Bernhard Trautmann: Egy német kapus legendás útja a Manchester City kapujában
A Manchester City történetének egyik legnagyszerűbb kapusa, Bernhard Trautmann, tizenöt évet védett a klubban. Az ő kalandos élete, melyben a második világháború Wehrmacht ejtőernyőseként hadifogságba esett, majd onnan egy patinás angol klub kapujába került, a filmvásznon is megelevenedik.
„Csak két világklasszis kapus volt a világon. Az egyik Lev Jasin, a másik meg a német srác, aki Manchesterben játszott: Trautmann” - mondta a rá jellemző elképesztő szerénységgel maga Jasin. Ez a mondat is jól mutatja, milyen kivételes játékos volt Bert Trautmann, akinek felnőtt évei a futballtól távol kezdődtek, noha fiatalkorában is szeretett focizni, ahogy kézilabdázni is.
A Nehéz Gyermekkor és a Háború Árnyékában
Bernhard Trautmann 1923-ban született az észak-németországi Brémában, egy nem túl tehetős családban. Az 1929-ben beütő gazdasági válság az I. világháború terheit még jócskán nyögő Németország számos családjához hasonlóan Trautmannékat is megviselte; a házukat is el kellett adniuk, hogy egy munkásszállón húzzák meg magukat két fiukkal. Mivel 1923-ban született, nehéz lett volna bármilyen módon is távol maradnia a második világháború körüli hercehurcától.
Ettől fogva azonban a szerencse igencsak erősen fogta Bert kezét. A több sportban is jeleskedő fiú - focizott, kézilabdázott, és elég jó volt különböző atlétikai számokban - a náci párt (NSDAP) 1933-as hatalomra jutása után előbb a Jungvolks, majd a Hitlerjugend nevű ifjúsági szervezetbe lépett be. Tízévesen csatlakozott a Deutsches Jungvolk nevű szervezethez, amely tíz-tizennégy év közötti gyerekeket foglalkoztatott és készített fel az egy fokkal magasabban álló Hitlerjugend nevű ifjúsági szervezetre.
Trautmann már itt is kiemelkedő atléta volt, számos ifjúsági sportversenyt sikerült megnyernie. A jutalom sem maradt el, győzelmeiért járó kitüntetését maga Paul von Hindenburg, az elnök írta alá. A II. világháború kitörése még autószerelőként érte, de hamarosan jelentkezett a seregbe, ahol előbb rádiós, majd ejtőernyős lett.
1941-ben rádiósnak állt a Harmadik Birodalom légierejénél, a Luftwaffe-nál. Később ejtőernyős lett, ám az ezrede nagyon távol állomásozott a fronttól, így Bert és a társai gyakran unatkoztak, amit főleg sportolással és viccelődéssel próbáltak meg elűzni. Az egyik ilyen alkalom azonban balul sült el, és Trautmannéknak sikerült egy őrmester kezeit leégetni. Hősünket hadbíróság elé állították és potom három hónapos börtönbüntetéssel díjazták a „viccelődését”. Trautmann azonban büntetése letöltésének kezdetekor vakbélgyulladást kapott, így börtön helyett katonai kórházban vészelte át a következő heteket.
1941 októberében tért vissza a Wehrmacht-hoz (ez alá tartozott a Luftwaffe) Dnyipróba, ahol télen a szovjet hadsereg szállítási útvonalainak ostromlása volt az egység fő célja. Trautmannt tavasszal előléptették, tizedes lett. 1942-ben bár arattak győzelmeket, egy szovjet ellentámadás következtében az egysége visszavonulásra kényszerült, miután ezer emberből mindössze háromszáz maradt életben. Trautmann a keleti fronton nyújtott szolgálataiért öt kitüntetést is kapott, köztük a Vaskereszt Első Osztályát.
