A St. Pauli szurkolók egyedülálló üzenete Nőnapon: A foci nem ismer nemi határokat
A német futballszurkolói kultúra rendkívül sokszínű, és azon belül is kiemelkedik a hamburgi St. Pauli csapata, amely nem csupán egy labdarúgóklub, hanem egy egész világnézet kifejezője. Maga a St. Pauli sztorija egyáltalán nem attól érdekes, hogy idén feljutottak a Bundesligába, hanem attól, amiért már évtizedek óta találkozni a klub nemhivatalos halálfejes logójával az egész világon, különösen akkor, ha punk/hardcore koncertre vagy valami különösen gyanúsan balos kocsmába tér be az ember. A St. Pauli ugyanis nem is annyira focicsapat, mint világnézet: nekik szurkolni vagy legalább is szimpatizálni velük egyértelmű kifejeződése az olyan, Magyarországon nem annyira népszerű gondolatoknak, mint hogy se szíriai menekült, se kelet-európai gazdasági bevándorló, se senki más nem lehet illegális, a boldog élet szexuális orientációtól függetlenül megillet mindenkit, és ilyesmik.
A Nőnapi üzenet és az inkluzív szurkolói kultúra
A St. Pauli számára a társadalmi felelősségvállalás és az inkluzivitás kiemelten fontos. Tökéletes táptalaj ez egy olyan csapat számára, ami már a stadionja bejáratánál is hirdeti, hogy itt nincs helye homofóbiának, szexizmusnak és rasszizmusnak. Ennek szellemében a szurkolói Nőnap alkalmából óriási „football has no gender”, vagyis „a focinak nincs neme” felirattal üzentek. Sőt, ultráik kifejezetten bátorítják a piros lámpás negyed környékén hagyományosan nagyobb számban megforduló transzneműeket, hogy álljanak be hozzájuk szurkolni. A klub legfanatikusabbjai ezekért a dolgokért akár ököllel is kiállnak, ami jó pár klasszikus utcai huligánkodást eredményezett már a jobb- és szélsőjobboldali csoportokkal, de nem nehéz megtalálni a lelátók keményvonalasait bármelyik eldurvult globalizációellenes tüntetésen sem.
A St. Pauli szurkolói identitásának gyökerei Hamburgban
A St. Pauli különleges identitásának gyökerei mélyen a hamburgi kikötőváros történelmébe és társadalmi szövetébe nyúlnak. A kikötőváros Hamburg épp az ott áthaladó és letelepedő sokféle ember miatt szinte természetes, hogy kitermelt valami hasonlót. Az 1970-es években a St. Pauli kerületben lévő Hafenstraßén sok-sok üres házba főleg punkok és egyéb rendszeren kívüli elemek költöztek be, akik természetüknél fogva antifasiszták voltak, viszont szerették a focit.
Mivel Hamburg legnagyobb klubjánál, a HSV-nél bár nem volt soha „hivatalos” lelátói ideológia, jó pár szélsőjobboldali elem gyűlt ott össze, oda nem akartak menni. Így hát felfedezték maguknak az 1910-es megalakulása óta teljesen átlagos futballklubot a város piros lámpás negyedében, és azt alakították a saját képükre. A St. Pauli gyorsan elkezdte vonzani a környék mindenhol kívülállónak számító bohémjait, hogy aztán már az egész ország tudja, hogy a Millerntor stadion olyan hely, ahol tényleg bárkik lehetünk.
Ez a sokszínűség lett a St. Pauli brandje a kalóz zászló mellett, aminek a története is pont olyan, mint maga a klub: a zászlót először egy akkor 40 barátjával kommunában élő Doki Mabuse becenévre hallgató punk vitte be a stadionba különösebb cél nélkül, hogy aztán ismertebbé váljon, mint a klub hivatalos címere. A vezetés végül az 1990-es években védette le a jól ismert halálfejet, miután rájött, hogy a szurkolók nemhivatalos boltjai több pénzt termelnek, mint a sajátjuk.
