Török Péter: Két Jeles Labdarúgó Életútja és Karrierje

A magyar labdarúgás történetében két figyelemre méltó alak is viseli a Török Péter nevet, akik pályájuk során jelentős nyomot hagytak a sportágban, eltérő, de egyaránt emlékezetes karrierutat befutva. Egyikük a Vasas kiváló játékosa volt, aki fiatalon távozott az élők sorából, míg a másik Török Péter játékosként, edzőként és sportvezetőként is meghatározó szerepet vállalt elsősorban a Haladás és a magyar labdarúgás köreiben.

Török Péter (1951-1987): A Vasas Sokoldalú Védője és Középpályása

Anarcson, Szabolcs-Szatmárban látta meg a napvilágot Török Péter 1951. április 18-án, akit a község híres szülöttjeként tart számon. Futballozni azonban Csepelen kezdett, nem a gyári csapatban, hanem a strandon, ahonnan társaival együtt hívták át a Csepeli Papírba. Kezdetben nem voltak vérmes elképzelései a futballban, ám amikor egy BVSC-pályán játszott meccs után megkereste a Vasas, minden eldőlt.

Pályafutásának Kezdetei és Fejlődése a Vasasban

Azonnal ifiválogatott lett, bár Machos Ferenc edző szerint „egészen kiváló tulajdonságokkal rendelkezik, de csak fellángolásokban mutatja meg”. Ennek ellenére figyeltek rá, és első NB I-es mérkőzésén (1969. június 22.: Vasas-Eger 2:0) a tudósító szerint „a fiatal Töröknek is volt néhány ügyes megoldása”. Első góljára a 22. bajnokijáig kellett várni, amikor a Dunaújváros elleni meccs (6:1) 36. percében „Ihász a bal szélen tört előre, középre adott, Puskás dr. egyből Törökhöz továbbított, aki futtából, tíz méterről laposan a jobb sarokba helyezett”. Ez volt a Vasas második gólja, és Machos edző kiemelte, hogy különórákat tartott a két szélsőnek (Ladinszky Attila volt a másik), hogy színesebb legyen a csapat játéka.

Törökre nem lehetett panasz, a következő idényben (1970-1971) 24 mérkőzésen játszott a 30-ból. Jól. Gyors volt, sokat mozgott, ezért aztán jobbfedezet lett, Vidáts Csaba volt a párja. A Ferencváros elleni vesztes mérkőzésen (0-1) a tudósító azt írta, hogy „ő volt a hasznosabb középpályás, nagy területen játszott”. Nem volt megállás, 1973-ban, a győztes MNK-döntőn (Vasas-Bp. Honvéd 4-3) már hátvédként játszott, sőt, „ennek a sornak a legjobbja, aki nemcsak a védő munkáját látta el átlagon felül, hanem sokszor előre is tört”. Az MTK elleni mérkőzés (2-3) azért emlékezetes, mert megjárta mennyet és a poklot egyaránt. Becsei József köténnyel próbálkozott ellene, de idejében „zárt”, és azonnal indított. Kiss Tibor egyszerűen lepattant róla, majd „a félidő vége felé megindult előre az oldalvonal mentén. Az első ellenfelét lefutotta, a másodikat testcsellel, a harmadikat a labda meghúzásával kicselezte, a negyedik mellett lendületből ellépett, s az alapvonal mellől, majdnem az öt és feles találkozási pontjáról középre gurított. Nem Szabó mögé, nem Szabó elé, hanem Szabó lábára”. Mindannyiszor nyílt színi tapsot kapott. Aztán az 53. percben Tamás Gyula kapus röviden dobta ki neki a labdát, egy kicsit tétovázott, Koritár Lajos pedig lecsapott a labdára és gólt lőtt. A továbbiakban már nem vállalkozott, csak elrúgta a labdát, mint a többi hátvéd.

