A magyar labdarúgó-serlegek története és jelentősége
A labdarúgás óriási népszerűségnek örvend az egész világon, melynek elterjedése nagyban köszönhető az egyszerűségének. A futball az a sport, amit kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, nők és férfiak, valamint szegények és gazdagok egyaránt elérhetnek. Amióta szervezett keretek között versengenek egymással az emberek, a győztesek kapnak valamilyen trófeát. Maga a szó is az ógörög tropaion szó latin változatából, a tropaeum szóból ered, amelynek jelentése a győzelmet jelképező emlék.
A labdarúgás rövid története és a szabályok egységesítése
Kr. e. 9. században episkyros néven játszottak egy labdajátékot, 12-14 fős csapatokkal - igaz ebben a kéz használata is megengedett volt. Ennek kapcsán Spártában már szervezett versenyeket is rendeztek - ezek tekinthetők a futball legkorábbi előzményeinek. A játék később Rómába is eljutott, ahol harpastum néven vált népszerűvé, és a Római Birodalom terjeszkedésével együtt egész Európát "megfertőzte".
A világ másik felén, Kínában egy másik ősi labdajáték, a cuju számít a futball egyik legkorábbi formájának - legalábbis így jellemezte egykor Joseph Blatter, a FIFA korábbi elnöke. A cuju katonai kiképzés részeként szolgált, ahol a katonák passzolgattak és dekáztak a labdával. A Kr. e. 2-3. századra tehető a cuju felemelkedése. A szabályok vidékenként változtak, de a cél ugyanaz volt: a csapatnak a labdát a kijelölt célba kellett juttatnia.
A játék Angliába is átterjedt, ahol 1174-ből származik az első írásos emlék. A soule gyakran durva, kaotikus ütközetekbe torkollott, ezért a helyi hatóságok és maga a király is többször betiltotta. Érdekesség, hogy a „football” szó első írásos említése 1314-ből származik: Nicholas de Farndone, London polgármestere egy rendeletben tiltotta meg a futballt, mert a játék rendszeresen zavargásokhoz vezetett. Az angol sporttörténészek ezt a korszakot „folk football”-nak, azaz népi futballnak nevezik, megkülönböztetve a modern játéktól.
1863-ban az angol Ebenezer Cobb Morley, a Mortlake klub kapitánya, a Bell’s Life című lapban javasolta, hogy a futballnak, hasonlóan a kriketthez, legyenek egységes szabályai. Október 26-án Londonban, egy kocsmában tizenkét klub képviselői ültek össze. Tizenegyen megegyeztek abban, hogy megalapítják a Football Associationt (FA), a futballszövetséget, és céljuk a szabályok egységesítése volt. Morley lett az FA első titkára, majd második elnöke. Ő írta az első szabálykönyvet, a Laws of the Game-et, amely többek között megtiltotta a kézhasználatot, ezzel pedig végleg elvált a futball a rögbitől. Ezután jött 1888-ban a Football League, a világ első profi bajnoksága.
A játék hamar meghódította a világot: tengerészek, vasutasok és brit munkások révén Európától Dél-Amerikáig elterjedt. 1992-ben az angol Premier League megszületése forradalmasította a sportot: a bajnokság immár televíziós termékként, látványos show-ként működött a Sky Sports támogatásával. A Bosman-döntés (1995) liberalizálta az átigazolási piacot: a játékosok szabadon válthattak klubot szerződésük lejárta után, és eltörölték az uniós kvótákat. Az évtizedek során a sport nemcsak a legnépszerűbb, de a legjövedelmezőbb show-biznisz is lett a világon. A FIFA becslése szerint 265 millió aktív játékos rúgja a labdát világszerte, míg az európai piac értéke a 2023/24-es szezonban 38 milliárd euróra nőtt.
