Olasz-Brazil Futball Rivalizálás: Történelmi Összecsapások és Jelenlegi Kilátások

Az olasz és brazil futballklubok, valamint nemzeti válogatottak közötti rivalizálás hosszú és gazdag történelmi múltra tekint vissza, tele drámai mérkőzésekkel, emlékezetes pillanatokkal és legendás játékosokkal. Legyen szó akár nagypályás labdarúgásról, akár a futsalról, az olasz-brazil összecsapások mindig különleges izgalommal töltik el a szurkolókat. Ez a cikk áttekinti a két nemzet közötti legemlékezetesebb találkozókat, kitérve a futsal világbajnokságra, az 1982-es és 1994-es labdarúgó-világbajnokságok ikonikus meccseire, valamint a brazil válogatott 2025/2026-os helyzetére és az olasz futball jelenlegi kihívásaira.

A Futsal Világbajnokság Forrósága: Olaszország és Brazília

A futsal világbajnokságokon is érezhető az olasz-brazil rivalizálás intenzitása. Érdekes tény, hogy a futsal (Olaszországban: calcio a 5, nálunk: futsal, népnyelven: kispályás foci) világbajnokságra utazott olasz keretet vizslatva megállapítható, hogy minden olasz Brazíliában született. Ez - mármint az oriundók (az olasz emigráltak leszármazottjai) szerepeltetése - azért is különösen érdekes, mert a világbajnokság éppen Brazíliában zajlott. A hazaiak egyértelműen esélyesek, amit sorozatos győzelmekkel bizonyítanak, a közönség pedig óriási lázban ég és űzi-hajtja zsenijeit.

A sorozat az elődöntőknél tartott, ahol Olaszország is ott volt, bár minden mondható, csak az nem, hogy hengereltek volna eddig az olaszok - kétszer is kikaptak. Amikor lehetett, azonnal takarékos üzemmódra váltottak, spóroltak. Így volt az első csoportkörben, amikor a harmadik meccsen Paraguay verte a brazíliai olaszokat 4-2-re. Majd következett a második csoportkör, ahol Ukrajna-Olaszország 0-4 lett az eredmény, Olaszország-Brazília 0-3, illetve Olaszország-Irán 5-5.

A Maracanzhinónak keresztelt csarnokban 8 ezren várták az olasz-brazil derbit. A szurkolók sokkal higgadtabbak voltak, mint a pályán és mellette lévők. Merthogy félidőben dulakodtak, lökdösődtek játékosok és a brazil másodedző is, aki, ha minden igaz, kiszúrta az olaszok legjobbját, Fogliát és meccs közben telebeszélte a fejét, vagyis folyamatosan provokálta. Az olaszok edzője, Nuccorini - ne felejtsük el megjegyezni, hogy ő az egyetlen olaszolasz - a meccs után megjegyezte, hogy: „Könnyű rosszat mondani bírókról, ha veszít a csapat. Nem korrekt dolog!”, vagyis rövidre zárta a vitát és megpróbált a sorsdöntő, Irán elleni találkozóra figyelni. Az összpontosítás azért is fontos volt, mert többen is hiányoztak vagy félig-meddig sérültek voltak a gárdából, de még inkább azért, mert az irániak jó csapatot alkotnak, immár hagyományosan (spanyolokkal 3-3, brazilok ellen 0-1, ukránokat 5-4-re verték). Végül úgy nézett ki, az olaszok is megemlékeztek arról, hogy összehozta őket a sors az ázsiaiakkal. Az 51 másodperccel a vége előtt egyenlítő Bertoni például azt mondta: „Már láttam, hogy a gépünk hazatér!” Az említett újtalján 5-5-re egyenlített; mivel Grana bement mozgókapusnak, így sikerült emberfölényben játszani, ekkor.

