Hogyan szoktassam le a pasimat a focirol?

2026.04.24

Sokszor érezzük úgy, hogy párunk szenvedélye, legyen az bármi is, háttérbe szorít minket. A férfiaknál gyakran ez a foci. Ha a te párod is hatalmas drukker, és a meccsek fontosabbnak tűnnek, mint a kapcsolatotok, akkor jó helyen jársz. Ebben a cikkben tanácsokat adunk, hogyan kezelheted ezt a helyzetet, és hogyan érheted el, hogy a foci ne uralkodjon el minden este és hétvégén.

Ki a hibás?

Az első és legfontosabb lépés, hogy ne hibáztasd magadat vagy a párodat. A foci iránti rajongás sok férfinál mélyen gyökerező szenvedély, amihez nem feltétlenül van közöd. Az, hogy te hogyan érzed magad a kapcsolatban, az te felelősséged, és a párod viselkedése sem feltétlenül ellened irányul.

Fontos megjegyezni, hogy a történetek, amiket olvasol, kitaláltak, de valós magokat is rejtenek. Az emberi kapcsolatok összetettek, és néha a legváratlanabb helyzetekből is tanulhatunk.

A helyzet megértése

A foci iránti rajongás sokszor nem csak a játékról szól, hanem a társaságról, a közösségről, a szurkolás élményéről is. A férfiak számára ez egyfajta kikapcsolódás, feszültséglevezetés, és a barátokkal való együttlét lehetősége. Ha ezt megérted, könnyebb lesz elfogadni és kezelni a helyzetet.

A fiatalember az erkélyen ült, hátát a falnak vetette. A város felett lenyugvó Nap vörösre festette mögötte a fehér falat. A tudatában azonban csak tompán jutott el.

Néhány hónapja kezdődött. A kórházban, ahol dolgozott, sosem tartották teljesen normálisnak. Az esze és a számítástechnika iránt - viszont élhetetlen volt. Nem voltak céljai, világos elképzelései arról, hogy mit és hogyan szeretne elérni az életben. Az ötlet alapján időnkét képes volt valójában komoly koncentrációra és kemény munkára, ez azonban soha nem tartott sokáig. Kórházba került meghatározatlan ideig tartó parkolópályára.

Az a nap ugyanúgy zajlott, mint bármelyik másik. mosoly, meleg tekintet. A nő, akit aznap délután behoztak, nagyon rossz állapotban volt. Élelmetes - vagy inkább félelem által táplált sebességgel tolt végig a folyosón. Valaki - talán rokon vagy ismerős - szaladt a hordágy mögött, az orvosok és nővérek várakozó csapata felé. A folyosón állt, hirtelen megszédült és az ajtónak dőlt. Ez az egyetlen pillanat teljes élességében szinte beleégett a tudatba. Késő, félelme a lehetséges kudarctól, az évek során összerakódott tapasztalat és keménység mögött rejtőző örök emberi félelem a tehetetlenségtől és haláltól. Teste, aki teste erejét, tüdeje fáradt zihálását, karjai remegését egyetlen céllá alakította: csak érjek oda! A infúziós üvegek csörrenése, a fénycsövek hideg, embertelen fénye. És a nő. Sötét ködként észlelte a fájdalmat, mely egy izzó góc körül kavargott. Vonalak kavarogtak szédült táncban a fiú lassan könnybe lábadó szemei előtt. Egész összpontosuló elemi erejét. Látott, erejét vesztő táncát a kocsi szélén. Tudata szélén, apró foltokként élt már csak a kórház, a segitséget nyújtók csoportja, végtelenné nőtt a távolság a kocsi előtt.

- Hé, jól vagy? Percek óta csak bámulsz magad elé.

- Nem, nem, nincs semmi baj, doktor úr. Mióta állok itt?

- Legalább egy perce figyellek.

- Igen, persze.

A fiú megrázta a fejét, pislogott néhányszor, majd megtörölte a szemét. Valóban. Meleg szél simított végig a fákon, lassan a csendbe veszett a varjak károgása is.