A sporttrófeák eredete és a serleg, mint díj
Eredetileg a görög harcosok a győztes csata után magukhoz vettek valamit a legyőzöttektől, amely a csatára emlékeztette őket. Adott volt, hogy az ókori olimpiai játékokon is valamivel megjutalmazzák a győztest. A nyertes sportoló babérkoszorút kapott az első játékokon. Később amfórát is kaptak a nyertesek, amelyekben olivaolajat tartottak. A helyi, szűkebb körű játékoknál előfordult, hogy bronzpajzsot és ezüstkupát adtak a győzteseknek. A kupa már az 1600-as években is győztes trófeának számított, egy ilyen serleget őriznek a Henry Ford múzeumban, amelyet a Kyp Kupa nevű lóversenyen adtak át a győztesnek. Azóta a világ számos sporteseményén kupát, serleget adnak a győzteseknek, sőt az eseményeket is így nevezik: Davis Kupa, Stanley Kupa. Az első újkori olimpián, 1896-ban ezüstérmet adtak a győzteseknek az olajfaág és az oklevél mellé.
A Magyar Kupa: Története és legendás küzdelmei
A magyar labdarúgókupa, melynek korábbi nevei Magyar Népköztársaság-kupa és Arany Ászok-magyarkupa voltak, a magyar bajnokság után a második legrangosabb hazai versenysorozat. Győztese indulhat az Európa Ligában. A kupát 1909-ben írták ki először, összesen 84 alkalommal rendezték meg, a lebonyolítási formát pedig többször módosították. A legsikeresebb kupacsapat a trófeát 24-szer elhódító Ferencváros.
A mai labdarúgás őshazájában 1872-ben nem a bajnokságot (1888-ban indult útjára) írták ki előbb, hanem az Angol Kupát (FA Kupát). Magyarországon az első klasszikus országos jellegű kupaküzdelem az Ezüstlabda vándordíj volt, amelyet a Magyar AC írt ki 1903-ban. Steiner Hugó és Minder Frigyes 1908-ban vetette fel egy angol mintára lebonyolítandó kupa megrendezésének lehetőségét. Az MLSZ felkarolta a kezdeményezést, és közadakozásból megalapította a kupa, mint örökös vándordíj feltételeit. Első ízben 1909. augusztus 13-án, kieséses rendszerben 28 - 18 fővárosi és 6 vidéki - egyesület csapatainak részvételével írták ki. A győzteseknek átadandó ezüst trófea csak 1923-ban készült el. Amikor 1923-ban elkészült a kupa, a két addigi győztes, az FTC és az MTK kapott egy-egy másolatot.
1909. november 21-én a Litográfia-Vívó AC (2:1) közötti összecsapással vette kezdetét a Magyar Kupa története. Az első kupagyőztes az MTK lett, miután megismételt mérkőzésen az MTK-Ferencváros (2:1) összecsapást követően győzött. A küzdelemsgorozat az első világháború miatt 1911-1921-ig szünetelt, majd a párizsi olimpia miatt az 1923-1924-es sorozat háttérbe szorult. 1921-óta az MLSZ az örökös vándordíj kupa kisebbített mását adta ki a győztesnek. Az MLSZ határozata értelmében 1925/1926-ban bevezette a professzionizmust, így a kupa küzdelmeiben csak az amatőr egyesületek csapatai játszhattak. A következő kiírásnál már a profi csapatok is bekapcsolódhattak a küzdelmekbe. A harmincas évek második felében az MLSZ nem írta ki a kupamérkőzéseket. A kupagyőztes tekinthető nemzetközi viszonylatban a 2. magyar csapatnak.
A második világháború újabb szünetet rendelt el, de különféle Hadi-kupákkal színesítették a labdajátékot. A szovjet megszállás után 1951-ig kellett várni az új név alatti - Magyar Népköztársaság-kupa - új kupakiírásra. 1960-ban kontinensünk kupagyőzteseinek kiírták - a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) mintájára - a Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK). Az első KEK-ben az MNK legutolsó védője, a Ferencváros indult. A következő évben, 1961-ben úgy határoztak - mivel Magyarországon nem volt kupaküzdelem -, hogy a magyar bajnokság második helyezettje, az Újpesti Dózsa képviseli a magyar színeket. A KEK kiírása arra késztette az MLSZ-t, hogy újra kiírja a MNK-t. 1964 óta minden éven zajlanak a küzdelmek. Egyedül 1971-ben nem hirdettek kupagyőztest, amikor a naptári éves rendszerről őszi-tavaszi idényre való átállás (visszaállás) miatt fél évig szüneteltek a kupaküzdelmek.