Az 1982-es Világbajnokság Drámája: A Sarriá Tragédiája

Az 1982-es világbajnokság Spanyolországban emlékezetes mérkőzéseket hozott, amelyek közül az olasz-brazil összecsapás kiemelkedik. Az 1982. július 5-én Barcelonában, a Sarriá Stadionban játszott meccs tétje az elődöntőbe jutás volt. Először rendezett a FIFA huszonnégy csapatos világbajnokságot, ebből is következően minden korábbihoz képest eltérő lebonyolítási rend szerint. A hat négyes csoportból tizenkét gárda jutott a középdöntőbe, ahol négy, ezúttal hármas csoportot alakítottak. A C jelű hármasban a címvédő argentinok elveszítették mindkét mérkőzésüket, mégpedig a vártnál sokkal simábban az olaszok és a brazilok ellen.

A csoport záró találkozója előtt az arany-zöld mezes brazilok voltak kedvezőbb helyzetben, hiszen egy döntetlennel is a legjobb négy közé kerültek volna. A nemzetközi sajtó óriási favoritnak tartotta a meseszépen futballozó, a klasszikus jogo bonitót idéző, minden mérkőzését megnyerő brazil csapatot. Telê Santana szövetségi kapitánynak a torna előtt le kellett mondania a sérült Carecáról, nem volt klasszis kapusa - de ez mind semmit sem számított amellett, hogy a kapitány a bőség zavarával küzdött, Júnior, Toninho Cerezo, Falcão, Zico, Sócrates, Serginho és a „nehéztüzér” Éder mind egyszerre támadott.

Az olasz csapat, amelyet Enzo Bearzot irányított, azok után, hogy csupán másodikként jutott ki a jugoszlávok mögött a csoportjából a Mundialra, csak vergődött a vb első szakaszában. Akkor még senki sem tudta, hogy végül megnyeri a tornát a Squadra Azzurra, ma már tényként rögzíthető: az első olyan világbajnok válogatott lett, amely az adott tornán az első három mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni. Nem bírt a lengyelekkel (0-0), a peruiakkal (1-1) és - egy utólag bundagyanúsnak ítélt mérkőzésen - a kameruniakkal sem (1-1). Az afrikai gárdával azonos pontszámmal és azonos gólkülönbséggel zárva, eggyel több szerzett góljának köszönhetően ment tovább. A brazilok 13-3-as, az olaszok 4-3-s gólkülönbséggel zárták első négy meccsüket, illetve várták a világbajnoki elődöntőbe jutásról döntő találkozót.

Eggyel nem számoltak az előzetes jóslatok: Paolo Rossi feltámadásával. A már az 1978-as Mundialon is szereplő, sőt ott az argentinok, a magyarok és az osztrákok ellen is gólt szerző, később a torna második legjobb játékosának választott csatár az olasz bundabotrányban, a totoneróban játszott szerepe miatt kétéves kihagyásra kényszerült, Enzo Bearzot csak néhány héttel az spanyolországi torna előtt harcolt ki neki amnesztiát. Rossi a csoportmérkőzéseken, de még a megnyert, argentinok elleni találkozón is rosszul játszott. Ám a kapitány bizalma töretlen volt benne. Parádés megérzés volt, mert aztán „Pablito”, miután az utolsó három meccsen sorozatban hat gólt szerzett a Mundialon, gyakorlatilag egyedül nyerte meg a világbajnoki címet az olaszoknak.

„Ami az erőnlétet illeti, 1978-ban, sőt 1986-ban is jobb formában, jobb fizikai állapotban voltam a világbajnokságon. így aztán mondhatom, akkor lettem világbajnok, s a torna legjobbja, amikor a legrosszabb formában éreztem magam. Más kérdés, hogy az argentínai vébéhez képest már sokkal tapasztaltabb voltam. Ráadásul óriási segítséget jelentettek a társak. Az olasz válogatott 1982-ben igazi csapat volt, a szó legszebb értelmében. Minden gól nagyon fontos a világbajnokságon. Mégis, a braziloknak lőtt első gólom mindennél fontosabb volt. A mérkőzés előtt tartottunk egy kicsit tőlük, övék volt a lélektani előny. Úgy gondolom, ott, akkor - viszonylag az elején - az ötödik percben mindez a javunkra fordult. Bizonyos szinten felül minden játékos pályafutásának van egy csodálatos hete, amikor szinte minden sikerül neki. Nekem óriási szerencsém volt, hogy ezek a csodapillanatok éppen a világbajnokságon, éppen a legfontosabb mérkőzéseken jöttek el” - mondta később Paolo Rossi, aki egyébként nagyon sokra tartotta a legyőzött ellenfelet: „Ez volt a legjobb brazil csapat, amelyet valaha láttam. Úgy kiemelkedett, szinte nem is látszott a mi bolygónkról.”