Ekkor már őrmesteri rangnak örvendett, és a keleti fronton megtizedelt egységek maradványaiból összeállva átvonultak a nyugati frontra. 1944-ben Kleve lebombázásánál egyike volt a kevés túlélőnek, ám az egysége híján úgy döntött, hazatér Brémába. Mivel ez időtájt nem volt kifejezetten jó buli papírok nélküli német katonának lenni, Trautmann kerülte a bármiféle csapatokat, és jobb híján egy szál egyedül próbált menekülni. Napokkal később két amerikai katona fogta el egy istállóban, majd feltartott kezekkel kivezették. Félt, hogy esetleg ki akarják végezni, úgyhogy inkább megszökött, ám miután kijátszotta az amerikaiakat, egy kerítés átugrása után egy brit katona lábai elé került, aki a következő szavakkal üdvözölte őt: „Hello Fritz, fancy a cup of tea?”
Trautmann korábban már az oroszok, majd a francia ellenállás fogságába is került, de mindkét alkalommal sikerült elmenekülnie. A háború végéhez közeledve azonban úgy döntött, nem vesződik többet szökési kísérletekkel: először Belgiumban börtönözték be, majd innen került egy essexi táborba, ahol ki is hallgatták. Önkéntes katonaként, aki gyerekkorától kiképzésben részesült, C kategóriás rabként tartották nyilván, azaz azidőtájt nettó nácinak számított.
Nem sokkal később egy másik táborba került, ahol szintén C kategóriás rabtársakkal volt egy helyen, ám itt Trautmannt „lefokozták” B kategóriás fogolynak - azaz lemosták róla a náci címkét. Innen egy rövid időre Liverpool közelébe szállították, ahol farmokon dolgozott és kapcsolatba került a helyi lakosokkal is.
A Catrine Clayjel közösen írt önéletrajzában maga is bevallja, hogy igazi minta árja volt, aki kezdetben őszintén hitt a háborúban. Láncdohányos volt, aki unalmában azzal szórakoztatta magát, hogy a szövetséges olasz katonák megverésével szerzett magának cigit - megvetette és gyávának tartotta a harctéren nem sokat mutató olaszokat.
„Alapvetően egy szelíd, jó szándékú ember volt, de képes volt rettentően felbosszantani is magát. Azt hiszem, a bűntudat hajtotta a pályán. Rengeteg szörnyűséget látott a háborúban, és nem tett, nem tehetett semmit, hogy megakadályozza” - mondta róla David Kross német színész, aki a készülő életrajzi filmben alakítja a kapust. Trautmann az említett könyvében valóban leírja, hogy látott tömeges kivégzéseket is. Ha egy kicsit idősebb lettem volna, biztos, hogy öngyilkos leszek. Évek múlva is kísértett, amit akkor láttam - írta.
Bert Trautmann: Britische Kriegsgefangenschaft (1)
A Labdarúgó Karrier Kezdete Angliában
Az angliai hadifogolylét egy-két fokkal elviselhetőbb volt, mint az orosz. Szibériában aligha lehetett volna futballmeccseket játszani, főleg nem akkor, ha valaki önként vonult be annak idején a Wehrmachtba, és C-típusú hadifogoly, azaz „náci” volt a besorolása. A táborban - Angliáról lévén szó - rendszeresen futballmeccseket rendeztek, amelyeken Trautmann eleinte mezőnyjátékosként, a védelem közepén szerepelt.
Egy amatőr csapat, a Haydock Park elleni meccsen azonban megsérült, és úgy döntött, mielőtt több kárt okozna csapatának, helyet cserél a kapussal. Parádés védéseket mutatott be, és rájött, igazából a lécek között van a helye a pályán. A hadifogolytábor eközben a bezárás küszöbére került, Trautmann-nak pedig felajánlották, hogy hazaszállítják a megszállt Németországba. Ő azonban nem kért ebből, és úgy döntött, inkább Angliában marad: munkát keresett, és talált is, előbb különféle családi gazdaságokban, majd később - háborús tapasztalatait felhasználva - tűzszerészként.
