A csehszlovák jégkorong emlékezete: Politika, passzió és ellenállás

A jéghoki már a kezdetektől fogva nagy népszerűségnek örvendett a csehek és a szlovákok körében. A játékosok elég magas szinten űzték - a két világháború között tartott nemzetközi bajnokságokon a csehszlovák válogatott rendszerint a dobogó valamelyik fokán végzett. Ezért korántsem véletlen, hogy a Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) a csapatsportok közül - a futball helyett - leginkább a jégkorongot preferálta. Ezt igyekezett ideológiai és propagandacélokra („imperialisták elleni harc”) felhasználni, de ugyanúgy reménykedtek a szocialista tábor tagjai közötti „baráti kapcsolatok” erősítésében is. Ennek egyik legfontosabb és leglátványosabb megnyilvánulása volt az 1969-es csehszlovák-szovjet jégkorongmérkőzés.

A csehszlovák társadalom a prágai tavasz leverése után a fegyveres harc helyett inkább a passzív ellenállást választotta. Ennek eszközei rendkívül széles skálán mozogtak: az állami ünnepségeken (például október 28-án, a Csehszlovák Köztársaság 50. évfordulóján) zajlott tüntetésektől kezdve, az üzemekben és a termelőszövetkezetekben szervezett sztrájkokon át, egészen az önégetésekig (Jan Palach és mások) bezárólag. Ezekből kifolyólag már a hatvanas évek közepétől egyre többször került sor incidensekre a két ország játékosai, illetve szurkolói között.

Az 1969-es világbajnokság és a feszült hangulat

A történelem iróniája, hogy a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) még a Varsói Szerződés 1968. augusztus 20-i megszállása előtt döntött úgy, hogy a jövő évi világbajnokság A-csoportja Prágában fog játszani. Ráadásul jelentősen változtattak a korábbi szabályokon: mostantól két ország válogatottja nem egyszer, hanem kétszer fog összecsapni a jégpályán. Mivel a CSKP nem tudta garantálni a „szovjet és más baráti népek” játékosainak/nézőinek testi épségét, ezért kérésükre az IIHF Stockholmba helyezte át a bajnokság helyszínét. Természetesen a svédek öröme korántsem volt felhőtlen. A hatóságok fejében megfordult, hogy a csehszlovák-szovjet mérkőzéseket a Johanneshov Aréna „zárt ajtói” mögött kellene lejátszani, és az egészet majd ingyen levetíteni a mozikban - ezt végül elvetették. A felfokozott hangulatot jól mutatta, hogy már hetekkel korábban elfogyott az összes belépőjegy.

Az első összecsapás és az előjelek

A március 21-i, 2-0-ás csehszlovák győzelem után még viszonylag nyugodt volt a légkör. A csehszlovák csapat látványosan nem nyújtott kezet a szovjetnek, de ezt a „gesztust” - az előzetes megbeszélések ellenére - nem vetítették le a csehszlovák televíziókban. Telegramok százai gratuláltak a játékosoknak, illetve az edzőknek: gyakorlatilag mindegyikben az szerepelt, hogy nem kell megnyerniük a bajnokságot, csak a szovjeteket tanítsák móresre. Ezzel párhuzamosan Csehszlovákiában szintén megünnepelték a diadalt, igaz, sokkal „szolidabb keretek” között, mint amennyire arra először sokan számítottak. A prágai Óváros téren körülbelül húszezren gyűltek össze, és más csehszlovák városokban is több ezren mentek ki az utcákra. Ugyanakkor ez a győzelem igencsak megalapozta a hangulatot a visszavágóra.

Korabeli beszámolók szerint a „csehszlovák oroszlánok” (egy a hátsó lábaira emelkedő, fehér, kétfarkú oroszlán a csehek címerállata) a nevükhöz méltóan küzdöttek: a következő napokban már másodszor legyőzték Kanadát (3:2), Finnországot (4:2) és az Egyesült Államokat (6:2). Ám mindenki a március 28-i mérkőzést várta, amikor a csehszlovákok ismét a szovjetekkel lépnek pályára.