Az olasz csapatnak az 1982-es olasz-brazil mérkőzésen, amelyen korábban mindössze egy futballista szerzett mesterhármast a brazil válogatott ellen vb-mérkőzésen (a lengyel Willimowski 1938-ban), Rossi vezetésével sikerült felülmúlnia a "világ legjobb csapatát". Előbb Sócrates, majd Falcão is ki tudott egyenlíteni Rossi első két góljára. Az arany-zöld mezeseknek jó lett volna a döntetlen, de sem 1-1, sem 2-2 után nem álltak vissza. „Telê ugyan a mérkőzés előtt mondta nekünk, hogy a döntetlen is elég, de azt soha, hogy ne támadjunk. Mi mindig mentünk előre, minden meccset meg akartunk nyerni.” Még Rossi harmadik góljára is jöhetett volna válasz, de Dino Zoff, talán az egész torna legnagyobb védését produkálva, a 90. percben hárította a brazil lövést. A brazilok azóta nevet adtak a mérkőzésnek: A tragédia do Sarrià, a Sarriá tragédiája. A szurkolók ünnepelték otthon a hazatérő csapatot, de Telê Santana nem akart a posztján maradni, inkább elment Szaúd-Arábiába. Neki a kilencvenes évek eleje hozta meg az igazi „rehabilitációt”, amikor a világ legjobb klubcsapatává emelte a São Paulo FC-t.

Az 1994-es USA Világbajnokság: A Gólnélküli Döntő és Puhl Sándor

Több szempontból is emlékezetes világbajnokságot rendeztek 1994-ben az Egyesült Államokban: ez volt az utolsó vb, ahol még 24 csapat szállt harcba a trófeáért, a címvédő németek pedig az NSZK és az NDK egyesülését követően Németország néven szerepeltek. De volt végzetes kimenetelű öngól, csarnokban rendezett mérkőzés és persze magyar játékvezető a mindmáig egyetlen gólnélküli fináléban. A történelem 15. labdarúgó-világbajnokságát az Egyesült Államok rendezte. A házigazdának könnyű helyzete volt, mivel az ország legnépszerűbb sportjának, az amerikaifutballnak stadionjai tökéletes helyszínéül szolgáltak a foci-vb meccseinek is.

A viadalon utolsó ízben 24 ország válogatottja szerepelt, amelyeket hat négyes csoportba sorsoltak, és a kvartettek négy legjobb harmadikja is kvalifikálta magát a nyolcaddöntőbe. Négy év múlva Franciaországban már 32 csapatosra bővítették a létszámot. A torna legnagyobb hiányzója egyértelműen Anglia volt. Magyarország - 1990-hez hasonlóan - most sem jutott ki a vébére.

A lebonyolítás értelmében a nagycsapatoknak gyakorlatilag egy győztes meccs is elég lehetett a csoportból való továbbjutáshoz, a favoritok pedig nem is hibáztak ebben a szakaszban. Az E-csoport elképesztő izgalmakat hozott, Mexikó, Írország, Olaszország és Norvégia egyaránt 4-4 pontot szerzett, a gólkülönbség és az egymás elleni eredmények alapján pedig a leírt sorrendben végeztek a csapatok. Bár az olaszoknak rezgett a léc, negyedik legjobb harmadikként ők is továbbmentek.

Különösebb meglepetés nélkül zajlottak le a nyolcaddöntők küzdelmei. Az olaszok viszont csak nem akartak játékba lendülni, Nigéria a 88. percig közel állt a csodához, akkor azonban jött Roberto Baggio, aki előbb egyenlített, majd a hosszabbítás 102. percében tizenegyesből a győztes gólt is megszerezte. A brazilok Bebeto találatával búcsúztatták a házigazda Egyesült Államokat.

