A Grimm testvérek: Mesék, mondák és a német filológia alapjai

Szinte minden olvasó számára ismert Jancsi és Juliska, Csizmás kandúr, Hófehérke és a hét törpe vagy Csipkerózsika története. Sokan azt is tudják, hogy az imént felsorolt mesék a Grimm testvérek nevéhez fűződnek, azonban a testvérpár élete már kevésbé ismert a közönség számára. Jacob és Wilhelm Grimm nem csupán mesegyűjtők voltak, hanem jogászok, nyelvészek, irodalomtudósok és a német filológia megalapítói. Munkásságuk során nemcsak a szájhagyományt őrizték meg, hanem hozzájárultak a német nyelv egységesítéséhez és tudományos vizsgálatához is.

A Grimm testvérek élete és tanulmányai

A gyermekkor és a család

Jacob Ludwig Karl Grimm 1785. január 4-én, Wilhelm Karl Grimm pedig 1786. február 24-én született a németországi Frankfurt közelében található Hanauban. Philipp és Dorothea, a testvérpár szülei, tizenhárom évig éltek házasságban, ez idő alatt még négy gyermekük született Jacobon és Wilhelmen kívül: 1787-ben Karl Friedrich, 1788-ban Ferdinand Philipp, 1790-ben Ludwig Emil; 1793-ban Charlotte Amalie. A Grimmek felmenői protestáns hesseni parasztok voltak, akik hivatalnokokká emelkedtek. A családfő nagyra becsült polgári bíróként dolgozott, majd miután a család 1791-ben elköltözött a szülőfalujuktól keletre található Steinauba, a gyermekek apját községi elöljárónak nevezték ki. Wilhelm és Jacob mindig is Steinaut tartották szülőhelyüknek.

A testvérek közül Karl angol és francia nyelvtanárként dolgozott Kassel városban, Ferdinand álnév alatt három mondagyűjteményt adott ki. Ludwig, aki híres festő és grafikus lett, gyakran készített illusztrációkat testvérei mesegyűjteményeihez.

Oktatás és korai befolyások

Jacob és Wilhelm 1798-ban hesseni nagynénjükhöz költözött, és a rokon anyagi támogatásának köszönhetően a testvérpár a kasseli líceumba járhatott. Jacob 1802-ben, Wilhelm pedig 1803-ban kezdte meg jogi tanulmányait a marburgi egyetemen. Míg élt, apjuk is a jogi pályára szánta fiait. A két ifjú egyik egyetemi oktatója Friedrich Carl von Savigny volt, aki német jogtudósként a történeti jogi iskola egyik legkiemelkedőbb képviselője. Az oktató engedélyezte a Grimm testvérek számára, hogy használják magánkönyvtárát. Savigny-val való barátságuk révén a Grimm testvérek megismerkedtek Brentano Clemenssel és Achim von Arnimmal, akik a heidelbergi romantika legfontosabb képviselői voltak. Az új ismeretségeknek köszönhetően bekerültek a heidelbergi romantikusok körébe, amely a német népköltészet támogatásával, és jelentőségének megismertetésével foglalkozott.

Jacob 1805 januárjában Savigny meghívására Párizsba utazott. Itt oktatójának a középkori források tanulmányozásában segédkezett egészen szeptemberig. Jacob párizsi távolléte után a testvérek megfogadták, hogy nem fognak többé elszakadni egymástól. Jacob nem fejezte be jogi tanulmányait, Wilhelm azonban 1806-ban sikeresen államvizsgázott.

A korai karrier és tudományos érdeklődés

Jacob ezután a hesseni katonai kollégium titkárjaként tevékenykedett, Wilhelm pedig asztmája és szívproblémái miatt kis időre Halleba utazott pihenés és regenerálódás céljából. A Grimm testvérek édesanyja 1808-ban meghalt, ezért Jacob lett a családfő: immáron neki kellett testvéreiről gondoskodni. Miután elveszítette titkári állását, Jérôme Bonaparte (Napóleon Bonaparte öccse) vesztfáliai király magánkönyvtárosa lett a Kassel közelében található Wilhelsmhöhében. Utazása során Wilhelm meglátogatta Berlinben Achim von Arnimot és Weimarban Goethét.

