Az Egyesült Államok Jégkorong Válogatott Mezeinek Története és Jelentősége
A jégkorong egy téli ütős, korongos „labdajáték”, amelyben a tömörgumiból készült korongot speciális ütők segítségével az ellenfél kapujába kell juttatni. A jégkorongcsapatok általában 20 mezőnyjátékosból és 2 kapusból állnak, ebből 1 kapus és 5 mezőnyjátékos lehet egyszerre a jégen. Mivel a jégkorong egy nagyon gyors és intenzív játék, az 5 játékosból álló úgynevezett sorok általában 45 másodpercenként váltják egymást a jégen. A játék célja, hogy a korongot az ellenfél kapujába juttassák, lehetőleg többször mint az ellenfél. A játékosok egy ütő segítségével irányítják a korongot a jégen.
A Jégkorong Eredete és Kezdeti Fejlődése
A pontos eredetét tekintve csak különböző feltevések vannak. Már a rómaiak is játszották az indiai eredetű gyeplabdát, amely valószínűleg e játék őse. A XVI-XVII. században, Hollandiában a jégkoronghoz hasonló játékot már játszottak a jégen, erről festmények és rézkarcok tanúskodnak. A jégkorongozás közvetlen ősének a sinty nevű gael játékot tartják. A mai értelemben vett játék hazája minden kétséget kizáróan Kanada, azon belül is az Ontario-tó vidéke. 1870 táján Québec City melletti William katonai erőd lövészszakasza a jégen seprűvel űzte a mai hoki ősét. Kimondott szabályok nem voltak, a felek a mérkőzések előtt állapodtak meg, minek alapján küzdenek.
Jégkorong a 19. század vége óta létezik, az első hivatalos mérkőzésre 1875. március 3-án került sor Montrealban. Azonban amit akkor játszottak, sok mindenben különbözik attól, amit most látunk, ha a lelátóról szurkolunk kedvenc csapatunknak: a sportág hajnalán 9 játékos alkotott egy csapatot, a korong fából készült, a ruhák pedig leginkább a hidegtől védték a sportolókat, mintsem a sérülésektől. 1881-ben Montrealban alakult meg a sportág történetének két első csapata: a McGill Főiskola és a Victória. A Kanadai Amatőr Szövetség 1891-ben írta ki az első nemzeti bajnokságot. Az első válogatott mérkőzést Kanada és az Egyesült Államok csapata vívta 1897-ben.
A Jégkorong Felszerelés Fejlődése
A mai modern jégkorong játékosai rendkívül kifinomult felszereléssel rendelkeznek, melyek maximális védelmet, szabadságot és kényelmet biztosítanak egyszerre. Amikor még gyerekkorcsolyában járt a sport, szinte minden máshogy nézett ki, mint most. Például korcsolya helyett egyszerűen pengéket rögzítettek a csizmájuk aljára és úgy száguldoztak a jégen. A játékosoknak semmi olyan felszerelésük nem volt, ami jelentős védelmet nyújtott volna a fizikai veszélyek ellen. Még a tűzvonalban álló kapusok felszerelése sem igazán volt alkalmas a védelemre.
Az első mammutokat például az 1896-os Stanley Cup játéka során viselte Geroge Merritt. A századforduló után már komolyabban vették a védőfelszerelés fontosságát, a játékosok saját maguk vették kézbe az irányítást. Szintén fontos lépés volt a bőrből és filcből készült térdvédők megjelenése. 1930 előtt alig lehetett sisakokat látni, ha valaki mégis feltette egy meccsre, a következőn már nem volt rajta. Azonban 1933-ban Ace Bailey, a Toronto Maple Leafs sztárja súlyos fejsérülést szenvedett, ami karrierje végét jelentette. Összeütközött a bostoni Eddie Shore-ral, elesett és többször beütötte a fejét. Eddie lett az első NHL-játékos, aki innentől mindig viselt sisakot. Clint Benedict volt az első kapus, aki arcvédőt viselt egy 1930-as meccs során, miután eltörött az orra egy kósza korong jóvoltából. Majdnem 30 évvel később követte őt Jacques Plante, akit szintén egy koronggal való találkozás rossz élménye ösztönzött arra, hogy védje az arcát.