1977-ben az eredeti trófeát a Ferencváros klubházából ellopták, a ma használt kupa az előző másolata. 2009-ben az ellopott serleg megkerült, Kisteleki István MLSZ-elnök egy aukciós oldalon saját pénzéből visszavásárolta. Később azonban kiderült, hogy mégsem az eredeti trófea volt az: a serlegen ugyanis csak az MTK neve olvasható, anyaga pedig nem ezüst, hanem ezüstözött bronz.
A Magyar Labdarúgókupa Döntőinek korai eredményei (példák)
| Szezon | Döntő Párharc | Eredmény |
|---|---|---|
| 1909 | MTK - Ferencváros | 2:1 |
| 1911 | Budapesti TC - Ferencváros | 2:1 |
| 1912 | Budapesti TC - Ferencváros | 2:1 |
| 1913 | MTK - Ferencváros | 3:0 |
| 1914 | MTK - Ferencváros | 3:0 |
| 2023-2024 | Paksi FC - Ferencvárosi TC | 2:0 |
A Ferencváros a 20. század elején: Kupagyőzelmek és klubfejlődés
Az 1910-es évek elején az FTC labdarúgócsapata ott folytatta, ahol 1909-ben abbahagyta, 1913-ig bezárólag zsinórban ötször nyert bajnokságot. A tízes évek elején rendre hét-nyolc ponttal előzték meg a nagy rivális MTK-t. A csapatot olyan nevek fémjelezték, mint Fritz Alajos, Bródy Sándor, Borbás Gáspár dr., Koródy Károly, Pataky Mihály, Payer Imre, Weisz Ferenc, Szeitler Károly, Halász Géza, Weinber II János, Manglitz Ferenc, Rumbold Gyula és természetesen Schlosser Imre.
Az egyre nagyobb sikereket elérő focicsapat lassan, de biztosan kinőtte a régi Soroksári úti pályát, ezért az FTC rendre a Millenárison fogadta az ellenfeleit. Jól jellemzi a helyzetet, hogy 1909 és 1911 között, azaz az Üllői úti stadion megnyitójáig már csak háromszor játszott a csapat a régi pályán. Az elnökség egy korszerű, atlétika pályával felszerelt sporttelepet álmodott meg. Természetesen ahhoz is ragaszkodtak, hogy az új stadion ugyancsak a Ferencvárosban legyen. Az addig elért sikerek ellenére az egyesület nem dúskált az anyagiakban, csak a pártoló tagjaira számíthatott. Ekkor, mint eladdig oly sokszor, ismét Dr. Springer Ferenc szervezőképessége és kapcsolatai segítettek. Neki köszönhetően jutott a klub egy üres telekhez, amikor az FTC 1908 nyarán a székesfőváros tanácsának adott be kérelmet, hogy megszerezze az Üllői úti területet a laktanya mellett.
Végül 1909 nyarán a budapesti főpolgármester tíz évre átengedte a kiszemelt telket az FTC-nek olyan megkötéssel, hogy ezen csak sportcélra használt épületeket húzhat fel. 1910-ben írták alá a szerződést a főváros és az FTC között, így megkezdődhetett a szervezés, majd az építkezés. A pálya Mattyók Aladár építészmérnök tervei alapján készült el, aki maga is sportolt a klubban, később az egyesület alelnöke lett. Az építkezéshez szükséges tőke egy részét a Ferencvárosi Versenypálya Rt. elnevezésű részvények kibocsátásával teremtették elő. Elmondható, hogy a nemes cél érdekében ismét összefogott az egész Ferencváros, polgárok, szurkolók, vezetők, így napok alatt összegyűlt 15 000 aranykorona. Igaz az építkezés sokkal többe, 500 000 koronába került volna.
