A Régi idők focija: Minarik Ede és a magyar film ikonikus sporttörténete
Sándor Pál remeke, a Régi idők focija, a magyar filmtörténet fontos darabja, amely a húszas évek mozi- és focivilágát burleszk-pantomim stílusban idézi meg Budapesten. Ez a különleges alkotás egyedülálló stílust ötvöz sajátos humorral és képi világgal, és ezzel máig kiemelkedik a magyar filmművészet palettájáról. A foci, legyen az dokumentum- vagy játékfilmen, sportolói cameóval vagy focizó színésszel, egzisztencialista drámán vagy romkomon keresztül, szerves része a magyar filmnek a második világháború óta. Az alábbi írásban a magyar filmművészet egyik legjellegzetesebb csapatjátékosáról, Minarik Edéről és a film kulisszatitkairól szeretnénk képet rajzolni.
A "Régi idők focija" világa és cselekménye
A film Budapesten, 1924-ben játszódik, a cselekmény az 1920-as évekbe repíti vissza a nézőt, a magyar futball azon hőskorába, amikor még nem igazán készültek a meccsekről felvételek. Minarik Ede (Garas Dezső), a megszállott mosodás egyetlen szenvedélye a foci. Csak egyet szeretne elérni életében: hogy a másodosztályban vegetáló Csabagyöngye SC bejusson az első ligába. Ezért képes feláldozni mindent: a mosodáját, a házasságát, mindent, amije csak van, illetve volt.
Minarik élete célja, hogy feljuttassa a klubot az élvonalba, de megannyi akadállyal kell szembenéznie. Játékosai elégedetlenkednek a mostoha viszonyok miatt, az egyetlen klasszis Vallay, a kapus (Vogt Károly), aki körül keselyűként köröznek a riválisok ügynökei. A megszállott önjelölt focimenedzser a kérlelhetetlen végrehajtók fenyegetésétől tartva nem lát más kiutat, mint hogy egy-egy játékosát eladja a riválisoknak, hogy ezzel biztosítsa a csapat fennmaradását és álmait.
Minarik Ede, az örökös menedzser és hőstípus
A Régi idők focijának és főként Garas Dezső alakításának köszönhető az is, hogy megszületett a hazai filmtörténet talán legikonikusabb figurája, akinek máig nem kopott meg a kultusza. Minarik Ede fogalommá vált, és alakja szinte egy az egyben Chaplinre emlékeztet, a burleszk legnagyobb alakjához hasonlatosan újabb és újabb ravasz ötleteivel ő is legyőzhetetlennek tűnik. Filmtörténetünk egyik legemlékezetesebb, sajátosan magyar figurája mélyen kötődik az első világháború utáni évek budapesti életvilágához.
Felejthetetlen, ahogy esetlen kalapjával, lógó nagykabátjában, ormótlan cipőjében és kis bajuszával feltűnik a vásznon, megváltva ezzel a jegyét mind a magyar futball arcképcsarnokában, mind a magyar filmművészet ikonikus alakjai között. Annyi viszont bizonyos, hogy Minarik Edének és az őt megszemélyesítő Garas Dezsőnek mindenképp ott a helye a legnagyobbak között.
"Kell egy csapat!" - Egy szállóige ereje
A film egyik szállóigéje mindennapjaink vezérfonala lett: „Kell egy csapat!”. Ez a mondat, amely a film jelmondataként szállóigévé vált, mára már nem csupán a magyar filmtörténet, hanem a magyar sport és közgondolkodás része is. Mindannyiunknak mást és mást jelent a régi idők focija. Ha már Magyarországon maradunk és a magyar futballról beszélünk, nagyszüleinknek minden bizonnyal az aranycsapat sikerei ugranak be, míg szüleinknek már sajnos jóval kevesebb pozitív emléke lehet.
Ez a mondat pedig a mostani fiatal generáció számára, hosszú idő után szerencsére újra értelmet nyer. A mostani Rossi-féle labdarúgó válogatott ugyanis pontosan a Minarik Ede szájából elhangzott mondatot testesíti meg, igazi egységes csapatot alkotva.
A sport valódi fontossága | Sean Adams | TEDxACU
Az alkotói csapat és a film létrejötte
A filmművészet kapcsán valószínűleg az egyik legnagyobb közhely, miszerint e művészeti ág jellegadó specifikuma, hogy kollektív munka eredménye, rengeteg közreműködőre, mindenféle rendű és rangú „művészre” és „mesteremberre” van szükség a létrejöttéhez. Sándor Pál kiváló példának látszik arra, hogy bemutassuk, miként lehet a csapatjáték a karakterisztikus, egyéni vízió hallatlanul hatékony alkotóeleme.
