Tamás Gáspár Miklós szellemi öröksége: A Világvége I–II. válogatott művek jelentősége
A dolgozatok fókuszában - sokszor csak rejtve - az apátia és reménytelenség áll, az, amit a liberális, kvázi-baloldali értelmiség honosított meg. Tamás Gáspár Miklós (TGM) korán ment el tőlünk, szenvedett a betegségétől, nem panaszolkodott, ám közben annyi dolgozatot publikált a világban és idehaza, ami szinte felfoghatatlan teljesítmény. E bölcseleti dimenzióból való felszólalástömeget igyekezett visszahozni a Kalligram Kiadó a korábbi Antitézis című kötetével.
A most elkezdett válogatott művek publikálásával a Kalligram TGM szellemi hatásának fenntartását, sőt utólagos, olykor megkésett megértését segíti elő. Ez a négy könyvnyire tervezett válogatás, Sipos Balázs munkája, többnyire rövidebb írásait foglalja magában. Olyan dolgozatokkal, melyek követik a kor napjait-hónapjait, s mégsem a publicisztika kategóriába illenek, mert bennük legtöbbször mély filozófiai aperçu-ket, valamint máig érvényes „jóslatokat” találunk. A válogatásban szereplő írások olyan jelentős folyóiratokban és lapokban jelentek meg, mint az Élet és Irodalom, a Magyar Narancs, a Kritika, a Népszabadság, a Mérce vagy a Rednews.
A válogatott politikai-filozófiai írások sorozata, a TGM: Világvége I-II., első kötete a 2002-2010 közötti időszakot öleli fel „A korszellem dúdol” alcímmel, míg a második kötet a 2010 és 2019 közötti írásokat tartalmazza „Csonkamagyar patológiák” kötetjelzéssel.
TGM szellemi fejlődése és a válogatás időbeli keretei
Érdekes e válogatás időbeosztása: az első kötet 2002-től követi a napi ügyeket, politikai, parlamenti (köznapi) diskurzusokat, vagyis kikerüli TGM Magyarhonba költözését (1978) követő olykor kusza véleményformálásait. Többek között így marad ki e gyűjteményből a számomra annak idején gondot okozó „Búcsú a baloldaltól” (1989) című írása, igaz, hogy a „Búcsú a jobboldaltól” (1994) című kvázi-önkritika is hibázik a gyűjteményből, amiben korábbi kirohanásait is elítéli.
A most megjelent két kötet tehát okos válogatás. A rendszerváltás aktív formálójaként - az SZDSZ alapítójaként - TGM egyszer csak megunta a saját besorolását, és jött a Búcsú II., ami azt jelentette, hogy egyetlen pártalakulatban sem akar tevékenykedni, írói-gondolkodói szabadságát akarja megtartani, amit egyre sajátosabb, csak rá jellemző filozófiai-gondolati teljesítménnyel fejez ki elkövetkező írásaiban. Ez az új, önálló út a neomarxizmus TGM-variánsa, továbbépítése, kritikája.
Tamás Gáspár Miklós: Miért negatív a negatív dialektika?
TGM 2002-re találja meg saját hangját, azt a dimenziót, ami utánozhatatlan, mind műveltségbéli háttérinformációkban, mind debattőri teljesítményben.
A Világvége I. (2002-2010): Feudális mentalitás és az erőszak visszatérése
Az első kötet mindjárt egy, az összes íráson végigfutó gondolattal indít: a magyarhoni feudális mentalitás kritikájával. Az „A világ vége” című írás (2004-ből) egyfelől egy jozefinista, nemesi-felsőbbséget lát, másfelől - és ez a zseniálisan új karakterisztikum - az erőből való politizálás visszatértét. Ez a jelenség a német típusú fasizmus és a sztálini diktatúra kiirtása utáni időkben tér vissza. TGM szerint újra az erőszak lett mind a szabadság-gondolat, mind a társadalmi berendezkedés motorja. Annyira így fogalmaz, hogy Teleki Pállal kapcsolatban nála is a deres-uralmát említi, azt, amit a gróf gyakorolt.
Az erőszak, mint mozgató erő az új rendszerkritikáját illetően nála párosul az államkapitalizmus elnyomó rendjével: TGM ettől kezdve a szegények és megnyomorítottak szószólója kíván lenni, a tőke új formaváltásával szemben. Ezt olyan Marxra épülő filozófiai háttéranyaggal teszi, aminek olvasatán az ember rohan a könyvtárba, bepótolni hiányos érvkészletét. TGM érveibe többször is bekúszik Max Weber (Politika, mint hivatás, 1919-es esszéje), valamint Antonio Gramsci, de francia marxisták, például Jacques Rancière gondolatai is. TGM szinte minden filozófiai irányzatot, ám főként a marxizmus történetének rejtett bugyrait hihetetlen részletességben ismeri, idézi és tudja.