A CSKP-ban érzékelték a feszült hangulatot, de a közelgő mérkőzés most leginkább az Alexander Dubček első titkár körül csoportosuló reformkommunisták körében szült komoly aggodalmakat. Ennek oka, hogy a meccs eredménye - függetlenül attól, hogy nyernek vagy veszítenek - egy egész országra kiterjedő megmozdulást generálhat. Amennyiben pedig emiatt a szovjet egységek/állampolgárok megtámadására és súlyos anyagi/emberi áldozatokkal járó összecsapásokra kerülne sor, akkor ezt a frakciót teszik felelőssé és kizárják őket a pártból. Például Dubček közeli szövetségese, Bohumil Šimon elnökségi KB-párttag még Martin Dzúr védelmi minisztert is felkereste, hogy a rendőrség mellett a hadsereget szintén helyezzék készültségbe, mert komoly zavargásokra lehet számítani.

A mindent eldöntő második mérkőzés

A március 28-i mérkőzés a szovjetek intenzív támadássorozatával kezdődött, de a csehszlovák védelem mindvégig tette a dolgát. A második harmadban viszont a szovjetek voltak sikeresebbek: Valerij Harlamov és Anatolij Firszov egyenlítettek. Több sem kellett a csehszlovákoknak, akik megvadult oroszlánokként harcoltak az utolsó harmadban, mindvégig védekezésre kényszerítették az ellenfelüket. Josef Horešovský messziről lőtt gólt, majd két perccel később Jaroslav Holíknak - kihasználva a szovjetek pillanatnyi zavarodottságát és a kapusuk kirohanását - sikerült beütnie a korongot a hálóba. Ugyan Alexander Ragulin az utolsó percekben szépített, de a mérkőzés végül 4-3-ra végződött.

Transzparensek is megjelentek a Johanneshov Stadionban. „Mi az oroszoktól nem félünk, a hokiban legyőzzük őket és megfizetünk nekik augusztusért” - olvasható a cseh nyelvű táblán.

A mérkőzések utáni tüntetések és a politikai következmények

Bár valóban figyelemreméltó volt, ahogyan Svédországban és más nyugat-európai államban piedesztálra emelték a csehszlovák válogatottat, ez mind eltörpült amellett, ami március 28-án éjjel a kelet-közép-európai országban történt. A mérkőzés alatt kihalt utcák és terek pár perc alatt megteltek nemcsak szurkolókkal, hanem olyanokkal is, akik életükben nem érdeklődtek a jégkorong iránt. Este tízkor körülbelül harmincezer ember gyűlt össze a prágai Vencel téren - mire a tömeg elindult már 150 ezer főből állt. Legtöbben a csehszlovák játékosokat/edzőket éltették vagy a meccs eredményét firkálták fel ablakokra, járművekre, utcakövekre. Nem maradtak el a párt- és szovjetellenes felhangok sem. Ám nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy az elégedetlenség más formában is megmutatkozzon.

Közel ötszázan gyülekeztek a szovjet nagykövetség előtt, de a rendőrség és az Állambiztonság (Státní bezpečnost/StB) közös erővel megakadályozta az épület megtámadását. Ezzel szemben a Vencel téren lévő szovjet Aeroflot (légitársaság) és Intoiurist (turisztikai) irodáknak már nem volt ilyen szerencséjük - betörték az ablakaikat, majd ezután több százan berohantak az üzletekbe. Amit nem tudtak elvinni, azt szétverték, utcára hányták és felgyújtották, ezzel körülbelül egymillió koronás kárt okozva.

Prágán kívül mintegy 69 cseh és szlovák városban került sor hasonló tiltakozó demonstrációkra és/vagy zavargásokra. „Ezt augusztusért kapjátok! Csirkeszarok vagytok! Tankok nélkül puncik vagytok! Az egész világ látta, ahogy rábasztatok! Anatolij Taraszov (a szovjet edző) kapd be a… jegyzetfüzetedet!” - ilyen feliratok jelentek meg a demonstrációkon. Általánosnak számított, hogy a tüntetők autókkal vonultak végig az utcákon, miközben folyamatosan dudáltak és villogtattak a fényszórókkal - csak Brnoban 200 személygépkocsival, 20 teherautóval és 1 busszal. A rongálásoknak leggyakrabban a szovjet felszabadítási emlékművek estek áldozatul, de egyes esetekben még a laktanyák és a katonai járművek sem úszták meg. Ústí nad Labem mellett lévő szovjet katonai bázison két GAZ 4×4-et és három motorkerékpárt gyújtottak fel, betörték a katonai főparancsnokság ablakait, elvágták a telefonvonalakat, illetve menekülésre késztették a helyi szovjet katonatiszteket. Mladá Boleslavban zajlott zavargásokban negyven cseh katona vett részt; Jaroměřben lévő, a szovjetek által „kibérelt” katonai kórházat támadták meg; Olomoucban pedig több katonai jármű kerekét lyukasztották ki.