Ráadásul több mint emblematikus, hogy a rendező alkotómódszerének eme kommunális jellege az életmű központi tematikus szervezőelve is egyúttal. Ahogyan elszántan ragaszkodik alkotótársaihoz, ugyanolyan ki/megtartó a témák, a stilisztikum, az alkalmazott szimbolika terén is. Nagyon tudatosan építkező életműről van szó, különösen a tematikus motívumokra igaz ez, amiben persze nagyon fontos szerepe van annak, hogy Sándor Pál Tóth Zsuzsa személyében lényegében állandó forgatókönyvíró-társsal dolgozott a teljes eddigi életműben. Sándor Pált és állandó forgatókönyvíróját, Tóth Zsuzsát Mándy Iván prózája ihlette meg, aki a magyar írók közül elsőként emelte irodalmi témává a futballt. A Pálya szélén című kisregényének főszereplője Csempe-Pempe, a fanatikus játékosmegfigyelő, belőle lett Minarik Ede a filmváltozatban.
A film főbb alkotói és szereplői:
- Rendező: Sándor Pál
- Producer: Bajusz József
- Operatőr: Ragályi Elemér
- Forgatókönyv: Tóth Zsuzsa, Mándy Iván novellája nyomán
- Zene: Tamássy Zdenko
Szereplők
| Szereplő | Színész |
|---|---|
| Minarik Ede | Garas Dezső |
| Vallay (kapus) | Vogt Károly |
| További fontos szereplők | Major Tamás, Kern András, Temessy Hédi, Esztergályos Cecília, Márkus László, Molnár István |
A film jelmeztervezőjeként a magyar film hőskorában dolgozó szakember, Kemenes Fanni is részt vett a munkában, aki olyan filmekben is közreműködött, mint a Kárpáthy Zoltán, a Szeressétek Ódor Emíliát!, az Egri csillagok, A vörös grófnő vagy a Hamvadó cigarettavég. Egy beszélgetés során Kemenes Fanni a korán kelésről, cipősarkakról, eltűnt jelmezekről és az öltöztető maffiáról mesélt, illetve arról, hogy pliszírozott ruhában miért nem lehet kék ravatal előtt temetni.
A forgatás kulisszatitkai
A film készítése során számos érdekességgel és kihívással szembesültek az alkotók. Sándor Pál és Ragályi Elemér operatőr elhatározták, hogy az egész film képi világát a borult, sötét időjárás köré építik, és teljesen kizárják a napfényes, derűs időt. Mikor azonban a forgatás elkezdődött volna, napokig verőfényes napsütésben fürdött minden. A tökéletességre való törekvés sem könnyítette meg a stáb dolgát.
A filmet több helyszínen forgatták, azonban a legtöbb jelenetet a kőbányai szeméttelepen vették fel, mert olyan futballpályát nem találtak, ahová ne lógott volna be egy-egy oda nem illő villanyvezeték, oszlop vagy modern ház a háttérben. Minarik legendás öltözője is csak díszlet volt. Az egyik mosodai jelenetben meztelenül látható Garas Dezső és partnere, Molnár István. Sándor Pál rendező másfél órán át kapacitálta Garast, aki szemérmes ember volt, és egyáltalán nem akart levetkőzni. Minarik hosszú, barna, kaftánszerű kabátja, amelyet pontosan úgy készítettek el, ahogy Mándy megírta, Garas Dezső szerint azonban nem állt el elég jól.
A Minariknál megrendezett lakoma tortacsatába torkollik. Ezt a jelenetet sem volt könnyű feladat leforgatni, mert a torták folyton elolvadtak, hiába próbálták cérnával összekötni őket. Sándor egyetlen beállítással akarta felvenni a tortacsatát, de a torták legkésőbb a beállítás háromnegyedénél elolvadtak. Ekkor találta ki, hogy Tóth Zsuzsa írjon Minariknak egy mondatot, amelyet a tükörbe nézve elmond, miközben az asszisztensek kicserélik a tortákat.
A magyar futballfilm öröksége
A Rákosi-féle személyi kultusz és a foci összefonódásának emléke, illetve a levert forradalom következtében külföldön maradt focisták miatt éveket kellett várni egy olyan filmre, ahol megint a futballt illette meg a központi szerep, egészen 1961-ig, Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című alkotásáig. Ennek története a második világháborúban játszódik, amikor egy büntetőszázad lerobbant katonái közül igyekeznek egy csapatnyi embert összeverbuválni a Hitler születésnapjára rendezendő ünnepi mérkőzésre. És ezzel el is érkeztünk mostani filmünkhöz, a Régi idők focijához, ahol a két alkotás közötti közös pontot Garas Dezső jelenti, aki mindkét filmben emlékezetes alakítást nyújtott.
tags: #regi #idok #focija #szereplok