A német futballmodell és a St. Pauli filozófiája
Németország és kifejezetten a német futball különösen jó közeg egy focinál valamivel nagyobb dologról szóló ügy számára. Az ország az elit sport utolsó bástyája tudott maradni, ahova nem áramolhat be korlátlanul különféle egzotikus diktatúrákban meggazdagodott bűnözők és tömeggyilkosok pénze. A szabályok szerint ugyanis a csapatok tulajdonának 51 százaléka mindenképp a klubtagok közé tartozik, tehát aki befizeti az éves tagdíjat, annak van szavazata is.
Ez a szurkolóközpontúság nemcsak azt hozza magával, hogy nem vásárolhat magának saját klubot valamelyik unatkozó oligarcha, de azt is, hogy nem a tévénézők igényei az elsődlegesek, hanem azoké, akik tényleg kötődnek kedvenc klubjukhoz. Emiatt lehet, hogy a Bundesliga átlagminősége talán valamivel gyengébb, mint az angol bajnokságé, cserébe megmaradt valami a futball közösségiségéből, a nézőket pedig nem fizetővendéggé alacsonyítják, hanem a folyamatok egyik alakítójának érezhetik magukat, akik focimeccsen kívül is közösséget alkotnak.
A St. Pauli egyúttal kísérlet is: a vezetés a lassú fejlődésben, a fenntartható gazdálkodásban, a közösségiségben hisz. A transzparens kommunikáció és komolyan vett értékek miatt a szurkolók azt is elnézik, ha nem ők a Bayern München, hiszen a közmegegyezés szerint sokkal értékesebb maga a klubfilozófia és a tisztességes verseny, mint az, hogy állandóan nyernek-e.
FC St Pauli ⚽️🇩🇪 World's most socialist football club
Társadalmi szerepvállalás és etikusság a klub életében
Felmerül a kérdés, hogy mi történik a már csak a mezeladásokból befolyt döbbenetes mennyiségű pénzzel. Itt jön az, amiben unikális a klubvezetés: a hamburgiak inkább humanitárius és egyéb társadalmilag hasznos projekteket finanszíroznak ebből. Ide tartoznak a menekülteket segítő programok Hamburgban, a környék klubjainak és kocsmáinak a fennmaradásában való segítségnyújtás, de Mexikóban például az utcán élő gyerekeknek segítenek kitörni a sporton keresztül, miközben ideiglenes menedékhelyeket tartanak fel az Egyesült Államok felé tartó migránsok számára.
Bár ha saját branded van, akkor nehéz kimaradni a piaci futball körüli dolgokból, a St. Pauli vezetése azért megteszi, amit lehet: például nem fogadnak el pénzt nagy szponzoroktól annak ellenére, hogy egy ilyen inkluzív ügyet nyilván nagyon sok multi szeretne használni a saját arculatának javítására. De például a mezszponzoruk sem a Nike vagy valamelyik multi, hanem saját DIIY névre hallgató márkájuk, aminek elsődleges jellemzője az, hogy környezettudatos, újrafelhasznált anyagokból készül - ráadásul nem valamelyik ázsiai sweatshopban. Ettől függetlenül persze vannak szponzoraik, több helyi kisvállalkozó is támogatja őket és van együttműködésük például a Levisszel, de túl nagy pénzt senkitől nem fogadnak el.
Közösségi élmény és megfizethetőség a Millerntor stadionban
Az is nagyon fontos, hogy a hagyományosan hatalmas bulit ígérő meccsekre se legyen akkora vállalás bejutni. A közel 30 ezres hamburgi stadion kifejezetten baráti áron árulja belépőit, hiszen még a legdrágább jegyük is 44 euró, de állóhelyre már 13 euróért is be lehet sétálni, tehát gyakorlatilag magyar árszínvonalat hoznak. Az eredmény meg is van, hiszen bár nem lehetetlen jegyhez jutni, a stadion szinte mindig teltházzal fut.
Ezek azok a szurkolók, akik a 2020-as években leszavazták, hogy névadó szponzora legyen a stadionjuknak, kiszorították a szexista férfimagazinok hirdetéseit a falaikról, és a klub elnökének, az egyébként lemezkiadót is üzemeltető, és természetesen maga is mezei szurkolóként indult Oke Göttlichnek az elmondása szerint valójában róluk kellene hogy szóljon a futball, nem a tévénézőkről.
tags: #a #nemet #szurkolok #nonap #alkalmabol