Meglepő módon az elégedetlenség sokkal nagyobb méreteket öltött a szlovákok lakta részeken. A pozsonyi (Bratislava) diákkollégiumokból kirajzó diákok százai égő újságot tartva a kezükben fáklyás felvonulást rendeztek (ez egyrészt utalás volt Jan Palachra, akit áldozatvállalása miatt „élő fáklyának” neveztek), ami a helyi beszámolók szerint úgy nézett ki, mint egy „tüzes folyó”. Habár a várost valósággal elárasztották a rendvédelmi és az StB-erők, kevésnek bizonyultak: a helyi szovjet főparancsnokság előtt közel tízezren jelentek meg és mintegy 415 karhatalmistával csaptak össze, akik végül könnygázt és vízágyúkat vetettek be - de az akció során még így is 32 hatósági személy sérült meg. Kassán (Košice) szintén tartottak fáklyás felvonulást, amelyen körülbelül 1200-an vettek részt. Sokan a kezükben lévő égő papírral és fadarabokkal dobálták meg a rendőröket, akik közül ketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek el. A többi szlovákiai városban éppúgy voltak demonstrációk, amiket leginkább főiskolai diákok szerveztek: kétezren Zsolnán (Žilina), hétszázan Besztercebányán (Banská Bistrica), ötszázan Nyitrán (Nitra), Trencsénben (Trenčín) és Zólyomban (Zvolen), illetve néhány százan a többi városban.

Ugyanakkor a március 28-i mérkőzés után nem kellett sokat várni arra, hogy Šimon korábban említett félelme beigazolódjon: a szocialista sajtóban és diplomáciai körökben erőteljes támadás vette kezdetét Dubček és reformkommunista társai ellen, leginkább a szovjet katonák megtámadása és az Aeroflot irodájának kifosztása miatt. A Szovjetunió Kommunista Pártja CSKP-nak címzett levélében megjegyezte, hogy a csehszlovák hatóságok nem léptek fel kellő határozottsággal, s a „normalizálás” érdekében szükségessé vált a vezetőváltás. A levél hangsúlyozta, hogy az újabb szovjetellenes akciók, szocialistaellenes provokációk és katonai alakulatok elleni támadások eseten a szovjet fél kénytelen lesz hathatós intézkedéseket foganatosítani. A szocialista sajtóban ezzel szemben egy „szélsőjobboldali és külföldi összeesküvésről” írtak. Kérdéseket tettek fel: „Vagy honnét származtassuk az előre elkészített transzparenseket, feliratos táblákat a mocskolódó szovjetellenes szövegekkel. A város külső kerületeiből provokátorok segítségével és ellenőrzésével teherautók és autóbuszok szállították a csoportokat a belvárosba. Ki bocsátotta a rendelkezésükre ezeket a járműveket? Megannyi kérdés, amelyre nem adhat feleletet a „spontaneitásra” való hivatkozás, s amely közvetetten, de cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a jobboldal erői ismét keresztülvitték akaratukat a hatóságokkal és rendfenntartó erőkkel szemben.”

A nyomásgyakorlás végül a CSKP KB 1969. április 17-én tartott plenáris ülésén ért célt, amikor Dubček helyére a Kreml akkori kedvencét, a „normalizációt” hirdető Gustáv Husákot nevezték ki első titkárnak. A cseh/szlovák historiográfiában mind a mai napig erősen tartja magát az a korántsem alaptalan és számos közvetett bizonyítékkal alátámasztott nézet, miszerint a szovjet irodák kifosztása és katonák megtámadása szándékos titkosszolgálati provokációk voltak, hogy a „keményvonalasok” és „realisták” így kaphassák meg Moszkva áldását a csehszlovák reformkommunisták kizárásához. Azonban a CSKP és a hatóságok öröme korántsem volt teljes, hiszen a rendszerváltásig minden további jéghoki, különösen a szovjetekkel vívott összecsapás, valóságos rémálomnak számított. Erőforrásokat és embereket nem kímélve próbálták megakadályozni az 1969. március 28-i történtek megismétlődését - ekkora méretű és intenzitású megmozdulásokra az országban legközelebb csak 1989 novemberében került sor.

