A ring legendái: Marciano, Balboa és a valóság ihlette hősök
A boksz sportja mindig is vonzotta a közönséget, nemcsak a nyers erő és a küzdelem miatt, hanem a ringben születő legendák, drámai pillanatok és a kitörés reménye miatt is. A történelem tele van olyan sportolókkal, akik túlléptek a sportág határain, és ikonokká váltak. A következő sorokban a boksz két ikonikus figuráját, a valós Rocky Marcianót és a filmszínészek által megformált Rocky Balboát, valamint az utóbbi inspirációját, Chuck Wepnert mutatjuk be, felidézve karrierjük legfontosabb mérkőzéseit és a mögöttük rejlő emberi drámákat.
Rocky Marciano: A veretlen bajnok
Rocky Marciano (születési nevén: Rocco Francis Marchegiano) olasz bevándorló családból származott. Brocktonban született 1923. szeptember 1-jén. Fiatal korában a baseball érdekelte, profi játékos szeretett volna lenni. Ökölvívással csak a húszas évei elején kezdett el foglalkozni a katonaság alatt, ekkor kezdődött amatőr karrierje. Amatőr mérlege: 8 győzelem (kiütéses) és 4 pontozásos vereség. Profi karrierjét 1947. március 17-én kiütéses győzelemmel mutatkozta be.
Marciano nem épp a technikai tudásáról, képzettségéről volt híres, annál inkább állóképességéről és ütőerejéről, amit jól mutat a mérlege. Emellett az ütésállósága is egyedülálló volt, profi karrierje során mindössze kétszer, összesen 7 másodpercig számoltak rá. Igazi megállíthatatlan harcos volt, aki nem ismert félelmet. Hitt abban, hogy bárkit le tud győzni, minden alkalommal így ment fel a ringbe.
A legendás mérkőzés Joe Louis ellen
1951. október 26-án rendezték a nehézsúlyú boksztörténelem egyik emlékezetes meccsét, amelyen a múlt nagy bajnoka, Joe Louis csapott össze a jövő veretlen nehézsúlyú uralkodójával, Rocky Marcianóval. Joe Louis több volt, mint a boksztörténelem egyik legkiemelkedőbb bajnoka. Louis volt az egyik első olyan afro-amerikai sportoló az Egyesült Államokban, aki elérte, hogy a faji megkülönböztetések ellenére is ünnepelt sztárként kezeljék. A már említett Max Schmeling elleni Yankee Stadionban megrendezett meccset a rádióban hallgatta egy akkor 14 éves srác, Rocco Marchegiano.
Louis 1948-ban visszavonult, de mindössze két év után visszatért, és rögtön kikapott Ezzard Charlestól, ezt követően nagyjából tíz hónap alatt nyolc meccset nyert meg. Hiába nem ő volt a világbajnok, a szurkolók nagy része még mindig úgy tekintett rá, mint az igazi bajnokra. Kész volt vállalni a meccset a feltörekvő és veretlen Rocky Marciano ellen, de csak azzal a feltétellel, ha a bevételek 45 százalékát megkapja. Marcianónak így csupán 15 százalék jutott, de végül így is beleegyezett a meccsbe, érezte, hogy óriási lehetőség kapujában áll, és az is plusz motivációt jelentett számára, hogy egy igazi bokszlegenda ellen léphetett ringbe.
A beszámolók szerint már-már a túledzettség határáig hajtotta magát Marciano, aki mindössze 83,5 kilósan mért be a meccs előtt, a magassága 179 centi volt. Louis volt az egyértelmű favorit, a Barna Bombázóról 37 évesen is azt gondolták a szurkolók, hogy a legendás ütőerejével, folyamatosan presszingelő stílusával képes lesz győzni, és így megkapja a lehetőséget, hogy újra világbajnok legyen. A közönség egyértelműen Louis mellett állt, a helyszínen jelenlevő nagyjából 17 ezer néző azonban ledöbbent, amikor azt tapasztalta, Marciano az agresszívebb bokszoló, Louis pedig hátrálva próbálja megtörni a kőkemény Rockyt. Joe Louisnak azonban óriási szíve volt, érezte, hogy karrierje utolsó nagy dobása a Marciano elleni meccs, nagyot küzdött, mindent kiadott magából és így a következő menetekben már szorosabb volt az állás.