Persze megpróbált utánanézni annak, hogy mi is történt vele. Olvasott, naponta több kötetet is elolvasott munka után - könnyen tette, szórakozni soha nem járt, „magán-életet” talán bátorság vagy igazi szándék hiányában nem nagyon élt. Élve tovább bírta, aztán megcsömörlött. Az okkult tudományokból, gyógyítókból és messiásokból, gonosz erőkből. Az a fájdalom, amit neki a látás okozott, nem fért össze azzal a csinnadrattával, ami olvasmányaiból áradt. Úgy tartotta, hogy ő látja helytelenül a dolgokat, de hiába akarta, nem tudta elfogadni az erőtől és önbizalomtól dagadó Hatalommal Bírókat és Látókat. Hiábavaló. Talált magának egy-két olyan írót, aki mégiscsak olyasmiről adott hírt, ami mélyebb, emberibb színben tüntette fel az „ezoterikus világot”. Képzeletbeli állomások, amelyeken egy állomás csupán az övékhez hasonló képesség megszerzése. Elérkezett a tovább lépéshez.

Talált néhány szakkönyvet is, amit segítő szándékú emberek írtak, konkrét módszereket, gyakorlatokat adva. Mivel sokat gyakorolt, azokat pedig öntudatlanul ugyan, de mindig is gyakorolt. Később - ezzel pedig visszaesett a régi problémába: igazi Mestert nem fog találni. A nagy hirdetés útján, a tanfolyamok sokba kerülnek, a tanítók elfoglaltak - és sokan nem is igazi tanítók. Vajon létezik-e számára igazi Mester?

A fiú elmosolyodott. Úgy gondolta, minden tényezőjét „idő és oksági sorrendben”. Úgy gondolta, minden irányban elcsatangolni, nem lezárva semmit, hátha ott lesz az igazi indíték.

Mester. Vezető egy mester? Semmiképpen, legalábbis, ha igazi. Vezetők. Hm. Létezik egyáltalán ilyen összehasonlítás? Hogy járhatna bárki is előtte az ő és személyes, egyéni útján? Megrendelhetne a szellemi mester-tanítvány viszony? Nem az igazi. „Bölcs” vagy „buddhista” érték, hanem mindenhol megtalálható. Ezen értékek követésében, használatában járhatott volna el a mester. Az én életemre teszek. Magamra? Ha valakit mesteremnek tekintek, akkor azt mondom róla, hogy számára szent az, amit én szentnek igyekszem megtartani magamban - tehát akkor tulajdonképpen én csináltam mestert magamnak. Lehetséges, csak teremtsem meg magamban az ideált?

Ajjaj, sejtettem hogy ez lesz - szusszant a fiú. Talán hirtelen mástám bele a kérdésbe.

Aztán jöttek az álmok. Vagy lehet, hogy mindig is ott voltak, ilyenek voltak, csak valami jó tündér segített elfelejteni azokat? Pár nappal a nő halála után arra ébredt, hogy sír. Nem ébredt fel vele, hogy saját nevetése ébresztette fel, de ilyen még sohasem. Mély fájdalmat, veszteséget érzett. Egyedüllétet. Mindig is kivéve - bár sokszor érezte magát magányosnak. Az az egyedüllét azonban, ami most megérintette, a haldokló emberé volt. Tehetetlenséget hordozta. Megszűnt minden cél, amit valaha is hordozott magában - elérhetetlenné vált a legjelentéktelenebb vágy is, ami valaha mozgatta, elveszett minden, amihez a legkevésbé is ragaszkodott. És ezzel együtt eltűnt a múlt is. A kapott pofon többé nem volt oka az adottnak - nem volt közük egymáshoz. Megdöbbentette a kietlenség, ami gondolatait ekkor meghatározta. Kitörölte. Nem ragaszkodott különösebben semmihez - habár ennek legfőbb oka a veszteség fájdalmának ismerete volt. Ki képesebb, mint ő?

Voltak más álmok is. Újra látta az első találkozását furcsa érzékenységével - és persze átélt fájóbb tapasztalatokat is. Látta, ismerkedett önmagával is új látásának fényében. Megismerte. Nem volt választása. Az álmok - és az egyre gyakrabban előforduló napközbeni élmények - lépésre, gondolkodásra kényszerítették. A sebességhez képest, szelleme recseg-ropog a gyorsuló tempótól. Nem talált nyugalmat, mindig olvashatott volna még egy kicsit, gondolkodhatott volna valami máson. Nem érhette, és mindig készületlen volt arra, amivel találkozott. Fáradttá, figyelmetlenné vált, de ösztönösen tiltakozott minden ellen, ami elkábította volna.

