Az olasz labdarúgás dilemmái: a Serie C-től az utánpótlásig

Az olasz válogatott történelmi mélypontja mellett a helyi futball hátországában is rendkívül nehéz a fennmaradás. Az olasz futball évtizedek óta küzd strukturális problémákkal, amelyek a nemzeti csapat teljesítményétől a klubok gazdasági fenntarthatóságáig, az utánpótlás-neveléstől az infrastruktúra elavultságáig terjednek. Ez az elemzés az olasz labdarúgás legégetőbb kihívásait és a lehetséges válaszokat járja körül, a legmélyebb szintektől a legfelsőbb osztályig.

A Serie C - az olasz futball tüdeje a túlélésért küzd

Úgy tartják, a Serie A a kirakat, a Serie B a raktár, viszont a Serie C az egész rendszer tüdeje. Ha ez a tüdő nem kap levegőt, az egész olasz futballszervezet összeomlik. Az olasz harmadosztály - egyelőre - a folyamatos válságok és a fojtogató gazdasági környezet ellenére is képes megőrizni integritását és közösségformáló erejét. A Tutto C legutóbbi elemzése „A Serie C meghajlik, de nem törik meg” címmel jelent meg, amely részletesen is ismertette az olasz harmadosztályú bajnokságra nehezedő kihívásokat, és a különböző problémákra adott válaszokat. A Serie C nem csupán a túlélésről szól, hanem az olasz álom helyszíne is: ez az a szint, ahol a semmiből érkező tehetségek - a modern akadémiai rendszeren kívül rekedt ’nyers gyémántok’ - még utat törhetnek maguknak a csúcs felé, ahogyan azt például a Juventus olasz válogatott hátvédje, Federico Gatti esete bizonyította.

Gazdasági fenntarthatóság

A Serie C legnagyobb strukturális problémája a bevételek és a kiadások közötti hatalmas, szinte áthidalhatatlan szakadék. Míg a Serie A-ban a televíziós jogdíjak milliárdos tételek, a harmadosztályban ezek az összegek gyakran még a klubok alapvető rezsiköltségeit sem fedezik. A csapatok valóságos tragédiája, hogy miközben amatőr szintű bevételekből gazdálkodnak, a törvény előtt teljes körű profi szervezetként felelnek, ami az olasz adórendszer és a szigorú járulékfizetési szabályok mellett szinte garantálja a veszteséget. A legtöbb klubnak így sokszor alternatív utakat kell keresnie a fennmaradáshoz.

Az olasz szövetség pénzügyi ellenőrző szerve, a Covisoc, az utóbbi években kíméletlen szigort alkalmaz. Egyetlen késedelmes járulékfizetés, egy elkésett adóigazolás vagy a bankgarancia hiánya azonnali pontlevonást, később kizárást vonhat maga után. Ez a szigor ugyan tisztítja a piacot és kiszűri a kalandorokat, de sok patinás, nagy múltú klubot taszított már a szakadékba, mivel a bürokratikus elvárások sok esetben összeegyeztethetetlenek a piaci realitásokkal. Emlékezhetünk rá, hogy az elmúlt években csak a legismertebb csapatok közül a Parma, a Palermo, a Bari vagy éppen a Reggina is kénytelen volt a Serie D-ből újrakezdeni a működését, de a jelenlegi szezonban is több olyan csapatot találunk, amely nem tudta befejezni a bajnokságot vagy jelentős pontlevonással sújtották, mint például a szintén szebb napokat is megélt Triestinát.

Olaszországban a legtöbb klub máig egyfajta „szerelemprojektként” működik. Helyi vállalkozók, iparosok és tehetős lokálpatrióták saját magánvagyonukból foltozzák a költségvetési lyukakat. Ez a modell azonban rendkívül sérülékeny: amint a tulajdonos fő üzleti tevékenysége meggyengül, a klub azonnal csőd közeli állapotba kerül. A hosszú távú cél egy olyan liga létrehozása lenne, ahol a jegybevételek, a helyi szponzoráció és a játékoseladásokból származó transzferbevételek tartják fenn a működést, de ettől a valóságtól a legtöbb egyesület elképesztően távol áll.

Modernizáció és a rájátszás ereje

Matteo Marani elnök vezetése alatt a Serie C elindult a modernizáció útján. A cél a digitalizáció és a marketingbevételek maximalizálása, de a szerkezet még mindig nehézkes. A három csoportra osztott, összesen 60 csapatot számláló liga fenntartása logisztikai és szervezési szempontból is hatalmas kihívás.