A nyolc között mind a négy mérkőzés elkényeztette a futball szerelmeseit, és kárpótolta őket az addig látottakért. Az olaszok végre úgy játszottak, ahogyan azt mindenki elvárta tőlük, ennek a spanyolok itták meg a levét, Dino és Roberto Baggio góljaira - akik között csupán névrokonság van - csak Caminero tudott válaszolni, így 2-1-el Arrigo Sacchi csapata jutott elődöntőbe. A döntőnek is beillő holland-brazil a várakozásoknak megfelelően szenzációs meccset hozott, megannyi emlékezetes, azóta ikonikussá vált jelenettel, elég csak Bebeto gólörömére, Bergkamp zseniális góljára, vagy Branco mindent eldöntő szabadrúgására gondolni. Hollandia így hiába állt fel 0-2-ről, végül csomagolnia kellett. Dallasban a brazilok végül 3-2-re nyertek.

Az elődöntőben Olaszország Bulgáriával, Brazília Svédországgal találkozott. A papírforma alapján mindenki olasz és brazil továbbjutást várt, ám a riválisok nem adták könnyen magukat. Roberto Baggio folytatta remeklését, négy perc alatt duplázott, a bolgárok pedig hiába szépítettek a szünet előtt Sztoicskov révén, az egyenlítés nem sikerült, így az olaszok történetük negyedik vb-döntőjükre készülhettek. A svéd-brazil meccs afféle visszavágónak is beillett, hiszen a csapatok a csoportkörben már találkoztak, akkor Romário és Kennet Anderson góljaival 1-1 lett a végeredmény. A brazil zseni ezúttal sem maradt adós a találattal, Svédország ezúttal viszont nem tudott válaszolni, így létrejött az álomdöntő.

Bár zseniális játékosok léptek pályára a Pasadenában megrendezett fináléban, a magyarokat a klasszisoknál is jobban érdekelte a játékvezető, a találkozót ugyanis Puhl Sándor vezette. A mérkőzésen bár mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei, inkább a küzdelem dominált, így a vb-döntők történetében először gólnélküli döntetlennel zárult a rendes játékidő, majd a hosszabbítás is, így tizenegyesekkel dőlt el a világbajnoki cím sorsa. A történet innen már ismert, brazil oldalon Márcio Santos, olasz részről viszont Baresi, Massaro és a csapat legnagyobb sztárja, Roberto Baggio is hibázott, így Brazília története során negyedszer ült fel a futballvilág trónjára.

Brazília az addigi vb-k legkevesebb gólját szerezve, 11 lőtt találattal lett világbajnok. 2010-ben a spanyolok döntötték meg ezt a rekordot, Vicente del Bosque csapatának 8 gól is elég volt a trófeához. A harmadik helyért vívott találkozón a hitehagyott bolgárokkal a svédek felmosták a padlót (4-0), így övék lett a bronzérem. Ami az egyéni díjakat illeti, a gólkirályi címen ketten osztoztak, az ötgólos Hristo Sztoicskov és az orosz Oleg Szalenko. A torna legjobb játékosának Romáriót, legjobb kapusának a belga Michel Preud'homme-ot, legjobb fiataljának pedig a holland Marc Overmarst választották.

A döntő: Brazília-Olaszország 0-0, tizenegyesekkel 3-2
1994. július 17., Pasadena
Vezette: Puhl Sándor (magyar)
Brazília: Taffarel - Jorginho (Cafu 21.), Aldair, M. Santos, Branco - Mazinho, Dunga, M. Silva, Zinho (Viola 106.) - Bebeto, Romario. Edző: Carlos Alberto Parreira.
Olaszország: Pagliuca - Mussi (Apolloni 35.) , Baresi, Maldini, Benarrivo - Berti, D. Baggio (Evani 95.), Albertini, Donadoni - R. Baggio, Massaro. Edző: Arrigo Sacchi.
Sárga lap: Mazinho, Cafu, ill. Apolloni, Albertini

A Brazil Válogatott Jelenlegi Helyzete (2025/2026)