A Tai-chi talán most is jót tenne. Felállt, a testében lüktető, élő erőre koncentrált. Gyengének és könnyűnek érezte. Érezte, semmi súlya nincs. Nem figyelt semmire, sem mozdulataira, sem állásaira, csak a légzésre - aztán elmúlt minden. Újra. Gyenge volt, mint a szél, ami az elsötétedett város felett lebegett, ugyanakkor erős volt, mint a fa, mint a föld maga.

Az első érintés. Akkor már látott, tudott sok mindent. Érezte. Az egyre erősebbé váló befelé fordulás új erőket nyitott meg benne.

A beteg fáradt volt. Nem volt veszélyes állapotban, de lassú volt a gyógyulás. A szokásos mosoly és tréfálkozás során zavart érzett, hamisnak, zajosnak találta. Érezte a helyzet komolyságát, de nagy férfiasan, harcedzett katonák módjára tárgyaltak. Ekkor eltört valami benne. Nem szólt elhallgatott, majd azt mondta: „Köszönöm.”

Zavarodottan motyogott valamit és kisietett a folyosóra.

A keze volt az. Az érintés pillanatában mintha kiáradt volna valami a férfira, ugyanakkor bele is vissza. Légzése rendszertelen volt, kicsit szédült. Érezte, amint testének erői eloszlatják a diszharmonikus rezgéseket. Belőle - és őrmestereiből is. Régen ritkán érintett meg bárkit is. Zavaros családi háttere nem adott teret neki, aztán elszokott tőle. Lehet, hogy ez a magányosság, elszigeteltség is szükséges volt ahhoz, hogy fejlődése ilyen irányt vegyen? Ez megint egy értelmetlen kérdés.

És vajon érzi-e ugyanezt egy olyan ember, akinek természetes az érintés? Valószínűleg nem, hiszen akkor nem bántanák egymást az emberek, de legalább megtanulható-e ez nekik?

Igen, ezek fontos kérdések voltak akkor - talán most is azok. Felállt, odalépett a korláthoz. A virágtartóban apró, piros virág nyílt. Megérintette, majd gyorsan visszahúzta a kezét.

Az érintés örmöre… Milyen ismeretlen volt számára az egyik leghatalmasabb érzés! Szeretne… mindenkit!

Persze a gyakorlati kivitelezés rögtön súlyos akadályokba ütközött. Sokszor tényleg előfordult, máskor mintha falba ütközött volna - nem fogadták el segítségét. Úgy, hogy most hirtelen minden ember iránt felelősséggel tartozik, a rosszkedv mégis megmaradt. Nagyon ritkán járt haza édesanyjához - annak idején szinte menekült a szülői háztól. Újraélményei óta ez volt az első alkalom, hogy hazament. És nem mert hozzáérni. Emlékek sora borította el, amikor fájdalmat okozott, figyelmetlen, türelmetlen, közönyös volt. Azonban hatott anyja arca.