Az értelmiség kifáradása és a szélsőjobb előretörése
Az első kötet mellbevágó - amúgy ugyancsak többször visszatérő - kritikai gondolata az értelmiség kifáradása, hogy ti. a rendszerváltás után pár évvel már letették a lantot, nem akarnak érvekkel, gondolatokkal harcolni az újkapitalizmus ellen. Erre utal „Isten hozta, Mr. Bush” (2005-ből), valamint „Az írástudók újabb árulásai” (2009-ből) című írása. TGM kritikája szerint: „Tíz évvel ezelőtt még szenvedelmes esszéket, pamfleteket, átkokat közölt a változatos és mozgékony gondolatok terhétől roskadozó magyar sajtó… Ma is megjelennek közügyekről szenvedéllyel vagy keserű gúnnyal deklamáló…írások, de ezeket profik írják… elkötelezett újságírók.”
Ez a kritika, akárcsak a szélsőjobb felé tolódó rendszer kritikája, igen korán íródott, ám máig idézhető. „A Führerprinzip több, mint pusztán erős állam, ez karizma vallás nélkül. … Il Duce ha sempre ragione, a vezérnek mindig igaza van - ezt valaha plakátokon írták Olaszországban” - idézi TGM „A hosszú huszadik század” című, 2010 januári tanulmányában.
A Világvége II. (2010-2019): A NER kritikája és a baloldali "árulás"
A második kötet - 2010-től íródott dolgozatokkal - már a NER berendezkedésének kritikáit foglalja magába. TGM „poszt-szovjet”, „posztfasiszta” jelzőket használ a régió leírására, ezen belül pedig rövidre zárja a Magyarhon politikai berendezkedésének tételeit. Az „Az ellenállás érthető hiánya” című 2010 novemberi írásból idézve: „…a hatalom példátlan mérvű kiterjesztéséről van szó, jellegében abszolúttá, ám diffúzzá válva…. példátlan „kádermozgás” észlelhető minden állami befolyás alatt álló intézményben, politikai, ideológiai tisztogatás a médiában és a tudományos-kulturális területen; hogy lépéseket tesznek az alternatív szubkultúrák fölszámolására; továbbá az, hogy egyesítik a hírközlést, a médiairányitást és -finanszírozást, illetve cenzúrát; hogy kormányirányítás alá helyezik az igazságszolgáltatást…”
Tamás Gáspár Miklós: Miért negatív a negatív dialektika?
Mégis a kötetben található dolgozatok legfontosabb vezérmotívuma a baloldal kárhoztatása: az igazi baloldaliság - amit szerinte minden ellenzéki párt elárult - a „megalázottak és megszomorítottak” mellé álló politizálás. Minden oldalon. „A szegények iránti megvető közöny, a munkások és a kisnyugdíjasok eltűnése a nyilvánosságból az 1994 utáni liberális értelmiség és középosztály műve…” - olvasható „Fegyverletétel” című cikkében (2016-ból).
Az autentikus baloldaliság ismérvei
Ez a „nagy beolvasás”, voltaképp az első kötetben említett értelmiségi kivonulás erősebb megfogalmazása, s ráadásul nem vesztett aktualitásából. TGM itt javasolja a baloldalnak azt az öt pontot, amitől hűtlen lett, s ami az autentikus baloldaliság ismérve. Sorait követve idézzük a rövidre fogott pontokat: a baloldal „antikapitalista, egalitárius, internacionalista, feminista és evilági.” Precíz és rövid felsorolás. Mindez bizony az ellenzék máig nagy adóssága.
TGM továbbá az „Egyszerű ajánlat a baloldalnak” című cikkében (2015 októberéből) folytatja a gondolatot: „Szociológiai értelemben a baloldal:
- az alsóbb osztályok, az elnyomottak és kiszolgáltatottak pártján van, ezért
- ellenséges a burzsoá elitek kulturális preferenciáival szemben,
- kritikus a hagyománnyal szemben, és
- a plebejusok körében van otthon.
A baloldal hívei jellegzetesen szegényebbek, mint ellenfeleik, és nem érdekeltek a status quo fönntartásában.” Lehet csodálkozni, miért nincs igazi ellenzék. Sapienti sat.
Végül némi biztató, ám bonyolult mondatot is találhatunk egy 2014 decemberi írásából: „A legradikálisabb baloldalnak is - ha el akarja kerülni a forradalmi titanizmus vonzó kísértését, ami nem mindig könnyű - tudatában kell lennie a konzervatív kételynek. Ez nem behódolás a hierarchikus rendképzetnek, amely a konzervatív érzület középpontjában áll, csupán szükséges reservatio mentális. Ámde az új mozgalmaknak - akár mennek valamire Magyarországon, akár nem - felelősségük már van.” A szöveg az „Intelmek kezdő rendszerváltókhoz” című dolgozatának zárópoénja.
A két kötet tanulsága, hogy TGM filozófusként olyan tendenciákat fedezett fel megjelenésük pillanatában, és dobott be a közgondolkozásba, melyek máig velünk élnek, ám ilyen kemény megfogalmazásukkal nemigen találkoztam. Pedig elutasítja, hogy jós lenne, a kötetben szereplő írások egy sajátos kelet-európai variáns túlfuttatásait említgetik.
tags: #tgm #valogatott #muvek #merce