Felemás évet tud maga mögött a brazil labdarúgó-válogatott 2025-ben. Az ötszörös világbajnok a minimális célt teljesítette, kijutott a 2026-os világbajnokságra, de a csapat hullámzó játéka ismét felerősítette a kritikus hangokat, amelyek szerint a csapat támadásban elsőrangú játékosokat vonultat fel, ám a többi poszton bőven vannak hiányosságok, és a sztárjátékosok kiegyensúlyozatlansága sem ígér semmi jót a jövőre. Brazília nem titkolt célja azonban a bírálatok ellenére az, hogy Carlo Ancelotti vezetésével 2026-ban ismét világbajnok lesz. Egyszer, 1994-ben már ünnepelhettek a dél-amerikaiak az Egyesült Államokban, ráadásul az előzmények akkor is hasonlóan alakultak. És ha egyszer már sikerült Brancóval, Dungával, Aldairral vagy Bebetóval, akkor miért ne sikerülhetne jövőre másodszor is Vinícius Júniorral, Rodrygóval, Raphinhával és talán Neymarral?

Kezdjük egy alapvető megállapítással: Brazília hullámzó, erősen közepes 2025-ös évet tudhat maga mögött. A válogatott még Dorival Júnior irányítása alatt kezdte az esztendőt, de már az elején döcögött a gépezet, nem is volt meglepetés, hogy áprilisban a szövetség illetékesei úgy döntöttek, hogy megköszönik a munkáját. A 63 éves, hazájában 22 (!) különböző csapatot is gardírozó szakembernek 16 mérkőzés jutott a selecao kispadján, a mérlege hét győzelem mellett hét döntetlen és két vereség volt. Ez nem is lenne olyan rossz, a kettő közül az egyik nagy pofon azonban márciusban az Argentínától elszenvedett 4-1-es vereség volt a világbajnoki selejtezősorozatban, ami nem bocsánatos bűn arrafelé, és ami után már menthetetlen volt a mester állása.

Dorival Júnior menesztése után egy ideig nagy volt a bizonytalanság, hogy ki legyen az új szövetségi kapitány; a már régóta kiszemelt Carlo Ancelotti mellett a portugál sikeredző, a Flamengót 2019-ben Libertadores-kupa-győzelemig vezető Jorge Jesús neve vetődött fel a leggyakrabban, de végül sikerült meggyőzni az olaszt, akinek a Real Madriddal az előző idényben nem volt esélye rangos trófeát nyernie, így ezúttal nem kellett nagyon győzködni. A Bajnokok Ligája-specialista Ancelotti kinevezése elsőre nem aratott osztatlan sikert, de ez nem meglepetés egy olyan futballnemzetnél, amelynél ennyire kényesek az emberek, ha hagyományokról van szó. Ancelotti tekintélye és korábbi eredményei azonban gyorsan ahhoz vezettek, hogy a kritikus hangok elcsendesedtek, és a közös cél, azaz a világbajnoki cím érdekében aki számított, az beállt az olasz mester mögé. Ehhez kellett az is, hogy Ancelotti közben - ha nem is túlságosan meggyőző játékkal - hozta az eredményeket. Brazília a kezdeti nehézségek után biztossá tette helyét a világbajnokságon.

Neymar dilemmája és a kulcsjátékosok

Javuló tendencia ide vagy oda, minden problémát még Ancelottinak sem sikerült megoldania, és a világbajnokság kezdete előtt emiatt aggódhatnak leginkább a brazil szurkolók. Vinícius Júnior továbbra is csak keresi önmagát a válogatottban, Rodrygo is messze jár attól a formától, amit a Real Madridban mutatott legjobb periódusában és Raphinha sem hozza azt a teljesítményt, amit hétről hétre nyújt Barcelonában. A védelem oszlopának számító Éder Militao ráadásul ismét súlyos sérülést szenvedett, és bizonytalan, hogy milyen formában tér vissza tavasszal. Már ha egyáltalán egészséges lesz a torna kezdetére, a védő ugyanis finoman szólva is sérülékeny - az előző három évben a Real Madrid meccseinek 67 százalékát kihagyta kényszerűségi okokból, ami azt mutatja, hogy nemigen lehet rá nyugodt szívvel alapozni.