Hét menetet követően Marciano állt nyerésre, a 28 éves brocktoni bokszoló lassan felőrölte az idősödő ellenfelét, a nyolcadik menetben pedig véget vetett a legendás Joe Louis bokszpályafutásának. Marciano egy balhoroggal leküldte Louist, a meccsbíró nyolcig számolt, de Louis végül felállt. Itt viszont már érezhető volt, hogy már csak másodpercek vannak hátra egy kivételes pályafutásból, és Marciano pillanatok alatt levadássza a kóválygó volt bajnokot. Marcianónak még egy pontos kombinációra volt szüksége, miután ezt sikeresen végrehajtotta, Joe Louis ismét a padlóra került. Louis legyőzése azonban nagyon megérintette. A meccset követően bement az öltözőbe, és elsírta magát. Nincs értelme sírni, a jobb ember győzött. A Joe Louis-Rocky Marciano meccs annak ellenére vált a nehézsúlyú boksztörténelem egyik emlékezetes pillanatának, hogy nem a világbajnoki címért meccselt a két bokszoló. Ennek ellenére ez egy bajnoki mérkőzés volt, a múlt nagy bajnoka fejet hajtott a jövő veretlen bajnoka előtt.
Marciano visszavonulása és öröksége
1952-től Marciano volt a nehézsúly királya. Majd hat alkalommal is megvédte világbajnoki címét. Karrierje során negyvenhét alkalommal harcolt, és mindet megnyerte. Negyvenegy ellenfelet ütött ki. Ezt a rekordot nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ez 88%-os KO-arány.
1956. április 27-én jelentette be hivatalosan, hogy szögre akasztja kesztyűit. Marciano érezte, hogy a csúcson kell abbahagyni, hirtelen visszavonulását azzal magyarázta, hogy nem akarta bukott bajnokként befejezni a karrierjét, ne így emlékezzenek rá. Amikor Rocky Marciano hivatalossá tette a visszavonulását a boksztól, a sportágban a maffia uralma, zűrzavar, vér, hazugságok és kitalált történelem korszaka volt. Marciano nem futott senki elől, nem volt a nehézsúlyú horizonton legyőzhetetlen óriás vagy harcos abban az időben; Marciano legyőzte a legjobb elérhető ellenfeleket a bajnoki évei alatt. Egyszerűen csak a saját feltételei szerint távozott. És maga után hagyott egy űrt.
Marciano visszavonulása után bokszmeccseket kommentált, sőt még bíráskodott is birkózóversenyeken. Tragikus módon 1969. augusztus 31. éjjel, egy nappal 46. születésnapja előtt szerencsétlenségben életét veszítette. Gépe a földbe csapódott és mindenki meghalt, aki a gépen tartózkodott.