1948 augusztusában, még jócskán munka mellett kezdett el egy amatőr egyesület, a St. Helens Town csapatában játszani. A beilleszkedés viszonylag gördülékeny volt, ugyanis rögtön megismerkedett a klubtitkár lányával, akit később feleségül is vett. Trautmann bravúrjai egyre több ember fülébe jutottak el, a nézőszám pedig a helyi kupa, a Mahon Cup döntőjében rúgott legmagasabbra - kilencezren voltak kíváncsiak a meccsre.
Teljesítményére egyre többen figyeltek fel a Football League csapatai közül is, az első ajánlatot pedig a Manchester City kínálta fel a 25 éves kapusnak, aki ezt el is fogadta. 1949 októberében írt alá amatőrként, de rövid idő után már profi szerződést kapott.
Tiltakozások és Elfogadás a Manchester Citynél
Manchesteri karrierje ezzel együtt sem indult stresszmentesen. Trautmann megvételének hírére húszezres szurkolói tiltakozás szerveződött, a feldühödött drukkerek „náci” és „háborús bűnös” skandálással vonultak a klubházhoz, és nem kevesen voltak, akik bojkottal fenyegették a csapat meccseit. A nagyérdemű ugyanis meglepő módon nem nézte túl jó szemmel, hogy alig néhány esztendővel a háború befejezését követően a német légierő egykori tagja áll szeretett csapatuk kapujában. Trautmann helyzetét ráadásul az is súlyosbította, hogy a klub történetének egyik legjobb kapusát, az akkoriban visszavonult abszolút legendát, Frank Swiftet kellett helyettesítenie a lécek között.
A kedélyek lecsillapításában sokat segített Alexander Altmann rabbi levele, ami a Manchester Evening Chronicle című lapban jelent meg. „A németek által elkövetett szörnyűségekért nem büntethetjük ezt az embert. Ha ez a férfi egy rendes fickó, akkor nem eshet bántódása” - írta a rabbi. A német légióst a csapatkapitány, nem mellesleg normandiai veterán Eric Westwood vette szárnyai alá, aki kijelentette: „ebben az öltözőben nincs háború.”
Trautmann első City-meccse ettől még nem az angol-német megbékélés jegyében zajlott. „Amikor először pályára lépett a Cityben, konkrétan halálos fenyegetéseket kapott. Jó isten, milyen bátor fickó volt” - idézi fel emlékeit a Guardiennek nyilatkozó színész, és születése óta City-drukker, John Henshaw. Trautmann a Bolton elleni hazai mérkőzésen mutatkozott be, november 19-én. A szurkolók, miután látták őt védeni, alábbhagytak a tiltakozásaikkal - tehetsége nyilvánvaló volt.
Trautmann 1950 januárjában járt először Londonban, amikor a City a Fulham vendége volt a bajnokságban. A meccs - elsősorban az egzotikus háttértörténettel rendelkező német kapusnak köszönhetően - hatalmas figyelmet kapott a médiában, szakemberek és újságírók tucatjai utaztak el a meccsre, hogy élőben is lássák védeni az "ellenséget". A hazai drukkerek persze nem bántak kesztyűs kézzel Trautmann-nal: a meccsen végig zúgott a nácizás a lelátóról, ami azonban csak felpaprikázta Bertet. A német kapus bravúrok sorozatát bemutatva tartotta meccsben sokkal esélytelenebb csapatát, így végül a City egy szűk, 1-0-ás verességgel megúszta a kirándulást. A meccs végén tapsviharral kísérték le a pályáról a bravúrok sorát bemutató német kapust.