A munka során sokat foglalkoztam gyerekek úgynevezett magatartászavaraival - innen eredt az ötlet, hogy „terápiás” meséket írjak gyerekeknek és felnőtteknek. Sokkal kevesebb gyereket kellene pszichológiai tanácsadásra hordozni, ha a szülők idejében tudomásul vennék, miféle törvényszerűségek mutatkoznak csemetéik fejlődésükben. A tudatlanság az oka, hogy gyakran elsiklanak gyermekeik alapvető lelki szükségletei fölött, és édeskevés megértést tanúsítanak a fejlődéssel járó problémák és magatartásformák iránt. Sok szülőnél meg az a baj, hogy nem tudja kellően ösztönözni a gyerekét. Ahelyett, hogy buzdítaná, akaratlanul is arra hajlik, hogy elkedvetlenítse. A helyes ösztönzés alapfeltétele, hogy a szülő csupa olyan követelményt támasszon, ami megfelel a gyerek pillanatnyi lehetőségeinek és képességeinek - és mindezt a gyerek számára érthető nyelven. A mese mindennél alkalmasabb rá, hogy a gyerek és felnőtt között ledöntse a nyelvi és szellemi korlátokat. Számtalanszor tapasztaltam, mennyire igénylik ezt a gyerekek. Gyermekpszichológusi munkám során sokszor és sikerrel alkalmaztam terápiás segédeszközként az itt következő meséket. A gyerekek azonosulnak a mesehősökkel, és lelkesen fogadják a problémamegoldáshoz kínált ötleteket, javaslatokat: varázsigék, a párna alá rejtett kis meglepetések, a titkos indiánjelek arra ösztönzik a gyereket, hogy játékos módon foglalkozzék problémáival, és igyekezzék megváltoztatni magatartását. A mesék egyaránt szólnak gyerekeknek, felnőtteknek. Ne mérgelődjenek, kedves szülők, ha a gyerek a legnagyobb dologidőben tétlenül maga elé réved, vagy ha a rendetlenségben nem találja kedvenc játékszerét. Ha van önökben kellő türelem, empátia, és jó adag önkritika, ezek a mesék bizvást segítenek, hogy leszoktassák gyereküket ezekről az apró bogarakról. Súlyosabb magatartászavarok esetén - ágybavizelés, dadogás, erős szorongás, vagy ha például a gyerek igen nehezen illeszkedik be az óvodába vagy az iskolába - a pszichológiai tanácsadást és az esetleg szükséges terápiát nem pótolja ez a könyv, de jól kiegészítheti. A könyv elméleti részei a felnőtteknek szólnak. Az általános bevezetés az egy es történetek élén, és a magyarázó megjegyzések a végén, útmutatásul szolgálnak a nevelés és a magatartás-módosítás témájában, és elmagyarázzák a helyes ösztönzés alapjait. Gyakorlati tanácsokat is találnak a szülők ahhoz, hogyan bánjanak a gyerekükkel és a problémáival. Igen fontosnak tartom az elméleti fejtegetésekhez az előkészítő olvasmányokat: először is, a legtöbb szülő „képzetlen” nevelő, vagyis a gyermeknevelés fontos kérdésében semmiféle rendszeres képzésben vagy irányításban nem részesült. Ebből aztán sok szülőnél bizonytalanság és ügyetlenség fakad. No meg aztán ha a gyerek problémákkal szolgál a szülőknek, ez legtöbb esetben arra vall, hogy a gyereknek vannak problémái a szüleivel. Ez a mesekönyv nem akar a „szülők tankönyvei” sorozat x-edik kötete lenni. Nem tanít új nevelési stratégiára, nem kéri, hogy felejtsük el a már megtanultakat. Nem akar mást, mint hogy jobban figyeljenek a gyerekükre. A könyv célja tehát, hogy segítse a szülőket, hogyan ösztönözzék helyesen a gyereket, hogyan értsék meg jobban a problémáit, és hogy jó szándékú, de téves módon ne erősítsék gyerekük helytelen magatartásformáját. Bizonyos nevelési normák a gyerek egész fejlődése során érvényben maradnak. Az itt következő ötletek és irányvonalak segítenek elkerülni a nevelési hibákat és megelőzni gyermekük magatartásbeli problémáit. A gyerek fejlődése nem egyenletes. A viszonylag nyugodt időszakokat, amikor az újonnan tanultakat gyakorolja és erőt gyűjt a következő fejlődési szakaszra, válságos időszakok követik, amikor a gyerek újabb tanul, és magasabb fejlődési fokra lép. Ilyen szakaszokban