A maszk nélküli kapusoktól a modern védelemig: Az NHL története és szabályainak fejlődése
A jégkorong, mint sportág, hosszú és változatos utat járt be, mielőtt elérte mai, kifinomult formáját. Kezdetleges állapotaiban sokban különbözött attól, amit napjainkban látunk. A jégkorongozás pontos eredetét tekintve csak különböző feltevésekre alapozható. Már a rómaiak is játszották az indiai eredetű gyeplabdát, amely valószínűleg e játék őse.
A Jégkorong Kialakulása és Kezdetleges Formái
Az idevágó első írásos feljegyzések egészen a XII. századig nyúlnak vissza. A korabeli krónikások leírásai alapján azért, hogy a katonák a téli időszakban a befagyott tavakon könnyedén közlekedjenek, csontokat erősítettek a bakancsaikra. Ennek a módszernek az eredményeként jelentősen felgyorsult a jégen való közlekedés, és e módszer elterjedése tekinthető a korcsolya, a korcsolyázás őskorának.
A XVI-XVII. században, Hollandiában a jégkoronghoz hasonló játékot már játszottak a jégen, erről festmények és rézkarcok tanúskodnak. Németország északi részén már a XVI. században hivatalos jelleget kölcsönöztek a jégen való játékoknak, mert ott már ezen megmérettetések szabályok szerint zajlottak. Fokozatosan ezek a játékok elterjedtek Angliában, Belgiumban és Franciaországban is. Az angolok például a labdarúgásból és a rögbiből kölcsönözték a jégkorong ősének tekinthető játék szabályait. Érdekesség, hogy az angolok által bandy-ként megnevezett játékot napjainkban is művelik, többek között Svédországban, Finnországban, Norvégiában és Dániában. Ezen játék során a csapatokat tizenegy-tizenegy játékos alkotja, a szabályzat pedig, amely szerint játszanak, sokban hasonlít a labdarúgásra alkalmazott szabályokra.
A Kanadai Jégkorong Megszületése
A mai jégkorongozás őse Kanadából származik. Kb. száz éve Quebecben egy kanadai város melletti William erőd parancsnoka egy téli napon az unatkozó katonáknak azt a parancsot adta, hogy seprűkkel tisztítsák meg az udvaron a befagyott lefolyókat. Az egyik katona kergetni kezdett a jégen egy kis fadarabot a seprűjével. Ehhez a többiek is kedvet kaptak. Két csoportot alakítottak ki, saját térfelükön húztak egy-egy vonalat, megkezdődött a játék. A játék célja az volt, hogy a két csapat eszközeik segítségével a fadarabot az ellenfél vonala mögé juttassa. A játék kitört az erőd falai közül, és rájöttek arra, hogy korcsolyával gyorsabban üldözhetik a fadarabot. Később a fa lapos, tömör gumikoronggá változott. A jégkorongozás rövidesen az egyik legkedveltebb szórakozás lett a hosszú kanadai telek alatt; az Egyesült Államokban, majd Angliában is hódított.
1860 telén a kanadai Kingston város kikötőjében állomásozó angol Royal Canadians Rifles gyalogezred kilenc katonája csapatot alakított, amely az ezred nevét viselte. Az edzéseket a kikötő jegén tartották. Ezzel egyidőben több más kanadai városban is alakultak bandy csapatok. Az ezután következő lépés a különböző ezredekben alakult csapatok közötti mérkőzések megszervezése volt. A mérkőzések abban az időben elképesztően hosszúak (három óra) és durvák voltak. A meccsek gyakran a rendes játékidő letelte előtt véget értek, nemegyszer annyira súlyos sérüléseket szenvedtek a szemben álló csapatok játékosai, hogy nem tudták folytatni a játékot. A felszerelés is nagyon kezdetleges volt: hagyományos kesztyűk és katonanadrág. A játékszert - abban az időben még labda volt - préselt gumiból készítették és jóval nehezebb volt a napjainkban használt korongnál. Az ütőket bükk-, illetve tölgyfából készítették. A mérkőzések pedig a kikötőkben, a kaszárnya udvarokon, tavak és folyók jegén kialakított játéktereken kerültek megrendezésre.
