A Vasas-család örök hűsége: legendák és szurkolók Angyalföldről
Talán nem gondolhatta senki az alapítás óráiban abban a bizonyos irodahelyiségben, hogy az éppen megalakulni készülő Vas- és Fémmunkások Sport Clubja milyen hosszú utat fog bejárni az elkövetkező évtizedekben, és mennyi siker, elismerés, legenda fűződik majd a Vasas névhez. Az elmúlt 112 év olyan csodákat rejtett magában, mely históriák teljes egészét szavakba önteni képtelenség. A Vasas nyitott, befogadó szemlélete hosszú évtizedek óta jellemzi az angyalföldi sportkultúrát. A klub könnyen országos hírnévre tett szert, és a mai napig tapasztalható, hogy határon innen s túl találkozhatunk tradicionálisan Vasas-fanatikus családokkal, közösségekkel, hiszen a sikerkorszakban az Illovszky, Mészöly, Csordás, Puskás és hasonlóan legendás nevekkel fémjelzett klub megigézte a futballt szerető publikumot. De kik azok, akik szívükben hordozzák ezt az egyedi életérzést, és hogyan fonódik össze a sorsuk a piros-kék színekkel?
Élethosszig tartó szenvedély - a szurkolók, akik a Vasasért élnek
Sokak számára a Vasas nem csupán egy sportklub, hanem egy életérzés, családi örökség és egy soha nem múló szenvedély. Köteles Zoltán, aki szinte minden Vasas-mérkőzésre elutazik családjával, pontosan így érez.
Köteles Zoltán elmondása szerint: „A bátyám három évvel idősebb tőlem, állítólag hamarabb ejtettük ki a szánkon, hogy "Vasas", mint "anya" vagy "apa".” Gyermekkorában, ha kikapott a Vasas, sírtak és nem ettek, de ha nyert, bizony ünnepeltek. „A Vasas egy életérzés! Ha tehetjük, minden meccsen ott vagyunk.” Hozzátette, a felesége is tudja, hogyan kezelje a meccsnézés alatti hangulatingadozásait: „Ha nyer a csapat, akkor bármit megtehet velem, a csillagos eget is lehozom neki. Ha vereséget szenvedünk, hozzám se lehet szólni! A Vasas az életem a család után. Nem iszom és nem dohányzom, nekem a Vasas a szenvedélyem.” Tavaly a 60. születésnapjára megkapta az első félidei kezdőrúgást a Budafok elleni meccsen az Illovszky Rudolf Stadion gyepén, ami leírhatatlan érzés volt számára.
A Vasas iránti szeretet generációról generációra öröklődik. Egy másik szurkoló emlékei szerint: „Nagybátyám, édesapám testvére és keresztanyám férje mind nagy Vasas-szurkolók voltak, mindig kivittek a mérkőzésekre a Fáy utcába, így nem volt nehéz Vasas-drukkernek lenni.” 1966-ban, hat évesen élmény volt a veretlen csapatot testközelből látni. A Városligetben kapott egy olyan tükröt, amelynek a másik oldalán a csapatfotó látható! Nagyon sok akkori osztálytársával töltötte együtt a hétköznapokat, délutánokat a Vasas-pályán, nézte az edzéseket. Amikor lehetőség volt rá, a hátsó füves pályán ők is játszottak. A Vasas iránti szeretetük átragadt a többi sportágra is: folyamatosan figyelemmel követték a Sterbinszky Amália fémjelezte kézilabdacsapatot, a vízilabdásokat is, melyben többek között Faragó Tamás és Csapó Gábor is játszott. A meccsekre baráti társaságokkal utazgattak külföldre is, és a nyaralásokat is együtt töltötték. „Az életemet, a munkámat mindig úgy próbáltam irányítani, hogy a mérkőzésekre ki tudjak menni.” Napjainkban a Vasas Jégcentrumban dolgozik, és elmondása szerint: „nem én léptem be a Vasashoz dolgozni, hanem ők értek utol engem.” A Vasassal kel és fekszik, és a foci mellett a kézilabdázók és a röplabdázók meccseit is figyelemmel kíséri. A Vasas Szurkolói Klub tagjaként mindig figyelemmel követi az eseményeket, amiben tud, segít nekik.
