Stohl András: A színész, akit a rögbi edzett
A TV2 sikerműsora, a 100 milliós játszma során számos érdekesség és izgalmas dolog derül ki a műsorvezetőkről. Az egyik adásban például magánéleti titok látott napvilágot Stohl Buciról, amely sok nézőt meglepett. A műsorvezetőtárs, Till Attila kérdésére, miszerint fiatalkorában sport vagy zene volt-e meghatározó, Stohl András nem mindennapi választ adott.
Fiatalkori sporttevékenység: Irányító a rögbipályán
Stohl András elárulta, hogy fiatalkorában rögbizett, irányító, úgynevezett kilences poszton játszott. „Sport, én rögbiztem fiatalkoromban, irányító voltam, kilences. Én voltam az ész” - magyarázta András, hangsúlyozva, hogy ő nem mások felökleléséért vagy letiprásáért felelt, hanem a szervező és az irányító játékos szerepét töltötte be. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még válogatott játékos is volt. „Van 8 ember, ők felelnek a tolongásért, van az irányító a kilences és van a futó. Én öt évig rögbiztem, és válogatott is voltam” - tette hozzá. Annak idején mindössze 8 csapat volt összesen az országban.
A Csupasportnak adott interjúban a Jászai Mari-díjas színművész arról is beszélt, hogy a futás nem új hobbi az életében, annak gyökerei is a rögbihez nyúlnak vissza. „Talán kevesen tudják, de fiatalon rögbiztem, amelynél az edzések állandó része volt a hosszútávfutás. Kimondottan szerettem, sőt, elég jó is voltam benne.” Felidézett egy esetet is: „A BEAC-pályától futottunk fel a gellérthegyi Szabadság-szoborig és vissza. Ezeket általában megnyertem, de egyszer lejött egy sífutó srác, aki úgy megvert, hogy azt sem tudtam, merre van az előre. Persze mindenféle kifogásokat kerestem, de egyszerűen ennyivel jobb volt. Nagy pofon volt, azóta másképp nézek a sífutókra.” A meglepetések sora azzal kezdődött, hogy kiderült, Stohl András fiatal korában tehetséges rögbijátékos volt, és 1984-ben ő lett az év játékosa.
Vezető szerep a BEAC-ban és taktikai szemlélet
Stohl András nem csupán játékosként, hanem vezetőként is meghatározó szerepet játszott. Amikor egy Sanyi nevű társával kapcsolatot találtak az OKGT-hez (ma MOL), és egy új csapatot alakítottak a BEAC bázisán, a csapatok szétosztásakor Stohl vitte tovább az ifjabb BEAC-ot. Ekkor 25 évesen már az idősebbek közé tartozott, miközben a csapat gerincét középiskolás játékosok alkották. „A csapat irányítója a pályán és azon kívül is, Stohl András volt.”
Stohl a saját tapasztalatai, elképzelései, valamint az Aradon szerzett ismeretek alapján állította össze a csapatot. Célja egy sokmozgásos, gyors, váratlan húzásokkal operáló játék volt, nem kedvelte a fantáziátlan földharcos játékot. „A csapat ebben kiváló partner volt.” Ennek eredményeként 1984-től 1986-ig a BEAC a magyar rögbi meghatározó, legeredményesebb és leginkább tetszetős játékot játszó csapata volt. András maga is olyan vezetői és szervezői tapasztalatokra tett szert, amelyeket később remekül hasznosíthatott pályafutása során.
Stohl András: „MÁS EMBERKÉNT JÖTTEM HAZA” - TV2 Titkok Ramónával 1. évad 8. adás
A magyar rögbi helyzete Stohl András idejében
Stohl András rögbi pályafutása egy olyan időszakra esett, amikor a sportág Magyarországon még gyerekcipőben járt, de már elkezdődött a szervezett fejlődése. Az 1980-as évek közepén, amikor Stohl is aktívan játszott, mindössze nyolc csapat működött az országban, és 1984-ben kezdődött el az első, őszi-tavaszi rendszerű rögbibajnokság.