A Jégkorong Szabályainak Fejlődése és a Stanley Kupa
Idővel a szabályzat is jelentősen módosult, ugyanis a sérült játékosokat helyettesíteni lehetett. Később ez a játék meghonosodott az egyetemi központokban is, ahol a korábbi tizenegytől eltérően már elegendőnek bizonyult kilenc játékos is, ahhoz, hogy meglegyen a szükséges csapatlétszám. Az első jégkorong egyesületet 1880-ban alakították meg Montrealban, Montreal Association Amateur (M.A.A) néven. Az egyesület elnökének R.F. Smith-t nevezték ki, aki új szabályokat vezetett be. Javaslatára többek között az addig használt gömbölyű labdát négyzet alakú koronggal helyettesítették. Ezen szabálymódosítás a hockey elnevezést viselte és gyökeresen megváltoztatta az addig bandy-ként ismert játékot.
Az új szabályzat egyik fontos előírása a passzolás terén hozott változtatásokkal járult hozzá a sportág fejlődéséhez. Az előírások szerint csak oldalra és visszafelé lehetett passzolni, ezért az előrehúzódott lesipuskás játékos nem tudott érvényesülni. A játékteret két részre osztották, akárcsak más csapatsportokban. 1888-ban a montreali egyesület kezdeményezésére került megrendezésre az első turné, amire meghívtak több kanadai csapatot is, azért, hogy bemutassák számukra az új szabályok szerinti játékot is. Mivelhogy a M.A.A csak hét jóképességű játékossal rendelkezett, a turné résztvevői megegyeztek abban, hogy minden csapat csak hét játékost küld pályára. Tulajdonképpen ez volt a hét játékost felvonultató kanadai jégkorong megszületésének pillanata, amely a Smith-féle szabálymódosításnak köszönhetően jött létre.
Az M.A.A-val párhuzamosan megalakult az Ontario Hockey Association, amely magába foglalta Kanada valamennyi akkor létező csapatát. Az első hivatalos jégkorongmérkőzésre 1888-ban került sor Kingstonban egy egyetemista válogatott és a katonai iskola csapatai között. A játékosok fehér nadrágot viseltek, a játékszer négyzet alakú gumi volt, a korcsolyákat pedig egy bizonyos Jackson Heines tervezte. Ezek a korcsolyák már acél élűek és magasabbak voltak, úgyhogy gyorsabban lehetett velük haladni. Ebben az időszakba a jégkorong a legfontosabb sportág lett Kanadában. Megjelentek az első fából készült lelátójú stadionok, amelyek akár több ezer néző befogadására is alkalmasak voltak. A pályák felületét már az új szabályzat szerint jelölték meg, a játékszert egy idő után lapossá és kerekké alakították. A csapatok elkezdték a játékosokat hivatalos formában egyik csapatból a másikba igazolni. Ezeket az átigazolásokat is előírások szabályozták. Mindezeket összegezve megállapítható, hogy a sportág Kanadában szervezett keretek közé került. A klubok között hamarosan elkezdődött az ország legjobb játékosainak megszerzéséért vívott küzdelem.
1890-től a játékosok átigazolásáért komoly pénzeket kezdtek fizetni. Abban az időben minden csapatban volt három, négy fizetett játékos, de ennek ellenére a jégkorongot továbbra is amatőr sportágnak tekintették. A mérkőzések egyre inkább látványosakká váltak, és ennek hatására is, 1893-ban Lord Stanley egy 50 dollár értékű serleget adományozott a kanadai bajnokság nyerteseinek. A Stanley Kupa a játékosokat egyértelműen ösztönözte, viszont nem kevesen voltak azok, akik élesen bírálták ezt a gesztust. Különösen a kimondottan amatőr játékosok alkotta csapatok emelték fel a szavukat.