Külön említést érdemel a déli, C csoport, amelyet a szakma évek óta csak „darálóként” emleget. Olyan csapatok versenyeznek itt ebben a szezonban, mint a már biztos feljutó Benevento, valamint a Catania, a Salernitana, a Crotone, a Foggia, a Casertana vagy a pontlevonással büntetett Trapani. Ezek a csapatok rendre nagy stadionokban, fanatikus szurkolótáborok, sok esetben 15-20 ezer néző előtt játszanak. Ezáltal itt a legnagyobb a szurkolói nyomás, itt a legforróbb a hangulat, de itt a legnehezebb a gazdasági túlélés is a távolságok, az utazási költségek és az infrastruktúra elavultsága miatt.

A liga „aranytojást tojó tyúkja” vitathatatlanul a play-off rendszere. A szezon végi rájátszásban 28 csapat vesz részt, a párharcok egyenes kieséses rendszerben zajlanak. Ezek a mérkőzések mindig elképesztő nézettséget és telt házas stadionokat garantálnak, kis túlzással egyes csapatok akár két-három hazai play-off-mérkőzéssel többet kaszálhatnak, mint az alapszakasz teljes egészében. Ez az a pont, ahol a Serie C bebizonyítja, hogy képes eladható, izgalmas és drámai terméket generálni. A jövőbeli reformok egyik iránya éppen az, hogy ezt a formátumot még inkább a televíziós közvetítések igényeihez szabják, növelve ezzel az egyesületek bevételeit.

Mindezek ellenére a Serie C-t nem szabad és nem is lehet pusztán pénzügyi mutatók alapján megítélni. Ezek a klubok sokkal többet jelentenek egy sportegyesületnél: közösségi csomópontok. Sok olasz kisvárosban a helyi labdarúgócsapat az egyetlen olyan intézmény, amely képes generációkat összekötni, tömegeket megmozgatni és kollektív identitást adni az embereknek, így mindenképpen szükség van rájuk. Amikor viszont a nehézségek ellenére „nem törik meg”, az erőt és reményt ad a helyi közösségnek. Az olasz harmadosztály ellenállóképessége valójában az olasz nép életerejét tükrözi: a bürokrácia, a válságok és a pénztelenség ellenére is mindig találnak módot a talpra állásra. A Serie C jövője a fenntartható gazdasági fejlődés és a tradicionális értékek közötti kényes egyensúlyon múlik. Ahogy a Tutto C írása sugallja: a liga hajlik a szélben, olykor recseg a terhelés alatt, de a gyökerei olyan mélyre nyúlnak az olasz kultúrában és történelemben, hogy a teljes összeomlás szinte elképzelhetetlen.

A második csapatok dilemmája: identitás vagy fejlődés?

A Serie C jelenlegi legforróbb vitája a nagy klubok „második csapatainak” jelenléte. Jelenleg a Juventus, az Inter és az Atalanta tartalékcsapata szerepel a bajnokságban (a Milan Futuro tavaly kiesett), ami alapjaiban írja át a bajnokság dinamikáját.

Szakmai szempontból ezek a csapatok egyértelműen emelik a színvonalat. Modern edzésmódszereket, taktikai fegyelmet és olyan nemzetközi szintű tehetségeket hoznak a ligába, akik később a felnőtt válogatott gerincét alkothatják. A liga vezetése számára ezek a projektek stabilitást és kiszámítható bevételt jelentenek, valamint növelik a bajnokság globális láthatóságát. Ráadásul a második csapatok profik közti versenyeztetése számos nyugat-európai országban már évtizedek óta bevett gyakorlat, az olaszok csak az elmúlt években csatlakoztak a trendhez.

Ugyanakkor a szurkolók és a kisebb vidéki klubok vezetői attól tartanak, hogy a Serie C elveszíti az identitását. Egy több tízezer fős város csapata, amely évszázados rivalizálásokon edződött, nehezen fogadja el, hogy egy olyan „B-csapat” ellen kell élet-halál harcot vívnia, amelynek nincs saját szurkolótábora, nincsenek ultrái, és csak egyfajta kísérleti laboratóriumként funkcionál a nagyok számára. A kihívás az egyensúly megtalálása: integrálni kell az innovációt úgy, hogy közben ne öljék meg az olasz kisvárosi foci semmivel sem pótolható varázsát.

A fiatal tehetségek útja: akadályok és lehetőségek

Ha az olasz foci kapcsán kellene mondani néhány állítást, amit az emberek mondhattak róla, két dolog biztosan felkerülne a listára: hogy defenzívek (CATENACCIO!!!), és hogy nem bíznak a fiatalokban. Miközben Max Allegri corto musója még úgy-ahogy eldöcög, azt ma már nem lehet általánosságban kijelenteni, hogy az olaszok a védekezésre fókuszálnak. Gian Piero Gasperini defenzív lenne? Hát Simone Inzaghi? Esetleg Roberto De Zerbi? Bizonyos kulturális jellegzetességek kétségtelenül megmaradtak, de ma már sokkal sokszínűbb taktikailag a calcio, hogy be lehessen skatulyázni. De ami a másik részt illeti, a fiatalok beépítésével kapcsolatos negatív sztereotípiák nagyon is valósak.