A műanyag-feldolgozó ipar fellendülésével a II. Világháború után, a korábban használt bőr párnákat felváltották az üvegszálból és műanyagból készült változatok. 1950-ben az NHL elnöke, Clarence Campbell kimondta, hogy az új felszerelés gyakorlatilag páncélként csapódik be az ellenfelek testébe, így javasolta, hogy keressenek más alternatívát. A következő szezonban új szabályt vezettek be, hogy csökkentsék a könyöklések okozta sérüléseket: a könyök-és vállpárnáknak puha külső burkolattal kellett rendelkezniük. 1958 júniusában hozta meg a döntést Campbell, mely szerint minden felszerelést jóvá kell hagyatni az NHL bizottságával, mielőtt piacra kerülne. A szakértők ellenőrizték, hogy megfelelnek-e az egyes elemek a biztonsági előírásoknak.
A Nemzeti Jégkorong Mezek Szimbolikája
A jégkorongot magas szinten művelő országokban, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején elkezdődött a női jégkorongozás. A legeredményesebb jégkorongozó nemzet Kanada - a legtöbb világverseny megnyerésével büszkélkedhet ebben a sportágban -, bár egyre több ország próbálja rontani ezt a statisztikát, például: USA, Oroszország, Svédország, Szlovákia, Finnország. A jégkorong-válogatott mezek a nemzeti büszkeség szimbólumai a jégkorong rajongói számára. Az állami címerekkel és színekkel díszítve autentikus modelleket kínálnak a mérkőzés hangulatához, valamint replikákat a mindennapi viselethez. Az Egyesült Államok válogatottjának mezei is ezen elvek mentén, a nemzeti színeket és jelképeket viselve képviselik az országot.
A "Csoda a Jégen" - Az 1980-as Lake Placid-i Téli Olimpia és az USA Válogatott
Kevés olyan eseménye van az egyetemes sporttörténelemnek, amely a helyszín, az időpont, a tét és az eredmény rögzítésén felül külön címet is kapott. Ilyen a Csoda a jégen
, az Egyesült Államok jégkorong-válogatottjának győzelme a Szovjetunió felett a Lake Placid-i téli olimpián. Az 1980. február 22-én kivívott, 4-3-as hazai siker az akkor kiéleződő hidegháború idején különös jelentőséggel bírt. A nemzetközi szövetség 2008-ban, centenáriumi ünnepségén a jégkorong-történelem legemlékezetesebb meccsének választotta, 2004-ben film is készült a felejthetetlen összecsapásról. Pontosan 40 évvel ezelőtt, 1980. február 22-én született a sporttörténelem egyik legnagyobb meglepetése. Egy egyetemistákból verbuvált amerikai hokiválogatott legyőzte a verhetetlennek hitt szovjet szupercsapatot, később pedig megnyerte a Lake Placid-i olimpiát. A zseniális néhai Herb Brooksnak, az ő csapatépítésének, a lelkes amatőröknek, és a fogadóirodák 1000-szeres bukásának állítunk most emléket.