A Jégkorong Elterjedése Európában
1894-ben néhány kanadai játékos, élükön Geo Meagerrel, átkeltek az óceánon. Európába érkezve több bemutató jellegű mérkőzést játszottak. Ezeken a mérkőzéseken már csak hat-hat játékos mérkőzött egymás ellen. A kapuk is kisméretűek voltak ezeken a bemutatókon. A kanadaiak által bemutatott játék hamarosan elnyerte az európai fiatalok tetszését is. Az első európai jégkorong klub 1895-ben alakult Párizsban, Hockey Club néven. Egy évvel később Londonban már öt résztvevős turnét hirdettek. Akkoriban a kanadai jégkorongnak nagy volt a vonzereje Angliában. Két évvel később Prince's Ice Hockey néven félprofi klub alakult, melynek tagja volt néhány kanadai játékos is.
Az NHL Megszületése és Története
A National Hockey League (NHL) megalakulásáig vezető út hosszú és rögös volt. Számtalan kezdetleges, legtöbbször fél- vagy teljesen amatőr liga működött a 19. és a 20. század fordulóján. Ezek a bajnokságok voltak a ma ismert vérprofi NHL elődei. A sportág népszerűsége és fejlődési íve rohamosan emelkedett, így 1909-ben Ambrose O'Brien vezetésével megalapították az egyik legrégebbi profi sportszervezetet Észak-Amerikában: a National Hockey Associationt (NHA). Azonban az NHA még gyerekcipőben járt, és sokkal inkább szólt a csapattulajdonosok folyamatos helyezkedéséről, valamint egymás fúrásáról, mintsem a sportról.
Az NHL tulajdonképpeni megszületése egyáltalán nem könnyfakasztó történet végeredménye, sokkal inkább köszönhető az első világháborúnak, na meg annak, hogy a tulajok utálták egymást, no meg a korabeli rivális ligát, a Pacific Coast Hockey Associationt (PCHA). 1917. november 22-én, más források szerint november 26-án, Montrealban létrehozták a kanadai első ligát, közismertebb nevén a National Hockey League-t (NHL). A ligába az első benevezett csapatok a Montreal Canadiens, Montreal Wanderers, Ottawa Club és a Quebec Club voltak. A legnépszerűbb klubot, a Toronto 228th Battalionst már korábban elveszítették az első világháború miatt: az egész csapatot behívták a seregbe. Mivel a Quebec Bulldogs anyagi gondjai miatt nem tudott elindulni az első szezonban, létrehoztak egy új torontói klubot, a Toronto Arenast. Ez az alakulat 1918-ban meg is nyerte a Stanley-kupát, miután a döntőben legyőzte a rivális PCHA-ban szereplő Vancouver Millionairest. Ekkoriban még bevett szokás volt, hogy különböző ligákban érdekelt csapatok küzdöttek meg a Stanley-kupáért, ez egészen 1926-ig így is maradt.
Egy évvel később a Montreal Canadiens és a Seattle Metropolitans vívta egymás ellen a nagydöntőt - azaz, csak vívta volna, ugyanis a pusztító spanyolnáthajárvány éppen akkor érte el Amerikát, így a két csapat döntője félbemaradt, ez olvasható magán a Stanley-kupán is. Az elkövetkezendő évek-évtizedek során a rivális bajnokságok szép lassan bedobták a törölközőt, az NHL lett a jégkorong alfája és ómegája.
Az NHL Bővülése és "Original Six"
Az esztendők során a liga folyamatosan bővült, 1934-ben megtartották az első All Star-gálát is. A nagy gazdasági világválság és a második világháború azonban szintén nem tett jót a ligának. Az 1942-1943-as szezonra mindössze hat csapat maradt: a Boston Bruins, a Chicago Black Hawks, a Detroit Red Wings, a Montreal Canadiens, a New York Rangers és a Toronto Maple Leafs. A közhiedelemmel ellentétben nem a hat alapítót, hanem ezt a hat klubot szokás az „Original Six” csapataiként emlegetni, mivel egyedüliként ezek képviselték az állandóságot a 1942 és a 1967 közötti időszakban - utóbbi évhez köthető az első nagy bővítés, amikor hat új csapattal nőtt az NHL.