Adatok a fiatalok szerepéről

A CIES 2025 novemberi adatai alapján a Serie A-ban a játékpercek mindössze 1.9%-át kapták a hazai U21-es játékosok, ami a vizsgált bajnokságok között a második legalacsonyabb arány volt. A Premier League-ben 2.4%, a Bundesligában 3.4%, a La Ligában 4%, a Ligue 1-ben pedig 7.8% volt ez az adat. Jelenleg 40 olyan játékos szerepel az öt európai topliga valamelyikében, aki a Barcelona akadémiáján nevelkedett, amivel a katalánok állnak a lista élén. Őket a Real Madrid követi 35-tel, a harmadik helyet pedig a PSG foglalja el 31-gyel. Az olasz csapatok közül a Juventus áll a legjobban (17), az Intert (16) és a Milant és a Romát (14) megelőzve, de közülük csak kilencen játszanak a nevelőklubjuknál.

Akadémiák által nevelt játékosok a top 5 ligában (2025 november)

ÖSSZEHASONLÍTÁSKÉPP: A BARCELONA KERETÉBEN JELENLEG 10 LA MASIA-NÖVENDÉK TALÁLHATÓ, A REAL MADRID KERETÉBEN PEDIG 6 EGYKORI LA FÁBRICA-JÁTÉKOS VAN.

Érdemes azt is megvizsgálni, mit mutatnak a hosszabb távú vizsgálatok. Az Opta 2008 és 2025 közötti adataiból például az derül ki, hogy a teljes játékidő 8.4%-át kapták U22-es futballisták a Serie A-ban, ami nem lóg ki a nemzetközi összevetésből. A topligák közül a Premier League végzett a lista alján 8.1-gyel, a La Ligában 9.2% volt az átlag, a Bundesligában pedig 13%. A Ligue 1 mindenkit megelőzve 14.8%-os átlagot produkált. De mit jelent ez a gyakorlatban? Talán azt, hogy Olaszországban sem mindig szorulnak háttérbe a fiatalok, a saját nevelésű játékosok beépítésével azonban hadilábon állnak a csapatok. Egészen megdöbbentő adat, de a Serie A-ban futballozó játékosoknak mindössze 36%-a olasz, ennél nagyobb arányban csak a Premier League-ben futballoznak légiósok (31-69). A helyzetet csak tovább súlyosbítja, hogy 39 alkalommal a topcsapatok küldték ki a legidősebb kezdőtizenegyet (minden esetben minimum 29 átlagéletkorral) a Serie A 2022-23-as szezonjában, sokszor holtversenyben. Míg egyedül a Milan és a Roma állt ki egyszer-egyszer a legfiatalabb kezdővel a bajnokságban egy adott fordulóban - derül ki a Transfermarkt adataiból.

A Capello-paradoxon és a játék öröme

Még érdekesebb kérdés, miért nem működik az olaszok utánpótlása. Fabio Capello több alkalommal kifejtette, mennyire károsnak tartja a labdarúgásra - és azon belül az olasz labdarúgásra - nézve a Guardiola-iskola térnyerését. Szerinte az történt, hogy az utánpótlásakadémiák is szolgaian lemásolták a katalán elképzeléseit, ahelyett, hogy arra összpontosítottak volna, ami a feladatuk: a fiatalok képzésére. "Ha az akadémiákon a kreativitás helyett azt kéred a gyerekektől, hogy sablonok szerint játszanak, tartsák a labdát, és a kapust is vonják be a játékba, mégis hova akarunk eljutni? Kimondom: mi a guardiolizmus legrosszabb részét vettük át. A középpályásaink nem törnek kapura, miközben mások mennek előre, és olyan sebességgel játszanak, amiről mi csak álmodozunk. Ezt a Bajnokok Ligája döntője is megmutatta."

Capello úgy látja, hogy meg kell változtatni a szemléletet az utánpótlásban, mert nem a fiatalok lettek tehetségtelenebbek, hanem a módszertani hiányosságok vetik vissza az olasz futball fejlődését. Ezt az állítást alátámasztja, hogy más labdás játékokban - elég csak a teniszre gondolni, ahol ugrásszerű fejlődést értek el az olaszok - hatékonyan működnek a korábban végrehajtott reformok. Erről a jelenségről írt Francesco Quaranta a Milan korábbi utánpótlásigazgatójának, Filippo Gallinak az oldalán. A Játék nélkül nincs futball című cikkében hosszasan érvelt amellett, miért alapvetően hibás az a felfogás, hogy tanítani akarják a focit, ahelyett, hogy a gyerekek organikus módon, saját maguk fedeznék fel a játékot. Ez ugyanis épp azt a kreativitást gátolja meg, ami kiemeli az átlagból a zseniális játékosokat. Quaranta szerint a modern labdarúgás hasonló problémákkal küzd, mint a közoktatás: a fiatalokat olyan helyzetekre készítik fel, amikkel a való életben (vagy épp a focipályán) szinte sosem találkoznak. Az oktatás során nem veszik figyelembe, hogy a valóság folyamatosan változik, helyette egy-egy specifikus feladatra összpontosítanak, a kreativitás igénye nélkül.