Túl könnyű leírni Rockyt; hogy túl alacsony volt, csak gondosan kiválasztott ellenfelekkel találkozott, a maffia irányította, csak öregemberekkel találkozott, szűkmarkú zsugori volt és nehéz volt vele üzletelni. Persze, van benne igazság. Példaként említhető a Moore elleni mérkőzése. Ezen a New York-i Yankee Stadionban tartott mérkőzésen, amit 61574 néző látott, Marciano ötször küldte padlóra Moore-t, de őt is leütötték a második menetben. Egy pillanatra meg volt ütve, aztán mégis szétverte Moore-t, és a veterán a kilencedikben rogyott össze. Moore úgy érdemelte ki a Rocky elleni mérkőzés jogát, hogy legyőzte a nagy kubait, Nino Valdest, aki 191 cm magas volt, és körülbelül 95 kilót nyomott. Nino tudott bokszolni, de 1955 májusában elveszített egy eliminációs mérkőzést Moore ellen 15 menetben. Ez volt a kubai karrierjének kilencedik veresége. Hogyan kerülte el őt Marciano? Marciano 1952-től 1956-ig volt világbajnok, és ez idő alatt Valdes tízszer is vesztett. Moore Valdes felett aratott győzelmét Las Vegasban Nevada állam mellesleg nehézsúlyú világbajnoki címként is elismerte. Kemény 15 menet volt, tűző napon, és sosem volt könnyű pillanata. Volt egy pletyka, hogy Rocky sparringolt Valdez-zel Stillman edzőtermében Manhattanben. Moore a szeptemberi Marciano elleni meccse előtt még egy félnehézsúlyú címvédést is beiktatott. Ha Moore öreg volt a Marciano elleni meccsen, akkor Valdes legyőzésekor is az volt, pedig Valdes 30 éves volt. Valdes ezután 10 menetben kikapott Bob Satterfieldtől, egy régi kihívótól. Satterfield 60 meccséből 19-et vesztett addig a pontig. Satterfield kemény volt, trükkös, az biztos. És Satterfieldet 1951-ben Rex Layne három menetben kiütötte, de ő maga kiütötte Cleveland 'Big Cat' Williamst 1954-ben; Williams egy másik bokszoló, akiről azt feltételezik, hogy Rocky elkerülte. Marciano volt az esélytelenebb a fogadóirodáknál, amikor lebombázta Joe Louis-t, és ez elfelejtődik. Ő volt az esélytelenebb Rex Layne ellen 1951-ben is, és Layne, a mormon farmerfiú, jó győzelmeket aratott: Rocky a hatodik menetben ütötte ki Layne fogait, hogy befejezze a meccset a New York-i Gardenben. 1951 júliusában Walcott kiütötte Ezzard Charlest, és ezzel megnyerte a nehézsúlyú világbajnoki címet - Layne nyolc hónappal korábban legyőzte Walcottot.
Az utódlás kérdése és Floyd Patterson
Marciano esetleges jövőbeni mérkőzéseit mérlegelve, az egyik író, a New York Times-nál dolgozó Arthur Daley megemlítette Mr. Floyd Pattersont, de hangsúlyozta, hogy egy ilyen meccs még „a távoli horizonton van”. Daley rámutatott: Pattersonnak még „pár évre van szüksége, és idiótaság, öngyilkosság lenne siettetni őt”. D’Amato ezzel talán egyetértett, de soha nem festette volna le ilyen negatív színben a „bevételi forrása” helyzetét. Ami őt illette, Patterson lett volna a bajnok. Sőt, D’Amato már 1955-ben felvetette a Marciano elleni küzdelem ötletét.
Mikor a Time Magazine „a következő bajnoknak” nevezte Pattersont, megkérdezték a véleményét Marcianóról. Egyértelműen a Time által szorgalmazott vitát elősegítő álláspontot képviselve Patterson kijelentette, hogy Marciano „slamposan néz ki a ringben”. Elismerte, hogy, azt mondják, Marciano az a bokszoló, akit nem lehet megsebezni, de Patterson azt találgatta, hogy: - ha le akarod győzni, akkor meg kell harcolni vele, és kényszeríteni kell, hogy hátráljon. Patterson bevallotta: - Sokat gondolok Rocky Marcianóra, - és azon tűnődött: - Talán Rocky Marciano is gondol rám.