Női szemmel a Vasasért
Bujdosó Ágica női szemmel követi a Vasas szereplését és a klubhoz való kötődését: „Bár másokkal ellentétben sokáig nem jártam meccsekre, azonban úgy gondolom, a Vasas-szerelmet csak gyermekkorban lehet magunkba szívni. Nálam a Vasas és az Angyalföld ugyanazt jelenti, nem különválasztható.” A csapat iránti szeretete családi hagyományokra nyúlik vissza, hiszen apai nagynénje, Ágota első és utolsó klubja a Vasas volt. Kézilabdakapusként az olimpiai bronzérmes csapat tagja volt. „Ha van valaki, akiről a klubhűséget lehet mintázni, az ő.” Kislányként büszke volt rá, de csak titokban. Anyai nagyszülei családi háza a pályával majdnem szemben volt, és vasárnaponként a trafikban segített nagymamájának. „Özönlöttek a Vasas-szurkolók családostul, gyerekekkel vásárolni, mindannyiukon látszott a várakozással teli boldog arc.” A meccsek előtt minden elfogyott a trafikban, a szurkolók a gyerekekkel szinte mindent felvásároltak. „Hatalmas élmény volt az is, amikor Mészáros Bubu megsimogatta a fejemet a Fradi elleni meccsen.” Jelenlegi életét is áthatja az érzés, hiszen a pálya a lakása és a munkahelye közé esik. „Mehetnék más úton is, de hazafelé - Drága szeretett Rudi Bácsi szentélyét nézve - mindig a szívem visz, nem a lábam.” A mérkőzéseken mindig hordja Vasas-medálját, mellette többféle Vasas-sálja is van.
Egy Kárpátalján született szurkoló számára a Vasas a fiatalságát jelentette: „Kárpátalján születettem, ahol gyermekkoromban csak két magyar televíziócsatornát tudunk nézni, az M1-et és a Duna TV-t. Ott azonban mutatták az aktuális magyar bajnokság fordulóit, én pedig szerettem a focit, így mindig néztem.” A Vasasnak abban az időben olyan csapata volt - Sáfár Szabolccsal a kapuban, Mónos Tamással a védelemben, Váczi Zolival -, amely szép és eredményes játékot játszott. „Amikor idősebb lettem, már Budapestre költöztünk, innentől kezdve egyenes út vezetett a Vasas pályára.” Az első maradandó élményeket a Vasas-Ferencváros és a Vasas-Újpest meccsek jelentették, amelyeket még a régi stadionban játszottak. Itt ismerte meg a baráti körét, és velük gyakorlatilag az egész országot bejárták. „Az első felejthetetlen élmény számomra egy Pécs elleni idegenbeli mérkőzés: zsúfolásig tömött busszal utaztunk le és így is jöttünk vissza, remek hangulatban.” Amikor vége volt egy meccsnek, többnyire még aznap egyeztették, hogyan mennek a következőre. „Fiatalon a szabadidőm nagyrészét a Vasas töltötte ki. Előfordult, hogy vizsga vagy munka helyett is a meccset választottam, persze idővel változtak a prioritások. A Vasas számomra a fiatalságomat jelentette, körülötte forogtak a napjaim és itt találtam meg azt a közösséget, amelyért érdemes kiállni.”
A pálya legendái - játékosok, akik szívükben is vasasosok voltak
A Vasas klubhűség és az érzelmi kötődés nem csak a szurkolókra jellemző, hanem a játékosokra is, akik a piros-kék mezben váltak legendákká. Ők azok, akik a pályán és azon kívül is bizonyították, hogy a Vasas több, mint egy csapat.