A Grimm testvérek egyetemi tanulmányaik után is folytatták a középkori szövegek, mondák, és oklevelek alakulásának tanulmányozását. Wilhelm és Jacob korában az ír, skót és angol források, mondák és oklevelek tanulmányozása már „divatban” volt, ezért kutatási területük átívelt a határokon: spanyol, szerb, skandináv, holland és finn népi szövegeket is vizsgáltak.

A mesegyűjtés kezdetei és a "Gyermek- és házimesék"

Az első gyűjtemények

A testvérek már 1806-tól elkezdték a német szájhagyomány által továbbörökített meséket, mítoszokat és mondákat gyűjteni, azonban ez a vállalkozás nem az első ilyen jellegű mesegyűjtés volt, ugyanis 1782-ben Johann August Musäus kiadta a Németek népmeséi című mesegyűjteményét. 1810-ben Jacob és Wilhelm néhány általuk összegyűjtött mesét elküldött Clemens Brentanonak, azzal a céllal, hogy ha megjelenne egy általa szerkesztett gyűjtemény, akkor abban közölhesse a Grimm testvérek meséit is.

A Gyermek- és házimesék című mesegyűjtemény első kötete 1812-ben, második kötete 1815-ben jelent meg. Legfontosabb forrását a hugenotta családból származó Dorothea Viehmann meséi képezték. Wilhelmnek köszönhetően kezdődött meg és terjedt el a mesék és mondák kritikai vizsgálata, valamint történeti forrásként felhasználása.

A mesék nyelvezete és a kiadások fejlődése

A testvérpár közül Jacob volt az, aki a népi obszcén kifejezéseket meg akarta tartani a mesékben, azonban Wilhelm inkább a korabeli igényekhez alakította a mesék nyelvezetét. A mesék feljegyzésében a szóbeliséget vették alapul, viszont a mondáknál igyekeztek írott forrásokból dolgozni, mint például oklevelekből, krónikákból, sírversekből és ponyvaregényekből. A kötetek a tudományos körökben kritikus fogadtatásban részesültek. Az 1819-es kiadás képezi a napjainkban kiadott mesegyűjtemények alapját is. Wilhelm folyamatosan foglalkozott a mesegyűjteménnyel: hol kiegészítette azt, hol javított a meséken.

Német mondák és Wilhelm családja

Jacob diplomataként részt vett a bécsi kongresszuson, majd 1816-ban befejezte diplomatakarrierjét, és a kasseli könyvtár titkárjaként dolgozó testvére mellett helyezkedett el könyvtárosként. A két fivér 1816-ban adta ki a Német mondák című kiadványt, melynek második kötete 1818-ban jelent meg. Körülbelül hatszáz mondát tartalmazott, amelyek a mesegyűjteményben található történetekhez képest sokkal rövidebbek voltak, és nyelvileg kevésbé dolgozták át őket.

Wilhelm 1825-ben feleségül vette Dorothea Wildet. A későbbiekben négy gyermekük született. Felesége számos mesével járult hozzá a mesegyűjteményhez. Jacob egészen haláláig velük élt egy háztartásban. Wilhelm felesége, Dorothea sokszor csak a „férfijaimként” említette a testvérpárt. A házasság évében jelent meg a testvérek mesegyűjteményének egy ötven mesét tartalmazó válogatott kiadása. 1829-ben adták ki Wilhelm A német hősköltemények című értekezését.

A Göttingai évek és a politikai tiltakozás

1830-ban Göttingába költözött a testvérpár. A döntés arra vezethető vissza, hogy Jacobnak nem volt lehetősége előrelépni munkahelyén. A Grimm testvérek hamar új munkát találtak a Göttingai Egyetemen. Jacob rendes professzorként és könyvtárosként, Wilhelm pedig alkönyvtárosként dolgozott a felsőfokú intézményben. 1831-ben Wilhelmet előléptették rendkívüli tanárrá, azonban oktatói tevékenységét gyakori betegeskedése korlátozta.

1837-ben Hannover királya, II. Ernő Ágost hatályon kívülre helyezte az alaptörvényeket, így az egyetemek és államuk autonómiája veszélybe került. 1837-ben megalakult és 1841-ig működött a „Göttingai hetek” csoportja, amely az uralkodói döntések ellen tiltakozott. E csoportnak a Grimm fivérek is tagjai voltak. Az uralkodó december 11-én eltávolította őket az egyetemről, Jacobot még a tartományból is kiutasították.