Bár először csak az A lelátó, illetve az Üllői úti oldalon egy fedett állóhelyi rész készült el, így is összesen 20 000 néző befogadására képes stadion nyithatta meg kapuit 1911. február 12-én. Előző hétvégén az FTC már játszott egy barátságos meccset az URAK csapata ellen, amit 2:0-ra megnyert, de az igazi megnyitóra az MTK elleni bajnoki mérkőzésen került sor. A stadionavatón az FTC a Fritz - Rumbold, Manglitz - Weinber II, Bródy, Payer - Szeitler, Weisz F., Koródy, Schlosser, Borbás összeállításban lépett pályára és Schlosser duplájával már a szünetben 2:0-ra vezetett. A második félidőben a kék-fehérek szépítettek, egyenlíteni azonban nem tudtak, így egy gyönyörű 2:1-es győzelemmel sikerült felavatni az új pályát, amely nagy lépés volt az újabb bajnoki cím felé.
Két évvel az 1909-es győzelem után az FTC ismét bejutott a Challenge Cup fináléjába. A döntőt Bécsben rendezték, az ellenfél a Wiener SC volt. Természetesnek tűnt, hogy az itthon szinte verhetetlen aranycsapat külföldön is tegye próbára magát. Ehhez jó alapot adott, hogy 1911 tavaszán az angol English Wanderers túrázott Magyarországon, akik korábban legyőzték az MTK-t és a BTC-t, ám az Üllői úton 3:0-ás vereséget szenvedtek az FTC ellen. Ennek a fényes győzelemnek köszönhette az első meghívását, így külföldi portyáját a Ferencváros. Németországban és a labdarúgás őshazájában, Angliában vendégszerepelt a csapat. Malaky Mihály csapatvezető 16 játékossal indult útnak, akik hónapokig maguk gyűjtögették a költőpénzüket, ugyanis az egyesület csak az utazási költséget és az ellátást tudta finanszírozni. Az FTC négy mérkőzést játszott Németországban, amit mind meg is nyert, többek között saját pályáján győzte le a Hertha Berlint, majd két találkozó következett Londonban. Mindjárt az elsőn 3:2 arányban legyőzte a Woking együttesét, amely diadal szenzációszámba ment, egész Európa felkapta a fejét a hírre.
A csapatok körében régóta igény mutatkozott arra, hogy az Angol Kupa mintájára az MLSZ is kiírjon egy örökös vándordíjat, vagyis a Magyar Kupát. 1909-ben, amikor az FTC ötödször is elnyerte, ezzel véglegesen elhódította az Ezüstlabdát, a szövetség intézőbizottsága elkészítette a Magyar Kupa kiírását. A sorozatnak legfőbb erénye az volt, hogy alsóbb osztályú, illetve vidéki csapatok is összemérhették erejüket az első osztályú együttesekkel. Novemberben le is játszották az első MK-találkozót, de az FTC csak 1910. május 22-én kapcsolódott be a sorozatba, amikor a negyeddöntőben az ugyancsak első osztályú NSC-vel mérkőztek. Sima volt, Schlosser triplájával, valamint Bródy góljával 4:0-ra győztek. Aztán az elődöntőben a későbbi győztes MTK ugyanilyen arányban győzte le a ferencvárosiakat, így az első kiírásban még a fináléba sem sikerült jutni. Egy évvel később ugyanez volt a koreográfia.
Az 1912-es kiírás botrányba fulladt. Történt, hogy az FTC a MAC és a 33 FC csapatát legyőzve bejutott a döntőbe, ott - természetesen - az MTK várt a csapatra. A döntőre a pályakijelölést vitatva az MTK nem állt ki, a Belügyminisztériumhoz fordult, amely nekik adott igazat. Addig húzódott az ügy, hogy 1913 decemberére tűzték ki a döntőt a Hungária úti pályára. Ebbe az abszurdba a Fradi nem ment bele, így végül az MTK mérkőzés nélkül nyerte a Magyar Kupa 1912-es kiírását. A következő, 1913-as kiírást tehát úgy kezdték a csapatok, hogy a sorozatos óvások miatt az előző még nem ért véget. Ez azonban nem szegte az FTC játékosainak a kedvét, először a MAC-ot győzték le 1:0-ra, majd a 33 FC-t 6:3-ra, így már az elődöntőben voltak, ahol jött a régi rivális, az MTK. 1913. május 29-én az FTC Schlosser góljával 1:0-ra nyert, majd három nappal később a döntőt is megnyerték 2:1-re, így negyedik nekifutásra megnyerték a Magyar Kupát.