„Az, hogy a szabad játékot lecserélték az irányított játékra (a modern metódusokra), a gyerekkor totális megtervezéséhez vezettek. A gyerekeket megfosztották a szabadságuktól, a kreativitásuktól, az önálló tanulásra való képességüktől, épp úgy, ahogy a modern világ megfosztotta a felnőtteket az álmoktól és az illúzióktól a fogyasztás és a piaci törvények kielégítéséért.”

VAN MÉG EGY NAGYON FONTOS MONDATA A CIKKNEK: A MÓDSZERTANNAK KELL A GYEREKEKET SZOLGÁLNIA, ÉS NEM A GYEREKEKNEK A MÓDSZERTANT. Quaranta elmélete szerint 12-13 éves korig arra kellene összpontosítani, hogy a gyerekek minél jobban megtanuljanak focizni, elsajátítsák a technikai alapokat és a folyamatosan változó környezethez való alkalmazkodás képességét. Ehhez a közös játék a leghatékonyabb út, a társaktól és a (futball)környezettől elszakított, kontextusától megfosztott gyakorlatok nem vezetnek eredményre.

A képzési rendszer hiányosságai és a B-csapatok szerepe

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az olasz futballpiramisnak van egy alapvető hiányossága. Az olasz utánpótlásnak a Primavera a legmagasabb szintje, ahol az U20-as korú játékosok szerepelnek; innen viszont egyből a felnőttek között találják magukat. Mivel a legtöbb klub nem rendelkezik B-csapattal, ezért a még nem élvonalszintű játékosokat általában a Serie B-be, vagy a Serie C-be adják kölcsön. A kölcsönadás azonban nem a legjobb módja egy fiatal játékos fejlesztésének, mivel kikerül az irányítás a klub kezéből. Ez nem csak a szakmai munka terén jelenthet nagy különbséget (ideális esetben persze figyelembe veszik, milyen stílusban játszik a másik csapat), de a játékpercekre is hatással lehet. Mégis miért részesítenék előnyben azt a játékost, aki a kölcsön lejártával visszatér az anyaklubjához?

Olaszországban a Juventus volt az első klub, amelyik csapatot indított az olasz harmadosztályban, de erre is 2018-ig kellett várni. Pár évvel később az Atalanta is csatlakozott, tavaly a Milan építette fel a saját U23-as keretét (egyből kiestek a Serie C-ből), a mostani szezonban pedig már az Inter is csatlakozott közéjük. Hosszú távon ez mindenképpen segíthet az olasz fiatalok fejlesztésében. A tanulmányok nem meglepő módon arra a következtetésre jutottak, hogy a fiatalok beépítése sokkal könnyebben megy, ha az A-csapat előtt már játszottak valahol felnőtt szinten. Mivel egy B-csapatnál nincs, vagy legalábbis kisebb az eredménykényszer, és a klubok a saját rendszerükben adagolhatják a játékperceket, lényegesen hatékonyabb ez a modell, mint amikor ide-oda pakolgatják a másodosztálybeli klubokhoz a játékosokat.

Nemrég Zlatan Ibrahimović adott egy interjút, amelyben élesen kritizálta az olasz utánpótlásrendszert. Szerinte ugyanis az eredménykényszer jelensége már a korosztályos csapatoknál megfigyelhető, és az edzők azoknak a játékosoknak szavaznak nagyobb bizalmat, akik érettebbek fizikálisan, így viszont a későn érők sokszor lemorzsolódnak. „Az olasz kultúra eredményközpontú. Az utánpótlásedzők is azt mondják: »nyerni akarok, ezért azt teszem a csapatba, aki előrébb tart. Lehet, hogy egy másik játékosban nagyobb lenne a potenciál, de azzal fogok játszani, aki előrébb tart, mert vele nagyobb eséllyel fogok nyerni.« Mi ezzel leszámoltunk a Milannál. Megváltoztattuk a filozófiát, mert szeretnénk elég időt biztosítani az edzőknek.” Lehet, hogy Ibrahimović elsősorban azért beszélt a türelemről és az eredmények másodlagosságáról, mert tavaly csúnyán felsült a Milan Futuro a Serie C-ben, és az sem garantált, hogy egyből visszajut a harmadosztályba. Maga a gondolatmenet azonban helytálló: az utánpótlásban az eredményesség másodlagos, a fókuszt a fiatalok fejlesztésére kell helyezni, ami nem mindig garantált Olaszországban.

