Balczó András – Az Öttusázó, a Hitvalló és a Siker Filosofiája
Balczó András, a háromszoros olimpiai- és tízszeres világbajnok egykori öttusázóval a sportról talán a legnehezebb beszélgetni. Különösen nem azóta, hogy a nyolcvanas évek közepén gyanútlanul elvállalt egy tévéfelvételt, amelyet azután drasztikusan megkurtítottak, mielőtt adásba került. Attól kezdve csak egyenesben vállal rádiós vagy tévés megszólalást. Az írásos változat még nehezebb.
Az Öttusa Útján: A Sportpályafutás Kezdetei
Az én esetem pedig az volt, hogy 15 éves koromra kicsit úszkáltam, ami hetente egy úszóedzés lehetőséget jelentett Debrecenben. Majd a lovak nagy barátja, nyíregyházi barátom, Hecker Valter révén nekem is közöm lett a lovakhoz. Tehát volt három sportág, amelyeket egymástól függetlenül gyakorolgattam. Tizenöt éves koromban hallottam a rádióban, hogy Chilében egy magyar öttusázó, akit Benedek Gábornak hívnak, világbajnokságot nyert. Arra gondoltam, hogy ha egy magyar öttusázó világbajnok lehet, én miért ne lehetnék az? Attól kezdve másként léteznem, mint öttusázónak, soha nem vetődött fel bennem.
Érettségi után az öttusázás szándékával Csepelre mentem, ahol az előbb említett Benedek Gábor fivére, Benedek Ferenc írt egy levelet a szüleimnek, kérve, hogy a fiukat engedjék el. Szerez neki állást, a munkásszálláson lakást, engedjék fel Csepelre. Fel is mentem 1956. július 2-án. Dolgoztam a gyárban nyolc órát, előtte-utána pedig edzésen vettem részt. Hamar bekerültem a válogatottba. 1957-ben már kivittek volna a világbajnokságra, de lebetegedtem. Egy évvel később részt is vehettem a vébén, ahol hatodikként végeztem, 1959-ben, 21 éves koromban pedig második voltam a világbajnokságon. Rómában, 1960-ban olimpiai bajnokok lettünk csapatban, egyéniben negyedikként fejeztem be a versenyt.
A Siker Illúziója és a Valódi Boldogság Keresése
Így kerültem be az öttusázásba, amiről én otthon úgy gondoltam, ha egy világbajnokságot nyerek, akkor életem végéig olyan boldog leszek, hogy ezt soha senki nem fogja tőlem elvenni. 1969-ben már az egymást követő ötödik világbajnokságomat nyertem meg, eggyel többet, mint bárki más, és az a maradéktalan boldogság, amit egyetlen vb-aranyérem megnyerésétől reméltem, az ötödiknél sem volt meg bennem. Nem voltam ebben a vágyva vágyott állapotban. Akkor, ott a gúla tetején jöttem rá, hogy a sikerben nem nyerjük el a maradéktalan boldogságot. És akkor, abban a nagy szorgalomban valami elállítódott.
Kiemelkedő Eredmények
| Év | Esemény | Helyezés |
|---|---|---|
| 1959 | Világbajnokság | Ezüstérem (2. hely) |
| 1960 | Római Olimpia | Csapat aranyérem |
| 1960 | Római Olimpia | Egyéni 4. hely |
| 1969 | Világbajnokság | Ötödik egyéni aranyérem |
München és az Alázat Megtapasztalása
Szerettem volna még azt az aranyérmet hazahozni. Már 34 éves voltam, kijutottam Münchenbe is, ahol a vívásban megcsillant az aranyérem megszerzésének a lehetősége. Kezdett minden feszültté válni bennem, görcsösség vett erőt rajtam, nem tudtam találatot adni, miközben egyre attól féltem, hogy megszúrnak. Lényem legmélyén már feladtam az aranyérem megszerzésének lehetőségét, mert annyira rosszul ment, és nem láttam a kilábalás lehetőségét.
És akkor megtörtént az a teljes belátás, kevesebb vagyok, ügyetlen vagyok, jobbnak gondoltam magamat. Ha valaki azért szeret engem, mert olimpiai bajnok vagyok, az a szeretet nem ér semmit. Engem kell szeretni, Bandit vagy Bandikát. Ez valahogy egy megszabadulást okozott. Hirtelen elkezdett menni minden, mint a karikacsapás. Ezt a fordulatot úgy fogom fel, hogy az Isten megszánt engem!