Az I. világháború alaposan visszavetette a sportéletet, nemcsak itthon, külföldön is. Ez természetesen a Ferencvárosban sem volt másképp. Az MLSZ két évig nem rendezett bajnokságot, helyette 1914 őszén az FTC az Auguszta serlegért harcolt, amit 100 %-osan, 63:1-es gólaránnyal nyert meg. Az MTK ugyanekkor a Hungária-serlegért küzdött. A két egyesület rivalizálása ugyanis végképp elmérgesedett, a focitársadalom két táborra szakadt, az egyik az FTC, a másik az MTK pártjára állt. Az MLSZ próbálta kibékíteni a két klubot, ami 1915-ben egy rövid időre sikerült is, ám akkor kirobbant a Schlosser-ügy, ami újabb viszályt szült. 1915 tavaszán a bajnokság helyett úgynevezett egyfordulós Amatőr Ligát rendezett az MLSZ, amit az FTC egy ponttal megelőzve az MTK-t, megnyert, majd ősszel a Hadi Kupára került sor, melynek az utolsó fordulójában dőlt el a végső helyezés, bronzérmes lett az FTC.
Akkoriban nagyon sok díjmérkőzést rendeztek, úgy itthon, mint külföldön. A Ladányi-díjat például az UTE írta ki vándordíjként a tragikusan hirtelen elhunyt intézője emlékére, első alkalommal az FTC nyert. A Morgen-serleget a bécsi Morgen nevű újság szerkesztősége ajánlotta fel a bécsi Rapid és az FTC párharc győztesének. 1915. december 12-én jelentették be, hogy Schlosser Imre az FTC-ből átlép az MTK-ba. Az átigazolás után az FTC profizmussal vádolta meg Schlossert és az MTK-t, de az MLSZ kivizsgálva az ügyet, végül elutasította az beadványt és engedélyezte az átigazolást. Hosszú évekig tartó viszály indult a két klub között. Egy ideig nem volt hajlandó kiállni a két csapat egymás ellen, aminek következtében az MLSZ sem tudott semmilyen bajnokságot kiírni.
Az 1910-es években nyolc labdarúgó-bajnokságot rendeztek. Ebből az FTC hét alkalommal végzett a dobogón: négyszer lett első, háromszor második, egyszer pedig a negyedik helyet szerezte meg. Egyszer nyerték meg a Magyar Kupát, egyszer a Húsvéti Serleget, háromszor a Corinthian-díjat, egyszer az Auguszta-serleget, egyszer az Amatőr Ligát (utóbbi kettő a háború alatti liírás volt) és egy alkalommal döntőt játszottak a Challenge Cup-ban.
A Rákóczi-serleg: Egy muzeális értékű kincs évszázados utazása
Háromnegyed évszázados szombathelyi álmából ébresztettük fel a színezüst, muzeális értékű, Kassa sportéletéhez és a leventemozgalomhoz egyaránt szorosan köthető Rákóczi-serleget. Országos és várostörténeti jelentőségű sportereklye az ötvösművészet e hányatott sorsú, eltűntnek gondolt remeke. Kaczmarski János, Szombathely város jegyzője őrizte tizenöt évig, 2002-ig az irodájában. Akkor már tudta, a serleg sokkal korábbi és értékesebb, mint a leventemozgalomban betöltött szerepe, hiszen a Rákóczi-címer mellett ott volt Kassa város címere is, vagyis a II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala körüli nemzeti felbuzdulásból készíthették a kassai polgárok, tehát 1906 előtt.
