re gyalulták le őket idegenben, az ázsiai vb-n a döntőig jutott Kahnékkal. 2004-ben a kontinenstornán viszont leszerepelt legényeivel, le is mondott. Később a Romát és a Leverkusent is edzette, kevés sikerrel, ennek ellenére ma is roppant népszerű Németországban.
Andreas Brehme
A kiváló bal oldali mindenes pályafutása kis túlzással egyetlen lövésbe sűrűsödött össze: az 1990-es világbajnokság fináléjában a 85. percben bevágta azt a tizenegyest, amit a nagy Lothar nem mert elvállalni. Azon a tornán a nyolcaddöntőben a hollandok ellen és az elődöntőben az angoloknak is betalált, decemberben ki is érdemelte a Bronzlabdát. Előtte az Év játékosa lett Olaszországban az 1960-ban született játékos, aki a Kaiserslauternben, a Bayern Münchenben, az Interben és a Real Zaragozában is megfordult. A 86-szoros válogatott, három vb-n és Eb-n kerettag, mindkét lábával kiválóan rúgó Brehme 37 évesen vonult vissza, később edzőként tevékenykedett a Kaiserslauternnél és az Unterhachingnál, majd a VfB Stuttgartnál volt Giovanni Trapattoni jobbkeze.
Thomas Hässler
A zseniális képességekkel megáldott, 166 centiméteres zsebirányító, aki frenetikus rúgótechnikáját piciny lábainak is köszönhette, 1988 és 2000 között gardírozta a Nationalelfet, 101 mérkőzésen 11 találatot és tömérdek asszisztot elérve. Az 1966-os születésű, anno kiváló erőnléttel bíró középpályás a Köln, a Juventus, a Roma, a Karlsruhe, a Dortmund, az 1860 München és az SV Salzburg gárdáiban kereste kenyerét, aranyérmet sehol sem szerezve. A válogatottal kárpótolta magát: egy olimpián, három-három világbajnokságon és Eb-n fordult meg, egyszer a kontinens, egyszer a nagyvilág élén fejezve be a tornát. Az aprócska pontrúgás- és cselkirályt kétszer szavazták meg odahaza az Év játékosának, a FIFA ugyanilyen választásán 1992-ben a harmadik helyen végzett, ekkor lett ugyanis az Eb legjobb játékosa. A népszerű „Icke" 2004-es visszavonulása óta segédedzőként tevékenykedik, megfordult például a Kölnnél és Berti Vogts mellett a nigériai nemzeti tizenegynél.
Jürgen Kohler
A kőkemény védőséget külsején is letagadhatatlanul hordozó, mindazonáltal sokak számára szimpatikus Kohler 1986 és 1998 között acélosította a Nationalelf védelmét, könyörtelenül, de messze nem kegyetlenül. A válogatottban 105-ször léphetett pályára, ennél többször csak Klinsmann és Matthäus. Az 1965-ben született Kohler a Waldhof Mannheim és a Köln után 1989-ben került a Bayernhez, majd két év múlva a Juventushoz igazolt, 7.5 millió mai eurónak megfelelő összegért. 1995 nyarán ennek egyharmadáért tért vissza a Dortmundhoz, ahonnan 2002 nyarán vonult vissza, több bajnoki cím, egy Bajnokok Ligája- és egy Világkupa-győzelem után. Pedig maradhatott volna még, hiszen a Kicker osztályzatai alapján az idény negyedik legjobb védője volt, míg előtte a harmadik helyen zárt. Minden idők egyik legmegbízhatóbb középső védője 2009 nyarán, 43 esztendősen a körzeti bajnokságban szereplő Alemannia Adendorf színeiben visszatért a pályákra. Korábban edzette a német U21-es válogatottat, az MSV Duisburgot és a VfR Aalent is. Utóbbinál sportigazgatóként is dolgozott, 2009 májusában azonban szívproblémák miatt lemondott. Jelenleg a médiában tevékenykedik.
Andreas Möller
A közelmúlt legtechnikásabb német középpályását tisztelhetjük Andy Möller személyében, aki bár igazán sokra vitte (85 válogatottság/29 gól, világ- és Európa-bajnok, UEFA-kupa-, BL- és Világkupa-győztes), mégis sokkal több volt benne. A parádés képességű, de mezőnymunkában is németes szintet hozó Möller az Eintracht Frankfurtban, a Dortmundban, a Juventusban és a Schalkében profiskodott, 2004-ig, 36 éves koráig. 2007-ben felcsapott edzőnek a sokadosztályú Viktoria Aschaffenburgnál, de nem sokkal később a Kickers Offenbach sportigazgatója lett.
Matthias Sammer
Végre egy keletnémet labdarúgó listánkon! A derék Sammer ugyanis Drezdában született. Born in 1967 in the former East Germany, Matthias Sammer began his professional football career playing for Dynamo Dresden in the DDR-Oberliga (the primary East German football league). After unification, he was part of the VfB Stuttgart team that became the first champions of the reunified German Bundesliga, and began a highly successful career representing the unified nation. He first earned the title of German Footballer of the Year in 1995, then in 1996 he was also named the best player of the EUFA Euro ‘96 tournament.