Balczó András Filozófiája: Isten, Alázat és Élet
A vágyva vágyott állapot megtapasztalásának van egy elengedhetetlen feltétele. Ez a belátás: csalódtam magamban, kevesebb vagyok, mint gondoltam. Valahogy így alakulnak a dolgok, amikor az emberre az alázat rászakad. S amint az alázat megjelenik, akkor a büszkeség, ami szigetelőanyag, eltűnik az Isten és ember közül. És az Isten meg tudja érinteni az embert. Ez az érintés azt jelenti, hogy megérkezett. Tudja, hogy ezt az állapotot kereste egész életében. Nem a siker adja meg, ezt, hanem valami, amit az ember a lényegéből felad: a büszkeséget és a gőgöt, meg azt a felfogást, hogy nekem jár ez és ez a siker. És amikor megtörténik a vágyva vágyott célról való lemondás, a lemondás pillanata az, amikor a menny és a föld találkozik. Az ember belekerül egy olyan állapotba, amiről érzi, hogy ezt kereste. Ez az, megvan! Erről a pillanatról lehet azt mondani, hogy a lélek násza. Találkozás az Istennel.
Mi az, hogy belátás? Belátom, hogy kevesebb vagyok. Nem vagyok jó. Nem vagyok jogosult, nem az én jogos jussom egy aranyérem például az olimpián. Nem vidám belátás ez, de ettől kezdve az Isten átveszi az irányítást. Olyan, mint amikor egy révkalauz a Panama-csatorna bejáratánál átveszi a hajó irányítását, a kapitány pedig elmehet kávézni vagy szundikálhat egy jót. Na, én így vagyok, úgy látom, hogy valami felelősséget átvett rólam a Teremtő és megadja azt, hogy mehetek és örömhírt mondhatok az embereknek: „Ne add fel a reményt, hisz van megoldás.” Nem a sikerre van az embernek szüksége, hanem erre az állapotra, amire Jézus azt mondja: „Elközelgetett a Mennyeknek Országa.” Erre az alkalmassági állapotra, minden ember eljuthat, és akkor, amit tud, azt hozza is a versenyben. De akkor már nem érdekli az embert például a vívásnál, hogy adja-e vagy kapja a találatot. A szeretetnek valami állapotszerű átélése lesz úrrá az emberen, ez valami öröm, valami addig elképzelhetetlen többlet-állapot.
A Hitetlenség Magyarországon és a Remény
Kórságunk lepusztult szellemi állapota csak akkor fog megjavulni, ha az emberek egyenként belátják, hogy Isten nélkül nem megy. Ha jön egy 180 fokos fordulat, és ez a jelenlegi hívő-hitetlen arány megfordul, akkor történhetne valami Magyarországon. Ugyanis ez idő tájt az emberek kilencvenvalahány százaléka nem törődik azzal, hogy teremtmény vagy nem teremtmény, hogy Isten létezik, vagy nem létezik. Ezért az egész ország Isten nélküli vergődésben szenved - tanácstalanok vagyunk.
Akik elemzik az eseményeket, a háttérbeli erőkről soha nem tesznek említést. Pedig a legfontosabb megjelölendő erő a Sátán. Szépen lassan megzavarták az emberek agyát annyira, hogy már nem vállalják a felismert igazság kimondását. Jézus mondja: „nálam nélkül semmit nem cselekedhettek”. A rossz egyébként nem Kelet felől jön, mint annak idején a kommunizmusban, hanem Nyugatról. A nagytőke, a világ összes pénze egy kézben van, ők uralják a fizikai világot. Az embereket pedig megvették bagóért. A javulásnak egyetlen lehetősége lenne szerintem: kimondani azt, amit látunk. Ha az emberekben félelem van a felismert igazság kimondásával kapcsolatban, akkor maradunk ott, ahol vagyunk.