Amit elsőként biztosra lehetett venni, hogy 1905-ben már létezett a serleg. Tudniillik 2013-ban és 2016-ban aukción tűnt fel annak a huszadik század eleji képeslapnak egy-egy példánya, amely az ereklyét ábrázolja elöl- és hátulnézetből, valamint kisebb alakban látható rajta Rákóczi és Kassa város címere. A képeslapon ez áll: „A Kassai Sport-Egyesület Rákóczi-serlege, Felsőmagyarországi tornászati vándordíj.” Vagyis eredetileg semmi köze sem volt a labdarúgáshoz!
A Pesti Napló 1903. május 27-i számában jelent meg a Rákóczi-ereklye-kiállítás végrehajtó bizottsága ülése kapcsán: „Klebersberg Gézának, a Kassai Sportegyesület alelnökének indítványát olvasták fel, hogy gyűjtsenek egy Rákóczi nevével díszített serleg beszerzésére, amely a hazai, de különösen a felsőmagyarországi testnevelés előmozdítása végett Rákóczi-serleg néven örökös vándordíj legyen.” A Rákóczi-kultusz erősítését is szolgáló, 1200 korona értékű vándordíjat lelkes lobbizással, közadakozás révén alapították meg, és vélhetően 1904-ben készült el. „Tömör ezüstből készült a nyolcvanöt centiméter magas billikom, jeles magyar ötvösművész cizellálta rája II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk képmását s a fedelén kivont kardú kuruc harcos áll őrt” - írta 1922 márciusában Az Est, amikor a Cseh Labdarúgó-szövetség ötvenezer szokolt ajánlott fel a megvásárlására.
Eredeti szerepét alig tölthette be a Rákóczi-serleg (1905 júniusában például a kassai tornaünnepély fődíja volt), tudniillik a Kassai SE 1906-ban beolvadt a Kassai AC-be, amely hozományként megörökölte a díjat is, és hamarosan más funkciót szánt neki. Az 1908 nyarán 1500 korona értékűre taksált billikomot országos futballvándordíjnak tervezték „átöltöztetni”, ám az ügy három évre elakadt, és csak 1911. április 2-án követte cselekedet az elképzelést, amikor is a Kassai AC választmányának közgyűlése 23 pontból álló alapítólevelet fogalmazott meg. A szabályzat ötödik pontjából kiderül, hogy regionális mérkőzéssorozatot írnak ki: „A Rákóczi serlegért való mérkőzésben csakis az úgynevezett Rákóczi vármegyék [...] labdarúgócsapatai vehetnek részt. A csapatokban csakis az illető egyesületek részére, a MLSz által az év június hó 1-ig igazolt játékosok vehetnek részt.”
Az első kiírásra 1913-ig kellett várni, és akkor sem tolongtak a jelentkezők - mindössze nyolc együttes adta le nevezését a tavaszra, ám már az elején nagy fejtörést okozott a mérkőzésidőpontok egyeztetése. Jellemző, a Kassai AC úgy hódította el a vándordíjat augusztusban, hogy a Diósgyőri Vasgyári Testgyakorlók Köre lemondta a döntő küzdelmet. Az első világháború kitörése és elvesztése, a trianoni békediktátum ráadásul rögtön meg is fosztotta funkciójától a Rákóczi-serleget, amely legközelebb 1922-ben bukkant fel a színen. A KAC féltve őrizte a serleget, például 1927-ben, amikor egy rosszakaró feljelentette a klubot a polgármesternél, azt állítva, hogy jogtalanul birtokolja a „város tulajdonát képező” ereklyét.
Innét nyoma veszett, 1934 októberében a Sporthírlap hasábjain az eredeti alapító-okiratokat a cikkírónak megmutató Klebersberg aggódott az eltűnése miatt, és előkerítését sürgette. Mindhiába, végül évtizednyi hallgatást követően, 1942 augusztusában érdekes hír látott napvilágot: a Leventék Országos Központja (LOK) megvásárolta a KAC-tól a serleget, decemberben pedig bejelentették, hogy a LOK 1943 márciusától országos leventelabdarúgó-bajnokságot rendez, amely reményei szerint 1500 együttest is megmozgathat. A szabályzatot a főszervezői munkával megbízott Áronffy Janky Béla és a magyar válogatott akkori szövetségi kapitánya, Vághy Kálmán dolgozta ki, a kiírás negyedik, díjazásról szóló pontja a következő volt: „A levente-labdarúgóbajnokságok az ország egyik legértékesebb serlegéért, a II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala alkalmával alapított Rákóczi-serlegért folynak. A serleg örökös vándordíj, amely az újabb országos bajnokság eldőltéig a bajnokcsapat egyesületének őrizetében marad.”