A Szovjet Hegemónia és az Amerikai Felkészülés
A hetvenes, nyolcvanas évek fordulóján a szovjetek az NHL-sztárokkal is felvették a versenyt. Az 1976. évi, első Kanada-kupán - a hat résztvevős meghívásos tornákon ott voltak a profik is - ugyan a B csapatukkal álltak ki, s csak harmadikként végeztek, de a következő alkalommal, 1981-ben győztek, miként 1979-ben a Challenge Cupon a lényegében Kanadával egyenértékű NHL-válogatottat is megverték háromból kétszer, másodszorra ráadásul 6-0-ra. Az 1980-as szovjet csapatban összeért a múlt és a jövő nagy generációja, Mihajlov, Petrov és Harlamov az utolsó, Kaszatanov és Krutov pedig az első nagy tornáján szerepelt a szbornajában, Makarov és Fetyiszov már az 1978-as vb-n bemutatkozott, Larionov csak az 1981-es Kanada-kupán került be a válogatottba. A „Tábornok”, Viktor Tyihonov együttese favorithoz illően menetelt előre a Lake Placid-i tornán. A csoportjából öt győzelemmel, 51-11-es gólkülönbséggel lépett tovább a négyes döntőbe, magával hozva a Finnország feletti 4-2-es sikert. Ám a hatodik meccsén váratlanul 4-3-ra kikapott a házigazda Egyesült Államoktól. Váratlanul? A fentebb leírtak alapján mindenképpen, ráadásul a már említett, február 9-i felkészülési meccsen a szovjetek 10-3-ra lemosták az amerikaiakat. Tyihonov utólag elismerte: megtévesztette a könnyed siker - csakúgy, mint a mi Aranycsapatunkat az 1954-es vb-n a németek elleni fölényes, 8-3-as győzelem a csoportmeccsen -, s tudat alatt lebecsülték a házigazdákat.
Hiba volt, hiszen az amerikaiak roppant tudatosan készültek az olimpiára. Herb Brooks szövetségi kapitány 1979 nyarán több edzőtábort is tartott, ahol kiválasztotta azt a húsz hokist, aki bekerült a keretbe. Noha kivétel nélkül főiskolások, egyetemisták, illetve amatőrök voltak, ám egyben ígéretes tehetségek is, amit az olimpiai aranyérmen felül az is bizonyít, hogy később néhány kivételtől eltekintve az NHL-ben meghatározó emberekké váltak. A Team USA az ősz és a tél folyamán 61 meccset játszott, s bizakodva várta az olimpiát. A felkészülési időszakot jelentősen beárnyékolta a hidegháború. A szovjet hadsereg megszállta Afganisztánt, ami miatt az USA vezetésével a nyugati blokk bojkottot hirdetett az 1980-as moszkvai nyári olimpiára. Válaszként a kommunista országok ugyanezzel fenyegetőztek Lake Placidre, ami természetesen a hokitorna erőviszonyait is átrajzolta volna. Ezzel párhuzamosan a Team USA járta Európát és Észak-Amerikát, hat hónap alatt több mint 60 mérkőzést játszott le.
Tények kontra fikció: Jim Craig a jégen játszódó igazi csoda történetéről
A Legendás Mérkőzés a Szovjetunió Ellen
Az első meccse mindjárt komoly erőpróbát jelentett. Az Egyesült Államok úgy játszott 2-2-es döntetlent Svédországgal, hogy Brooks az utolsó percben 1-2-es állásnál lehozta a kapusát, Jim Craiget, s Bill Baker 27 másodperccel a végső dudaszó előtt egyenlített. Az amerikaiak második találkozójukon 7-3-ra kiütötték Csehszlovákiát, amivel gyakorlatilag biztosították a helyüket a négyes döntőben. A Norvégia (5-1), Románia (7-2) és Nyugat-Németország (4-2) elleni győzelem kötelező volt. Erről az ágról az Egyesült Államok mellett Svédország került a legjobb négy közé. Következett az amerikai-szovjet presztízsmeccs. Az összecsapást megelőző napon a New York Times jegyzetírója úgy fogalmazott: Ha csak a jég meg nem olvad, hacsak az Egyesült Államok csapata 1960-hoz hasonlón nem hajt végre újabb csodát, az oroszok könnyedén megnyerik az olimpiai aranyérmet. Önök hisznek a csodákban?