Mára ott tartunk, hogy a két főcsoportban és négy divízióban összesen 31 tagja van a ligának. Az 1993 óta főkomisszárként regnáló amerikai üzletember, Gary Bettman tevékenységének köszönhetően immár jelentős amerikai túlsúllyal: a 31 klubból 24 amerikai - így a legutóbb, idén csatlakozott Vegas Golden Knights is -, és csak hét kanadai. További bővítési tervek persze vannak: a legnagyobb esélyesek között a régóta ismét NHL-együttesért áhítozó Québecet emlegetik, az Egyesült Államokból pedig Seattle-t és Houstont. Fokozatosan a jégkorong az ország elsőszámú sportága lett.
Az NHL történetének 20 legfélelmetesebb pillanata...
Jégkorong Magyarországon
A jéglabdázás előzte meg hazánkban is a jégkorong meghonosodását. 1899-ben már történtek kezdeményezések a jéglabdázás bevezetésére, de csak 1907-ben került sor az első nyilvános mérkőzésre. A BKE jéglabdacsapata legyőzte a különböző osztrák, cseh és német csapatokat, sőt 1914-ben Európa legjobb klubcsapatának számító Leipziger SC együttesét is, ezzel előkelő helyet kivívva magának. Az első világháború után a műjégpálya megnyitásakor kezdődött el hazánkban a jégkorong elterjedése. 1927-ben vett részt először a magyar válogatott Európa-bajnokságon, két évvel később Budapest volt az EB színhelye. A következő évtizedben már volt olyan játékosunk, aki elérte a nemzetközi színvonalat. A válogatott csapat elért számottevő sikereket is: 1934-ben a világbajnokságon az 5-6. helyen végzett, két alkalommal döntetlent ért el Kanadával szemben. Főiskolásaink többször nyertek világbajnokságot is. Hazánkban három klubcsapat jelentette az egész jégkorong sportot. 1937-ben írták ki az első bajnokságot. A következő évtized elején emelkedett a csapatok létszáma, de komolyabb játékerőt öt csapatnál több akkor sem képviselt. Nem jártak sikerrel azok a kezdeményezések, amelyekkel a vidéki csapatok bekapcsolódását szorgalmazták. Legjobbjaink a feltételek hiánya miatt sokáig nem tudtak lépést tartani a jobb lehetőségekkel rendelkező országok jégkorongozóival. 1990-es évektől kezdődően jelentős fejlődés ment végbe a hazai jégkorongozásban. Ennek eredményeképpen a 2002-ben Székesfehérváron és Dunaújvárosban rendezett B csoportos világbajnokságon válogatottunk csak hajszál híján nem jutott fel a világ élvonalát jelentő A csoportba.
A Védőfelszerelések Forradalma: Sisakok és Maszkok Az NHL-ben
Ma már hihetetlen, de a jégkorongkapusok hosszú évtizedekig fejvédő nélkül álltak a kapuban. Hajmeresztőnek tűnhet, hogy régen maszk nélkül védtek a kapusok. Amikor még gyerekkorcsolyában járt a sport, szinte minden máshogy nézett ki, mint most. Például korcsolya helyett egyszerűen pengéket rögzítettek a csizmájuk aljára és úgy száguldoztak a jégen. A játékosoknak semmi olyan felszerelésük nem volt, ami jelentős védelmet nyújtott volna a fizikai veszélyek ellen. Még a tűzvonalban álló kapusok felszerelése sem igazán volt alkalmas a védelemre.
A Kapusmaszkok Fejlődése
A hokitörténelem első kapusmaszkját Clint Benedict viselte 1930-ban. A nyers bőrből készült, rendkívül egyszerű fejvédőt azért készíttette, hogy védje törött orrát. Benedict számos mérkőzés kihagyása után, a maszknak köszönhetően térhetett vissza a kapuba. A Montreal Maroons hálóőre öt meccsen keresztül viselte az egyszerű arcvédőt. Igaz, a históriák két korábbi esetet is említenek, amikor a kapusok védték arcukat a korongtól. 1916-ban a Montreal Western kapusa arról értesült, hogy a liga híresen legnagyobb lövője szerepel az ellenfélnél. Megelőzendő a bajt beszerzett egy baseballos elkapók által használt védőfelszerelést. 1927-ben pedig egy hölgy, Elizabeth Graham vívómaszkot öltött Ontarióban.