Amikor Patterson betöltötte a huszonegyedik életévét, D’Amato dicsekedett: - Készen állunk és hajlandóak vagyunk bárkivel találkozni. Patterson így emlékezett: - Mindenesetre életében először kezdett komolyan beszélni nekem Marcianóról. Rocky akkor harminckét éves volt, és több mint két éve volt bajnok. Akkor még nem tudhattuk, hogy egy év múlva megvívja utolsó harcát, és visszavonul, üresen hagyva a címet. - Szerinted le tudod győzni? - kérdezte Cus. - Azonnal? - kérdeztem. - Nagyon hamar legitim nehézsúlyúvá nősz fel, - mondta Cus. - Komolyan el kell kezdenünk gondolkodni rajta. Én már régóta gondolkodtam rajta. Néztem a meccseit a tévében. A ringben néha slamposnak és ügyetlennek tűnt, de ez csalóka volt, mert borzasztóan erős volt, tudott ütni és bírta is az ütést. Igen, sokat gondoltam Rockyra. - Cus,- mondtam: - Nem félnék, ha ez az, amire célzol. - Nem azt értem, - mondta, szinte zavartan. - A szívedben azt hiszed, le tudod győzni? - Még soha nem mentem tíz menetnél többet, - mondtam - csak egyszer mentem annyit. Nem láttam értelmét annak, hogy tovább folytassuk ezt a beszélgetést. Tiszteltem Marcianót. Jersey Joe Walcott tizenkét meneten át hibázásra kényszerítette, majd Rocky a tizenharmadikban elvette a címét. Ezzard Charles látszólag rossz színben tűntette fel őt, de Rocky borzalmasan szétütötte az arcát, hogy pontozással nyerjen, majd másodszorra kiütötte. Ráadásul már így is elég bajunk volt azzal, hogy leszervezzük a meccseinket.
Patterson mindössze 20 éves volt, amikor Marciano utoljára küzdött, és 24 meccset vívott, csak egyszer vesztett; 1954-ben Joey Maxim félnehézsúlyú bokszoló tartott neki leckét nyolc menetben, de volt egy furcsa pontozásos győzelme Slade ellen 1954-ben. Mindössze 21 éves volt, amikor legyőzte Moore-t a nehézsúlyú világbajnoki címért 1956 novemberében. Nem állt készen Marcianóra 1955-ben vagy 1956 elején.
D’Amato azzal hencegett, hogy ha Patterson és Marciano azon az őszön összecsapnának, az ő embere túl sok lenne az akkor 33 éves Marcianónak. - Nem is lenne verseny. Patterson túl gyors. Sok öreg fickót edzettem. Joe Walcottot is edzettem. Elfáradnak, és ha elfáradsz bent Patterson ellen, akkor Isten irgalmazzon neked. Nem szeretnék én lenni az a fickó. Egy év múlva bárkire készen áll.
Rocky Balboa: A mozi legenda
Minden idők legnagyobb filmes bokszbajnoka Rocky Balboa, bár ezzel lehet, hogy a Robert De Niro rajongók nem teljesen értenek egyet. A Rocky nem csak Sylvester Stallone karrierjét indította el, de sokak szemében a valaha volt egyik legjobb sportdráma is, amelynek ráadásul a folytatásai is nagyon rendben voltak. Mint azt az első filmből megtudhatjuk, mire a nézők megismerkedhettek a kissé egyszerű észjárású, de a végletekig kitartó Rocky Balboával, már számtalan amatőr bokszmérkőzés állt a háta mögött. A sikerhez persze szerencse és jó időzítés is kell. Amikor Apollo Creed boksz-sztár Philadelphiába, Rocky városába érkezik, Mickey, Rocky edzője felismeri a nagyszerű lehetőséget Rocky számára.
Rocky Balboa pályafutása során összesen 81 hivatalos meccsen lépett a szorítóba. A 64. volt az Apollo elleni első összecsapás, amely megosztott pontozással végül vereségként ért véget Rocky számára, bár az is tény, hogy ezzel elnyerte a közönség szeretetét. Ezt követően tíz címvédő mérkőzést vívott, kivétel nélkül mindegyiket kiütéssel fejezte be. Ekkor következett a Rocky III-ban a Clubber Lang elleni csata, amit csúnyán elveszített. Ez visszarántotta a földre és újra keményen kezdett edzeni, hogy visszavágjon. A Rocky IV még keményebb bunyót hozott, ugyanis össze kellett csapnia az Apollo Creed haláláért felelős Ivan Dragóval, akit végül kínkeserves csatában sikerült legyőznie. Ez volt pályafutása utolsó kiütéses győzelme, szám szerint az 51. Az utolsó hivatalosnak tekinthető bokszmérkőzésre sok-sok évvel később, 2006-ban került sor, ekkor Rocky már 60 éves volt. Egy kihívásos meccsre állt ki az aktuális bajnok Mason Dixon ellen, aki csak pontozással tudta őt legyőzni. Ez a hivatalos mérkőzéseket tekintve tehát összesen 81 meccset jelent. Ebből 57-et nyert meg, 23-at pedig elveszített. Ahogy ebben a statisztikában azok a mérkőzések sem számítanak bele, amelyeket a ringen kívül vívott. Emlékezhetünk a legendásan titokzatos Apollo elleni harmadi meccsre, amelyre egy edzőteremben került sor.