Ma Magyarország vergődik az Isten-nélküliség csapdájában. Erre megoldás Jézus kiiktatásával nincsen. Az Isten nélküli lét olyan, mint a lakodalom gyászzenével. Az Istentől való elrugaszkodás egyre látványosabb jeleivel találkozhatunk. Korábban jártam Bázelben, ahol több templomot is mutattak nekem, amelyeket eladtak. Az egyikben például a leszbikusok kávézóját rendezték be. Az ébredés nem érződik az országban. Ha Istentől való a gondolat, megmarad, ha nem, magától elmúlik. Gamaliel azt mondta, amikor a Jézust követőkről volt szó, hogy nem kell a keresztényektől félni, mert ha a kereszténység Istentől van, akkor a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. Ellenkező esetben magától el fog múlni.
A Menekülési Útvonal
Mindenkinek van egy olyan menekülési útvonala, amelyen a hűség megmarad. Jézusnak egyetlen menekülési útja volt, a Golgota.
A Tapasztalatok Megosztása és Isten Rendeltetése
Visszanézve az életemre, úgy érzem, mintha az Isten azt mondta volna: „Teleaggattam a nyakadat aranyérmekkel, te tudod, hogy ezek nem érnek semmit. De küldelek azokhoz, akik azt hiszik, hogy ez érték, és elmondod nekik, hogy ki vagyok én és mit tettem veled.” Én ezt az Isten által megkomponált útnak tartom a mai napig, és dicsérem az Istent, hogy minden szükségessel ellátott ahhoz, hogy sokszor nyerhessek. Az úgynevezett szerencsék és pechek szigorú sorba vannak állítva. A véletlenekben nem hiszek. Váratlan dolgok vannak, véletlenek nincsenek. Ezért gondolom azt, hogy az a helyes tevékenység, ha az ember valahol valakinek a jogos és égető szükségét látja az embernek és módja van azon enyhíteni vagy megszüntetni, akkor azt kell tennie. Ezért én az Istennek hálával tartozom, hogy lehetőséget teremtett számomra arra, hogy évtizedeken keresztül elmehettem és tőlem telhető módon elmondhattam: hol találtam meg azt az állapotot, amely után mindannyian vágyódunk.
Átlagosan alkalmanként 40-50 embernek mondtam el a személyes, hitbéli tapasztalataimat. Elmondtam, hogy az alázatosság megelőzi a dicsőséget és ezt a témát járom körül. Miután már visszavonultam, így csak múlt időben tehetem fel a kérdést: volt-e haszna ezeknek a beszélgetéseknek? Konkrétan nem tudom, de a Bibliában az is le van írva, hogy „más vet és más arat”. Egy-egy megnyilvánulása nagy viharokat is kavart. Ott többek között arról is szó volt, hogy első helyen a gyávák kerülnek a pokolba. Három héttel a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt azt is elmondtam, hogy az emberek becsapottak és hogy mekkora égés lesz a szavazás végeredménye. Isten írott igéi mellett vannak Istennek íratlan igéi is, amelyeket nagyon sokan azért kapnak meg, hogy ők mondják ki. Ebben a bizonyos rádiós beszélgetésben elmondtam egy nagyon szép, protestáns ének szövegét is, amely arról szól, hogy az Isten úgy akar elfogadni bennünket, ahogy vagyunk. (Amint vagyok…) Egy 81 éves hallgató, ezt hallva, végrendeletében rám hagyta a XII. kerületben lévő gyönyörű lakását. Három lányunk akkor ment férjhez, lakásgondjaikon így tudtunk segíteni.
Siker és Kudarc: Gazdálkodás a Sorssal
Mint sok embert, úgy engem is nagyon érdekel a sikeresség és sikertelenség kérdése, okai és következményei. Mennyi az, amit megtehetünk céljaink érdekében, mi az, ami nem a mi tenni-, aggódnivalónk az egészben? A nagy akarók mennyit köszönhetnek maguknak? Jut-e az érdemből másnak is, vagy senkinek semmi, minden az övék? Kizárt, hogy életünk eseményeinek nem csak okai vannak, hanem célja is? A pásztor a gyakran elcsatangoló kisbáránynak megcsavarja a lábát, hogy ne tudjon elkódorogni. Létezik valaki, aki megmentésünkre okoz károkat nekünk?