Hát innen ered a Csoda a jégen. Az amerikaiak többsége nem hitt benne. Miután a szovjetek nem járultak hozzá, hogy a kezdés időpontját áttegyék délután ötről este nyolcra, az olimpiát sugárzó ABC tévétársaság nem tűzte élőben műsorra a mérkőzést.
A találkozó előtt Brooks a következő szavakkal fordult a fiaihoz: Arra születtetek, hogy hokijátékosok legyetek. Nem véletlenül vagytok itt. Eljött a ti időtök.
Ennek dacára a szovjetek domináltak, s Krutov révén a 10. percben megszerezték a vezetést. Schneider egyenlített, majd Makarov gólja ismét szovjet előnyt jelentett. Az első harmad utolsó másodpercei aztán meghatározók voltak. Dave Christian fél pályáról szúrta kapura a korongot, az Tretyakról kipattant, Johnson két védő közül kilépve lecsapott rá, s hat méterről a hálóba bombázta. 19:59-et mutatott az óra… Tyihonov a szünetben indulatosan kapust cserélt, Tretyak helyett Miskint küldte be. A váratlan húzást Tyihonov később pályafutása legnagyobb baklövéseként jellemezte. Ennek dacára a szovjetek a második harmadban is uralták a meccset - 12:2 volt a kapura lövési arány a javukra -, s Malcev révén újra előnyhöz jutottak. Az utolsó húsz percben következett a váratlan fordulat. Ismét Johnson volt eredményes, majd Eruzione góljával az 50. percben már az Egyesült Államok állt nyerésre. De még hátravolt tíz perc. A szovjetek dühödten támadtak, ahogy Sztarikov utóbb elismerte, pánik lett rajtuk úrrá. Eljött az utolsó perc, s Tyihonov, miként soha, ezúttal sem hozta le a kapusát. Maradt a 4-3, az Egyesült Államok csapata megnyerte a mérkőzést - de az olimpiát még nem.
Az Aranyérem Megszerzése és a Hagyaték
Ha az utolsó játéknapon az USA alulmarad Finnországgal szemben, a Szovjetunió viszont legyőzi Svédországot, akkor a szovjeteké az aranyérem. Noha az amerikai-finn mérkőzés vasárnap délelőtt tizenegykor kezdődött, az ABC természetesen élőben közvetítette... Két harmad után a finnek 2-1-re vezettek, a szünetben Herb Brooks csak ennyit mondott a csapatának: Ha elveszitek ezt a meccset, akkor az a kib...ott sírotokig elkísér benneteket.
Majd megtett néhány lépést az ajtó felé, visszafordult, s megismételte: kib...ott sírotokig...
, s kisétált az öltözőből. Az amerikai válogatott az utolsó húsz percben berámolt három gólt, nyert 4-2-re, s beteljesítette a csodát. Az 1972-es sakkvilágbajnoki döntőben Bobby Fischer Borisz Szpasszkij fölött aratott győzelme mellett a Lake Placid-i hokisiker a hidegháború másik nagy amerikai sportos diadala, avagy szovjet kudarca. Valóban csoda történt a jégen.
Az Egyesült Államok válogatottjának mezei, melyeket az 1980-as olimpián viseltek, az amerikai sporttörténelem ikonikus darabjaivá váltak. Ezek a mezek, a nemzeti színekkel és az Egyesült Államok címerével díszítve, ma is a kitartás, a hit és a váratlan győzelem szimbólumai. Kiváló minőségű, légáteresztő anyagokból, például izzadságelvezető technológiával rendelkező poliészterből készülnek, kényelmet és tartósságot biztosítva. Férfi, női és gyerekméretekben kaphatók, akár olyan sztárok nevével személyre szabhatók, mint például a válogatott kulcsjátékosai, így tisztelegve a múlt hősei előtt és inspirálva a jövő generációit.
tags: #usa #valogatott #jegkorong #mez