A következő fejezetbe egy legendás portás, a hatszoros Stanley Kupa-győztes, hétszeres Vezina Kupa-tulajdonos Jacques Plante története illeszkedik. 1959 telén a New York Rangers csatára, Andy Bathgate bombaerős lövéssel fejen találta. Ennek hatására Plante elkészítette az első megtervezett kapusmaszkot, amely még szintén bőrből volt. Kisvártata megjelent üveggyapot modelljével, amely a fej formáját követte. Mint a képen is látható, teljes mértékű védelmet ez még nem jelentett. Plante volt az első, aki folyamatosan hordta az eszközt. Plante montreali szerződése során, miután egy csúnya orrtörésen is keresztül ment, kezdte el igazán tökéletesíteni felszerelését. Sok darabot ő maga készített - köztük a maszk formájával is kísérletezett. Mikor egymás után 18 játékot nyert a csapata, elkezdték komolyan venni a maszk jelentőségét, és egyre inkább terjedni kezdett. A kezdeti gúnyolódások elmúltak, a sok követő miatt gyorsan bebizonyosodott, hogy Plante történelmet írt.
Az üveggyapot - amit később az üvegszál váltott fel - sisak térhódítása után már csak elvétve játszottak nélküle. Az utolsó meztelen fejű kapusként Andy Brownt említik a krónikák, aki 1974-ben vonult vissza az NHL-ből. Bármilyen meglepő, de igaz, hogy Jason Voorhees horrorikonnak, a Péntek 13 című filmsorozat főfigurájának az "arcát" erről a maszkról formázták meg.
Több mint tíz évet kellett várni az újabb jelentős előrelépéshez. 1972-ben a szovjet legenda, Vlagyiszlav Tretyak fején díszelgett az evolúció újabb lépcsőjeként definiálható protektor. A játékosok által használt műanyag sisak elé fémrácsot erősítettek. Ez volt az első olyan védelem, ami nagy hatásfokkal szűrte meg az erős lövéseket. Érdekes, hogy két NHL-veterán a mai napig ilyen stílusú sisakban csúszik jégre: Dominik Hasek és Chris Osgood. Ezek az eszközök természetesen már nem natúr műanyag, hanem üvegszálas erősítést kaptak.
Már korábban elkezdték személyessé tenni a sisakokat, elkezdődött a felületek befestése. Elsőként a Boston Bruins edzője, John Forristall mintázott öltésnyomokat Gerry Cheever maszkjára. Minden egyes olyan alkalommal, amikor a maszk megmentette Cheevert egy arcsérüléstől, fekete öltést festett a fehér felületre. 1972-ben Frank Lewis, a Philadelphia Flyers edzője paradigmát váltott, az addigi fehér felületet teljes egészében narancssárgára fújta a közelgő halloween alkalmából. Doug Favell fejvédője nagyon fontos szerepet kapott. A későbbiekben nem volt, és a mai napig nincs megállás. A sisakfestészet külön művészeti ággá és önkifejezési formává vált.
A legújabb maszkok már szénszálas anyagokból, vagy üvegszál és kevlar keverékéből készülnek, és a rácsot alkotó fém minősége is fejlődött. Ezek az anyagok már a legnagyobb terhelést is kibírják, nyomokban sem emlékeztetnek a hetvenes évek eleji ősökre. Míg a Tretyak-féle típusok az egész fejet körbeölelik, mint a játékossisakok, addig a legmodernebbek külön hátsó védelmet nyújtanak és tulajdonképpen két részből állnak. A Tretyak-modellhez képest még két jelentős módosulás történt az elmúlt évtizedekben. A sisak hosszított alsó része, és a maszk alá zsinórral lógatott plexi egyaránt a nyak és a torok védelmi rendszerét erősíti. Hogy mire szolgál mindez, arról sajnos videót is tudunk mutatni. Megtekintése előtt fontos elmondani, hogy a felvételeken látható horrorisztikum ellenére a kapusnak maradandó bántódása nem esett, mi több, néhány nap múlva újra edzett.
Az NHL történetének 20 legfélelmetesebb pillanata...