Válogatott Szereplése és Nemzetközi Sikerei

Történt ez akkor, amikor Illovszky Rudolf szövetségi kapitány beválogatta a nemzeti csapatba. Nem is volt kezdő Karl-Marx-Stadtban (NDK: 1-2), de a 65. percben beállt klubtársa, Fábián Tibor helyére, akinek embere, Joachim Streich két gólt lőtt. Bemutatkozásán „jól megállta a helyét, néhány szép szerelése volt”. Meggyőzte Illovszkyt, olyannyira, hogy a svédek elleni sorsdöntő világbajnoki selejtezőn a kapitány a kezdőcsapatba állította. Ekkor már népszerű volt. A mérkőzés előtt a Népsport megkérdezett néhány szurkolót, akik közül Tóth Ferenc, a Magyar Hajó- és Darugyár munkása így beszélt: „Legyen helyén a szívük, én azt kívánom. És mint Vasas szurkoló, ha játszik Török Peti, legyen bátor, ne féljen! Mi ott leszünk. Érezzen bennünket is maga mögött.”

A világbajnoki szereplést a döntetlennel (3-3) elbuktuk, de Török Pétert csak dicsérték. „Igen jó játékkal mutatkozott be első hazai válogatott mérkőzésén. Jól kamatoztatta a gyorsaságát, és erővel is végig bírta a 90 percet” - így szólt a tudósítás. Pedig jó futballista, Roland Sandberg állt vele szemben, aki nem boldogult Törökkel, ezért elhagyta posztját, többnyire keresztbe mozgott. A következő esztendőben (1974) érte el legnagyobb sikerét, az utánpótlás (hivatalosan: U23) Európa-bajnokságot nyerő magyar csapat tagjaként. Az elődöntőben a Szovjetunión (0-2, 2-0 - 11-esekkel) jutott túl a társaság, a döntőben az NDK-t múlta felül (2-3 után 4-0). Jobbhátvéd volt a csapatban, miközben a Vasasban Baróti Lajosnál újra középpályást játszott, a Török, Komjáti András, Kovács Ferenc sorban. Az volt róla a vélemény, hogy sokat segíti a támadósort, ügyesen szerel, kapura is veszélyes - olyan magától értetődően mozgatja, irányítja a piros-kék gépezetet, mintha nem játszott volna évekig a szélsőhátvéd posztján. Azt pedig már megszokta mindenki, hogy rendre rászolgál a Dara becenévre, hiszen megalkuvás nélkül darál, robotol a jobb oldalon.

Kiemelkedő Vasas Évek és a Világbajnokság

A Vasas legutóbbi, 1977-es bajnokcsapatában Török Péter az álló sorban balról a harmadik volt. Ehhez képest Baróti, szövetségi kapitányként hátvédként számított rá. „Sokoldalú játékos, védőink közül a legveszélyesebben előretörő. Harcos, szorgalmas, a legjobb korban van. Lehet számítani rá” - ez volt a véleménye róla. Az 1978-as világbajnokságra készülve Martos Győzővel versenyeztette, Martos akkor került előtérbe - mondta -, ha fradista klubtársai, Nyilasi Tibor és Pusztai László ott voltak a csapatban. Mindenesetre a sorsdöntő, Szovjetunió elleni selejtezőn (2-1) Martos kezdett, Török az 51. percben 1-0-nál Nyilasit váltotta, és a „beállítását követő percekben már olyan nagy nyugalommal és ügyesen játszott, mintha az első félidőben is tagja lett volna a csapatnak, kitűnően beilleszkedett, gyors és mozgékony volt, beállítása erősítette a csapat szerkezetét”. Lendületben volt, a Vasassal megnyerték a bajnokságot, ő lett a jobbhátvéd az idény csapatában a Népsportnál, posztján a legjobb volt (átlag: 6.00). „Nemcsak ősszel volt listavezető, hanem egy évvel ezelőtt is. Ő egyébként azzal büszkélkedhet, hogy évek óta mindig az első három között végez” - így szólt a lap értékelése.