Az 1950-es tragédia: A jégkorongozók pere

A prágai tömeg lelkesen ünnepelte 1949-ben a stockholmi világbajnokságról hazatérő csehszlovák jégkorong-válogatottat. Amúgy már nemcsak világbajnok, hanem olimpiai ezüstérmes csapat is fogyatkozott meg a tragédia következtében, mert a csehszlovákok 1948-ban az ötkarikás játékokon második helyezést értek el. Csehszlovákia 1949-ben mámorosan ünnepelte a vb-elsőséget, a stockholmi világbajnokságról hazatérő győzteseket Antonin Zapotocky miniszterelnök és hatalmas tömeg fogadta Prágában. Hamarosan senki nem viccelődött.

„Sokáig vártunk a járatunkra” - emlékezett Stanislav Konopasek. „Azt hittük, valami meghibásodás történt. Egy idő után közölték velünk: másnapra halasztották a járatot. Reggel visszamentünk a reptérre, és újra vártunk. Már senki sem hitte el, hogy probléma van a géppel. Az otthon maradásra kényszerítettek a világbajnokság nyitó napján a prágai Pstrossova utcai kocsmában italba fojtották bánatukat, és szidták a rendszert, amiért az letiltotta őket a vb-szereplésről. Olajat öntött a tűzre, hogy egyszer csak azt hallották a rádióban: szolidaritást vállaltak a szpíkerekkel.

A jégkorongozók nem adták meg magukat egykönnyen, a kocsmán kívül dulakodás támadt, ám a közeli téren egy furgon várakozott, amelyből rendőrök pattantak ki. Kilenc játékost a helyszínen letartóztattak, további hármat néhány órával később vittek el. A büntetések roppant súlyosak voltak.

Az elítéltek többsége Csehszlovákia nyugati részén, a német határ közelében lévő jachymovi uránbányában robotolt. A szörnyű helyet a világ radioaktív fővárosának csúfolták. Az elítélteket évek múltán áthelyezték prágai, plzeni, pribrami börtönökbe. A hosszabb időre elítéltek 1955-ben amnesztiát kaptak, január 23-án csaknem valamennyien elhagyhatták a börtönt. Kivéve Modryt, aki a 15 évből tizenhármat letöltött. Rozinák és Kobranov 1968-ban Svájcba emigrált, előbbi 74 évesen hunyt el Zürichben, utóbbi nyolcvannyolc esztendősen ugyanott. Konopasek 1956 és 1962 között a prágai Spartában hokizott, majd a klub edzője lett; 84 évesen halt meg 2008-ban a cseh fővárosban. Bubnikot az amnesztia után nem engedték az A ligában játszani, ám 1968-ban rehabilitálták, sőt hivatalos engedélyt kapott, hogy Finnországba mehessen edzőnek. Modry kapus nem élt ilyen hosszú ideig. A sugárterhelés utóhatásai következtében 1963-ban, alig negyvenhat évesen elköltözött az árnyékvilágból.

A csehszlovák és cseh jégkorong sikerei

A jégkorongsport első olimpiáján, 1920-ban (a nyári játékokon, Antwerpenben rendezték meg a versenyt!) bronzérmes lett a fiatal állam csapata. Bár sem a kanadaiak, sem az amerikaiak ellen nem ment a gólszerzés, a svédekkel szembeni egy nulla a bronzérmet jelentette. A második világháborúig a világbajnokságokon csak két, hazai földön szerzett bronz jelentett sikert, majd 1947-ben és 1949-ben begyűjtötték az első két aranyérmet is. Az 1954-1992 közötti időszakban, a szovjet-csehszlovák versengés évtizedeiben is változatlan jelenség maradt, hogy Kanada és az USA nem a legerősebb összeállításában állt ki. Finnország akkoriban még nem játszott fontosabb szerepet, a svédekkel viszont fej-fej mellett haladtak, majdnem megegyező számú első és második helyet szereztek.