Az Esztergomi rögbi csapat például az ország harmadik klubjaként (a BEAC és a Kecskemét után) nevezett be az első, nem hivatalos rögbi bajnokságra 1984-ben. A nyitómérkőzésen Győr csapatával találkoztak. A források szerint „Hatalmas termetű játékosainak vadonatúj Adidas melegítőjük, stoplis cipőjük és mezük volt. A hazaiak használt, piros-kék focista trikóban, vékony piros nadrágban, de rendkívül elszántan vetették magukat az ellenfélre és megszerezték az első esztergomi győzelmet 45:3 arányban.” Ez jól mutatja az akkori viszonyokat és az amatőr sportág kezdeti lelkesedését.
A válogatott szinten is történtek előrelépések. „Az év tavaszán néhány esztergomi játékos meghívást kapott az A és B válogatottba. A mérkőzést Győrben rendezték, az ellenfél az osztrák nemzet „A” és „B” válogatottja volt, amelyben jó néhány angol és skót éljátékos szerepelt. Több ezer néző buzdítása mellett óriási meglepetésre a magyar „A” válogatott 18:15-re legyőzte ellenfelét. A „B” válogatott szoros mérkőzésen maradt alul.” Stohl András válogatott játékosként maga is része volt ennek a formálódó nemzeti sporttörténetnek.
| Év/Időszak | Szerep/Csapat | Eredmény/Megjegyzés |
|---|---|---|
| Fiatalon (5 évig) | Rögbijátékos, irányító (kilences) | Válogatott játékos |
| 1984 | BEAC | Az év játékosa |
| 1984-1986 | BEAC, csapatvezető, irányító | A magyar rögbi meghatározó, legeredményesebb csapata |
A rögbi hatása a katonai szolgálatra és a személyiségre
A rögbi által szerzett fizikai és mentális felkészültség Stohl András életének más területein is megmutatkozott. Emlékei szerint a katonai szolgálat sem jelentett számára különösebb kihívást, köszönhetően sportos múltjának. „A zalaegerszegi első lépcsős laktanyában voltam »nyúl«, ami azt jelenti, hogy gyalogosként szolgáltam. A sportból érkeztem oda, mert akkoriban rögbiztem, úgyhogy ez nem jelentett fizikailag igazán nagy kihívást.”
Az edzőjétől tanult fegyelem is segítette a beilleszkedésben. „Az edzőm révén pedig azt is megszoktam, hogy ha azt mondják, ennyit és ennyit futni kell, azt szó nélkül teljesítem. A koránkeléssel sem volt gondom, apukám és a vadászat révén pedig a fegyverekhez is volt némi közöm. Így elég hamar és könnyen belerázódtam ebbe a rendszerbe.” Stohl András vallja, hogy a katonaság jót tesz egy fiúnak, mert megtanít egy bizonyos rendszerre, és „láttam azt, hogy egy civil ember hogy válik pár hét alatt rendezettebbé, még kitartóbbá.”
Jelenlegi kapcsolat a futással és az állóképességgel
Hosszú kihagyás után, a főiskola és a színházi munka miatt kevesebb idő jutott a mozgásra, azonban Stohl András néhány hónapja ismét elkezdett futni. „Néhány hónapja kezdtem újra futni, mert egyrészt hiányzott, másrészt ötven felett azért az embernek muszáj odafigyelnie magára.”
Egy tavaly szeptemberi Color Run öt kilométeres távja volt az a pillanat, amikor rájött, mennyit veszített korábbi állóképességéből. „A verseny előtt azt hittem, öt kilométert edzés nélkül is könnyedén lekocogok, aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem így van. Ez is komoly felkészülést igényel, különben nagyon szenvedős lesz a futás.” A motivációját a színházi munka, a vírushelyzet alatti felszaladt kilók és az „Őrült nők ketrece című előadáson rám jöjjenek a női ruhák” is adta. Nagyon élvezi a futást, a kellemes fáradtságot és az izomlázat, valamint azt az érzést, amikor a futás után zuhany alá állhat.
Jelenleg heti két-három alkalommal, körülbelül két és fél, három kilométert fut. A hegynek felfelé vezető pálya próbára teszi az állóképességét, és bár vannak már olyan szakaszok, ahol úgy megy, mint régen a Gellérthegyen, a többi rész még szenvedős. A kütyükkel való mérés helyett most a futás élvezete és az állóképesség javítása a cél. „A cél most az, hogy jó tempóban le tudjak futni öt kilométert. Ez jót tenne a testemnek, a lelkemnek és az agyamnak is. Ennél többre most nem vágyom.”