A korábban már említett Filippo Galli maga is több cikket szentelt az olasz utánpótlás problémáinak. 2023-ban például arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy az utánpótláscsapatokban is folyamatosan nő a külföldiek aránya; volt olyan Primavera-találkozó, ahol az egyik oldalon nyolc, a másik oldalon pedig tizenegy (!) légiós szerepelt, és csekély részük rendelkezett olasz útlevéllel is. Galli szerint a jelenség részben annak köszönhető, hogy ez a költséghatékonyabb megoldás a klubok számára. A megfigyelői hálózat működtetése, az edzők fizetése, valamint az edzéslehetőség biztosítása komoly költségekkel jár.

Az utolsó - legalábbis legutóbbi - olasz aranygeneráció egy olyan korszakban nőtt fel, amelyben a mecénások zsákszámra öntötték a pénzt a calcióba, és némi túlzással azt igazoltak le, akit csak akartak. Ha egy lényegesen kompetitívebb környezetben is megoldott volt az utánpótlás kérdése, akkor nem lehet elégséges magyarázat pusztán a kulturális szokásokra visszavezetni a fiatalok feltűnő hiányát. KELL LENNIE EGY MINŐSÉGI KORLÁTNAK IS. Erről 2025 januárjában a Gazzetta is megkérdezte Wojciech Szczęsnyt, aki a Juventus után - egy rövidre sikerült visszavonulással - a Barcelonához szerződött, így első kézből tapasztalhatta meg a különbségeket. A lengyel kapusnak az tűnt fel leginkább, hogy a spanyol utánpótlásrendszerből kikerülő játékosok sokkal közelebb voltak a felnőttek szintjéhez, mint az olaszok. "Olaszországban is sokat változott a helyzet az előző években. Nézzük csak meg Yildizt: kivételes tehetség, de bátor döntés volt nekiadni a 10-es mezt. Azt is el kell ismernem, hogy itt annyira jók a fiatalok, hogy könnyű nekik lehetőséget adni. Nem tudom, hogy a különbség a menedzsmentben vagy a minőségben rejlik, de Spanyolországban a 16-17 éves játékosok már elég érettek a felnőtt csapathoz."

Hasonló húrokat pengetett meg Davide Frattesi is 2024 környékén. Az Inter futballistája a Roma akadémiáján nevelkedett, de nem játszott a felnőtteknél, és a Sassuolóban is csak három Serie B-ben eltöltött szezon után kapott lehetőséget. Frattesi egy interjúban arról beszélt, hogy jót tett neki a másodosztály, 17-18 évesen - közvetlenül a Primavera-bajnokság után - még nem állt készen a Serie A-ra. "Túl nagy a szintkülönbség a Primavera és a Serie A között, egészen más az U20-as bajnokság intenzitása. Amikor felkerülsz a nagyokhoz, azt gondolod, hogy tudsz már focizni, de a legelső edzésen kiderül, hogy egy másik sportot űztél" - fogalmazott. "Szükségem volt a Serie B-re. Olaszországban sokszor beszélnek a tapasztalat hiányáról, és ha nem játszol, sosem szerzed meg.” Több bátorság kell a fiatalok bevetéséhez, de közben a fiataloknak is ki kell lépniük a primaverás komfortzónából.

Gazdasági valóság és infrastruktúra: Az olasz futball Achilles-sarka

Mindent elmond a mai olasz válogatottról, amikor Bosznia-Hercegovina legyűrte Walest a világbajnoki pótselejtező első körében, a csapat néhány játékosa a levegőbe csapott örömében. A közösségi médiában terjedő videót sokan a tiszteletlenség jeleként értelmezték, pedig sokkal több volt benne: egy zsigeri, ösztönös reakció volt, amit amúgy nem a nyilvánosságnak szántak. Ez az őszinte pillanat, amivel kiderült, hogy a klasszisokkal felálló olasz válogatott tagjai úgy érezték, nem mindegy, hogy Walesszel vagy Boszniával játszanak, az egész világnak megmutatta, mennyire sebezhetőek valójában. Erre mondta azt Edin Džeko nagyon találóan, hogy: ”Nem tudom, miért kellene Olaszországnak tartania Walestől vagy Boszniától. Ha tartanak Walestől, valami nyilvánvalóan nincs rendben.” Utóbbi akár az olasz labdarúgás előző két évtizedének tételmondata is lehetne. A helyzet valószínűleg nem annyira rossz, hogy zsinórban három világbajnokságról lemaradjon Olaszország, a pofonok mégis nagyon jó helyre mentek, a szükséges strukturális átalakításokat ugyanis sem 2018, sem 2022 után nem sikerült végrehajtani. Az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke, Gabriel Gravina most sem sietett vállalni a felelősséget.