A kezdőrúgást az ifjúság honvédelmi nevelése és a testnevelés országos vezetője, Béldy Alajos végezte el 1943. március 14-én, vasárnap 15 órakor a Millenárison lejátszott I. kerületi leventék-Gamma összecsapáson. „Minden idők legnagyobb labdarúgó-megmozdulására”, amelyről 1942. december 13-án a rádióban előadást is tartott Janky százados, 862 csapat nevezett, ám ennél valamivel kevesebb, 805 lépett pályára. Az elődöntőben a Püspökladány 2:1-re múlta felül a Kalocsai tanítóképzőt, a Szombathelyi LE 5:1-re ütötte ki a 630 kilométert utazó Beregszászi gimnáziumot, a finálét Szent István napján, augusztus 20-án délután öt órakor rendezték meg a Millenárison, perzselő forróságban. A Szombathelyi LE hat góllal nyert, Rózsa háromszor, Vági, Horváth és Molnár egyszer volt eredményes.
Kalandos utazása végén a mesés kincs megérkezett „szülővárosából”, Kassáról Szombathelyre. A Szombathelyi LE megvédte címét, miután az 1944-ben már mintegy 1200 együttest felvonultató országos bajnokság fináléjának megismételt mérkőzésén Románnak a hosszabbításban szerzett két góljával legyőzte a Jászberényt. A második világháború Magyarországra nézvést vesztes kimenetele elsöpörte a mindössze két évet élő monumentális futballküzdelmet is, az új politikai-társadalmi rendszerben a leventemozgalom mint a Horthy-éra „találmánya” a szitokszavak közé, büntetőpadra került. Természetesen a Rákóczi-serleget is óvni kellett, és ahogy az „őrzését” átvevő Kaczmarski János említette, a 2012-ben elhunyt Kiss Józsefnek, a szombathelyi sportélet 1951 és 1986 között zakatoló motorjának köszönhető, hogy épségben, a beolvasztástól megmenekülve ránk maradhatott ez a várostörténeti, sőt országos jelentőségű, valószínűleg művészeti értékét tekintve is figyelemre méltó ereklye.
Modern kupaküzdelmek és a Bajnokok Ligája trófea
A BL sorozat ugyan még nem ezen a néven, de 1955-ben került először megrendezésre, majd 1992-ben kapta meg a máig is hivatalos új nevét. A serleget Jörg Stadelmann svájci ékszerész készítette el 10.000 svájci frankért. A trófea tehát 1992-es megalkotásával vált véglegessé. Egy érdekesség, hogy a tavalyi év októberében a serleget Magyarországra szállították, így megtekinthető volt a nagyközönség számára is.
Hétről hétre nagy a nyomás a diósgyőrieken, a Paks elleni két meccs közül az első, a szerdai Mol Magyar Kupa-nyolcaddöntő lehetőség ennek enyhítésére. Sajbán Máté szerint csapata, a DVTK nem érzi nyűgnek a kupacsatát a nehéz bajnoki helyzetben. „Nem ezt érezzük, mert bár természetes, hogy a bajnokság nagyon fontos, és el kell kerülni a veszélyzónából, a kupában nem titkoltan legalább a döntőig akarunk eljutni. Az egyik cél nem könnyíti meg a másikat.” A paksiak abszolút kupaspecialisták, külön készülnek erre a sorozatra, ráadásul az NB I-ben könnyebb, kényelmesebb a helyzetük a miénknél.