A valódi inspiráció: Chuck Wepner és Muhammad Ali
A három Oscart bezsebelt, kerekeken százszoros nyereséget hozó és máig a legismertebb filmek közt számontartott Rocky című 1976-os "Stallone boksz-film" töretlen népszerűséget tudhat magáénak a sztori alapját képező 1975-ös bokszmérkőzés évfordulóján is. Mintegy 46 évvel ezelőtt ugyanis, 1975 március 24-én az ohiói Richfield városában sporttörténelem íródott: az 1964-óta bokszlegendaként világhírű Muhammad Ali 15 menetet bokszolt végig egy jórészt ismeretlen bokszolóval, Chuck Wepnerrel, aki egyszer még padlóra is küldte az akkor már kétszeres világbajnok "boksz-királyt". Ali képtelen volt kiütni Wepnert és aznap csak technikai K.O. -val húzhatta be magának a győzelmet. A mérkőzést óriási visszhang kísérte, akik látták soha nem felejtették el. A nézők közé tartozott egy akkoriban csak 28 éves kezdő színész is, Sylvester Stallone, akit azonnal megihletett a heroikus küzdelem és egyetlen szuszra megírta a Rocky című filmjének alaptörténetét.
Sylvester Stallone akkoriban még csak jelentéktelen szerepeket kapott, egyáltalán nem számított ismert színésznek ráadásul komoly anyagi gondokkal is küszködött. Mindezek dacára sem volt azonban hajlandó lemondani arról, hogy a film főszerepét ő maga játssza el. Jól döntött, minden idők egyik legsikeresebb szerepét alakíthatta, hírnevét a szerep és a film örökre megalapozta. A film hatalmas siker lett 1976-ban (10 Oscarra jelölték) és 8 részből álló franchise született (Rocky I, II., III., IV, V., Rocky Balboa, Creed I., Creed II.).
Ki volt azonban az egész filmsikert elindító eredeti figura, a bokszoló, aki a világon elsőként izzasztotta meg a bokszlegenda Muhammad Alit? A híres mérkőzés napján már 36. évében járó Chuck Wepner olyan időkben szeretett volna boksz-karriert csinálni, amikor minden babért a sporttörténelem egyik legnagyobb tehetségének tartott Muhammad Ali aratta le. A Cassius Clay néven 1942-ben született Ali, alig 18 évesen, 1960-ben lett félnehézsúlyban olimpiai bajnok, majd a profi boksz világa felé fordulva tette fel egész életét a bokszra. Először 1964 február 25-én szerezte meg a bokszvilág legnagyobb címét, a nehézsúlyú világbajnoki övet (Sonny Liston legyőzésével), később pedig még kétszer került a csúcsra: 1974 október 30-án (George Foreman legyőzésével az évszázad meccsének tartott kinshasai mérkőzésen) és végül 1978 szeptember 15-én (Lein Spinks ellen). Közben nagy riválisa Joe Frazier ellen is két óriási csatát vívott: 1971 március 8-án (mikor pontozással vesztett) és 1974-ben a visszavágón, amikor viszont győzni tudott. Életét botrányok kísérték, az első ilyen muszlim hitre térése és névváltoztatása után bontakozott ki, amikor megtagadta katonai szolgálatát (Vietnámban), a második pedig 1974 őszén, amikor az évszázad bokszmérkőzésének megvívása során folyamatosan becsmérelte Fraziert és családját. (Az ügy évekig elhúzódott és Frazier soha nem bocsátotta meg Alinak az aznapi viselkedését.) Muhammad Ali 1981 decemberében, nem sokkal 40. születésnapja előtt vonult vissza végleg a boksztól, 61 mérkőzés után (melyekből csak alig ötöt vesztett el).