A Bolívia elleni itthoni pótselejtezőn (6-0) is jól játszott, két beadása után is gólt szerzett a csapat (Nyilasi: 1-0, Zombori Sándor: 3-0). „Most is bizonyította, hogy méltó a válogatottságra, gyors és mozgékony volt, nagyon jól segítette a támadások hátulról való szervezését, s amint lehetősége nyílt rá, bátran vállalkozott felfutásokra, még szünet után is, amikor pedig a bolíviaiak támadtak többet.” A világbajnokság (1978) előtti londoni blama (Anglia: 1-4) során ő is leégett, Peter Barnes rendre átjátszotta. Baróti szerint azért is, mert gyakran két emberrel állt szemben. A kapitány bízott benne, hitt abban, hogy a rutinja átsegíti a nehézségeken, ezért a világbajnokságon az argentinok ellen (1-2) kezdett. A szünetben (1-1-nél) Martos állt be a helyére, azért is, mert ütést kapott a nyakára, zúzódása miatt az olaszok és a franciák elleni mérkőzéseken (mindkétszer 1-3) szóba sem jöhetett.

Pályafutása Vége és Korai Halála

Utoljára 1980. március 26-án, a lengyelek ellen volt válogatott. Nem ez volt a legjobb meccse, „az első félidőben nem bírt ellenfelével. Többször zavarba hozták, megelőzték a labda átvételében. Szünet után lényegesen magabiztosabb lett, keveset vállalt ugyan magára, de szélsőjének semlegesítése ekkor már sikerült”. A szélső Andrzej Palasz volt a Górnik Zabrzéból. A Vasasban 1982. április 14-én volt utoljára 90 percet a pályán. Kikaptak a Ferencvárostól (2-4), 5-ös osztályzatot kapott, viszont mindkét Vasas-gól az ő beadása után született. Egy héttel később Pécsen (2-3) megsérült, a szünetben Birinyi István állt be a helyére. Ez volt a búcsúja a Vasastól. Egy idényt Spanyolországban töltött légiósként (1982-1983), a másodosztályú Recreativóban 19 meccset játszott, többnyire kezdőként. Aztán jött a térdsérülés, és gyakorlatilag véget ért a pályafutása, hiszen itthon, a Volánban lejátszott négy meccs már nem osztott, nem szorzott. Fiatalon, nagyon fiatalon hagyott itt bennünket, 1987. szeptember 20-án, 36 esztendősen hasnyálmirigy-gyulladás következtében hunyt el. „Egy nagyszerű futballista, egy remek barát elment” - búcsúzott tőle a Népsport.

Török Péter (sz. 1940): A Haladás Ikonikus Játékosa, Edzője és Sportvezetője

A másik Török Péter Szombathelyen született 1940. október 8-án. Labdarúgóként egészen 1973-as visszavonulásáig a Haladás VSE-ben szerepelt, az NB I/B-ben. Fiatalkorában először kosárlabdázott, de aztán mégis a labdarúgás felé fordult. Pár évig játszott az első csapatban, ám egy komoly térdsérülés miatt hamar abba kellett hagynia a játékot. A labdarúgástól esze ágában sem volt eltávolodni.