„Megértem a lemondásomat követelő felszólításokat. Hozzászoktam már, a döntést azonban a szövetségi tanács ülésén fogják meghozni, ahol minden szempontot figyelembe veszünk. Ugyanakkor a politikának is el kell gondolkodnia ezen, de én csak azt tapasztalom, hogy fokozzák a nyomást a lemondásomért. Olyan intézkedéseket szeretnék, amelyek segítik a fejlődésünket.” A mostani szabályozás miatt nem tudunk meghozni bizonyos döntéseket. Nyilvánvalóan megrekedtünk.

Csak azzal meg lehetne tölteni egy egész cikket, hogy milyen külső tényezők hátráltatják az olasz futball fejlődését. Az elavult infrastruktúra, a befektetéseket korlátozó szabályozások, és azok együttes következményei (a klubok jó része hiába szeretne saját stadiont építeni, a bürokrácia miatt nem tud), valamint a kalózkodás térnyerése mind hozzájárul az olasz futball kivéreztetéséhez. Gravina védekezése azonban olyan, mintha egy politikus az összeomló egészségügyi rendszer kapcsán azzal védekezne, hogy amúgy a vasúti infrastruktúra is romokban hever, foglalkozzanak már kicsit azzal is. Kétségtelen, hogy a bürokrácia inkább akadályozta, minthogy segítette volna a labdarúgás fejlődését, ám az elmaradt reformok miatt a szövetségnek kell magyarázkodnia.

Évek óta láthatja mindenki, hogy az utánpótlás - hiába szerepelnek szépen a válogatottak a korosztályos tornákon - nem működik megfelelően, mégsem tettek érdemi lépéseket a megoldás érdekében. A probléma sokrétű, de egy olyan országnak, amelyik él-hal a fociért, és hosszú évtizedekre visszamenő tudással rendelkezik, nem jelenthet megoldhatatlan feladatot. Nem jó fiatal (olasz) futballistának lenni Olaszországban.

A klubok anyagi helyzete és a stadionok állapota

Az Inter a 2021-es bajnoki cím óta komoly pénzügyi gondokkal küzd, akkor 245 millió eurós veszteséget regisztráltak a klubnál, hiszen a tulajdonosvállalat, a Suning működését a Covid-19 kifejezetten negatívan érintette, mivel csökkent az ingatlankereslet. Ez a deficit rekordnak számít a Serie A történelmében. Az ekkor felvett 275 millió eurós kölcsön visszafizetési határideje 2024, ebből kifolyólag nem csoda, hogy az átigazolási piacon sem aktív a klub. Ugyanez elmondható az AS Romáról, amelyre szintén szigorú FFP-szabályozások érvényesek. Míg a Juventus egy hasonlóan csendes téli átigazolási időszakot zárt, hála az átigazolási botrányanak, amelynek végén az FIGC eltiltotta az Öreg Hölgy vezérkarának nagy részét.

„30-40-50 évnyi lemaradásunk van a többi topbajnoksághoz képest, de Olaszországban senki nem beszél a stadionokról és az edzőközpontokról - hangzott Maurizio Sarri kifakadása. - Ha sóhajtozok a pályák állapotát illetően, akkor mindig azt a választ kapom, hogy panaszkodom.” Sarri nemhiába beszélt általánosságban, merthogy az 1990-es olaszországi világbajnokságra felújított stadionok nagy részén nem végeztek azóta újabb renoválást. Ez alól kivételt képez a Juventus, az Atalanta és az Udinese hazai pályája. Az Allianz Stadion 2011-ben nyitotta meg kapuit, a Gewiss Stadion 2020 októberére pedig átesett egy kisebb ráncfelvarráson. Udinében a tudatos klubmenedzselésnek köszönhetően egy világszínvonalú arénában harcoltak az idény nagy részében az EKL-helyezésért Gerard Deulofeuék. „Ha alaposan szemügyre vesszük a Dacia Arénát, rögtön látszódik, hogy milyen remek létesítmény, és nagy mértékben segít megváltoztatni a Serie A megítélését - mondta Anna Guarnerio, a Serie A nemzetközi közvetítésjogi igazgatója. - Igaz, kevés ehhez hasonló stadionnak ad otthont Olaszország. A fent említett csapatokon kívül egyedül a Sassuolónak van saját tulajdonában a hazai pályája, így közel sem olyan egyszerű a renoválás a többi együttes számára. Mindenesetre az olasz klubok általános pénzügyi helyzete sem könnyíti meg az edzőközpontok.