A Mezőnyjátékosok Sisakjának Fejlődése
Nem meglepő, hogy ugyanez a folyamat a mezőnyjátékosoknál is lezajlott, de jó két évtizedes késéssel. Az első mammutokat például az 1896-os Stanley Cup játéka során viselte Geroge Merritt. A századforduló után már komolyabban vették a védőfelszerelés fontosságát, a játékosok saját maguk vették kézbe az irányítást. Szintén fontos lépés volt a bőrből és filcből készült térdvédők megjelenése. 1930 előtt alig lehetett sisakokat látni, ha valaki mégis feltette egy meccsre, a következőn már nem volt rajta. Azonban 1933-ban Ace Bailey, a Toronto Maple Leafs sztárja súlyos fejsérülést szenvedett, ami karrierje végét jelentette. Összeütközött a bostoni Eddie Shore-ral, elesett és többször beütötte a fejét. Eddie lett az első NHL-játékos, aki innentől mindig viselt sisakot. Szintén az 1930-as években törte el hüvelykujját Babe Siebert, a Montreal Maroons játékosa, ami a kesztyű újabb változásához vezetett.
A műanyag-feldolgozó ipar fellendülésével a II. Világháború után, a korábban használt bőr párnákat felváltották az üvegszálból és műanyagból készült változatok. 1950-ben az NHL elnöke, Clarence Campbell kimondta, hogy az új felszerelés gyakorlatilag páncélként csapódik be az ellenfelek testébe, így javasolta, hogy keressenek más alternatívát. A következő szezonban új szabályt vezettek be, hogy csökkentsék a könyöklések okozta sérüléseket: a könyök-és vállpárnáknak puha külső burkolattal kellett rendelkezniük. 1958 júniusában hozta meg a döntést Campbell, mely szerint minden felszerelést jóvá kell hagyatni az NHL bizottságával, mielőtt piacra kerülne. A szakértők ellenőrizték, hogy megfelelnek-e az egyes elemek a biztonsági előírásoknak.
Az NHL az egyre gyorsabb és keményebb játék miatt 1979 augusztusában úgy határozott, hogy minden játékosnak sisakot kell viselnie, de kivételt képeznek azok a játékosok, akik 1979. június 1-je előtt írták alá a szerződésüket. A kapusok esetében folyamatosan koptak ki azok, akik nem viseltek maszkot, és ugyanez a tendencia volt megfigyelhető a mezőnyjátékosok esetében is. Craig MacTavish játékjogát a Boston Bruins foglalta le az 1978-as drafton, így ő még éppen a kivételek közé tartozott. MacTavish a draftolása után egy évvel, 1979-ben mutatkozott be az NHL-ben. Öt évet húzott le a Bruinsban, majd következett az Edmonton és a New York Rangers, ahol összesen négy Stanley Kupát (1987, 1988, 1990, 1994) nyert. Manhattanből Philadelphiába, onnan pedig St.Louisba vezetett az útja, és itt kezdte meg az utolsó idényét is 1996 októberében.
29 éve szerezte az utolsó pontját az utolsó sisak nélküli játékos. 1996. november 16-a átlagos szombati napnak indult az NHL-ben. Nyolc mérkőzést rendeztek ezen a napon, közte azt a St.Louis-Calgary mérkőzést, amely később történelmivé vált. Az ekkor már 38 éves center nem kezdte rosszul a szezont, hiszen 8 mérkőzés után 5 ponttal (1+4) állt. November 9-én aztán jött az a Calgary elleni mérkőzés, amit a Blues 3-2-re nyert meg, MacTavish pedig ezen a mérkőzésen meglőtte az utolsó gólját. MacTavish ezt követően végigjátszotta az egész szezont, sőt még a rájátszásban is jégre lépett, de pontot már nem szerzett a későbbi bajnok Detroit elleni párharcban, így a Calgary elleni két mérkőzése később történelmi szintre emelkedett. MacTavish a kiesés után két nappal, 1997. április 29-én jelentette be a visszavonulását. Ma már a sisak alapfelszerelés, sőt a plexi (visor) is, de még mindig van négy játékos az NHL-ben, akik mind a mai napig enélkül játszanak.