A legnagyobb kérdés azonban kétségkívül az, hogy Neymar milyen állapotban lesz és egyáltalán számol-e vele Ancelotti - merthogy ez még nem eldöntött kérdés. A Santos támadója a napokban újabb térdműtéten esett át, és bár saját bevallása szerint mindenképpen szeretne ott lenni a világbajnokságon, a szövetségi kapitány taktikusan rendre megkerüli a beválogatására vonatkozó kérdéseket. A rend kedvéért: Neymar a brazil válogatott történetének legeredményesebb játékosa 79 góllal (Pelének „csak” 77 van), és minden vágya az, hogy végre világbajnoki címre vezesse hazáját. Kétségtelen, 33 évesen, ennyi sérüléssel maga mögött valószínűleg 2026-ban lenne erre az utolsó esélye.

A korábbi brazil szövetségi kapitány, a válogatottat 1999-ben Copa América-győzelemre vezető Vanderlei Luxemburgo határozott álláspontot képvisel a megosztó kérdésben, szerinte egyértelmű, hogy Neymarnak ott a helye a vb-n: „Ha én lennék a brazil válogatott kapitánya, akkor beszélnék Neymarral, és középre tenném, ahogy Mbappé is játszott a Real Madridban Ancelotti irányítása alatt, és Vini az egyik, Rodrygo pedig a másik oldalon lenne - érvelt a Globónak a brazíliai klubcsapataival öt Brasileirót is nyerő 73 éves tréner. - Neymar különb játékos, és ezt senki nem veheti el tőle. Szerintem negyven- vagy ötvenszázalékos teljesítményt nyújtva is sokkal jobb, mint azok, akiket most a válogatottban látunk. Pedig ezek a játékosok a csúcson vannak. Semmi bajom Vinícius Júniorral, de hány gólt is szerzett a válogatottban? Ez nagyon személyes döntés Ancelottitól, de azt hiszem, behívja majd Neymart. Majdnem száz százalékig biztos vagyok benne. Azért fogja behívni, mert tudja, hogy szüksége van Neymar intelligenciájára és tudására. Egy zseni megnyerheti Brazíliának a világbajnoki címet.”

A felsorolt játékosokon kívül is vannak még azért olyanok, akiktől sokat várhatnak a brazilok: Estevao a Chelsea-ben már többször bizonyította, hogy világklasszis lehet belőle, és a Real Madridtól távozó Endrick is kivirágzik talán a világbajnokság kezdetéig új csapatában, a Lyonban. Ancelotti egyik felfedezettje, a Lille-ben futballozó Alexsandro beállítása újítást és magassági erősítést jelenthet a védelemben, a kapuban pedig Alisson Becker a biztos pont, akárcsak a középpályán az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes Casemiro.

VB Esélyek és Történelmi Párhuzamok

Brazília nem került nehéz csoportba a 2026-os világbajnokságon, Skócia mellett Haiti és a torna egyik titkos esélyese, az Európában futballozó sztárokkal felálló Marokkó vár még a selecaóra a C jelű négyesben - azaz a továbbjutás kötelező. Ezzel minden bizonnyal nem is lesz gond, annál is kevésbé, mert a 2002-es vb-győzelem óta 2006-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is simán továbbjutott Brazília a csoportjából, a gondok az egyenes kieséses szakaszban kezdődtek. Ki hitte volna 2002-ben, amikor Cafú Jokohamában magasba emelte a Jules Rimet-kupát, hogy öt világbajnokság is eltelik úgy, hogy Brazília még csak döntőbe sem jut a világbajnokságon?

Márpedig ez történt, és arra, hogy 2026-ban megszakad a rossz sorozat, most sem a legjobbak az esélyek - legalábbis az Opta szuperszámítógépe szerint semmiképp. Az esélyességi rangsorban ugyanis Spanyolország, Franciaország, Anglia, Argentína, Németország és Portugália is megelőzi az ötszörös világbajnokot.

Ami viszont optimizmust ébreszthet a brazilokban, hogy 1970 után is épp öt világbajnokság telt el brazil elsőség nélkül, mígnem a hatodik 1994-ben meghozta a várva várt aranyat. Mégpedig az Egyesült Államokban, amely Kanada és Mexikó mellett most is otthont ad majd a világbajnokságnak. És ha már 1994: Ancelotti akkor az olasz szövetségi kapitány Arrigo Sacchi segítőjeként tevékenykedett, és emlékezetes, hogy egészen a pasadenai döntőig meneteltek.

