Arany János A walesi bárdok című balladájától Sándor Pál Régi idők focija című kultikus filmjéig: A nemzeti ellenállás és kitartás két ikonikus ábrázolása

A magyar kultúrában számos alkotás szolgál a nemzeti szellem, a kitartás és az elnyomás elleni ellenállás jelképeként. Két kiemelkedő példája ennek Arany János A walesi bárdok című balladájának, valamint Sándor Pál Régi idők focija című, mára kultikussá vált filmjének. Mindkét mű a maga idejében erős üzenetet közvetített a közönségnek, allegorikus formában feldolgozva a kor társadalmi és politikai feszültségeit.

Arany János A walesi bárdok című balladájának keletkezése és üzenete

E mű, Arany János egyik talán legismertebb, leghíresebb alkotása. Keletkezésének különös történelmi háttere volt. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kegyetlen leverése után következett hazánkban a Bach-korszak. Az ország vérben állt, a nép rettegett a megtorlástól és gyűlölte az osztrákokat. Nem bocsátotta meg Ferenc Józsefnek az aradi tizenhármat.

Az ifjú I. Ferenc József 1857-ben első ízben Magyarországra látogatott. A költőt a Magyarországra látogató Ferenc József osztrák császár és magyar király köszöntésére kérték fel. Aranytól dicsőítő üdvözlő-verset kívántak, ő azonban betegségére hivatkozva elhárította a lehetőséget, de később megírta A walesi bárdokat. A költőben még élt barátja, Petőfi Sándor emléke, aki a hazáért halt hősi halált, így visszautasította a felkérést. A zsarnok elnyomóhoz írt dicsőítő vers meggyalázta volna az elnyomás ellen küzdő barát emlékét. Helyette inkább megírta A walesi bárdokat, aminek elsődleges célja a nép elnyomás elleni lázadozásának ébrentartása és a csüggedők bátorítása volt.

Arany János - és ezzel nem volt egyedül - elég sok hasonlóságot látott Edward kora és a Bach-korszak Magyarországának eseményei között. Bár a legendárium ezt állítja, Arany János nem konkrétan az uralkodói látogatás alkalmából írta a balladát. A vers közvetlen ihletője Széchenyi István Londonban álnéven kiadott Ein Blick (Egy Pillantás) című híres pamflettje volt, melyet a Döblingeni Elmegyógyintézetben írt. A kőkemény politikai áthallásokat azonban nem lehet nem észrevenni.

A ballada történelmi háttere és szimbolikája

A ballada valós eseményt dolgoz fel. I. Edward angol király 1277-ben meglátogatta a frissen leigázott Wales tartományt. I. Edvárd angol király 1277-ben leigázta Wales tartományt, ami addig önálló volt, őslakói a kelták irányították. A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására. A legenda szerint az uralkodó 500 énekmondót végeztetett ki, mert nem voltak hajlandók az általuk gyűlölt zsarnokot éltetni énekükkel. Szinte kísérteties a hasonlóság a XIII. századi események és az 1850-es évek magyarországi történései között.

Arany az alkotás középpontjába a bűn és a bűnhődés gondolatát állította. Ez a vers a magyar emberekben a remény ébrentartását szolgálta, mely az 1848-49-es szabadságharc bukása és az azt követő időszakban történt megtorlások miatt elveszettnek látszott. Sokan a szabadságharc leverése után kétségbeestek, kilátástalannak látták a helyzetet. Arany a szabadságharc leverése után a kétségbeesés mély szakadékéba zuhant, és nem látván más kiutat, fel akart hagyni az írással. Az 50-es évek elején viszont felismerte, hogy feladata az elfáradt nemzet bátorítása. Ráébredt, hogy neki, mint költőnek az a dolga, hogy a remény sugarát időről-időre felvillantsa az emberek szeme előtt. Így hozzálátott e feladat betöltéséhez és legméltóbb műfaji formának az általa tökéletesített műballadát találta. Költészetében sok példát találunk zsarnokgyűlöletére. Ilyenek például az 50-es évek elején írt balladái az V. László, amelyben az esküszegő király megbűnhődik, vagy a Szondi két apródja, melyben viszont a két hűséges apród inkább vállalja a börtönt, minthogy gazdájuk gyilkosának szolgái legyenek. Végül pedig felszólítják a zsarnok dicsőítésére, mely annyira ellentmond a költő erkölcsiségének, hogy inkább vádló hangú sötét képet fest, mintsem dicsőíti a császárt. Mintegy hitet tesz ismét (akárcsak a Szondi két apródjában) amellett, hogy egy igaz hazafi, egy költő, akinek feladata az elcsüggedt népben a hit élesztgetése, sohasem hódolhat be a zsarnoknak, a nemzet elnyomójának, leigázójának.