Kiss László - A Vasas-család befogadó ereje
Kiss László, a ’70-es és ’80-as évek meghatározó labdarúgója, hét esztendős Vasas-karrierje alatt 33-szoros válogatottságot ért el. „Nehéz megfogalmazni, hogy mit is jelent igazán a „Vasas”.” Számára egy olyan klubot jelent, „ami befogadott, ahová nagyon vágytam és örömmel érkeztem, és ahol rendkívül sok értékes sportemberrel találkoztam.” Ezen remek emberek összessége adja a Vasast, ebben töltötte a fiatalságát, fantasztikusan érezte magát ebben a közegben. „A klub kapaszkodót adott egy magamfajta vidéki srácnak, csak így válhattam azzá, aki lettem.” Itt dolgozhatott együtt kiváló edzőivel, itt vált válogatottá, illetve itt szerették meg a szurkolók és szerette meg ő is őket. Angyalföldön adatott meg, hogy a világhírű labdarúgó, Mészöly Kálmán lehessen az edzője, majd csodálatos emberként és trénerként ismerte meg Bundzsák Dezsőt, illetve a keménykezű legendás mesterem, Illovszky Rudolf irányítása alatt is itt futballozhatott. Mindhárom személy más és más volt, de mindhárman átadtak valamit a Vasasból: „a klub iránti feltétlen szeretet és kötődés mindannyiókban megvolt, és ezt tovább is tudták adni játékosaiknak, többek között nekem is.” Nagyon tetszik a gyakran használt „Vasas-család” kifejezés: „egészen csodálatos, hogy így jellemezzük a saját közösségünket.” Büszkék lehetünk arra, hogy a Vasas nem csupán egy labdarúgócsapat, hanem egy identitás, így a szurkolók sem csak futballszurkolók, hanem Vasas-szurkolók, akik sportágtól függetlenül a Vasas sikereiért szorítanak.
Puskás Lajos - Doktor és bajnok egy napon
Klubunkhoz - Kiss Lászlót egy generációval megelőzve - a hatvanas években csatlakozott Puskás Lajos. „Mikor a Vasasba igazoltam, ez a klub egy sikeres élet reményét jelentette számomra, annak ellenére, hogy édesapám internált református lelkész volt, így ezt a pedigrét viseltem magamon, de az angyalföldi klubnál otthonra leltem.” Nagyon nehéz kiemelni egy momentumot a Vasasban eltöltött évtizedéből, hiszen a két bajnoki cím, a megannyi fantasztikus mérkőzés és a fontosabb pillanatokban szerzett góljai mind-mind nagyon kedves emlékek számára. Ha ki kell emelnie mégis egy fontos mérföldkövet, akkor mind közül az egyik legemlékezetesebb napja 1970 júniusának huszadik napja. Ezen a napon délelőtt átvehette doktori diplomáját, majd délután az Inter Bratislava elleni KK-döntőben lépett pályára. „Ellenfelünk a félidőben 1-0-ra vezetett, de a második játékrészben - négy gólt szerezve - megfordítottuk a mérkőzést.” A találkozót követően a Fáy utca teljes közönsége - ha jól emlékszem közel 20 ezren voltunk - a csapatot éltetve ünnepelte meg a serleg elhódítását. Kiemelte Rozner Győzőt, aki a Vasas szakosztályvezetője volt, és Rudi bácsi keze alá összehozta az azóta is kiemelkedő 1965-ös és ’66-os csapatot, valamint Illovszky Rudolfot, a főnököt. „Rudi bácsi ikonikus személyisége minden emberben mély nyomott hagyott, akivel valaha találkozott.”
A bajnokcsapat szelleme - az 1965-66-os generáció
Egy akkori játékos hatalmas megtiszteltetésként élte meg, hogy 24 évesen a Vasashoz kerülhetett, ahol a regnáló bajnokcsapatba csöppent bele, melyben világklasszis játékosok játszottak, s akik veretlenül nyerték meg az első osztályt. „A tudat, hogy együtt játszhattam ezen világsztárokkal, velük együtt képviselhettem a klubot és ekkora sikereket és élményeket élhettem meg, rendkívül nagy büszkeséggel tölt el.” Az évek során felöltött Vasas-mez már nemcsak külsőleg takarja az ember testét, hanem a szíve is piros-kékké válik. Ezt a mai napig így érzik, és immáron 50 éve, hogy ennek jeléül egy Vasas-medált hord a nyakában. „Az arany címer teljesen egyedi, annak idején - ’79-ben - Farkas Jancsitól könyörögtem ki, hogy adja nekem, mikor hosszú évek után először tértem haza Magyarországra.” Két személynek köszönhető, hogy mindig vasasos volt és marad: Ihász Kálmánnak, akivel életre szóló barátságot kötöttek, és Mészöly Kálmánnak, akivel egy 55 éves barátság kötötte össze. „Két ilyen barátom volt, akik úgy gondolom, a Mr. Vasas megnevezést bizonyosan megérdemlik, így nem lehetek más, mint vasasos örök életemben.” Több garancia is volt arra, hogy a csapat szívvel-lélekkel ment ki a pályára, megküzdeni a győzelemért. Természetesen a szurkolóknak nagy szerepük volt abban, hogy minden esetben a maximumon tudott teljesíteni a csapat. A Fáy utcában mindig 20-25 ezer ember előtt futottak ki a gyepre, de a Népstadionban rendezett találkozókra 80-100 ezer néző is kilátogatott, „ilyen közönség előtt pedig nem bele adni mindent egyszerűen lehetetlen volt.”