Az 1994-es világbajnok csapat kapitánya, Carlos Dunga nagy idők nagy tanújaként már kimondottan bizakodóan beszélt a válogatott esélyeiről: „Minden vita lezárult, most már nyugodtan dolgozhatunk - mondta Dunga, aki 2010-ben szövetségi kapitányként is megpróbált világbajnok lenni, de Hollandia ellen egy peches meccsen a negyeddöntőben elbukott az odáig vezető úton. - A játékosok jók és jól is teljesítenek. A brazil iskola nagyszerű iskola, Ancelottinak pedig nagy tapasztalata van. Most már csak a játékosokon múlik, hogy a gyakorlatba is átültetik-e azt, amin dolgoznak. Brazília mindig jó eredményt ért el, amikor esélytelenebbként érkezett egy tornára. A kritika normális a brazil labdarúgásban, a játékosoknak tudniuk kell, hogyan kezeljék az ilyesmit. És nekünk szurkolnunk kell; huszonnégy év telt el azóta, hogy megnyertük volna a világbajnokságot, és most ismét az Egyesült Államokban leszünk.”

Az Olasz Labdarúgás Hanyatlása Ancelotti Szemével

A Real Madrid korábbi sikeredzője, a nyári világbajnokságon a brazil válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedő Carlo Ancelotti a legutóbbi interjújában felfedte az olasz labdarúgás legégetőbb problémáit: „Az olasz futball elveszítette azt a fundamentális elemet, ami mindig is a védjegye volt: a védekezést.”

„Ez az alapja mindennek. Ma azt látom, hogy az olasz csapatok és a válogatott is küzdenek ezzel a hiányossággal. Sürgősen vissza kell nyernünk a védőinket, mert ők jelentik a stabilitást” - jelentette ki a rutinos edzőlegenda. Ancelotti szerint az olasz szakma elhanyagolta azt, amiben évtizedekig a világ legjobbja volt: a védők képzését és a taktikai fegyelmet. Emellett a szakember rámutatott, hogy a modern képzés során túl sokat foglalkoznak a labdakihozatallal és a támadó szellemű játékkal, miközben az alapvető ”pusztító” munka háttérbe szorul.

Ezen felül Ancelotti nemcsak a taktikai, hanem a fizikai különbségekre is felhívta a figyelmet. Úgy látja, a Serie A és az olasz válogatott sebessége elmarad az európai elittől: "Hiányzik az a tempó és intenzitás, ami ma elengedhetetlen a legmagasabb szinten. A futball ma már sokkal gyorsabb, és ha nem tudod felvenni ezt a ritmust, lemaradsz. Olaszországban a játék néha túl lassúvá, túl kiszámíthatóvá válik" - fogalmazott.

„A futball nem csak arról szól, hogy több gólt lőjünk, mint az ellenfél. Az egyensúlyról szól. Ha nincs meg a védelmi stabilitásod, akkor hiába van jó támadósorod, nem fogsz trófeákat nyerni. Ez egy olyan fundamentum, amit az olasz iskola az utóbbi években elfelejtett" - tette hozzá a 66 éves szakember.

Az olasz futball vitathatatlan válaszúthoz érkezett. A sorozatban harmadszor elszalasztott világbajnokság nem csupán sportszakmai kudarc, hanem nemzeti tragédia egy olyan országban, ahol a futball a mindennapi élet szerves része. A következő vezetésnek így nemcsak egy ütőképes csapatot kell összeraknia, hanem vissza kell nyernie a nép labdarúgásba vetett hitét is.

tags: #olasz #brazil #meccs

Népszerű bejegyzések:

• Nike labdák teljesítménye
• Robotika jövője és a LEGO® League
• Információk a Pelikan Szlavati csapatáról
• tudj meg többet Neymar és a Barcelona vitatott szerződéséről
• Tóth Vencel és Nagy Miklós, a játékvezetés kiemelkedő alakjai