A csehszlovák válogatott hatszor győzött világbajnokságon (1947, 1949, 1972, 1976, 1977, 1985). Még csehszlovák időben történt meg (1947, 1972, 1985), hogy hazai közönség előtt ünnepeltek világbajnoki címet.

A cseh-szlovák szétválás után bebizonyosodott, hogy előbbiek vitték a prímet: a világbajnoki és olimpiai meccseken eddig 15-3 a győzelmi arány a csehek javára. A csehek fennállásuk hetedik vb-címét szerezték 2024-ben (1996, 1999, 2000, 2001, 2005, 2010, 2024), így összesítésben ez a 13. világbajnoki cím a jogelőd Csehszlovákiával együtt. A második aranygenerációt a hetvenes évek után a 20. század vége hozta el, sorra ünnepelhették a világbajnoki címeket (1996, 1999, 2000, 2001), de legfőképpen 1998-ban az eddigi egyetlen olimpiai aranyat. A japán Nagano városa mindörökre beírta magát a cseh jégkorong történetébe. Ez a téli olimpia azért is volt különleges, mert először szerepeltek rajta a világ első számú bajnokságának tagjai, a kanadai-amerikai NHL játékosai, azaz végre valamennyi válogatott a legerősebb összeállításában lépett jégre.

A 21. század első két évtizedében a visszaesés a jellemző: 2005-ben és 2010-ben még aranyat ünnepelhettek a szurkolók, ám azóta egy döntőt sem játszottak, sőt az utóbbi években sok esetben már a negyeddöntőben elbúcsúzott a válogatott. Csehországban most úgy gondolják, hogy az 1998-as, naganói „aranycsapat”, amely az első NHL-es olimpián szerzett aranyérmet, majd a 2000-es és a 2010-es generáció után ismét olyan válogatott lett összerakva, amely évekig szerezhet még örömöt a szurkolóknak. A hoki a sportágak népszerűségi listáján a labdarúgással együtt az első helyen áll, ősztől tavaszig a sportnapilap több oldalnyi jégkoronggal indít, és a legnagyobb óriás kivetítős népünnepélyek is a nagy jeges sikerekhez kapcsolódnak.

A nemzeti bajnokság története

A nemzeti bajnokságot 1936 óta rendezik meg. Eleinte a prágai csapatok végeztek az élen, az első vidéki bajnok a České Budějovice volt (1951), rögtön követte őt az ostravai Vítkovice együttese. 1955 és 1988 között azonban csak vidéki sikerek születtek, három városnak volt egy-egy nagy korszaka. A Brno kezdte 1955-1966 között. Egy kivétellel mindig első lett, három alkalommal Európa legjobbjának is bizonyult, bár ekkor a szovjet aranyérmesek még nem indultak el. 1967-től 1986-ig a Dukla Jíhlava honvédegyüttese és Kladno acélvárosának legjobbjai uralkodtak. Utóbbiak a bajnokok közül egyedüliként érték el azt a bravúrt, hogy a döntőben szovjet csapatot legyőzve nyerték el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

A cseh időszakban eddig 27-szer hirdettek bajnokot, a legelső cím (1994-ben) az Olomouc nevéhez fűződött. A legtöbbször egy „névtelen” morva kisváros, a Vsetín hódította el a trófeát, 1995-2001 között sorozatban hét döntőt játszott, ebből hatot meg is nyert. A 21. század első évtizede újra fővárosi sikereket hozott, négy Sparta és két Slavia aranyéremmel. Az utolsó tíz évben minden addiginál sűrűbb lett a mezőny, több város is először ünnepelhetett bajnoki címet. Nem kell messzire utazniuk a cseheknek a jégkorongért, az első és másodosztályban összesen 14-14, a harmadikban további 27 csapat indul.

tags: #regi #csehszlovak #jegkorong #ereklye

Népszerű bejegyzések:

• Események és edzések a JKS Hungary-nél
• Szerb foci eredmények és átigazolások
• Átfogó kézilabda szabályzat
• Dicsőséges 1984-es futballbravúr
• Szerencsejáték-bevételek, szabályozások és adózás