Gass István - Egy Trabant és egy Mercedes harca
Gass István, putnoki születésű fiatalemberként Miskolcon vált labdarúgóvá, ám büszkén vállalja, hogy már gyermekkorától kezdve és örökre rabságba ejtette szívét a Vasas. „Tizenhat évesen lettem NB I-es játékos Diósgyőrben, ahol hamar alapemberré váltam, ami ilyen fiatalon nagy ritkaság volt, ráadásul abban az időben az ifjúsági válogatott csapatkapitányi karszalagját is viseltem.” Megkereste a Vasas és a Ferencváros is, de számára egyértelmű volt a döntés, mert gyerekkorától Vasas-szurkoló volt. Nyolc évet játszott piros-kék mezben, ezalatt sikerült megnyerniük a magyar bajnokságot, ami elmondhatatlanul fantasztikus érzés volt. Az a csapat nem egy átlagos bajnokcsapat volt, hiszen a nemzetközi ellenfeleik elismerték, hogy kiemelkedtek az európai mezőnyben is. ’77-ben a Borussia Mönchengladbach együttesével játszottak BEK-találkozót, mely után a németek vezetőedzője úgy nyilatkozott róluk, hogy „ha ez a csapat Németországban játszana, akkor sokkal magasabb célokért küzdene.” Egy-két évvel a Borussia elleni párharcot megelőzően a Barcelonával játszottak kiélezett összecsapásokat, a spanyolok soraiban olyan nevek voltak felfedezhetők, mint például Johan Cruijff. „Úgy is jellemezhetném az akkori viszonyokat, hogy mi Trabanttal jártunk, ők pedig nyolcméteres Mercedesszel.” Nagyon becsüli a másik két klubot, ahol angyalföldi pályafutásán kívül futballozott, de azt kijelentheti, hogy „hús-vér vasasos vagyok a mai napig.”
Juhár Tamás - Szurkolóból profi, és tovább
A 20. század végére a Vasas legendája megannyi kisgyermeket kápráztatott el országszerte, így volt ezzel Juhár Tamás is, aki 11 évesen már gyermeki álmait valósította meg az angyalföldi utánpótláshoz való csatlakozásával. „Egész életem akörül forgott, hogy a Vasas kötelékébe tartozhatok.” Kisgyermekként még csak a lelki szemei előtt lebegett, hogy egyszer majd ő is piros-kékben focizhat, aztán ’83-ban beteljesült az álma és a Vasashoz került. „Nagyon szép út volt, rengeteg impulzus ért, ami a Vasashoz való kötődésemet kialakította és formálta bennem.” Szurkolóként kezdte, aztán lépkedett egyre feljebb, csapatról csapatra, míg végül a Vasas NB I-es játékosa lehetett. „A pillanatnyi érzelmek jönnek-mennek, de a Vasas-szerelem örök marad.” Amikor az angyalföldi klubhoz került, Illovszky Rudi bácsi irányította az utánpótlásban folyó munkát. „Az ő személyisége és kisugárzása, az őt övező tisztelet a mai napig hihetetlen számomra.” Később edzőjük is lett, és a pályán végzett munkájában megmutatkozó ereje és lendülete - 70 éven túl is - egyszerűen magával ragadó volt. „Tökéletes bizonyítéka volt a klubhűség értékének, hiszen aki ismerte, az láthatta, hogy a Vasashoz fűződő szeretete és kitartása többet ért annál, mintha száz bajnoki címet szerez valaki különböző csapatokkal.” Azóta újabb Vasas-élménnyel gazdagodott, mely talán minden korábbit überel, hiszen a lánya a Vasas röplabda-játékosaként ünnepelhetett bajnoki címet.