A ballada szerkezete és költői eszközei

Ez a ballada szerkezeti szempontból három fő részre osztható. Mint a népi balladáknál, itt is a különböző részeket ugyanaz a gondolat vezeti be: "Edwárd király, angol király Léptet fakó lován". Kivétel az utolsó szakasz, ahol a nyugalmas léptet szó helyett a vágtat szót használja a költő, ezzel is kifejezve a zsarnok király sietségét.

Az első részben a meghódított Walest mutatja be a szerző párbeszéd formájában. A király gunyoros kérdéseire talán egy walesi nemes válaszol szavaiban mély fájdalommal:"Kunyhói mind hallgatva, mintMegannyi puszta sír."

A második részben a végzetes lakoma történéseit ismerjük meg. Az urak igyekeznek a királyt minden jóval ellátni, de a király arra éhezik, hogy valaki harci tetteit dicsőítse. Azonban ilyen ember nem él ebben az eltiport, leigázott, porig rombolt tartományban, hisz mindenki gyűlöli a királyt, amiért szabadságuktól megfosztotta őket. A három bárd alakja három költőtípust szimbolizál. Az első megfontolt "fehér galamb, ősz bárd", aki öregesen beszél, s habár nem fiatal szavai mégis fenyegetőek: "Te tetted ezt király!" Mintha a levert magyar szabadságharcot követő véres megtorlás és az elnyomás ellen szólna. A második fiatal, romantikus "ifjú bárd". A maga romantikus módján énekel, lágyan, nincs benne fenyegetés csak panasz és fájdalom. A harmadik középkorú férfi lehet, aki erőteljes és kemény. Nincs szavaiban lágyság csak vád és átok, nem siránkozik, inkább felelősségre von: "Neved ki diccsel ejtené, Nem él oly walesi bárd." ... "Átok fejedre minden dal, Melyet zeng walesi bárd."

A harmadik fő részben a szinte őrjöngő királyt látjuk. A bárdok éneke zeng fülében, kiket kegyetlenül lemészároltatott. A bárdok mégis diadalt arattak, méghozzá erkölcsi diadalt és egész Wales győzött. A máglyára menő igazak éneke Londonig elhallatszott, hogy a király fülében csengve bosszút álljon a lemészároltakért. Arany János sorai hirdetik ezt: "Ötszáz énekli hangosan A vértanúk dalát." Ahogy A walesi bárdok utolsó strófáiban megbűnhődik a zsarnok király, úgy fog bűnhődni a Magyarországot elnyomó uralom is, sugallja a ballada.

Arany e művét ugyanabban a versformában írta, mint Vörösmarty a Szózatot. A versszakok két három- és két négylábas sorból állnak, ahol a jambus verslábak spondeusokkal váltakoznak. Ez egy bizonyos lüktetést és darabosságot kölcsönöz a balladának, amitől még jobban érezhetővé válik a drámai hatás. Csak a páros sorok rímelnek, viszont sok belső rímet is találunk: "Körötte csend, amerre ment...". Egy másik pontján a műnek a szórendet cseréli fel: "Ötszáz, bizony dalolva ment Lángsírba welszi bárd:". A walesi bárdok jellegzetes ballada. A történet kettős tragédiával ér véget: a vértanúhalált halt bárdok tragédiája és a bűnhődő királyé. Így talán jobban illett a balladák komor hangulatához. Sok párbeszéd szerepel a műben, ezáltal töredékessé válik, ami fokozza a drámai hatást. A sok élőszavas beszéd drámaivá teszi, a ballada líraiságát a kavargó érzelmek adják. Legfontosabb költői eszköze a fokozás, a különböző részek között az ismétlődő szavak növelik a feszültséget a művön belül.