óriási lelki és testi teher nehezedik rá. Labilis lesz, különlegesen érzékeny, és a szülők bizony sokszor értetlenül állnak a magatartásával szemben. Éppen ezekben a szakaszokban következnek be a legsúlyosabb nevelési hibák. Okuk egyrészt a megértés hiánya - másrészt viszont a szülők kötelességüknek érzik, hogy mindenestül a „nehéz” gyereknek szenteljék magukat. A gyerek persze igényli a szülők fokozott törődését. Ha zavaró magatartása miatt gyakran kerül a figyelem középpontjába, ezt a „rosszaságot” a felkeltett figyelem csak erősíti, következésképpen akkor is jelentkezik, amikor már nem írható a fejlődés válságos szakaszának számlájára. Nyolc hónapos kor (ekkor kezdi megkülönböztetni az „ismert” az „ismeretlentől”; ebből idegenkedés, bizonytalanság fakad) Két-és hároméves kor között („dackorszak”, az önálló tervezés kezdete, én-tudat, átmenet a jelen idejű spontán gondolkodásból a célzott jövő idejű gondolkodásba, a fantázia kialakulása). Pubertás (befelé fordulás; a serdülő nem tud egyenesbe jönni önmagával, magányosnak és meg nem értettnek érzi magát, óriási a bizonytalanságérzete, magatartása egyetlen nagy tiltakozás). A gyerek valamennyi fejlődési szakaszban változik. A szülők dolga, hogy viselkedésüket ehhez a természet adta fejlődési folyamathoz igazítsák. Másfél esztendős gyereknél például ajánlatos szigorú irányvonalakat húzni, a legnagyobb következetességet gyakorolni. Mire azonban a gyerek két és fél éves lesz, és a lélektanilag terhelő „dackorszakba” lép, nem árt, ha a szülő egy s más fölött szemet huny. Hasonlóképpen a gyerek szorongását és mindeddig rendszeresen gyakorolt tevékenységében jelentkező hirtelen teljesítménycsökkenést másképpen kell értékelni a válságba lépett hatéves gyereknél, mint ha a nyugodt fejlődési szakaszban lévő nyolcéves tanúsít hasonló magatartást. Akár nyugodt, akár válságos szakaszban van azonban a gyerek, mindenképpen az alapelv: Minden magatartás megtanulható - a kívánatos és a nemkívánatos magatartás egyaránt. - a minta utáni tanulás: megfigyelés és utánzás révén. A minta vagy egy úgynevezett „presztízshordozó”, azaz példakép, vagy pedig egy személy, aki bizonyos magatartás révén ér el olyan előnyt, amely vonzó a gyerek szemében, amelyet fölöttébb kellemeset él meg, és ezért maga is át akar venni; - a sikerből való tanulás: ha a gyerek bizonyos magatartás révén közvetlenül nyer pozitív megerősítést, akkor ismételni fogja ezt a magatartást, hogy megint ugyanabban az előnyben részesüljön. Egy hat gyerekből álló csoport minden délelőtt együtt van, hetenként váltakozó „pótmama” felügyelete alatt. Az egyik pótmama utasítása így hangzik: - Tele szájjal nem beszélünk. - Péter igyekszik lenyomni a falatot, mert nagyon szeretne valamit közölni a pótmamával. Petra azonban megelőzi. Péter megpróbálja félbeszakítani Petrát, de senki sem figyel rá. A következő falatnál kitör belőle a mondanivaló, meg sem próbálja lenyelni az ételt, ami még a szájában van. Sikerül magára vonnia a figyelmet, és sikerélményt jelent az is hogy nem kell tovább fegyelmeznie magát. A pótmama dorgálása sokkal kevesebbet nyom a latban, mint a pillanatnyi sikerélmény, hogy mégis elmondhatta a mondókáját. Következésképpen Péter legközelebb megint tele szájjal fog beszélni (sikerből való tanulás). Palkó ugyanolyan türelmetlen, mint barátja, Péter. Nyomban el is tanulja Pétertől, hogy hamarabb és könnyebben jut eredményre, ha teli szájjal mondja el a mondókáját, mint ha kivárná, míg lenyeli a falatot. Egyénenként változó és az adott helyzettől függ, mit él meg a gyerek mint sikert, jutalmat, igazolást vagy megerősítést. Figyelemfelkeltés: minden embernek alapszükséglete, hogy figyeljenek rá. Ha nem figyelnek az emberre, ha valaki „nulla”, ha észre sem veszi senki, az büntetéssel