Michael Ballack
A 13-as mezt viselő középpályás a Bayer Leverkusennel 2002-ben BL-döntőt játszott, majd a Bayern Münchennel háromszoros német bajnok lett. Később a Chelsea-vel ismét eljutott a Bajnokok Ligája fináléjáig, illetve megnyerte a Premier League-et. A világbajnokságokon egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett.
Jens Lehmann
A remek kapus a Schalkéből indult, majd a rövid milánói kitérője után a Borussia Dortmundban játszott, amellyel 2002-ben megnyerte a Bundesligát. Ezt követően az Arsenalhoz igazolt, tagja volt a 2003/04-es évadot veretlenül megnyerő csapatnak, majd a Bajnokok Ligája döntőjéig menetelt, amelyben azonban a 18. percben kiállították és az angolok elveszítették a finálét. A német válogatottban 61 alkalommal szerepelt, a világbajnokságokon egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett.
Oliver Kahn
A harcos német kapus tizennégy éven keresztül védett a Bayern Münchenben, amellyel hatszor nyerte meg a Bundesligát. A válogatottal 2002-ben világbajnoki döntőt játszott, négy évvel később pedig bronzérmet szerzett.
Miroslav Klose
A világbajnokságok és Németország történetének legeredményesebb gólszerzője, aki a Kaiserslauternben és a Werder Bremenben is kimagaslóan játszott, de Bundesligát csak a Bayern München játékosaként tudta megnyerni. In his twelve years representing Germany internationally, Miroslav Klose became the nation’s top goal-scorer of all time and continues to hold the record for most World Cup goals scored. Négy egymást követő vb-n szerzett érmet a válogatottal; 2014-ben pedig a csúcsra ért, amikor világbajnok lett.
A 21. század aranygenerációja
A 21. században a német labdarúgó-válogatott a világbajnokságokon egy arany-, egy ezüst és két bronzérmet szerzett, amely elsősorban az alább felsorolt játékosok klasszis teljesítményének volt köszönhető.
- Bastian Schweinsteiger
A kiváló középpályás tizenhárom évig volt a Bayern München meghatározó játékosa, majd két évadra a Manchester Unitedhez szerződött. Born in 1984 and spent much of his footballing career at Bayern Munich. He is considered to be one of the best midfielders of all time, gifted in his understanding of game strategy. He had the honor of playing in four European Championships and three World Cups, and is the fourth most-capped German footballer. A bajorokkal nyolc Bundesligát nyert, illetve 2013-ban a Bajnokok Ligájában is a csúcsra ért. A német válogatottban 121 alkalommal szerepelt, nem is akárhogyan: 2006-ban és 2010-ben vb-bronzérmes, 2014-ben pedig világbajnok lett, továbbá az Európa-bajnokságokon két harmadik és egy második helyet ért el.
- Philipp Lahm
Tizennégy éven át volt a Bayern München felnőttcsapatának megkerülhetetlen védője, amellyel nyolcszor hódította el a „salátástálat” és egyszer a BL-trófeát. A válogatottban is fontos szerepet játszott a 2014-es vb-aranyban, valamint a 2006-os és a 2010-es világbajnoki bronzéremben.
- Manuel Neuer
A Schalkében kezdte a pályafutását, majd az igazi sikereket a Bayern Münchenben könyvelhette el. 2011 óta tízszer nyerte meg a Bundesligát és kétszer a BL-t. A futballtörténelem legkiválóbb kapusai között emlegetett játékos 2014-ben világbajnok lett.
- Thomas Müller
Huszonnégy éve játszik a Bayern Münchenben, tizenhat esztendeje pedig az első csapatban. A 34 éves támadó tizenkétszeres német bajnoknak, kétszeres BL-győztesnek, valamint világbajnoknak mondhatja magát.
- Toni Kroos
Legalább egy évtizede a világ legjobb középpályásai között jegyzik. A Bayern Münchennel háromszor német bajnok és egyszer BL-győztes lett, míg a Real Madriddal négyszer győzött a Bajnokok Ligájában és szintén négy alkalommal a La Ligában. A válogatottal 2014-ben vb-címet, 2010-ben világbajnoki bronzérmet, 2012-ben pedig Eb-bronzot szerzett. A 2024-es, hazai Eb után vonul vissza.
- Mesut Özil
A 2010-es világbajnokságon robbant be, amikor a német csapattal bronzérmet szerzett, négy évvel később pedig vb-győztes lett. A Schalkében töltött évek után rövid ideig játszott a Werder Bremenben, majd a Real Madridhoz igazolt, amellyel spanyol bajnok lett. 2013-tól 2021-ig az Arsenalban szerepelt, a mérlege három FA-kupagyőzelem, egy Szuperkupa-győzelem, valamint egy Európa Liga-döntő.