Nagy múltú klubok a másodosztályban

Nem jó hatással van a Serie A nívójára az elmúlt években megfigyelhető folyamat, mégpedig az, hogy sorozatban esnek ki nagy múltú klubok a másodosztályba. A Genoa (kilenc Scudetto, egy Coppa Italia), a Parma (két UEFA-kupa, három Coppa Italia) és a Cagliari (egy Scudetto) vitrinjében együttvéve 16 neves trófea tanyázik a Serie B-ben. Sőt, nyugodt szívvel szintén odasorolhatjuk a nagy hiányzók közé a Palermót, mely a 2010-es években a Calcio élcsapatának számított. Az egyszeres olasz bajnok (Mancinivel és Gianluca Viallival a soraiban), egyúttal egyszeres KEK-, és négyszeres Coppa Italia-győztes Sampdoriától viszont hivatalosan búcsút vett az olasz liga. Az ugyancsak bajnoki aranyérmes Hellas Verona pedig cikkünk készültekor a 18., kiesést jelentő pozíciót foglalta el. Ráadásul a Speziának jobb az egymás elleni mérlege a Veronával szemben, ezért egy körrel a vége előtt nincs a saját kezükben a sárga-kékek sorsa. Van abban valamiféle báj, ha látunk olyan hősies feltámadásokat, mint amilyet bemutatott a Salernitana a 2021-22-es idényben, és egy ötmeccses veretlenségi szériával kiharcolta a bennmaradást. Vagy ahogyan a két nigériai, Cyriel Dessers és David Okereke vezérletével tisztességesen helytállt a Cremonese.

Az olasz futball jövője a nemzetközi porondon és a médiában

Hat olasz csapat élte meg az európai kupatavaszt, három pedig finalista is lett; a kép ugyanakkor csalóka, hála a (fiatal) olasz játékosok rossz arányának a Serie A-ban, a megannyi korszerűtlen stadionnak, illetve a sokasodó nagy múltú kluboknak, amelyek a másodosztályban szerepelnek. „Ha a 33 olasz játékos szerepelne a BL-negyeddöntőjébe jutó három csapatban, akkor beszélhetnénk az olasz futball újjászületéséről - fakadt ki Roberto Mancini a márciusi válogatott szünetben. - De sajnos nem ez a helyzet, mert még feleennyi sincs.” Az olasz szövetségi kapitánynak ebben teljes mértékben igaza volt. Ám az egész Serie A-ra jellemző, hogy az olasz spílerek nemigen jutnak szóhoz. „Ez óriási probléma!” - reagált Mancini arra az állításra, miszerint a 26. fordulóban összesen 33,8% volt az olasz játékosok játékperceinek az aránya. Ennek következményét támasztják alá a Football Benchmark 2023-as adatai.

Mancini szűk választási lehetőségeit mi sem érzékelteti jobban, mint a csatárposzt kérdése. Ciro Immobile már nem az első sérülését szenvedte el a szezonban. Giacomo Raspadori jórészt padozott, ha Victor Osimhen egészséges volt, a másik volt sassuolós Gianluca Scamacca pedig nem találta meg egyelőre a helyét a Premier League-ben. Ennek okán márciusban behívót kapott a bő keretbe az FCSB-s Andrea Compagno, aki 2022-ben minden olasz labdarúgónál többször zörgette meg a hálót. (Szám szerint 23-szor, eggyel több alkalommal, mint Ciro Immobile). Bár az argentin - egy olasz nagyszülővel rendelkező - Mateo Retegui behívása még meghökkentőbbnek tűnt, pláne Mancini néhány évvel ezelőtti szavait felidézve. „Korábban úgy tartottam, hogy csak Olaszországban született játékosoknak kellene játszania az olasz válogatottban - magyarázta a szövetségi kapitány.

Mindezek ellenére a Serie A eltökélt célja, hogy méltó legyen ’90-es évekbeli önmagához, és csökkentse a szakadékot a többi elitbajnoksággal szemben. A Reuters információi szerint a Serie A vezérigazgatója, Luigi De Servio egy olyan jövőbeli forgatókönyvet vázolt fel a kluboknak, amely szerint 2030-ig megháromszorozódhatna a nemzetközi közvetítési jogokból befolyt összeg. Jóllehet a mai (olasz) futballról mindig kritikusan nyilatkozó Maurizio Sarri közel sem volt megelégedve az Inter-Lazio kezdési időpontjával. „Panaszkodunk, hogy a Premier League négyszer annyiért értékesíti a közvetítési jogokat, mint a Serie A, de tessék megnézni, hogy mi vasárnap 12:30-kor rendezzük a forduló rangadóját” - fakadt ki a Lazio menedzsere. Jóllehet minden külső tényező ellenére, a nemzetközi porondon egyedülállót alkotott a calcio. Az Inter tökéletes célfutballal az idei Bajnokok Ligája egyik legszívósabb ellenfelévé nőtte ki magát; José Mourinho pedig meghozta a győzelmi mentalitást Romába, Abrahamaék ezúttal az El-győzelemre hajtanak; míg a Fiorentina személyében - pont a Roma után - egy újabb olasz győztese lehete a Konferencia Ligának. Simone Inzaghi és Vincenzo Italiano mindezek mellett közel áll ahhoz, hogy az olasz edzői iskola hírnevét öregbítse.