A nagyszabású német szótár

Jacob és Wilhelm 1837 és 1841 között állandó munkahely hiányában sem pihent. Miután visszaköltöztek Kasselbe, a két testvér megegyezést kötött Karl Reimer und Salomon Hirzel könyvkiadókkal egy jövendőbeli német szótár kiadásáról. A megegyezés anyagi biztonságot nyújtott a mesegyűjtőknek. Kompetenciájuknak köszönhetően egy olyan német szótárat akartak létrehozni, amelyben tükröződött azon törekvésük, hogy létrejöjjön egy egységes és szabad Németország.

A megegyezést követően Bettina von Arnim és Alexander von Humbolt közbenjárásával IV. Frigyes Vilmos 1840-ben meghívta a két testvért Berlinbe, és engedélyét, valamint támogatását adta a szótár megalkotásához (az uralkodó saját anyagi forrásaiból biztosította ehhez a hátteret). Berlinbe érkezésük után tagjai lettek a Porosz Tudományos Akadémiának, és mint egyetemi tanár a Berlini Egyetemen oktattak, így szótáron való munkálkodásuk oktatói tevékenységüket egészítette ki.

A szótár első összeállítása 1852-ben jelent meg a lipcsei könyvkiállításon. 1854-ben jelent meg a német szótár első kötete, és a munkálatok egészen 1961-ig tartottak. A szótár összesen harminckét kötetből áll, és több mint száz év kellett megalkotásához. 1864-ben Jacob vezetésével üléseztek az első német nyelv- és irodalomtudományi találkozón. Jacob 1848-ig, Wilhelm pedig 1852-ig oktatott a berlini egyetem. Miután befejezték oktatói tevékenységüket, már csak a tudományos életnek szentelték magukat, folyamatosan dolgoztak szótárjukon. Grandiózus vállalkozásukkal azt szerették volna elérni, hogy a Lutheron át Goethe-ig kialakult irodalmi német nyelv és a köznép által beszélt nyelv közötti szakadék összeszűküljön. Egy olyan olvasott népréteget szerettek volna maguk előtt látni, amely alkalmanként szótárhoz is nyúlt volna.

Örökségük és haláluk

1857-ben jelent meg a Gyermek- és házimesék című mesegyűjteményük hetedik kiadása. A sokat betegeskedő Wilhelm 1859. december 16-án halt meg Berlinben gerincproblémái következtében. Jacob egyik levelében így írt testvére haláláról: „tegnap 16-án délután három órakor meghalt Wilhelm, a másik felem.” Jacob 1863-ban hunyt el. A Grimm testvérek síremléke Berlinben található.

Jacob és Wilhelm nem a nagyszabású szótárjuk által lettek híresek, azonban annak a német nyelvben elfoglalt helye kétségbevonhatatlanul fontos. Az általuk összegyűjtött mesékből és mondákból készült gyűjteményt százhatvan nyelvre fordították le, és számos rajzfilmet készítettek belőlük. A mesegyűjtemény megjelenésekor alig érdeklődött valaki iránta, korabeli sikere Angliában kezdődött. Edgar Taylor 1823-ban lefordította az ötven meséket tartalmazó válogatást, melyet az angol olvasók villámgyorsan elkapkodtak. A Grimm testvérek a mesegyűjteményüket a szélesebb olvasóközönségnek szánták, amíg a mondagyűjteményeiket inkább a szűkebb, tudományosabb köröknek.

A Grimm-mesék magyarországi recepciója

Az első magyar kiadások és fordítók

Magyar nyelven 1861-ben jelent meg először a Gyermek- és házimesék, azóta mintegy kétszázötven kiadást élt meg. Adamik Lajos és Márton László fordításában a mesegyűjtemény 2016-os kiadása a Pesti Kalligram gondozásában jelent meg Az oroszlán és a béka címen. A Grimm testvérek, Jacob és Wilhelm világhírű mesegyűjteménye, a Kinder- und Hausmärchen (KHM) több mint kétszáz esztendővel ezelőtt jelent meg először (az első kötet 1812-ben, majd 1815-re datálva a második). A Grimm-mesekorpusznak a fivérek életében még további hat teljes és tíz válogatott, úgynevezett kis kiadása látott napvilágot.