ér fel. Így aztán még a figyelem negatív formája is (bírálat, ellentmondás, intés) sikerélmény. Kivált, ha a gyerek gyakrabban éli meg, mint a pozitív értékelést. Érvényes itt a mondás: „A negatív figyelem is többet ér, mint a semmilyen.” Dicséret, elismerés: fontos életelixír: ösztökél a gyereket és erősíti öntudatát (lásd 88-89., 123., 137.o.). Elojogok: (például: tovább fennmaradhat, vagy ő határozhatja meg a család vasárnapi programját). Anyagi megerősítés: (édesség, ajándék, pénz…): Vigyázat! Az anyagi megerősítés mindig másodrendű legyen, vagyis másodsorban következzék a „társadalmi megerősítés” (dicséret, elismerés, figyelem) után! Nem szabad a gyereket arra nevelni, hogy csak akkor vigye ki a szemetet, ha pénzt kap érte. Anyagi megerősítéssel csak különleges teljesítményt jutalmazzunk, kiegészítő ösztönzésül. A pótmamát bosszantja, hogy Péter nem engedelmeskedik, de nem akarja büntetni. Inkább Péter lelkére beszél. A szavait Péter dicséretnek éli meg. Mégsem hatnak megerősítésként, hiszen Péter a dicséretet a figyelem kellemes formájának érzi, és azon igyekszik, hogy továbbra is elnyerje. Legközelebb tehát ebédnél fegyelmezi magát, és nem beszél tele szájjal. Mivel azonban Palkó továbbra is járatja a száját, akkor is, ha még nem nyelte le a falatot, a pótmama minduntalan rászól, Péter pedig nem részesül figyelemben. Palkó viselkedésével tehát foglalkoznak, Péter fegyelmezett magatartását viszont nem veszik észre, következésképpen úgy érzi, „büntetik” jóságáért. Ezek után persze ő is tele szájjal fog beszélni. A pótmama megint szép szóval próbálkozik, figyelmeztet, magyaráz. Péter is, Palkó is a figyelem középpontjába került. Most már a többi gyerek sem törődik a tilalommal. Ebéd közben teljes a zűrzavar, a pótmama nem bír a lármázó gyerekekkel. Hatástalan marad még a büntetés is (hogy például ebéd után eltilt valakit a játéktól). A büntetés ugyanis nem követte azon nyomban a nemkívánatos magatartást, a figyelmeztetés közvetett dicséretnek tűnik fel. Péter egyre kevésbé fogad szót a pótmamának, aki ezek után „nehéz” gyereknek minősíti Pétert. Péter tehát új szerepre kényszerül. Beleéli magát a „nehéz” gyerek szerepkörbe, és ezáltal vonja magára a figyelmet. Palkó pedig egyre féktelenebbül bohóckodik, hogy a többieket megnevettesse. Ő is nagyon élvezi, hogy a középpontban lehet. A pótmama tehát a rosszul alkalmazott figyelem révén a két gyereket a csoport „fontos” tagjává avatta. A figyelemnek minden formája (legyen az szép szó, figyelmeztetés vagy bírálat), amely közvetlenül követ bizonyos magatartást, megerősítésként hat. Ha a gyerek egy bizonyos magatartásforma alapján részesül figyelemben, gyakrabban fog élni vele. A következő héten másik anya lesz ugyanannak a csoportnak a pótmamája. Ő is figyelmezteti a gyerekeket: - Ne beszéljetek tele szájjal! - Péter hadar, és közben köpködi az ételmaradékot, Palkó bohóckodik, Petra kineveti és kigúnyolja kettejüket. A pótmama nem veszi tudomásul, hogy a három gyerek fütyült a figyelmeztetésre, és a többi gyerekhez fordul, akik elöször nyelnek, és csak aztán beszélnek: - Örülök, hogy ilyen türelmesen kivárjátok, amíg le nem nyeltétek a falatot. - (Megértést mutatni.) - persze, mindnyájatoknak lesz is alkalma elmondani a mondókáját, de csak ha már lenyeltétek a falatot. Igyekszem, hogy meg is hallgassak mindenkit. Ha észreveszem, hogy valamelyikőtök nyelés után mondani szeretne majd valamit, odabólintok, miközben még rág. Ezért hát ne legyetek türelmetlenek, ne féljetek, mindannyian szóhoz fogtok jutni! Mindenkire büszke vagyok, aki fegyelmezi magát az alatt a rövid idő alatt, amíg rág. - (Ösztönzés és útmutatás, hogyan kell továbbra is a kívánt magatartást tanúsítani.) Miközben a pótmama a gyerekekhez beszél, lopva figyeli