Muhammad Ali vs Chuck Wepner # Highlights # HD
Ali életében Wepner volt az egyetlen olyan ellenfél, aki valóban képes volt őt meglepni és fénykorában is padlóra küldeni esélytelenként (igaz csak néhány pillanatra). A hatalmasra nőtt, 196 centis Wepner 1939-ben született New Yorkban, mégpedig egy szegény család sarjaként. Mivel nem számított jó tanulónak, így a hadsereg vagy a sport lehetett kitörési pont számára (ahogyan a legtöbb hasonló helyzetű fiatal számára is). Mindkettővel próbálkozott: a középiskola után tengerészgyalogos lett, majd a boksz világa felé fordult. (A fegyveres erőknél szerette meg a bokszot.) Hosszú éveken keresztül próbált a sport élvonalába kerülni, de erre csak 1969-ben, 30 éves korára kerülhetett sor, amikor végre kihívója lehetett két nagy bajnoknak is: előbb George Foremannak, majd Sonny Listonnak. Mindketten megverték azonban: Foreman már a harmadik menetben kiütötte, Liston pedig technikai K.O.-val győzte le, mert a kilencedik menetre felismerhetetlenné verte Wepner arcát. A későbbi években nyolc győzelmet aratott, de így sem lett ismert bokszoló.
Chuck Wepner egy bajszos, nagydarab tengerészgyalogos volt, aki biztonsági őrként kereste a kenyerét, mielőtt 1964-ben profi bokszolónak állt volna. New Jersey államban nehézsúlyú bajnok és népszerű bokszoló volt. Pályafutása során 35 mérkőzést nyert meg, 17-et kiütéssel, 14-szer pedig vesztesen hagyta el a szorítót.
| Kategória | Mérkőzések száma | Részletek |
|---|---|---|
| Győzelmek | 35 | 17 kiütéssel |
| Vereségek | 14 | |
| Döntetlenek | 2 | |
| Összesen | 51 |
Ennek dacára mérkőzéseinek száma és mérlege alapján kihívhatta 1974-ben a bajnok Muhammed Alit (akinek viszont nem lett volna kötelessége elfogadni a kihívást). Ali mégis úgy látta: egy "edzőmérkőzés" ráfér és mivel max 3 menet alatt úgyis végez majd Wepnerrel, nem veszít semmit, ha esélyt ad egy ismeretlen, fehér bőrű bokszoló számára. Itt érdemes megállnunk egy pillanatra, mert a Rocky című filmmel akadnak párhuzamok. Az első, hogy a valóságban és a filmben is egy színes bőrű bajnok ad esélyt egy fehér ismeretlennek, aki nyomorban él és bár már 30 körül jár, esélytelen számára a csúcsra jutás. Jótékonykodnak tehát (mind Apolló, mind Ali) azzal, hogy nagylelkűen meccset vállalnak egy ilyen bokszolóval. Apolló ezt a filmben népszerűség-hajhászásból teszi, Ali pedig egyszerűen azért, mert épp nincs más ellenfele és kell az edzés, a meccs-szám, illetve a pénz. A második párhuzam a bajnok népszerűsége: Muhammad Ali, miként a filmbeli Apollo Creed is, megkérdőjelezhetetlen bajnokok, valóságos legendák. Végül harmadik párhuzam a mindenit magával ragadó küzdőszellem az "eye of the tiger", mely a valódi meccsen és a filmben is markánsan megjelenik és amely mindenkit magával ragad, hiszen mindannyian azonosulni tudunk a "kis ember" harcával a bizonyításért. Alighanem EZ a Rocky filmek népszerűségének is a titka, az átélhető küzdelem izgalma és a győzelem önfeledtsége.