A polgári olvasóközönség ízlésvilágát szem előtt tartva a fivérek (elsősorban Wilhelm) kiadásról kiadásra változtattak a szövegeken, míg a végső, sztenderdizált formájában kétszáz mesét és tíz gyermekeknek szóló legendát tartalmazó kötet igazi könyvsikerré vált. E mesék teljes magyar fordítása először 1989-ben jelent meg Márton László és Adamik Lajos jóvoltából.

Világörökség és a magyar folklórkutatásra gyakorolt hatása

A Grimm-mesék első kiadásuk óta az alapműveltség részeivé váltak. A KHM világirodalomban betöltött kiemelt pozícióját jól jelzi az a tény, hogy az UNESCO a Grimm-meséket a szellemi világörökség részének nyilvánította 2005-ben. A 19. században Európa-szerte a mesegyűjtés és -kiadás mintájává vált a Grimm-mesegyűjtemény, mely az egyes nemzetek folklórgyűjtésének megindulására ösztönzőleg hatott. A magyar folklórkutatás története ugyancsak elválaszthatatlanul összeforrt a Grimm testvérek nevével. Már az első magyar mesegyűjteményként számon tartott kötetet jegyző Gaal György is úgy nyilatkozott, hogy Grimmék nyomdokain fogott hozzá gyűjteménye összeállításához (Mährchen der Magyaren, Bécs, 1822). A Grimm-mesék a magyar művelődésben a 19. század első évtizedeitől kezdve jelen vannak.

A Grimm-féle Hófehérke-szüzsé a magyar irodalomban például legkorábban Majláth János, a magyar népi prózaepikát reprezentálni kívánó mese- és mondagyűjteményének (Magyarische Sagen und Maehrchen, Brünn, 1825) egyik elbeszélésébe illesztve, önálló betéttörténetként (Die Geschichte vom Schneemädchen) jelent meg németül. A század közepétől kezdve egyre szaporodnak a magyar nyelvű Grimm-fordítások elszórtan és kötetekbe rendezve egyaránt.

Nagy István és Karády Ignác munkássága

A Grimm-mesék egyik első ismert fordítója a Kossuth Lajos gyermekeinek házi nevelőjeként és pedagógiai szakíróként is tevékenykedő Karády Ignác volt, aki a negyvenes években adta ki mesefordításokat és meseátdolgozásokat tartalmazó gyűjteményét. Ebben a forrásmegjelölést nélkülöző, gyermekeknek szóló kötetben különböző német könyvmesékből nyújtott válogatást, köztük számos Grimm-mese fordítását is közölte, például A farkas és a hét kecskegida, A hűséges János vagy a Tizenkét fivér címen ismert meséket is (Regék. Regék. Nagyobb gyermekek számára alkalmazá Karády Ignác).

A Grimm-mesék hazai recepciójának kiindulópontjaként azonban mégsem ez a kiadvány, hanem az 1860-ban (1861-es évszámmal) Nagy István fordításában megjelent Gyermek s házi regék című kétkötetes gyűjtemény rögzült, mely ötven Grimm-mesét tartalmaz a KHM valamelyik kis kiadása után. Nagy István gyűjteményének egy korabeli ismertetésében a Grimm-mesék elterjedésére vonatkozó, érdekes utalást találunk.

A mesék folklorizációja és terjedése

Nagy István Gyermek s házi regék című Grimm-gyűjteményének több fordítása az 1870-es évektől kezdve ponyvafeldolgozásokban is megjelent, melyek a század végéig számos újrakiadásban népszerűsítették tovább magyarul a Grimm-meséket.

A Grimm-mesék népivé válására (folklorizációjára) Elisabet Róna-Sklarek és Solymossy Sándor több mint egy évszázaddal ezelőtt már felhívták a figyelmet. Megállapították, hogy egy 1900-as évek legelejéről, Heves megyéből származó, a szóbeliségből rögzített mesegyűjtésben több szöveg is Grimm-származék (Berze Nagy János: Népmesék Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok-megyéből. Budapest, 1907). Solymossy arra a kérdésre is választ keresett, hogy milyen közvetítő szövegekből tanul(hat)ták meg a Grimm-meséket e mesemondók. Végső soron úgy találta, hogy néhány népmese verses szövegbetétje az 1870-es évektől többször megjelent Gyermekmesék című, Halász Ignáctól származó Grimm-fordításból származik.

Annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy hogyan kerülhettek a Grimm-mesék a faluba, több lehetséges útvonalat is feltételezhetünk: egyrészt a városi családoknál pesztonkaként dolgozó falusiak hazatérve közvetíthették az újonnan tanult meséket. Másrészt - ahogyan az említett kiadványokból is látszik - a szépen illusztrált, polgári gyerekeknek szóló mesekönyvek és a nagy tömegeket elérő ponyvakiadványok szintén számos Grimm-szöveget dolgoztak fel, melyek akár egyéni olvasás, akár közösségi alkalmak (például a fonóbeli) felolvasás révén a mesék elterjedését és változatképződését hatékonyan biztosíthatták. Végül meg kell említeni, hogy a Grimm-mesék a magyar nyelvű iskolai tankönyvekbe is bekerültek, jelenlétük a 19. század közepe óta adatolható.

Benedek Elek és a Népmese Napja

Közismert, hogy a 20. századi szóbeli meseismeretre Benedek Elek mesekiadványai milyen óriási hatást gyakoroltak. E téren elsősorban a Magyar mese- és mondavilág című ötkötetes mesefeldolgozás-gyűjteményét szokták kiemelni (1894-1896), ugyanakkor Benedek Grimm-fordításköteteinek legalább akkora jelentősége van a magyar meseismeret alakulására, mint az „ezer év meseköltését” bemutatni szándékozó antológiának. Benedek 1904-ben három válogatáskötetet is közölt Grimmék meséiből, melyek számtalan alkalommal kerültek a későbbiekben újrakiadásra. E kötet a magyar nyelvű szájhagyományozó mesélésre gyakorolt hatásához csak egyetlen jellemző példa a 20. század első felében, a Keleti-Kárpátokban havasi famunkásként tevékenykedő magyarói mesemondó, Kurcsi Minya. Kurcsi meséiről a gyűjtő, Faragó József azt állapította meg, hogy többségükben olyan Grimm-mesék, melyeket a mesemondó Benedek Elek egyik Grimm-fordításkötetéből tanult.

A népmese napját első ízben tizenöt évvel ezelőtt, szeptember 30-án szervezte meg a Magyar Olvasástársaság Budapesten. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott kezdeményezés azóta országos rendezvénysorozattá nőtte ki magát, amelynek célja a társaság felhívása szerint az, hogy a meseszeretők „ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.” Az 1859-ben Kisbaconban született Benedek Elek születésének napján ünnepeljük a népmesét, e dátum azért is nagyon érdekes választás, mert a köztudatban a legnagyobb magyar mesemondóként élő „Elek apó” nemcsak meséivel, de a Grimm-mesék fordításával is jelentősen hozzájárult a magyar mesekincs alakításához.

A Grimm-mesék magyar szájhagyományozásban való megjelenését és vándorlását még számos további példával támaszthatnánk alá, de talán ennyiből is világos, hogy a 20. századra kialakult a magyar népmesének egy sajátos, a Grimm-mesékre visszavezethető, hagyományos rétege. E folyamat a 19. században kezdődött, a század végére már egy hatalmas, fordításokon és átdolgozásokon alapuló nyomtatott, írásban vándorló magyar Grimm-szövegkorpusz állt a különböző társadalmi rétegekhez tartozó olvasók és hallgatók rendelkezésére. Domokos Mariann, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa, aki a 19. századi magyar mesekutatás történetével, a mesék kiadástörténetével, valamint a meseszövegek és a populáris nyomtatványok összefüggéseinek vizsgálatával foglalkozik, a Grimm-mesék 19. századi hatását is kutatja.

tags: #valogatott #grimm #mesek

Népszerű bejegyzések:

• Az Úttörő Stadion és Nyilasi Tibor első lépései
• Manuel Neuer szerepe a német csapatban
• A lengyel futball ikonja
• Mezszámok jelentősége a futballban
• a magyar női floorball meghatározó alakja