Pétert, Palkót és Petrát. Mihelyt észreveszi, hogy valamelyikük elhallgat és tovább rág, hozzáfordul és megdicséri: - Büszke vagyok rád, hogy ilyen szépen fegyelmezed magadat. - (Jutalmazás azonnali figyelemmel.) - Ha valaki tele szájjal beszél, könnyen félrenyelhet vagy kiköpködheti a maradék ételt. Ilyen ízléstelen viselkedésre oda sem figyelünk, egyszeruen nem is nézünk oda. - (Megmagyarázza, mi a nemkívánatos magatartás következménye, anélkül, hogy közvetett figyelemmel erősítené.) A pótmamának persze nem kell állandóan dicsérgetni a gyerekeket, szüntelenül barátságosan bólogatni. Csak addig kell azonnal megerősíteni a gyerekek kívánatos magatartását, amíg el nem sajátítják. De nem szabad elmulasztani, hogy az újonnan elsajátított magatartást időnként megdicsérjük, és ezzel stabilizálhatjuk. Miska a gyerekszobában játszik. Édesanyja örül, hogy a gyerek elfoglalja magát, és nem zavarja ot. De ezt nem közli, nehogy elvonja a gyerek figyelmét a játékról. Miska azonban kezd nyugösködni. Édesanyja figyelmezteti és kéri, hogy játsszék szépen tovább. Miska egy darabig játszik, de hamarosan megint nyaggatni kezdi édesanyját. Anyja most már élesebb hangon szól rá. Miska észreveszi, hogy gyakrabban felkeltheti anyja figyelmét, ha nem játszik szépen nyugodtan, hanem nyugösködik. A kívánt siker érdekében tehát zaklatnia kell édesanyját. Miska negatív magatartással kényszeríti ki a figyelmet, amelyben nem volt része, amikor „jól” viselkedett. Anyja tehát a helytelen reakcióval épp a kívánt eredmény ellenkezőjét éri el. Gyakrabban kellett volna bemennie a gyerekszobába, és konkrét dicsérettel kifejeznie örömét, amiért ilyen jó a gyereke. Semmi sem magától értetődő - kivált a „jóság” nem! A gyereknek minden kívánatos tevékenységét (még az olyan rutinszerű cselekedetet is, mint az evés, a mosakodás, az öltözködés…) azonnal meg kell dicsérni, amíg csak szokássá nem válik. Még ezután sem mondhatunk le teljesen a dicséretről, mert ezzel tartjuk szinten az elsajátított magatartásmódot. A nemkívánatos magatartásra viszont ne reagáljunk azonnali figyelemmel! Várjuk meg, amíg lecseng a negatív viselkedés, és csak azután beszéljünk róla a gyerekkel. Hogyan reagáljunk, ha a gyerek azt vette a fejébe, hogy ő most „rossz” lesz? - Utaljunk vissza egy hasonló szituációra, amelyben a gyerek pozitív magatartást tanúsított; - Ne vegyük tudomásul a negatív magatartást, - Hidaljuk át a nemkívánatos és a kívánatos magatartás közötti távolságot. - Tegnap nagyon örültem, hogy olyan gyorsan felöltöztél. Igazán büszke voltam, milyen ügyes voltál. Tudom, hogy most éppen úgy fog sikerülni. Ugyanilyen lelkesítő elismeréssel kell élnünk, amikor a gyerek már láthatóan helytelen magatartást tanúsít. Ebben az esetben azonban ne címmzük közvetlenül a gyereknek, hanem intézzük egy harmadikhoz. Még ha félhangos monologizálásképpen adjuk is elő, akkor sem téveszti el a hatását. Közben figyeljük meg a gyereket, és forduljunk azonnal feléje, mihelyt a kívánatos magatartást tanúsítja. Kényes téma a büntetés. Elvben minden szülő és minden pedagógus célja a lehetőleg büntetésmentes nevelés. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyerek azt csinál, amit akar. A büntetésnek akkor van értelme, ha bizonyos presztízsvesztéssel sújtja a nemkívánatos magatartást. Tökéletesen elvetendő a büntetés, ha a szülői tekintély bizonyítékaként a gyerek elítélésére vagy megalázására szolgál, ha szorongást vagy vezeklést igényel. Csak akkor eltűrhető, ha mint előre bejelentett következmény jelentkezik, például kedvezmények megvonásában. A büntetés egymagában sohasem vezet belátásra, legfeljebb szorongó vagy ravasz kibúvókra késztet. Büntetést csak szükség esetén alkalmazzunk, a gyerek bizonyos nemkívánatos magatartásformáinak korlá...