A cenzúra elkerülése és az utóélet

Azokban az időkben, a szabadságharc után a kétségbeesés erőt vett az embereken, úgy látták nincs többé kiút az elnyomásból. Arany feladatának tekintette, hogy az elcsüggedt embereknek ismét reményt adjon, így egy középkori legendával szemléltette az ország akkori helyzetét. Természetesen arról szó sem eshetett, hogy e ballada megszületése után rögvest megjelenjen nyomtatásban. Erre nem volt lehetőség, hiszen az önkényuralom éveiben még szabad folyóirat sem volt. A ballada 1863-ban a Koszorú című lapban jelent meg először. A verset Arany János a cenzúra miatt nem saját nevén, hanem az "ó-ángol ballada" fordítójaként írta alá. A szigorú cenzúra és a zsarnok elnyomás idején csak képekben lehetett beszélni, hasonlatokkal lázadni. Az ember nem írhatta meg amit gondolt, a régi történelemből kellett ihletet merítenie, hogy társaival éreztethesse lázongását. Ám az önkényuralom idején mindenki megértette e ballada és más szerzők más műveinek időszerű mondanivalóját. Mindenki értette, hiszen mindenki ugyanazt érezte.

Régi idők focija: A közösség ereje és a kitartás ábrázolása a filmvásznon

A film jelmondata szállóigévé, főhőse fogalommá vált, szinte azonnal. Sándor Pált és állandó forgatókönyvíróját, Tóth Zsuzsát Mándy Iván prózája ihlette meg, aki a magyar írók közül elsőként emelte irodalmi témává a futballt. A pálya szélén című kisregényének főszereplője Csempe-Pempe, a fanatikus játékosmegfigyelő, belőle lett Minarik Ede a filmváltozatban.

Összjáték és széthúzás keserű tapasztalatának sokrétű megfogalmazása a Régi idők focija. Hőse Minarik Ede, a szegény mosodás, akinek egyetlen álma, hogy szedett-vedett városszéli focicsapatát, a Csabagyöngyét az élvonalba juttassa. Élete célja, hogy feljuttassa a klubot az élvonalba, de megannyi akadállyal kell szembenéznie. Játékosai elégedetlenkednek a mostoha viszonyok miatt, az egyetlen klasszis Vallay (Vogt Károly), a kapus, aki körül keselyűként köröznek a riválisok ügynökei. A pénzhiány miatt időről-időre áruba kell bocsátania a csapat egyik tagját, és a végén még meg is verik. Pénz nélkül azonban ez lehetetlen feladatnak látszik, még a tizenegy játékost sem sikerül összeverbuválni. A megszállott önjelölt focimenedzser a kérlelhetetlen végrehajtók, Tokics és Brüll fenyegetésétől tartva nem lát más kiutat, mint hogy egy-egy játékosát eladja a riválisoknak.

Mándy Iván novelláját, a Tribünök árnyékát, illetve A pálya szélén című kisregényét a rendező állandó munkatársaival, Tóth Zsuzsa forgatókönyvíróval és Bíró Zsuzsa dramaturggal ültette át mozgóképre, és - csakúgy, mint következő Mándy-adaptációjuk, a Mélyvízből készült Szabadíts meg a gonosztól (1979) esetében - kitűnően sikerült az író szövegvilágának megfelelő filmes stílust találniuk.

A film világa és stílusa

Az 1924-ben játszódó történet a futball aranykorának legendáját összekapcsolja a mozi korai nagy fejezetével. A korszak a díszleteken, jelmezeken, a mulatságosnak ható futballdresszeken túl a film ironikus és harsány formanyelvének köszönhetően elevenedik meg. Ragályi Elemér operatőr célja az volt, hogy egyetlen hétköznapi snitt se legyen a filmben, de közben valóban a huszas éveket idézzék a kosztümök, a frizurák és a képi megoldások. A korhű helyszíneket Óbuda és a VIII. kerület szolgáltatta.