Jean-Claude Mbemba - Egy kongói mérnök, aki Vasas-legenda lett
A kilencvenes évek elején igencsak népszerűek voltak a Jean-viccek Angyalföldön. Jean-Claude Mbemba gondoskodott a vidám percekről a Vasas-pálya lelátóján. A piros-kékben játszó, apró termetű kongói futballista olykor valóban jókedvre derítette a Vasas-drukkereket. Góljai, trükkös megoldásai, felszabadult játéka tette őt közönségkedvenccé. Nicolae Ceausescu tehet mindenről. A román pártfőtitkár, rendszeresen Kongóba látogatott annak idején. Ceausescu elvtárs cserébe felajánlotta a helyi fiataloknak, hogy utazzanak bátran Bukarestbe és tanuljanak valamelyik román főiskolán vagy egyetemen. Jean-Claude Mbemba családja is úgy döntött, menjen csak az ifjú legény, és diplomával a kézben térjen haza. „Már napok óta a magyar fővárosban voltunk, papírokat intéztünk, a jövőt terveztük néhány tanulótársammal, amikor még azt gondoltuk, hogy ez itt Bukarest. Aztán valamelyik adategyeztetésen derült ki, hogy a gyönyörű várost, ahol landoltunk, Budapestnek hívják.” Rögtön telefonált is haza a családnak, hogy valami itt nagyon nem stimmel, de ők azt mondták, ha ott is van műszaki egyetem, akkor maradjon. „Így kezdődött a magyarországi életem, és én hálás vagyok a sorsnak, hogy ide csöppentem” - magyarázta Mbemba. - „Magyar lettem és ezt szívből mondom. Minden ide köt, még akkor is, ha olykor Kongóba utazom a még élő rokonaimhoz.” Mérnöki diplomát szerzett, első osztályú futballista lehetett, s talán nem túlzás, ha azt mondja: „Angyalföldön még ma is szeretnek az emberek.”
Mbemba elmondása szerint: „Nekem a mai napig fontos a Vasas, még akkor is, ha az én időmben soha nem nyertünk semmit. Még egy bronzot sem.” Rengeteg felejthetetlen emléke van, és ma már nevetve gondol vissza arra, hogy a vidéki stadionokban banánnal dobálták, a lelátóról leköpdösték. De Pesten is belékötöttek, nem is egyszer. A legdurvább talán az volt, amikor egy pizzázóban alaposan szájba verték. „Rég volt, s igazából csak a szépre emlékezem. A több mint harminc meccsre a kongói válogatottban, és a vasasos csapattársaimra, a Fáy utcai meccsek hangulatára.” Mbemba túl a hatvanon is remek kondícióban van. Sportos, divatos férfi, aki rendszeresen fut a Margit-szigeten és aktív résztvevője a BKV kispályás üzemi bajnokságának. Régóta szolgálja a közlekedési vállalatot, s hol itthon, hol külföldön dolgozik. Mérnökként elismert szakember, ám nem is a saját, sokkal inkább a fia pályafutására büszke, aki a filmszakmában világsztárokkal dolgozhat együtt. „Korábban részese lehettem a budapesti négyes metró építésének. 2009 óta tartozom a BKV-hoz, jelenleg a létesítményfenntartásért, felújításért, karbantartásért felelek.” Dolgozott négy évig Franciaországban is, Marseille-ben, Párizsban és Le Havre-ban. Utóbbi városban rendszeresen kijárt a helyi csapat meccseire, mert hiányzott a futball. „Egyébként még mindig jól megy a játék, a cég kispályás bajnokságán rugdosom a gólokat. És ha Gellei Imre hív, szerepelek a magyar öregfiúk-válogatottban is.” A fia is focizott az MTK-ban, majd abbahagyta, diplomát szerzett, és a filmszakmában helyezkedett el. Olyan sztárokkal dolgozhatott együtt, mint Brad Pitt, Mel Gibson, Oscar Isaac vagy Eddie Redmayne.
tags: #vasas #szurkolo #celebek