Edzői és Sportvezetői Karrierjének Kezdetei

Így 1968-ban az ifjúsági együttes edzője lett a Haladásnál, ahol 1972-ig dolgozott. Ott jött rá, hogy az edzőség sokkal nehezebb szakma, mint a futball. Elmondása szerint „ült az öltözőben 30-40 gyerek, de csak 11 lehetett kezdő - a többiek bánatos szemekkel néztek rám.” Remek brigád volt, akikkel a mai napig évente egyszer találkozik és nagyokat sztorizgat. Emlékezett, hogy egy télen délelőtt a Zrínyi-iskola tornatermében edzettek, délután viszont Gencsapátiba voltak hivatalosak edzőmeccsre. Ám buszt nem sikerült szerezni. „Mondtam a srácoknak, semmi gond, én kibiciklizek, ti meg kifuttok Gencsre.” Az eredményre nem emlékezett, de arra igen, hogy visszafelé ugyanígy jöttek, és utána még edzettek is egy jót. Azóta is mondják, hogy sokat köszönhetnek neki, tőle mindig pontosságot, őszinteséget, egyenességet tanultak. Olyan játékosok fociztak az ificsapatban, mint Stieber József vagy Kőhalmi Gábor. Sárosi László mellett pályaedző volt 1972-1978 között, akiben egy nagyszerű embert ismert meg - eredményesen dolgoztak együtt. Majd 1978-ban ügyvezető elnök lett, egészen 1981-ig. Elmondása szerint „Varga II. János volt az elődöm, látta, hogy tudok köszönni, szépen öltözködök és képes vagyok normális mondatokban beszélni. Maga mellé vett, hogy segítsek neki, majd én lettem az ügyvezető.” Nem volt egyszerű időszak, állandóan pénz után kellett szaladgálni, koncerteket is szerveztek a stadionba.

Vezetőedzőként és MLSZ Főtitkárként

1981-ben a Haladás vezetőedzőt keresett, és valahogy rá esett a választás. Talán azért, mert ő ismerte a legjobban a csapatot - Sárosi Lászlótól vette át a stafétabotot. Öt szezonon keresztül, 1981 és 1985 között vezette az együttest. Edzőként legjobb eredménye egy hetedik hely volt, ami az akkori mezőnyben szép teljesítménynek számított. Erre az időszakra esett az indiai Nehru Kupa, amit a Haladással - magyar olimpiai válogatott néven - megnyertek. „Csodálatos élmény volt, nehéz visszaadni, mennyire.” Az egyik állam, Kerala stadionjában játszottak - százezer néző előtt! „Nem akartunk hinni a szemünknek, amikor megláttuk, hogy a lelátók indákkal vannak összekötve. Amikor vonultunk ki a pályára és hallottuk a tömeg morajlását, szinte valamennyi játékosom falfehér volt. Egyedül Hegedüs Péter nem, azt mondta, végre ennyi ember előtt is megmutathatja, mit tud. Meg is mutattuk, megnyertük a tornát.” A túra nem zökkentette ki a csapatot, sőt!

1986-ban a mexikói világbajnokság után Komora Imrét nevezték ki szövetségi kapitánynak - aki középiskolai osztálytársa volt és őt kérte fel pályaedzőnek a magyar válogatotthoz. Jól kezdték az Európa-bajnoki selejtezőket, Norvégiában döntetlent játszottak, aztán kikaptak a hollandoktól. Mivel nem jutottak ki a kontinensviadalra, Imre lemondott, vele együtt Török Péter is távozott. Ezt követően egy évig Dunaújvárosban edzősködött, majd 1987-ben az MLSZ akkori elnöke, Somogyi Jenő felkérte a szövetség főtitkárának. „Dunaújvárosi edzőként több nyilatkozatomban is bíráltam a szövetséget, mire behívatott. Leültetett és felolvasott néhány mondatomat. Azt mondta, szép kritikák. Majd hozzátette: igazam van, holnaptól ott dolgozok és változtassak is ezeken a dolgokon!” Az 1987 és 1989 közötti időszakban töltötte be ezt a munkakört, ami szép és hasznos időszak volt.