Innováció és Siker a City Kapujában
A City viszont ezzel együtt tovább szenvedett, és a bajnokság végén ki is esett az első osztályból. Trautmann a csapattal tartott a második vonalba, ahonnan azonnal sikerült a visszajutás, majd az elkövetkezendő években a klub stabilizálta helyét az angol futball legmagasabb osztályában. Az egykori náci közellenségből rövid idő alatt a liga egyik leginkább elismert kapusa lett, ráadásul Trautmann elnyűhetetlen atlétának is bizonyult: a londoni bemutatkozását követő 250 bajnoki meccsből mindössze ötöt kellett kihagynia.
1952-ben hazájába is eljutott hírneve, a Schalke egészen nevetséges 1000 fontot ajánlott a szolgálataiért. A Manchester City azonban azt mondta, hogy a hússzorosáért sem adnák. Az '50-es évek közepén a menedzser, Les McDowell új játékrendszert vezetett be a csapatnál. A szisztéma lényege - az Aranycsapat inspirációjára - a mélyebben helyezkedő középcsatár (hamis kilences) volt, melynek segítségével a City az angol csapatok közül elsőként próbált meg kifejezetten a labdatartásra koncentrálni a pályán. Trautmann-nak ebben a játékban az volt a feladata, hogy - az akkoriban a kapusok körében megszokott hosszú felívelések helyett - kézzel játssza meg a labdát.
A német kapus ebben a tekintetben Grosics Gyulát tekintette példaképének, és hozzá hasonlóan próbálta meg kidobálni a labdákat a szélsőknek, hogy aztán ők a Hidegkutihoz hasonló hamis kilencest játszó Don Revie felé indítsanak. Ez volt az ún. Revie-plan, amelynek köszönhetően a City a liga egyik legizgalmasabb csapatává alakult, és 1955-ben egészen az FA-kupa döntőjéig jutott. A City valósággal megtáltosodott, a bajnokságban negyedikként végeztek, Trautmann pedig elnyerte az FWA Footballer of the Year díjat, azaz az Angol Sportújságírók Szövetsége az év játékosának választotta. Ő volt az első kapus, és az első külföldi, akinek ez sikerült.
Bert Trautmann pályafutásának mérföldkövei a Manchester Citynél
Trautmann-nak már tényleg csak egy komolyabb trófea hiányzott ahhoz, hogy világhírnévre tegyen szert. A legenda-státuszt azonban akkor sem lehetett volna elvenni Trautmanntól, ha ötven gólt kapott volna egy meccsen. A következő adatok és eredmények jól összefoglalják karrierjét:
Manchester City tagság: 1949-1964
Mérkőzések száma: 545
FA-kupa döntő: 1955 (döntős), 1956 (győztes)
FWA Az Év Játékosa díj: 1956 (első kapus és első külföldi játékos)
Kitüntetések: Vaskereszt Első Osztálya, Brit Birodalmi Rend Tisztje (OBE)
Az 1956-os FA Kupa Döntő: A Legenda Születése
Trautmann az 1956-os FA-kupa-döntőben vált igazi legendává, amikor már hét éve a City kapusa volt. A Manchester City 3:1-re vezetett az FA Kupa hetven éve, 1956. május 5-én rendezett döntőjében, a Birmingham City ellen. A meccsen a második félidő közepéig nem igazán történt semmi, ám akkor Bobby Johnstone és Jack Dyson - előbbinek Trautmann adta a gólpasszt - révén a Manchester City két perc alatt rámolt be két gólt az ellenfél hálójába.
A 73. percben azonban a Birmingham City elleni mérkőzés során egy kivetődésnél Peter Murphy, az ellenfél csatára térddel fejbe rúgta. Trautmann megszédült az ütközéstől, a földön maradt, hosszasan ápolták, de mivel ebben az időben a cserék még nem voltak engedélyezve, meg kellett próbálnia végigvédenie a meccset. Természetesen zokszó nélkül állt vissza a kapuba, sőt, az utolsó percekben további bravúrokat bemutatva állta útját a birminghami feltámadásnak - vitathatatlanul ő lett a meccs és a győzelem hőse. A City megtartotta az előnyét, azaz megnyerte az FA-kupát.