Sport TV podcast és az olasz foci

Augusztus 16-án, kedden debütál a Sport TV új, hetente jelentkező, olasz labdarúgással foglalkozó podcastje, a Lega Favorita Takács Ritával, Méhes Gáborral és Kéri András Dániellel. Szinte minden napra jut friss tartalom a Sport TV podcast-felületein. A Sport TV évek óta élen jár a sportpodcastek terén. A portfólióhoz tartozik már hosszú ideje az NBA-vel foglalkozó, azóta már önálló tévéműsorként is funkcionáló Alley-oop, a labdarúgás eseményeit feldolgozó Lesen vagyunk, a kézilabda rejtelmeibe bepillantást nyújtó Kézivezérlés, az észak-amerikai profi baseball-liga híreit elemző Extra Inning, illetve a magyar és nemzetközi sportvilág történéseit „kibeszélő” Karanténcast. Ezekhez csatlakozik augusztus 16-án, kedden a Lega Favorita, amelyben az olasz labdarúgás, és benne elsősorban a Serie A lesz a téma. A podcast természetesen nem csak kedden lesz elérhető, de remekül illeszkedik az eddigi menetrendbe: Minden hétköznapra jut egy műsor: a Karanténcast, a Lega Favorita, a Kézivezérlés, az Extra Inning és a Lesen vagyunk, hétvégenként pedig az Alley-oop (előbb a tévében, majd podcastként) kerül fel a Sport TV podcast feedjeire.

„Nyugodtan mondhatjuk, hogy igazi sportfóliót építettünk podcastekből a Sport TV-nél. Műsoraink folyamatosan ott vannak a sport tematikájú podcastek hazai ranglistáin egész héten, a mostantól szinte minden nap jelentkező friss tartalom tovább erősíti ezt. Az olasz foci a szenvedély ligája, a Sport TV egyik legfontosabb tartalma, és nagyon nagy szüksége volt egy dedikált podcastre. Aki ezt hallgatja, ugyanúgy megnézheti a Nyerő Szériát és az élő közvetítéseket, ezek mellé kap majd egy jó adag pluszt, így lesz teljes az olasz foci körüli tartalom. Arra büszkék vagyunk, hogy három, ilyen „nagyágyú” is vállalta a szereplést, biztosak vagyunk benne, hogy ez még vonzóbbá teszi majd a műsort a hallgatók számára” - mondta az új podcast indításáról Szaniszló Csaba, az AMC Networks digitális projektjeinek vezetője.

A Lega Favorita nem véletlenül most indul, hiszen augusztus 13-án vette kezdetét a Serie A 2022-23-as szezonja. Elmondható, hogy az erőviszonyok ismeretében páratlanul izgalmas évad vár ránk, legalább négyesélyes a bajnoki cím. A címvédő Milan, a 2021-es bajnok Inter, az azt megelőzően zsinórban kilenc Scudettót begyűjtő Juventus és a komoly igazolásokat végrehajtó Roma szurkolói mind-mind bizakodnak, de Silvio Berlusconi is visszatért a Monza elnökeként a Serie A-ba, a Laziónak is komoly tervei vannak, és történhetnek még meglepetések is. Üdvözlünk az olasz foci világában! A Serie A híres a taktikai csatáiról és a kőkemény védelmeiről. Nálunk megtalálod a legfrissebb Serie A tippeket, legyen szó a milánói derbiről vagy a kiesés elleni rangadókról. A cikkben szereplő minden adat és információ a készítés pillanatában volt elérhető. Az azóta bekövetkező esetleges változásokért (pl. sérülések, eltiltások, időpontmódosítások stb.) felelősséget nem vállalunk. Az itt található tippek kizárólag javaslatok és előrejelzések, nem minősülnek garanciának vagy kötelező érvényű útmutatónak. A sportfogadás kockázattal jár, a végső döntés és a tippek felhasználása minden esetben az olvasó saját felelőssége. A szerencsejátékban való részvétel 18 éven aluliak számára tilos és büntetendő. A sportfogadás kockázatokkal jár, nem garantál jövedelmet, és a túlzásba vitt játék függőséghez vezethet. A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőség kialakulásához vezethet!

tags: #olasz #foci #elemzesek

Népszerű bejegyzések:

• A 2027-es Világbajnokság helyszínei és a Duna Aréna jövője
• Női vízilabda BL-visszavágó
• Magyar MMORPG játékosok statisztikái
• Az FTC bajnoki címeinek listája
• A balatonfüredi siker titka: Lelkes Gábor