Külföldi Kalandok és Hazatérés

1989-ben Komora Imrét nevezték ki a görög Olympiakosz Pireusz vezetőedzőjévé, abban az időszakban, amikor Détári Lajos erősítette a csapatot. Török Péter a pályaedző lett. Komora Imre nagyon jó szakember volt, de nem igazán szeretett edzést tartani - ellentétben vele. Ő az olyan tréningeket kedvelte, amelyeken a labda volt előtérben. Így az edzéseken is a játék volt főszerepben, a tréningek olyannyira elnyerték a drukkerek tetszését, hogy három-négyezer szurkoló előtt gyakoroltak, külön lelátót kellett az edzőpálya mellé építeni. Az első évben megnyerték a Görög Kupát, ami nemzetközi kupaszereplést ért. A bajnoki címre is komoly esélyük volt, de az utolsó meccsen egy vidéki kiscsapattól meglepetésre kikaptak, így a rivális Panathinaikosz lett a bajnok, ők a második helyen végeztek. „Mint később Détáritól megtudtam, görög csapattársai a meccs után mesélték neki, hogy felesleges volt hajtania, mert ők eladták a meccset.” A második év kevésbé jól sikerült, ráadásul a bajnokság végén Komora veje, Détári Olaszországba szerződött, és mivel akkori felesége - aki Komora lánya volt - is vele tartott, Komorának sem volt kedve maradni, így Török Péter is távozott. Pedig Pireuszban Komora Imrének és neki egy ötcsillagos hotelben külön lakosztályt bérelt a klub, a szálloda öt éttermében pedig korlátlanul ehettek, ihattak.

Ezután egy évre visszatért a Haladáshoz, igaz, a pártbizottságon döntötték el, hogy ő lesz az edző - őt meg sem kérdezték. Az 1991/92-es bajnoki évben újra a Haladásnál volt vezetőedző. Utána jött a norvég kaland, két évig a másodosztályú Morild csapatához szerződött Myre városába, az északi sarkkör felett 200 kilométerrel. „Jobban éreztem magam ott, mint Görögországban. Pedig szó sem volt csillogásról, kaptam egy kis lakást és magamra főztem. A norvégok viszont egyenes emberek, ha valakivel szóban megállapodsz és kezet adtok rá, az úgy is van.” A napi egy edzés mellett gondolta, hasznosan is eltöltheti a szabadidejét, elment egy halkombinátba dolgozni. „Amikor először beléptem, azzal a lendülettel fordultam is ki, olyan halszag volt. Később megszoktam, így az edzősködés mellett ott dolgoztam. Egyszer a játékosaim kijöttek megnézni, majd a munka végén állva megtapsoltak.”

Magyar Kupa Győzelem és Későbbi Szerepek

Hazatérte után az 1995/96-os idényben a Budapest Honvédnál volt vezetőedző. Akkoriban olyan spílerek szerepeltek náluk, mint a Haladás mostani vezetőedzője, Mátyus János. A Magyar Kupában a döntőbe jutottak, a fináléban a Mezey-Egervári duó vezette BVSC ellen mérkőztek meg. A kétmérkőzéses párharcban megnyerték a kupát. Ezután visszatért a Haladáshoz, klubigazgatónak és szakmai igazgatónak nevezték ki. Már az elején konfliktusa volt a vezetőkkel, ő Mihalecz Istvánt akarta szerződtetni edzőnek, ők Varga Istvánhoz ragaszkodtak. Végül ő nyert, ráadásul Mihaleczcel jól szerepelt az együttes. Mégis visszatért Kispestre, hiszen Komora Imre elment nyugdíjba, őt hívták a helyére szakmai igazgatónak és ügyvezetőnek. Itt 2000-ig dolgozott, azután az MLSZ edzői bizottságának volt tagja, majd a Bozsik-programot felügyelte, és két évig megyei utánpótlás-igazgató is volt. „Manapság nem járok meccsre, a televízión és a sajtón keresztül követem a labdarúgást.” 2015. október 8-án ünnepelte 75. születésnapját.

tags: #torok #peter #vizilabda #kapus

Népszerű bejegyzések:

• A Fana Kézilabda sztárja
• Részletek a Galactik Football fordítási projektekről
• részletes adatok a magyar és norvég U21 válogatottakról
• prop fogadások mesteri szinten
• Az amerikai futball alapszabályainak fejlődése