A Régi idők focija idézőjelbe tett némafilm: tréfás inzertek, állóképekre komponált jelenetek, zongorakíséret, a színészek gyorsított mozgása, széles gesztusaik és burleszkbe illő kergetőzős, tortadobálós jelenetek képviselik a mozi hang előtti korszakát. Az alkotók igazi bravúrja, ahogy a hang, a színek és a némafilmes eszközök egyvelegéből egységes formavilágot teremtenek.

Minarik esetlen kalapjával, lógó nagykabátjában, ormótlan cipőjében és kis bajuszával Chaplinre emlékeztet: a burleszk legnagyobb alakjához hasonlatosan újabb és újabb ravasz ötleteivel ő is legyőzhetetlennek tűnik. Ugyanakkor korántsem utánzat a Garas Dezső játszotta Minarik. Filmtörténetünk egyik legemlékezetesebb, sajátosan magyar figurája mélyen kötődik az első világháború utáni évek budapesti életvilágához.

A foci és a mozi iránti szenvedély mellett ugyanis megjelenik a Horthy-korszak társadalomrajza is, ami keserű, szomorkás színt visz a derűsre stilizált némafilmes világba. Már a helyszín, a budapesti külvárosi szegénynegyed árnyalja a komédiázást. Lerobbant épületek, szegényes mosoda, kültelki focipálya környezetében álmodik a nyomor: az első ligába feljutni társadalmi felemelkedést is jelentene. Mintegy mellékesen jelenik meg a szerveződő munkásmozgalom, és Minarik egyszerű, naiv kérdése, „Ki az a Hitler?”.

Mielőtt klubtulajdonos lett, Minarik maga is aktívan rúgta a bőrt, sőt egészen a címeres mezig jutott - már ha hihetünk a legendáknak. A mosodás életének legfelemelőbb pillanata, a válogatottban szerzett gólja, egy szürreális flashbackben meg is jelenik: Minarik a Himnusz (!) taktusaira átkígyózik a pályán, majd magasba emelkedik és elrepül.

Garas Dezső és Sándor Pál "Edéi" a magyar filmművészetben

Talán csak véletlen, hogy mire Garas Dezső elérkezett Minarik Ede szerepéhez, már két felejthetetlen epizódalakítással kapcsolódott a focihoz. Ő volt Steiner, a kétballábas antitalentum az életükért és becsületükért küzdő munkaszolgálatosok csapatában a Két félidő a pokolban (Fábri Zoltán, 1961) és a kapus a Mese a 12 találatról (Makk Károly, 1957) című filmben. Sándor Pál még két alkalommal Edének keresztelte a Garas megformálta figurát. Az „Edék” a saját „nagy ügyükben” megszállottan hívő kisemberek.

Sándor Pál visszatérő témája az egymásrautaltság, a közösség és az egyén egymást csiszoló viszonya. Filmjeinek híres szállóigéi is a közös ügyért vívott küzdelem életben tartó erejét sulykolják: „Mert kell egy csapat. Kell.”, ismételgeti Minarik Ede a Régi idők focijában, „Egyedül nem megy”, énekli a Ripacsok (1981) slágerét a színészpáros, Ede és András, akik szinte összenőttek háromszárú nadrágjukban. Ám az összetartás szép ideájának megvalósulását kisebb-nagyobb árulások akadályozzák meg. A hűtlenség és a csapat széthullása csaknem elkerülhetetlen a közösség nélkül helyüket nem találó hősök történetében. Csak első, a francia újhullám stílusában fogant filmjében, a nagykamaszok nemzedéki közérzetét megfogalmazó Bohóc a falonban (1968) mutatkozik az egymásra találás jelentős csalódások nélkül. Sándor Pál következő munkáiban keserűség itatja át az együvé tartozás rövid időre szóló felemelő érzését. Második, a 19. század legvégén játszódó, de a ’68-as eszmék bukása után aktuális üzenettel bíró műve a Szeressétek Odor Emíliát!

tags: #regi #idok #focija #a #walesi #bardok

Népszerű bejegyzések:

• Zidane mérföldkövei a Real Madridnál
• Minden, amit a magyar NFL-szurkolóknak tudniuk kell
• Részletes beszámoló a magyar női futsalról
• Költészet és popritmus a Rájátszásban – Háy János elemzése
• A junior válogatott célkitűzései