A nyolc közé jutás a tét szerdán a Bozsik Arénában is, ahol a másodosztályban jelenleg éllovas Budapest Honvéd az NB III Délkeleti csoportjában szereplő ESMTK-t fogadja. „Amint november végén befejeződött az év utolsó bajnokija, még három hétig edzettünk, majd január elején újra munkába álltunk. Hétfőn és kedden már a Honvéddal foglalkoztunk: patinás klub, amely a feljutásért harcol az NB II-ben, de nem lehet más a célunk, mint a továbbjutás kiharcolása.” Turi Zoltán már 15 éve irányítja az ESMTK csapatát, jelentős tapasztalata van a sorozatban.
Nincs könnyű helyzetben az NB II negyedik helyén álló Kecskeméti TE a Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, NB I-es csapat, az MTK Budapest ellen, ráadásul idegenben kell pályára lépnie. „Nyilván nem mi vagyunk az esélyesei a kupacsatának, de a sorozat elején, amikor Tímár Krisztiánt kinevezték vezetőedzőnek, ugyanilyen helyzetben voltunk. Bár otthon, de NB I-es csapattal, az Újpesttel játszottunk, és a továbbjutás akkora lökést adott, hogy utána három meccset nyertünk meg egymás után a bajnokságban” - mondta Haris Attila, a KTE labdarúgója. „Minden meccsre ugyanúgy megyünk ki, de ha a két lehetőség közül kellene választanunk, hogy megnyerjük a kupát vagy feljutunk az NB I-be, a feljutásra szavazunk” - válaszolta a futballista.
Ferencvárosi sikerek más sportágakban: Vízilabda, jéglabda és kerékpár
A futball melletti szakosztályok eredményeinek a méltatását a vízilabdával kezdjük, hiszen ott is kialakult egy Európa-hírű aranycsapat. Ennek a csapatnak kitalálója, a lelke, a motorja a rendkívül agilis Speisegger Ernő volt, akinek a korábbi években elindított szervezőmunkája 1910-ben beérett. Ekkor lett először a medencében is bajnok a Ferencvárosi Torna Club. A történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni, ez az első bajnokság nem is a medencében, a zöld asztal mellett született meg, mivel a korábbi évek hazai egyeduralkodója, a MUE csapat nem állt ki a meghirdetett helyen és időpontban a bajnoki döntőre, ellenben utóbb a bajnokság megsemmisítését kérte az úszószövetségtől. Innétől kezdve vitathatatlanul az FTC ült a vízilabda trónra, 1910 és 1913 között zsinórban négy bajnoki címet szerzett. Speisegger Ernő tudta, hogy a mérkőzéshiány a fejlődés gátja lehet, ezért a külföld felé nyitott. Már 1910-ben benevezte a csapatot az osztrák bajnokságba is, ahol két győzelem mellett, két vereség volt a mérleg. A kezdeti FTC azért tudott nagy csapattá válni, mert alapjaiban modernizálta a játékot. Ahogy a korabeli sajtó írta, ez az együttes már nem a vízen, hanem a levegőben járatta a labdát, a passzjátékuk gyors, az ellenfelek számára sokszor követhetetlen volt, lövéseik nem nyújtott, hanem hajlított karral indultak.
Az első világháború előtt Európában még nem a jégkorong volt a jégen űzött csapatjáték, sokkal inkább a bandy, magyarul a jéglabda. Természetes, hogy a Ferencvárosban is foglalkoztak vele. Ezt a sportot nem koronggal, hanem teniszlabda nagyságú tömör gumival játszották. 1910-ben az FTC is megszervezte csapatát, amely főként a labdarúgókból állt, példának okáért Schlosser Imre volt a kapus.
A hőskor első nevezetes kerékpárosa Szamek Ferenc volt, aki 1912-ben egymaga 10 első, 5 második és 6 harmadik helyezést ért el a különböző versenyeken, ezenkívül megnyerte a Budapest-bajnokságot és a Király-díjat. Testvérével Szamek Károllyal és Merényi Lajossal együtt ugyanis ők lettek 1911-ben Magyarország első kerékpárpóló bajnokai.