A német kapus fájdalmai ellenére az esti banketten is részt vett - holott saját elmondása szerint képtelen volt akár csak megmozdítani a fejét. Az érmek átadásakor már alig tudta mozdítani a fejét, három nappal később egy röntgenvizsgálat kimutatta, hogy öt nyakcsigolyája is elmozdult a helyéről, az egyik ráadásul el is tört. Kemény fickó volt. Kiderült: öt csigolyája megsérült, a második eltört. Ám már az is csoda volt, hogy újra játszott, többszörösen. Lábadozása a következő szezon decemberéig tartott, amikor a hónap elején már két meccset is lejátszott a tarcsiban. 15-én tért vissza a kezdőcsapatba, de egyből három gólt kapott a Wolverhamptontól. A szezon hátralévő részében már csak szenvedett, nem tudta visszanyerni régi formáját, ami ahhoz vezetett, hogy pár szurkoló és a média is visszavonulásra bíztatták. Mások szerint a klub volt hibás, amiért Trautmannt arra kényszerítették, hogy vállalja játékot, miközben nem volt még teljesen egészséges. A következő, 1957-58-as szezon az egyetlen olyan volt, amikor egy csapat száz lőtt gól (pontosan 104) mellett kereken százat be is kapott. Igen, a Manchester City.
Pályafutása Befejezése és Hagyatéka
1949 és 1964 között 545 meccsen szerepelt Manchesterben. 1964. április 15-én egy búcsúmeccset rendeztek tiszteletére, közel hatvanezer ember előtt csapott össze a Manchester City és a Manchester United kombinált csapata és egy nemzetközi válogatott. Az előbbi csapat játékosai közt ott volt Bobby Charlton és Dennis Law, míg a másik oldalon Stanley Matthews, Ronnie Clayton és Tom Finney.
Miután befejezte aktív pályafutását, edzőnek állt, először a Stockport County csapatánál, majd Németországban szintén kisebb együtteseknél dolgozott. Később a szövetség elmaradottabb országokba küldte, hogy segítsen a sportág fejlődésében. Először a burmai válogatottat edzette, akikkel sikerült is kijutnia az 1972-es olimpiára, majd megfordult Tanzániában, Libériában, Pakisztánban és Jemenben is. 1988-ban vonult vissza végleg, és települt le Spanyolországban.
2004-ben az angol-német kapcsolatok ápolásában való munkásságáért a Brit Birodalmi Rend tiszti fokozatával (OBE) tüntették ki. Másnap este a Berlini Filharmonikusok által adott koncerten találkozott a királynővel is, aki a következőket mondta neki: „Ah, Herr Trautmann! Emlékszem magára.” Valószínűleg ő az egyetlen, aki a Vaskereszt mellett ezt az elismerést is magáénak mondhatja.
„Biztos, hogy jó katona akart lenni - mondta Rosenmüller rendező Trautmannról. - Amikor a háborúról beszéltünk, nem kertelt, nem azt mondta, hogy ő nem tehetett semmit, hanem azt, hogy nem volt bátorsága, hogy bármit is tegyen. És ezt nagyon sajnálta. Erről szól a filmünk, az igazságról és a megbánásról.”
Bert Trautmann 89 évesen, 2013. július 19-én hunyt el spanyolországi otthonában, miután ugyanabban az évben már két szívrohama is volt. Igazi harcos volt: pályán és pályán kívül egyaránt. Egy szörnyű háború után, óriási hendikeppel indulva hódította meg egész Angliát, és szerethető karakterével, alázatos hozzáállásával, szorgalmával, valamint fantasztikus rátermettségével egy egész országnak segített túllendülni az ostoba sztereotípiákon. A kapus (The Keeper) című filmet április 5-én mutatták be Nagy-Britanniában.