E téren szerzett szerény tapasztalataimat és javaslataimat azoknak írom le, akiknek a vágyak, remények sarkantyút nyomtak az oldalukba, ahogy velem is történt. Hőn óhajtott vágyak teljesülésétől nagyobb lehetőségeket és szabadságot remélünk. A cél elérése után hosszabb-rövidebb idő elteltével kezd valami derengeni arról, hogy a megnövekedett lehetőségeknek tartozéka van: a megnövekedett felelősség. Nem olyan ez, mint a rózsa és a tövise. Olyan inkább, mint a szerelem és a gyermekáldás. Jó és rossz döntések maradnak továbbra is, de már nagyobb hasznot hoznak, vagy nagyobb kárt tesznek, mint korábban. Tehát megfontoltabbnak kell lenni.
A sikeres olimpiai szereplés távolról olyan, mint a túltöltött tejfölös köcsög. Ha birtokába jutottunk, kiderül, hogy a tejföl tetemes részét szétosztásra kaptuk, és minél többet osztunk, annál több jut nekünk is. Ez a „nagy tejfölszaporítás” csodája. Az Isten osztja az olimpián is a helyezéseket, jó tetszése szerint. Mindenki azt kapja, amit a lelke épülésére a legjobban tud, vagy tudna hasznosítani. A jó vagy rossz szereplés nem jutalom vagy büntetés, hanem feladat. Tőke, amivel gazdálkodni kell. A siker veszélyesebb, mert benne az önteltség felé lejt a belső pálya, amelynek a nagy ünneplés-zuhatag csúszós talaja is árt. Nehéz megállni, tárgyilagosnak, vagyis szerénynek maradni. Rossz sáfárja egy győzelemnek az, aki „megbüszkül” tőle. Úgy tesz az aranyéremmel, mint majom a borotvával: csak összeszabdalja magát. Az állva maradáshoz nagy segítség Teremtőnk mondata: „a dicsőséget senkivel meg nem osztom.” A sikertelenségben az alázat felé lejt a talaj, és önvizsgálatra szorít, de itt is el lehet esni: ha „mindenki hibás, csak én nem”.
Az Isten fizetőeszköze nem a siker, hanem az a lelkiállapot, amelyben már ő cselekszik a küzdőben, akit derűssé és elszánttá tesz. Ilyenkor szokták mondani, hogy „felülmúlta önmagát”.
Tanácsok az Élethez és a Jövőhöz
Emlékezetes az a nyílt levél, amelyben a 2000-ben volt olimpiát megelőzően üzent a magyar olimpiai csapat tagjainak. Jó lelkiismerettel javaslom nektek, hogy ne fogadkozzatok, ne ígérkezzetek el a teljesítménynek, mert az elkötelez, és csak a veszítenivaló marad, ami félelemmel tölt el. Örömötökből vagy bánatotokból csak annyit mutassatok, amennyit úgyse tudtok visszatartani. Minden más színlelés, zsákutca, elhalasztott élet. Legyen vitéz a lelketek!
A jövő titok. Megsejteni, reménykedni lehet, de befolyásolni csak a mindenkori jelenben tudjuk. Amint a súlylökő addig van hatással a lökés nagyságára, ameddig a súlygolyó és a keze között érintkezés van. Az embernek csak a múlt és a jövő közé szorult jelen idővel van érintkezése.
Sporttársak és Az Irigység Szerepe
Első helyen a már végleg elköltözött Földi Lászlót, egykori csepeli klubtársamat említeném. Utána a sajnálatosan korán elment Villányi Zsigát, aki 1971-ben második volt a világbajnokságon, én pedig mögötte harmadik. De ott volt Kaiser Laci, Németh Feri, Maracskó Tibor, Pajor Gábor, Erdősi Laci, Pálvölgyi Miklós, Bakó Pali, Kelemen Péter, Dobi Lajos, Hajnal Béla vívómesterem, és még jó néhányan.
És természetesen volt egy másik oldal is. Annak idején az erdőgazdaságokban a dolgozók kaptak járandósági tűzifát. A sikeres emberek pedig járandósági irigyeket kapnak. De bármily hihetetlennek is tűnik, jó, hogy voltak. Egyrészt inkább engem irigyeljenek, mint én másokat. Meg aztán ők inspiráltak arra, hogy inkább szakadtra fussam magamat, de nehogy már megelőzzenek! Nagy szükségem volt rájuk.
tags: #tanacs #attila #mlsz #adatbank