Az idén 72 éves Chuck Wepner New Jerseyben lakik egy kis lakásban, a Hudson folyó partján. Jelenleg italboltja van, irodájában egy bekeretezett, személyesen neki dedikált Muhammad Ali poszterrel. Magyarázatként mellette egy másik felvétel lóg, amint éppen kiüti a világ valaha volt legnagyobb bokszolóját. E képpel kezdődik Steve Politi beszámolója a CNN internetes oldalán. A két ökölvívó 1975. március 24-én csapott össze egymással az ohiói Richfieldben, de az esélybeli különbség akkora volt, hogy még Wepner is azt mondogatta a meccs előtt: „Ha a tengerészgyalogságot túléltem valahogy, akkor Muhammad Alit is túl fogom.” Az esélyeket a legendás szakkommentátor, Larry Merchant is hasonlóan ítélte meg, mikor a tudásbeli különbséget a szobafestő-mázoló kontra festőművész kontextusba helyezte. Wepner a kamerák mögött azért nem volt ilyen tisztelettudó. „Emlékszem, a meccs előtti este elvittem az akkori feleségemet vásárolni, vettem neki egy kék neglizsét és azt mondtam: jól kell kinézned, ha a világ legjobb nehézsúlyú bokszolójával alszol együtt ma este. Mikor veszítettem, és visszamentem a szállodába, már az ágy szélén ülve várt, rajta a kék pongyola és nekem szegezte a kérdés: Most akkor menjek Ali szobájába, vagy mi legyen?”
A végeredmény ugyan papírforma, de maga a mérkőzés felejthetetlen volt. A kilencedik menetben a jóval esélytelenebb Wepner váratlanul kiütötte Alit, állítólag azért, mert rálépett a lábára. "Láttátok, kiütöttem! - mondta lelkesen a szorító sarkában edzőjének, aki rezignáltan csak így válaszolt: "Igen, és úgy néz ki, jól fel is húztad..." Annyira, hogy a következő menetekben Ali végigverte Wepnert a ringen, eltörte az orrát, felszakította mindkét szeme fölött a bőrt, a 15. menetben pedig technikai kiütéssel győzött. Egyrészt óriási szakmai- és médiafigyelmet kapott, másrészt a mérkőzést élőben nézte egy fiatal színész, Sylvester Stallone is, akit annyira megihletett Wepner bátorsága és küzdeni tudása, hogy azon nyomban kitalálta Rocky Balboa figuráját. A színész 1976 és 2006 között hat filmben játszotta el a csupaszív bokszolót, aki harminc év alatt két nehézsúlyú világbajnoki címet bunyózott össze, mert sosem adta fel. Az ESPN idén október végén mutatja be Wepnerről szóló dokumentumfilmjét. Sőt, Hollywood is elkészített egy újabb mozit, melynek viszont semmi köze Stallone hatrészes sorozatához, és a bokszoló valódi élettörténetén alapszik (a címe The Bleeder lesz).
A filmbeli Rocky a nagy meccs után bajnok lesz és világsztár (jön a Rocky II., III., IV, V, Balboa,majd a Creed I-II.), ám Wepner a valóságban lecsúszott alakká vált: kokain-függő lett és visszavonult a boksztól. Egy időre a 90-es években még a börtönt is megjárta. Egy ideig pankrátorkodással is próbálkozott. Amikor megnézte a Rocky III -at a moziban, rájött, hogy a Rocky - Hogan verekedés miként természetesen maga az alapmérkőzés is (Ali - Weppner találkozó) az ő életéből merítkezik. Ő állt ki fehér bőrű esélytelenként a többszörös világbajnokkal, majd ő vívott nagy mérkőzést egy pankrátor sztárral is (Andréval az óriással). Később (a 2000-es évek elején) perben követelte Stallonétől, hogy ismerje el: ő a Rocky-filmek "mintája". Stallone végül peren kívül egyezett meg vele és kártalanította Wepnert, aki ebből a pénzből hozta helyre életét és nyitott meg saját vendéglőjét (vagy inkább kocsmáját).
tags: #rocki #box #meccs #kozben