Tippek a változtatáshoz

A legfontosabb, hogy ne próbáld meg teljesen elvenni a párod kedvét a focitól. Ez valószínűleg nem fog sikerülni, és csak ellentétes hatást érhet el. Inkább próbálj meg kompromisszumokat kötni, és keress olyan elfoglaltságokat, amiket együtt is élvezhettek.

1. Kommunikáció

Beszélj a pároddal őszintén az érzéseidről. Mondd el neki, hogy mi bánt, és hogy mit szeretnél másképp. Fontos, hogy ne vádaskodó hangnemben tedd ezt, hanem úgy, hogy megértsétek egymást.

A kommunikáció kulcsfontosságú minden kapcsolatban. Ha nyíltan és őszintén beszélsz a pároddal az érzéseidről, sok félreértést elkerülhettek.

2. Közös programok

Találjatok olyan közös programokat, amiket mindketten élveztek. Ez lehet egy kirándulás, egy mozi, egy koncert, vagy akár egy közös főzés. A lényeg, hogy minőségi időt töltsétek együtt, távol a focitól.

3. Határok felállítása

Állítsatok fel világos határokat. Beszéljétek meg, hogy melyik meccseket nézheti meg, és mikor kellene veled is foglalkoznia. Például, megegyezhettek abban, hogy a hétvégi rangadókat megnézheti, de a hétközi meccseket már nem.

4. Más hobbi felé terelés

Próbáld meg a párodat más hobbi felé terelni. Ha szereti a sportot, javasolhatsz neki más sportokat, amiket együtt is űzhettek, például biciklizést, túrázást, vagy akár egy közös edzést. Ha nem sportorientált, kereshettek más közös elfoglaltságokat, mint például egy új nyelv tanulása, vagy egy hangszeren játszani.

5. Ne csak őt kritizáld

Fontos, hogy ne csak a párod szenvedélyét kritizáld, hanem te is mutass érdeklődést az ő dolgai iránt. Ha ő is látja, hogy te is próbálsz az ő világába belelátni, akkor nagyobb eséllyel lesz nyitott a te igényeidre is.

AZ IGÉNYEK KÖZVETÍTÉSE EGY KAPCSOLATBAN: Hogyan tartsuk fenn az egészséges kommunikációt | Lanz MacDonald

6. Pozitív megerősítés

Ha a párod tesz erőfeszítéseket arra, hogy több időt töltsön veled, vagy hogy kompromisszumokat kössön, akkor dicsérd meg és erősítsd meg a pozitív viselkedését. Ez arra ösztönzi majd, hogy továbbra is így tegyen.

A pótmamát bosszantja, hogy Péter nem engedelmeskedik, de nem akarja büntetni. Inkább Péter lelkére beszél. A szavait Péter dicséretnek éli meg. Mégsem hatnak megerősítésként, hiszen Péter a dicséretet a figyelem kellemes formájának érzi, és azon igyekszik, hogy továbbra is elnyerje.

A gyereknek minden kívánatos tevékenységét (még az olyan rutinszerű cselekedetet is, mint az evés, a mosakodás, az öltözködés…) azonnal meg kell dicsérni, amíg csak szokássá nem válik. Még ezután sem mondhatunk le teljesen a dicséretről, mert ezzel tartjuk szinten az elsajátított magatartásmódot.

A pótmama tehát a rosszul alkalmazott figyelem révén a két gyereket a csoport „fontos” tagjává avatta. A figyelemnek minden formája (legyen az szép szó, figyelmeztetés vagy bírálat), amely közvetlenül követ bizonyos magatartást, megerősítésként hat.

Mikor van szükség szakember segítségére?

Ha úgy érzed, hogy a helyzet kilátástalan, és a párod nem hajlandó kompromisszumot kötni, akkor érdemes lehet szakember segítségét kérni. Egy párterapeuta segíthet feltárni a probléma gyökerét, és új kommunikációs stratégiákat tanítani.

Súlyosabb magatartászavarok esetén - ágybavizelés, dadogás, erős szorongás, vagy ha például a gyerek igen nehezen illeszkedik be az óvodába vagy az iskolába - a pszichológiai tanácsadást és az esetleg szükséges terápiát nem pótolja ez a könyv, de jól kiegészítheti.